BiersackBlue

4.Rész 1.Fejezet

Másfél év. A repülőn nem tudtam aludni az izgalomtól. Annyira furcsa érzés kerített hatalmába. Aggódni kezdtem Brooke miatt, bár tudtam, hogy felesleges, hiszen megállja a helyét a nagyvilágban és talpraesett lány. Plusz ha az öcsém nem egy seggfej, akkor lesz aki vigyáz rá. Miután Brooke miatt már nem paráztam, a bandán és a fiúkon kezdtem pörögni. Hogy vajon milyen lesz megint találkozni velük, milyen lesz az új srác, együtt tudunk-e dolgozni, egyáltalán kedvelni fogjuk-e egymást. Aztán hogy mikorra találok lakást Los Angelesben, és hogy ott mi vár majd rám. Másfél évig voltam távol, ezalatt az idő alatt nem csak velem történt sok minden, de a banda élete is zajlott. Ash kilépett, az új basszer pedig Lonny Eagleton lett. Az a Lonny Eagleton, aki Andyt kísérte turnéra és játszott vele egy színpadon. Nem sokat beszéltem Lonnyval, de csak remélni tudtam, hogy jól kijövünk majs egymással.

A reptéren Ashley már várt rám. A megszokott stílusában. Olyan ashleysen, ahogy csak ő tud. A csillag alakú napszemüveg, a fülig érő vigyor és ha hatalmas "metálribanc" feliratú tábla.

- Seggfej. - mondtam köszönés helyett a tábla miatt. Nyilván nem vettem zokon, valószínűleg én is valami hasonló jelzőt alkalmaztam volna fordított esetben.

- Egy pillanat. Azt hiszem mi még nem találkoztunk. Emlékeznék egy ilyen vörös hajú dögre. - húzta le a napszemüveget az orrára, hogy jobban szemügyre vegye a valóban, most már vörösen pompázó hajamat. - Meg ez a szemüveg is új. Meg ez a magassarkús tipegős titkárnénis stílus is. - mutatott végig rajtam.

- Figyuzz, csak bökd ki, ha szarul nézek ki.

- Nem. Eddig sosem tartottam ettől, de most már fosok, hogy magadra veszed és megbántalak. Most már nem tűnsz olyan durvának. - szívózott.

- Anyád, hogy van? - vontam fel a szemöldököm.

- Jó, vettem, a régi vagy. A blúzod szar, de a többi nem rossz. Csak szokatlan.

- Mi bajod a blúzommal?! - csattantam fel és vizsgálni kezdtem. A baba kék színnel lehet baja, vagy a fehér csíkokkal, estetleg a rózsa mintával?

- Az a kis folt. Szúrja a szemem. - bökött a vállamra. Aztán le is esett, hogy indulás előtt babusgattam egy kicsit az unokahúgomat, és a büfizésnek nem lett jó vége.

- Bassza meg. - káromkodtam.

- Hazamegyünk aztán átveheted. - mondta, majd kocsiba pattanva elindultunk a Purdy-rezidenciára. Óriási kecót gyűjtött be magának. Vagy hat szoba volt, mindegyikhez külön fürdőszoba, két konyha, baszott nagy nappali, házimozi rendszer és egy csomó drága cucc. Egy rendes villája volt ennek a rockparasztnak. De ami a legelképesztőbb volt, és amit álmomban nem tudtam volna elképzelni az nem más, minthogy REND VOLT. Sehol egy kósza sörösdoboz vagy páratlan zokni. Csillogott-villogott az egész kóceráj.

- Mióta van nálad ilyen tisztaság? - néztem körbe.

- Nagyjából azóta, hogy kiléptem. - vont vállat, majd a nagyobbik konyhába ment, hogy kipakolja a bevásárlás során beszerzett holmikat.

- Büszke vagyok rád, haver. De tényleg.

- Köszönöm! Kurva nagy a ház, szóval addig maradsz ameddig akarsz. Max beszállsz a rezsibe, de sztárok vagyunk szóval azt is szard le. - legyintett.

- Megdumáljuk még. Most viszont mutass egy szobát, aztán kipakolok.

- Nézz körül, aztán amelyik bejön. Vagy csinálj úgy, mint én. Én havonta költözök egyik szobából a másikba. - mondta és most mondanám, hogy ezen meglepődtem, vagy nevettem, de nem. Ő Ashley. Tőle nem vártam mást.