BiersackBlue

2.Rész 14.Fejezet

Andy lakókocsijában rettenet hideg volt reggel, így még félálomban még jobban a meleg takaró alá bújtam. A puha anyag lágyan érintette a bőröm, ami egy pillanat alatt változott át a hideg miatt, tehát úgy néztem ki, mint egy tollaitól megfosztott csirke. Nem vacogtam eléggé, mikor Andy, valószínüleg visszatérve a boltozásból, rámnyitotta a kocsi ajtaját, amin keresztül abban a pillanatban még több hideg áramlott be. Búcsút kellett mondjak a további alvásnak, mert a hideg minden álmot kirázott belőlem.
- Jó reggelt! - lépett hozzám Andy vigyorogva, hogy megöleljen és megcsókoljon. Nagykabátban az ágyravetette magát, hogy rám feküdjön.
- Jó reggelt! - dörmögtem a megszokott reggeli, kávé előtti hangulatomban, majd Andy, ahogy tervezte, rámfeküdt. - Jézusom! Szállj le rólam! - üvöltöttem hirtelen, mert ahogy hozzámért, teljesen megdermedtem. A hideg mint valami reaktorból, úgy sugárzott belőle.
- Mi a baj? - kérdezte gyanútlanul.
- Mi a baj?! - húztam fel a szemöldököm. - Ember, kurva hideg van amúgy is itt bent, te meg még a jéghideg kabátoddal ölelgetsz. Ráadásul még kávét sem ittam. - fakadtam ki korán reggel (11 órakor).
- A kávé a melletted lévő polcon van, és még meleg. - mondta aranyosan és teljesen higgadtan, és mikor magam mellé pillantottam, valóban ott volt a bögre gőzölgő kávé. - És ha adsz öt percet, fázni sem fogsz.
- Köszi! - vigyorogtam mint egy kislány, miután belekortyoltam a meleg kávéba.
- Már tudom mi hiányzott az életemből. - nevetett fel.
- Egy pucér csaj az ágyban? - találgattam.
- Inkább, hogy kávé előtt üvöltözz. - vigyorgott, miközben a fűtésen dolgozott.
- Majdnem eltaláltam. - kortyoltam megint a kávémba, majd Andy végzett a fűtéssel és mellém lépve lehajolt, puszit nyomva a homlokomra.
- Öltözz fel! Még a végén megfázol. - mondta, én pedig szófogadóan így tettem. Aztán gondoltam összeszedem a cuccaimat, amiket előző éjjel a földre dobáltunk. Minden megvolt, kivéve egy valamit.
- Most már visszaadhatnád. - bicegtem Andy mögé vigyorogva, és miközben főzött hátulról megöleltem.
- Mit? - kérdezte és mosolyogva hátrapillantott.
- Na jó, nem vicces. - nevettem el magam. Elkapta a kezem, megfordult és magához húzva belecsókolt a nyakamba.
- Mi nem vicces? - nevetett ő is.
- Kurva drága volt az a bugyi, szóval add vissza. - szóltam rá, ő pedig csak még jobban nevetni kezdett.
- Milyen bugyi? - röhögött.
- Ami tegnap rajtam volt. - mondtam komolyan. - Hova tetted?
- Nincs nálam. - mondta röhögve. Valóban vicces helyzet, de baszki kurva drága bugyiról van szó. Látta rajtam, hogy nem hiszek neki, úgyhogy megpróbált elkomolyodni, de a vigyor még rajt maradt az arcán. - Tényleg nem raktam el sehova. - nem hittem neki, és elindultam, hogy amit eddig összeszedtem azt össze is hajtsam, de elkapta a karom. - Hé, bébi! - szólított de rá se begóztam. - Cica! - próbálkozott. - Luc! Esküszöm nincs nálam. Nem raktam el.
- Elég kicsi ez a lakókocsi, meg kéne lennie. - durciztam.
- Akkor meg is lesz. Milyen színű volt?
- Piros. - válaszoltam, majd elkezdtük keresni, de végül sehol nem találtuk. - Mindegy. Majd veszek másikat. - adtam fel.
- Elő fog kerülni. - mondta, majd kopogtattak az ajtón és Rem lépett be.
- Hali! Csak a kajámért jöttem! Meg ezt találtam kint. - és ott lógott az ujján a méregdrága piros csipkés franciatangám.
- Mondtam, hogy előkerül. - bólintott Andy, nyugtázva, hogy igaza volt. Válaszképpen kidugtam rá a nyelvem. - Kösz Rem! - vette el tőle a drága fehérneműt, majd a táskámba dobta. - Kaja a hűtőben. - bökött a "konyha" irányába.
- Köszi! Életmentők vagytok. - kivette a kínait a hűtőből, majd leült az ágyra enni. Andyvel mind a ketten döbbenten néztünk rá.
- Azt mondtad csak a kajáért jöttél, azt nem mondtad, hogy itt is eszed meg. - fogalmazta meg Andy a gondolataimat.
- Tudom, de az asszony bent ül a kocsiban és azt mondtam beszélnem kell veled. Megeszem és már itt sem vagyok. Ígérem. - magyarázta teli szájjal.
- Siess! - nézett rá Andy fenyegetően.
- Mit akartok csinálni? - vigyorgott tömött képpel.
- Semmi közöd hozzá! Egyél és húzz el! - bökött Andy az ajtó felé.
- Jó, jó! Màr itt sem vagyok. - betömött egy baszott nagy adag tésztát a szájába, a kaját visszatette a hűtőbe és elment.
- Mikor mész haza? - kérdezte a fekete hajú isten, miközben visszaindult főzni.
- Ennyire zavarok? - kérdeztem vissza a szemtelen vigyorommal, amit ő sajnos nem látott, mert háttal állt nekem.
- Igen, Miller. Rettentően zavar a jelenléted. Szeretném, ha mihamarabb távoznál ebből a szürke lakókocsiból, hogy végre koncentrálhassak a munkámra. - állt bele a hülyeségbe.
- Nos, ez esetben elárulom, hogy a vonatom holnap este indul menetrend szerint, pontban fél nyolckor. - informáltam.
- És addig mit szándékozol tenni velem? - vigyorogva hátrafordult, majd kérdőn felvont a szemöldökét.
- Hm... - tettettem gondolkodást, aztán vállat vontam. - Még nem döntöttem el, hogyan mászok az idegeidre. - szép lassan feltápászkodtam az ágyról, ahol eddig kényelmesen ültem, majd mivel hálistennek elég pici ez a lakókocsi, így megtámaszkodtam minden mozdíthatatlan dolgon, és Andyhez totyogtam, aki mosolyogva kísérte végig szemével a folyamatot, amit egyébként már aznap másodszor hajtottam végre. Mikor már csak két lépésnyire voltam tőle, egy pillanatra az egyik lábam elgyengült, így majdnem eldőltem oldalra, mint egy fa. De hála Andynek és a reakcióidejének, ez nem történt meg, mert még időben elkapott.
- Megvagy. - nyugtázta, hogy sikeresen megfogott az esés előtt. - Minden oké? Jól vagy? - tekintetével az enyémet keresve aggodalmaskodott.
- Persze. - mosolyogtam, bár magam sem értettem, hogy a lábam mért hagyott ki egy ütemet.
- Ne ijesztegess! - mondta komolyan.
- Azt hiszem odaégett a kaja. - szimatoltam a levegőbe, és az égett szag pont időben érkezett egy témaváltáshoz.
- Picsába! - pattant fel mellőlem és rohangálni meg kapkolódni kezdett. Végül az égett, ételnek nem nevezhető, kormos cuccot eltávolította a lakókocsiból. - Azt hiszem, hogy ma étteremben kell kajálnunk. - tette az edényt a mosogatóba. - Vagy rendelhetünk is. Te döntesz. - fordult felém, én pedig mint egy jó gyerek, még mindig a földön ültem.
- Nekem teljesen mindegy. - vontam vállat, majd a mosogató irányába néztem. - Amúgy mit akartál főzni?
- Spagettit. - vetett gyászoló pillantást az edényre. Pár másodpercig néma csenddel emlékeztünk meg az odakozmált spagettiről, majd kezdtem kényelmetlenül érezni a szőnyeget.
- Nem akarok beletrollkodni a gyászodba, de felsegítenél? - vigyorogtam zavartan, mert kicsit megint a kerekesszékes depis Millernek érzetem magam.
- Persze. - termett azonnal mellettem és talpra állított.
- Hálásan köszönöm! - nyomtam egy puszit a pofijára.
- Nagyon szívesen! - csókolt meg, majd az ölébe kapott. Ahogy felemelt megfejeltem a lakókocsi tetejét.
- Ó basszameg! - káromkodtam, majd nevetve folytattuk ott, ahol abba hagytuk. De nem folytathattuk sokáig a kis csókcsatánkat, mert valaki kopogott az ajtón.
- Ne felejetsd el, hol tartottunk. - tett le, majd az ajtóból visszakacsintott. Egy másodperc töredéke alatt gyengült el a lábam ismét,
és nagy huppanással a lakókocsi padlójára zuhantam.
- Jól vagyok! - emeltem fel a kezem megadóan, jelezve Andynek, hogy most ne velem törődjön, hanem inkább a kopogtató egyeddel az ajtón kívül.
- Biztos? - nézett rám furcsa tekintettel, mintha nem lennék normális.
- Egészen. - bólintottam, majd miután Andy is meggyőződött róla, kinyitotta az ajtót.
- Helló, haver! Hatalmas szívesség kéne. - az ajtó mögött álló Ben Bruce habozás nélkül kezdett bele a történetbe, ahogy megpillantotta Andyt.
- Szia! Mi a helyzet? - kezeltek le, majd Andy beinvitálta a kocsiba.
- Öhm. Helló! - köszönt Ben nekem is, amint megpillantott a padlón ücsörögni. Az arckifejezése mindent elárult.
- Szia! - intettem zavartan. - Felkelnék a földről, hogy úgy mutatkozzam be, ahogy illik, de most nem megy. - húztam el a szám. - Egyébként Lucy vagyok. - magyaráztam és próbáltam nem még kínosabbá tenni a helyzetet.
- Ó, szóval te vagy Lucy! - csapott a homlokára megvilágosodva, mintha csak elfelejtett volna valamit, de már eszébe is jutott. - Hadd segítsek! - lépett hozzám és segített felállni.
- Köszönöm. - mosolyogtam zavartan, mert kicsit kellemetlenül éreztem magam.
- Igazán nincs mit. Ben vagyok. - mutatkozott ő is be, bár nyilván nem kellett volna. Miután bemutatkoztunk egymásnak, Ben volt olyan rendes, hogy az ágyhoz segített és végre kicsit biztonságosabban éreztem magam. - Szóval te vagy az a bizonyos Lucy Miller. - ezek szerint már biztosan hallott rólam.
- Nos, igencsak úgy tűnik. - bólintottam mosolyogva.
- Andy mutatott rólad videót, meg beszélt is rólad egy keveset. - magyarázta, hogy honnan is ismer.
- Hát azt hiszem videóból nincs hiány. - túrtam zavartan a hajamba, ugyanis Andy telefonja tele van próbákon készült felvételekkel, illetve még az a videó is megvan neki, amikor a bárban énekeltem.
- Ügyes vagy! Tetszik, ahogy játszol. Meg csekkoltam néhány youtube videót is, hogy lássam, Andy kit vett be a bandába. Sokan jelentkeztek, de nem kerestek plusz tagot. Kíváncsi voltam ki az az isten, aki miatt bővülnek. Tényleg jól nyomod. - dícsért meg.
- Köszönöm. - teljesen zavarba jöttem, mert jól esett a dícséret.
- Ne fényezd, mert a fejébe száll! - vigyorgott rám Andy, majd leült mellém az ágyra. - Mi a pálya, haver? - kérdezte a vele szemben lévő forgószéken elhelyezkedő Bent.
- Ja, tényleg. Szóval. Kéne egy baromi nagy szívesség. - kezdte el felvezetni a dolgot. - Úgy volt, hogy asszonnyal romantikus délutánt tartunk, végén egy romantikus vacsorával. Hangulatfények, rózsaszirom, vörösbor, stb... - mesélt a mai napra tervezett teendőkről, de Andy félbeszakította.
- Ben, a lényeget! - sürgette.
- Oké. Szóval. A bébiszitter az utolsó pillanatban hívott, hogy nem jön, így nincs ki vigyázzon a kölykökre. - vázolta a lényeget, Andy pedig felhúzott szemöldökkel nézett rá.
- Ugye nem arra akarsz kérni, hogy vigyázzak Faere és Fynnre? - nevetett fel.
- Légyszi, haver! Ciaranak fontos lenne ez a nap. Kérlek! - könyörgött Ben.
- Haver, vendégem van. - bökött rám Andy.
- Romantikus estét terveztetek? - hisztizett.
- Hát... - gondolkodtam a válaszon.
- És ha igen? - mire megszólalhattam volna, Andy már vissza is kérdezett.
- Haver, ne csináld már! Én is vigyáznék a te gyerekedre. - próbált Ben a lelkére beszélni, de nem jött össze, mert Andy csak kinevette.
- Nincs is gyerekem.
- De ha lenne vigyáznék rá!
- Emlékezz vissza, mi történt, amikor legutóbb Faere vigyáztam!
- Túlélted, nem?! Mind ketten túléltétek. Nekem pedig kell egy bébiszitter. - igazság szerint ők veszekedtek én pedig csak kapkodtam a fejem.
- Ember, Ciara kitakarítatta velem az egész lakásotokat. - idézte fel Andy a legutóbbi alkalmat.
- Tényleg azt hiszed, hogy azért takarítatta ki veled, mert Fae összerajzolta a falat? - röhögött fel.
- Most már kételkedek benne. - gondolkodott el Andy.
- Ugyan már, Andy! Fae imád téged. Fynn pedig eljátszik, ha hallgathat Metallicat.
- Mért ne vigyázhatnánk rájuk? - kérdeztem Andyt, mert őszintén szólva kezdtem unni, hogy vitáznak. Meg a gyerekekkel is jól kijövök, szóval részemről nem lett volna baj.
- Nem lenne velük gond. Rendes srácok. - győzködte Andyt továbbra is.
- Jó buli lesz. - bíztattam én is, mert Ben addig úgy sem ment volna el.
- Remek. Két óra múlva hozom őket. - állt fel Ben a székről, majd boldogan elhagyta a lakókocsit.
- Szuper! - sóhajtotta Andy és hátradőlt.
- Most mi van? - kérdeztem, mert nem tetszett ez a sóhaj.
- Nem vagyok jó bébiszitter Luc. És komolyan ebben a szűk lakókocsiban akarunk vigyázni rájuk?
- Majd kitalálunk valamit. - vontam vállat. A lakókocsi valóban elég kicsi.
- Persze, majd ki találsz valamit. - dörmögte az orra alatt, majd elindul a konyha felé.
- Tényleg örülnék, ha elmondanád, mi a bajod. - szóltam utána.
- Helyettem döntöttél, Lucy! - fakadt ki belőle. - Amikor Rem elrakta a kajáját, meg sem vártad, amíg én válaszolok neki. Eldöntötted, hogy elteheti. Most pedig eldöntötted, hogy gyerekmegörző lesz a lakókocsimból. - taglalta én pedig visszafojtottam egy nevetést, amiért ezen az apróságon kapta fel a vizet.
- Ezen akadtál ki? - néztem rá döbbenten, ő pedig bólintott. - Addig úgy sem mentek volna el, amíg nem mondasz igent. Én csak felgyorsítottam a folyamatot. Sajnálom, ha úgy érzed, irányítani akarlak. - mondtam és a mankómért nyúlva elindultam, hogy rágyújtsak, mert azért egy hangyafasznyit idegesített a dolog, hogy Andy úgy érzi dönteni akarok helyette. Útközben rájöttem, hogy nem tudok lemenni a lépcsőn egyedül, se mankóval, se mankó nélkül, szóval ezen is bepipultam. Nem akartam segítséget kérni, így úgy határoztam, történjék bármi, egyedül fogok lekecmeregni azon a rohadt lépcsőn. Ha pedig leesek, akkor így jártam. De nem kell félteni, józan paraszti ésszel, kisakkoztam, hogy ha leülök a lépcső tetejére, akkor szépen lassan, mint egy kétéves kis gyerek, le tudok menni.
- Hova mész? - szólt utánam Andy.
- Rágyújtani. Mondanám, hogy gyere te is, de nem akarok helyetted dönteni. - vigyorogtam. Nem tanácsos belém kötni, ugyanis ha ez megtörténik, az illetővel szemben könyörtelen köcsög tudok lenni. Főleg, ha ilyen apróság miatt kötnek belém.
- Csodás. - nyugtázta Andy, hogy megsértődtem, így már mind a ketten egy apró hülyeség miatt haragudtunk egymásra.