BiersackBlue

1.Rész 1.Fejezet

A nevem Lucy Miller. Durván egy hónap múlva töltöm a 25. születésnapomat. Magyar származású vagyok, viszont már jó ideje kint élek New Yorkban. Középsuliban titkárnőnek tanultam tovább, ám a közelében sem akartam lenni a szakmának, ígyhát kényszer útján mégis megtanultam az ügyvitel fortélyait, majd tovább tanultam egyetemen. Gyerek korom óta a színészet és a zene a két nagy álmom, szóval leginkább ezt a két dolgot tanultam az egyetemen, amit be is fejeztem. Most valamiért mégis a vendéglátáshoz húzott a szívem, bár a zenéről nem mondtam le. Egy bárban dolgozom pultosként, felszolgálóként, valamint énekesként. Szeretem hallgatni az egyszerű emberek zűrös életét, amit egy feles társaságában osztanak meg velem. És szeretem az arcukon a mosolyt, miután hallottak énekelni.

A tegnapi is egy ilyen átlagos volt. A pultba beállt a kolleganőm Jenny én pedig mehettem a megszokott helyemre dalolni.A Black Veil Brides Heart of Fire című számát dolgoztam fel, és az akusztik verziót adtam elő. A szám végén visszamentem a pultba, mert Jenny eltűnt. Egy srác ült velem szemben.Nem sokkal idősebb nálam. Bajusszal, baseballsapkában és napszemüvegben bámult a szerény színpad felé, ahol pár perccel azelőtt énekeltem.

- Szóval Black Veil Brides. - mosolygott, majd felémfordult.

- Igen. - mosolyogtam én is. - Nagyszerű banda. Mit adhatok? - töröltem le a keze alatt a pultot.

- Egy whiskyt. Dupla jéggel. - válaszolta, én pedig kiszolgáltam. - Tetszik a hangod. És a gitáron is jól játszol. - nézett rám a szemüvege mögül.

- Köszönöm. Bár van még mit csiszolni.

- Ez tény. De a tehetséged megvan hozzá. - közölte, majd felhajtotta a maradék whiskeyt.

- Még valamit, adhatok?

- A számod.

- Ne haragudj, de éppen most vagyok túl egy szakításon. - mondtam kellemetlenül, mert nem szeretem a magánéletem más orrára kötni.

- Nem is azért kérem el, hogy randira hívjalak. - mondta, majd levette a szemüveget és egyenesen a szemembe nézett. És akkor esett le a tantusz. Én végig Andy Biersackkel beszéltem. Teljesen lefagytam. Fangörcsöt kaptam, vagy hogy mondják ezt. És ő is tisztába volt a dologgal. - Azt hiszem nem kell bemutatkoznom. - édes istenem az a mosoly, amit ott villantott.

- Nos, nyilván. - zavartan beletúrtam a hajamba. Majd egy papírfecnire firkantottam a számom és elécsúsztattam.Visszahúzta a napszemüveget, majd a számot bepötyögte a mobiljába.

- Egy dolog, hogy te tudod a nevem. - sóhajtott egyet, majd mosolyogva tovább folytatta. - Én viszont nem tudom a tiédet.

- Lucy Miller. - nyújtottam a kezem, ő pedig fogadta a kézfogást.

- Bruce Wayne. - mondta ő is batman(!!!) nevét a poén kedvéért. Mondjuk nem is értem, hogy egy pillanatig is mért lepődtem meg ezen. Nevettem egy jót, majd folytattam a dolgom.

- És mégis mi szél hozta erre a híres Bruce Waynet? - kérdeztem és próbáltam nem nyomulni.

- Szeretném azt mondani, hogy csak beugrottam megnézni, hogy minden rendben, de sajnos nem. - mosolygott zavartan.

- Tán a jelmezzel van a baj, Mr. Wayne? - a mosolya átváltott zavartból jókedvűvé. Mondták már, hogy értek az emberekhez, de nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen hasznát veszem a személyiségem ezen felének.

- A jelmez tökéletesen passzol Miss Miller. Nem vág be sehol, nem szorít, nem bő. Pont jó mindenhol. - válaszolta.

- Akkor tán nincs elég bűn, amit üldözni lehetne?

- Dehogynem. És pont a bűnnel van itt a baj. - mondta, majd egy pillanatra elkomolyodott. - Kérnék még egy whiskeyt.

- Dupla whiskey sosem jó jel. Szerelmi bánata van az úrfinak. - játszottam tovább.

- És ezt miből gondolja Miss Miller?

- Abból Mr. Wayne, hogy itt mindenki dupla whiskeyt iszik szerelmibánatra. És ha ez nem is elég, egy pultos mindig képbe van az emberek érzéseivel.

- Akkor nem vitatkozom.

- Mr. Wayne ez egy kocsma. Amit itt elsuttog ennek a pohárnak, az itt is marad. - mondtam, és elécsúsztattam a második whiskeyt. - Egyébként hobbiból pszichológiát tanulok. Nem ártanak a kuncsaftok. - őszintén kiváncsi voltam, hogy mi történhetett. Nagyon rég együtt vannak Juliettel. Mondjuk sosem volt szimpi a csaj, de ez most mellékes.

- Szóval ezért van itt ennyi vendég. - nevetett. Az a nevetés... szívdobogtató. - Mégsem inni járnak ide az emberek, hanem pszichológushoz? - kortyolt bele a whiskeybe.

- Jó hallgatóság vagyok. - vontam vállat. Majd megjelent Jenny.

- Ez így van, uram. Ennek a csinos pultoslánynak bármit elmondhat. - mondta Jenny, miközben két rekeszt hozott a kezében, majd pakolgatni kezdte a polcra a teli sörösüvegeket. Pár percnyi csend után Andy megszólalt.

- Ön mit tenne Miss Miller, ha a párja megcsalná? - tette fel a kérdést. Szóval erről van szó. Juliet megcsalta.

- Nos, Mr. Wayne, ez az én véleményem, de én kidobnám. Nem vagyok haragtartó, de szerintem az ilyen dolgot nem érdemes megbocsátani. - válaszoltam és segíteni kezdtem Jennynek.

- Az előbb említette kegyed, hogy nem rég szakított a párjával. Hasonló az ok?

- Tudja Mr. Wayne egyszer már előfordult, hogy megcsalt engem. De mivel szerettem megbocsátottam. Másodszor már nem tettem. Mindenki maga dönti el, hogy ki érdemli meg a bocsánatát. - mosolyogtam.

- Mindent értek. - mosolygott és elővette a pénztárcáját, hogy fizessen.

- Mi mindent értesz? - kérdeztem, majd kiszámoltam a visszajárót.

- Hogy az emberek mért járnak ide. - mosolygott, majd mikor nyújtottam a pénzt nem fogadta el. - A visszajárót tartsd meg! Majd még hívni foglak. - felmutatta a mobilját, majd intett egyet. - Kösz, Lucy!

Este felhívtam a legjobb barátnőmet skypeon és akkor kaptunk mind ketten igazi fangörcsöt. Nicol a kamera előtt ugrált, én pedig vele visítottam.

- Azóta hívott már? - kérdezte. A mobilom kijelzőjére pillantottam.

- Majd fog. Különben mért kérte volna el a számom? - válaszoltam és még vagy egy órán át veséztük a dolgot, hogy pontosan mi is történt és mi lehet közte és Juliet között.