BiersackBlue

3.Rész 12.Fejezet

Másnap sem érkezett semmi információ Brooklynról. Az újságokban viszont már megjelent a cikk. Amit valahol nem is bánok.

"Lucy Miller eltűnt kislány után kutat!"
"BOTRÁNY! Lucy Millert megtámadták egy nevelőintézetben!"
"A Black Veil Brides két tagja rendőségi ügybe keveredett!"
"A fél világ ezt a kislányt keresi!"
"Lucy Miller nem csak kemény zenét tol, ha kell keményen üt is!"

És pörögtek a hasonló szalagcímek. Még címlapra is kerültünk. Egy tökéletes fotó, amin ábrázolják a rendőrautókat, engem és Andyt, ahogy az egyik zsaruval trécselünk, és a bilincselt Hunter Benett dühös tekintetét. A háztömbünk előtt pedig hemzsegtek az újságírók és riporterek. Andynek nagyon nagy szerencséje volt, hogy hajnalban átment a saját lakására. Most még az miatt is izgulhattunk volna. Kiültem a sajtó feje fölé az erkélyre rágyújtani, közben pedig dobtam egy SMS-t Andynek.

Andy: jól vagy?

Lucy: ja. Megvagyok.

A szemközti lakás erkélyére pillantottam. Andy ott állt és engem figyelt. Tudta, hogy nem vagyok meg. Bíztatóan elejtettem egy félmosolyt, majd bementem a lakásba. Magamra kaptam a dzsekim, és úgy ahogy voltam, szétcsúszva lebattyogtam a földszintre. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

- Lucy! Ki a kislány, akit keresel?

- Mi volt az a balhé az intézetben?

- Hogy-hogy csak Andy és te voltál ott a bandából? Van valami köztetek?

Záporoztak felém a kérdések.

- Ha egy pillanatra elhallgatnának, el tudnám mondani, hogy mi a helyzet. - csitítottam el a díszes társaságot, majd vettem egy mély levegőt. - Köszönöm! Hadd kezdjem az elején! Az adomány-gyűjtő koncertünk kifejezetten annak a nevelőintézetnek a számára, ahol Brooklyn Price is lakott. Ott ismertem meg, nagyon a szívemhez nőtt. Örökbe fogadták, de sajnálatos módon rossz kezekbe került, és megszökött. Mivel én voltam a legközelebbi "barátja" rajtam keresték, ezért is voltam az intézetben. Csakhogy Brooklyn nevelőapja ott helyben felpofozta a feleségét, amit nem tudtam ölbetett kézzel végignézni, szerettem volna megütni az illetőt. Ekkor Andy, aki szinte a legjobb barátom, megjelent és mielőtt bármit tehettem volna, megállított. Az igazgató hölgy bejelentette, hogy kihívta a rendőrséget, az úr neki akart ugrani, én gyorsabb voltam, kijöttek a rendőrök is és eljárás indul az úr ellen. A többit pedig már mind tudják. - hadartam el a dolgokat, mire maradt a csend és a döbbent tekintetek. - Egyéb kérdés?

- Van valami hír a kislányról?

- Még semmi. - válaszoltam.

- Megütötted a férfit?

- Nem ütöttem meg, de sikerült lefognom. - annyira buta és felesleges kérdéseket tudnak feltenni az újságírók. - Viszont most szeretnék a keresésre koncentrálni. Szeretnék megkérni mindenkit, hogy mennjen haza, írja meg a cikket, és ne kergessenek, legalább addig, amíg meg nem találjuk a kislányt! - zártam le a témát.

Mielőtt elindultam a lépcsőházba, megpillantottam a szemközti házból kilépő felhőkarcolót. Bajuszt ragasztott, pizzafutár sapkát vett, meg pufi mellényt, a rikító szemét pedig napszemüveggel takarta. Halvány mosoly jelent meg a szám sarkában, majd bementem az ajtón és az első lépcsődordulóban leültem. Nem kellett sokat várnom. A megtestesült álca hamar utol ért.

- Merész húzás. - pillantottam fel rá.

- De remélhetőleg bejött. - vont vállat, majd levette a sapkát és feltrappoltunk a lakásomba.