BiersackBlue

2.Rész 11.Fejezet

Andy már egy hete Los Angelesben tartózkodik, én pedig abszolút összebarátkoztam Hellel. Vannak apróbb nézeteltéréseink, például hogy a benti növényeim helyett, az alomba ürítsen, de ezen kívül teljesen jól megvagyunk. Andyvel egyébként rendszeresen beszélünk, minden este legalább fél órát. Amiből húsz percet Hell a gép előtt táncol. Mint egy rossz kisgyerek. Amúgy Andy nagyon hiányzik. És még csak egy hete ment el. Eddig egy hónapon keresztül szinte minden reggel mellette ébredtem, de most csak Hell cirógatja az arcomat, ha éhes. Borzasztó hosszú lesz ez a három hónap. Viszont pozitívum, hogy ünnepekkor otthon leszek, így legalább karácsonykor nem leszek egyedül.
Az ünnepeket szokás szerint a nagyinál tartjuk. Ilyenkor az egész család, beleértve az unokatesókat is, lecsődül a mamihoz, nagy kajálásokba keveredünk és versenyzünk, hogy kinek szarabb a munkahelye. Gyerekként folyton azt hallgattam, hogy az unokatestvéreim Evelin és Greta milyen nagyszerűek, milyen jó diákok, és így tovább. Én pedig a szerény átlagommal, ami hozzáteszem, nem volt olyan szörnyű, csak mosolyogtam. Miután ez a téma lejárt, jöttek a felnőtek. Munka, család, barátok, kollégák, karrier, lakás, élet, és még sorolhatnám. Aztán elfogy a szó, nincs több téma, és mindenki eltűnik. Gondoltam rá, hogy Andyt is meghívom erre a szerény családi hagyományra, de félő, hogy nem érezné jól magát. Nincs közös nyelv, vagyis ott az angol, de macerás lenne az idősebbik generációnak folyamatosan fordítani minden mondatot, és ellenkező esetben sem lenne egyszerű a dolog, ha netán mamiék nagy beszélgetésbe keverednének.
Olyan lenne az egész Andynek, mint egy idegen nyelvű film felirat nélkül. Meg amúgy sem szeretném kitenni a családi drámáknak. Egyébként is, szerintem még túl korai lenne hazacibálnom bemutatni, és nyilván a sok meló után ő is szeretne egy kis időt a saját családjával tölteni. Talán a szilvesztert együtt tudjuk ünnepelni. Általában Daniellel szoktam berúgni ilyenkor, de a halála miatt ez sem így lesz.

Furcsa volt, hogy idén nem csak a dédiék sírjához kellett kimenjek mindenszentek napján, hanem a legjobb barátomhoz is. Több mint fél éve, hogy Daniel meghalt. Nagyon hiányzik, és ha tehetném visszaforgatnám az időt. A világ abszolút más a legjobb barát nélkül. Daniellel órákat tudtunk beszélni a semmiről, tervezgettük a jövőnket. Viszont már nincs velem, és rettenetes érzés.

Este a szokás szerint skypeon beszéltünk Andyvel. Hell rituáléjáról nem megfeledkezve, unottan vártuk, hogy a kis szőrgombóc abbahagyja a monitornak való dörgölőzést.
- Hiányzol neki. Legalább hétvégente megnyugtathatnád a kis lelkét. - utaltam Hellre, aki szinte depresszióba esett Andy hiányától.
- Ahogy tudok, megyek. Jobban el vagyunk havazva mint gondoltam. - sóhajtotta.
- Vagyunk? - ragadtam meg ezt az egy szót. Na persze, nem azért mert féltékeny típus vagyok, szimplán csak információ hiányban szenvedtem. - Azt hittem, csak te vagy ott.
- Hát ezt elbuktam. - húzta el a száját. - A helyzet az, hogy meglepetésnek szántam az infót.
- Nem szeretem a meglepetéseket. - ráztam a fejem.
- Tudom. De így belegondolva, lehet nem is lett volna jó meglepetés. - gondolkodott hangosan.
- Andy! - szóltam rá, jelezve hogy egy kicsit elkalandozott.
- Szóval, pontosan azért kellett elutaznom, mert hamarosan megkezdődik a Paradise City forgatása. - adagolta a dolgot.
- Igen? - vártam a folytatásra.
- Megvan az American Satan? - kérdezte, miután rájött, hogy elsőre nem esett le a dolog.
- Hogyne. - bólintottam, magamban pedig csak vigyorogtam. Annyira istenien állt neki Johny Faust szerepe.
- Sorozat lesz belőle. Paradise City néven. - vigyorgott.
- Ez szuper. Már vártam amúgy valami folytatás félét. - kezdett előtörni belőlem a filmkritikus énem és egy csomót tudtam volna magyarázni, de Andy szerencséjére visszafogtam magam. - Szóval. Ez nagyszerű. Tényleg. - vigyorogtam, mint a tejbetök. - Mikor kezdtek forgatni?
- Hát először szöveget kapunk, átbeszéljük a dolgokat, interjúk, fotozások, stb. Talán következő hónapban már el is kezdjük a forgatást. - válaszolta és egyszerre tűnt izgatottnak és már most fáradtnak.
- Gondolom nem úszod meg a kínos találkozást Remmel. -
jutott eszembe, hogy Johny énekhangja Rem. Andy fejrázva válaszolt.
- Nem valószínű.
- Szeretnék ott lenni, amikor lezajlik köztetek a kínos párbeszéd, csak hogy könnyítsek. De ezzel a székkel veszélyes hadművelet közlekedni.
- Tudom, cica. - sóhajtott. - Reggel kapcsold be a tévét. - kacsintott.
- Paradise City interjú lesz? - vigyorogtam.
- Nem. Egy sima interjú lesz. Élő adásban. - mosolygott.
- Csekkolom. De el ne szóld magad!
- Igyekszem. - imádom ahogy mosolyog. - Ne haragudj! Most szólt Ben, hogy megbeszélés van.
- Mennj csak! - mosolygtam - Szeretlek. Szia!
- Én is. Szia! - elköszönt, majd még egyet intett a kamerába és bontotta a hívást.
A beszélgetést követően hosszasan gondolkoztam az életemen. Itt vagyok én, egy 25 éves magyar lány (aki jelenleg rokkant, de ez csak ideiglenes). Amióta megjelent a Black Veil Brides első albuma, arra vártam, hogy találkozhassak a srácokkal. Andy megszállottja voltam. A legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy itt kötök majd ki. Mindig is éreztem, hogy valamilyen különös oknál fogva nem tudok elszakadni Andytől és a gondolattól, hogy egy nap talán, de felfogtam hogy ez egy olyan álom, ami nem teljesülhet. Egy kamasz álma. És most mégis itt vagyok. Andy elvált Juliettől és most velem van. Furcsa ez az ezész sors dolog, és annak ellenére, hogy most mérföldekre vagyunk egymástól, ráadásul ebben a székben ücsörgök egész nap,
azt hiszem én vagyok a világon a legboldogabb. Teljesült egy olyan álmom, amit azt hittem soha senki nem válthat valóra. Soha nem éreztem még ilyet. Egyszerre vagyok izgatott, hálás és észvesztően boldog. Sokszor beütött a szar az életemben és úgy érzem ez a jutalom azért, amit kibírtam. Felbecsülhetetlen.