BiersackBlue

2.Rész 24.Fejezet

Az esti romantikus fürdő és az utána történtek után, úgy gondolam, hogy a colos megérdemel egy király reggelit. Imádok arra ébredni, hogy mellettem szuszog, és annyira édes, amikor alszik, hogy belehalnék, ha többet nem kelhetnék erre a látványra. Nem is értem, hogy bírom ki, amikor távol van. Magamra kaptam egy nagyobb pólót, majd kimentem a konyhába és miközben a kávémat kortyoltam, nekiláttam a rántottának és a baconnek, közben pedig halkan hallgattam a zenét. Úgy terveztem, hogy mire felébred, már kész lesz, de már kezdek hozzászokni, hogy keresztbe húzza a számításaimat.
- Ez már hiányzott. - hallottam a hangját magam mögül, majd hátulról megölelt és a nyakamba puszilt. - Jó reggelt! - szuszogott a fülembe.
- Neked is! - mosolyogtam, majd a fakanállal a kezemben megfordultam, hogy megcsókoljam. Olyan, filmbe illő reggelünk volt. A keze lecsúszott a derekamon, végig simított a combomon, majd felkapott az ölébe és a pultra ültetett.
- Nem fázol? - pillantott a csupasz bőrömre összehúzott szemöldökkel. Az esetek többségében majd megfagyok, és ez egyébként most is így volt, csak figyelmen kívül hagytam. Furcsállotta, hogy mindig fázom és a tél közepén mégis egy szál pólóban készítek reggelit.
- Talán egy picit. - ismertem be, ő pedig levett a pultról és kivette a fakanalat a kezemből.
- Ilyet se hallasz gyakran, de öltözz fel! - sóhajtotta vigyorogva, és ahogy elfordultam, rácsapott a seggemre.
- Aú. - ez bizony piros lesz. Magamra kaptam egy farmert, meg normális felőt és kimentem. Andy félmeztelenül állt a gáztűzhely előtt, fakanállal a kezében és... hát ja. Atyaúristen!!! - Khm! - megköszörültem a torkom, majd beléptem a konyhába, ő pedig megfordult.
- Mész valahova? - húzta fel a szemöldökét. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.
- Nem. Mért? - zavartan pillantottam körbe, hogy most mi van, ő pedig ott hagyta a tűzhelyet és az ölébevett, majd visszavitt a szobába.
- Melegítőben és a rongyos KISS-es pólómban akarlak látni! - az ágyra dobott és a szekrényemben kezdett kutakodni, majd kiszórta az említett ruhadarabokat, én pedig csak pislogtam, hogy most mi a fasz van. - Na! Mi lesz? - türelmetlenkedett.
- Jól van már! Igenis főnök! - emeltem fel a kezem megadóan és felkeltem az ágyról, hogy összeszedjem a göncöket.
- Na jó! Nézni sem bírom, hogy milyen lassú vagy. - két lépéssel mellettem volt, és maga felé fordított, majd letépte (szó szerint, nem túlzok) rólam a felsőmet én pedig felsikítottam. - Ne visíts!
- De drága volt! - szörnyűlködtem, és már azon voltam, hogy meggyászoljam a fekete, most már két szakadt darabból álló, vékony pulcsimat.
- Ha ez vígyasztal, borzalmas volt. - hát ez túl őszinte volt.
- Kösz. - grimaszoltam. Ezzel aztán visszakaptam a pulcsim. Felkapta a pólóját és a nyakánál a fejem fölé emelte.
- Dugd bele a buksid! - utasított én pedig úgy éreztem magam, mint egy ötéves óvodás.
- Ugye a nadrágomat nem áll szándékodban megölni? - indultam a melegítőért.
- Ha nem sietsz, mehet a pulcsid mellé. - vont vállat és, hogy biztosra menjen megvárta, amíg átveszem. Hálistennek a nadrágom megmenekült.
- Képes voltál szétszakítani a pulcsimat? - hitetlenkedtem továbbra is. Nehéz volt feldolgozni.
- Megszabadítottalak egy szörnyű átoktól. - helyesbített, és felvette a földről a megmaradt darabokat, hogy jobban szemügyre vegye. - Mi vitt rá, hogy megvedd ezt a borzalmat? - fikázta tovább az áldozatot, én pedig egy szó nélkül elvettem tőle és kidobtam.
- Rosszabb vagy, mint anyám. - mondtam, mikor visszamentem a szobába, ő pedig diadalittasan vigyorgott. - Ő legalább nem pusztítja el a cuccaimat, csak szolidan célozgat. - vágódtam le az ágyra duzzogva, ő pedig csak nevetett, mögöttem fekve, és buzerálta a hajamat. - Nem vicces! - csaptam a lábára, de már én sem bírtam vigyorgás nélkül.
- De igen! - röhögött, majd megpróbálta visszatartani a nevetést. - Cuki vagy, amikor próbálsz dühösnek tűnni. - mondta, majd elröhögte magát én pedig megint a lábára csaptam.
- Igen? - kéreztem vissza, majd rámásztam, és bökdösni kezdtem az oldalát. Elkapta a kezem és egy pillanat alatt maga alá fordított.
- Igen. - válaszolta és már nem nevetett, de a szemei vigyorogtak. A kezemet a fejem fölé szorította és mozdulni sem bírtam. Mondjuk, nem is akartam.