BiersackBlue

2.Rész 3.Fejezet

Talán már simán elment egy hónap, bár már kettő is lehet. Elég régóta a kórházban vagyok, kómában, és a többi, és a többi. A srácok tök sokat gondoskodnak rólam még így is. Minden nap hoznak magukkal egy csokit, amit megesznek, miután még mindig nem ébredtem fel. Minden nap friss virág illat lengi be a kórtermet. És Andy minden nap mással próbálkozik. Múltkor énekelt nekem. Annyira jó volt hallani. Mintha egy kilóval könnyebb lettem volna. Aztán volt, hogy egy egész lejátszási listát állított össze nekem a telefonján. A kedvenceimet válogatta bele. Rengeteg időt tölt a kórházban. Sosem megy haza.
- Most komolyan, haver. Mért nem mész haza egy kicsit pihenni? - kérdezte Jake az egyik látogatása alkalmával Andyt.
- Nem tudok és nem akarok sem elmenni, sem pihenni. - válaszolta Andy.
- Mind aggódunk érte. De ez így nem király. Ez már nem barátság. - célozgatott Jake, hogy ideje beszélgetni Andy érzéseiről.
- Ez sosem volt barátság, Jake. - sóhatjott.
- Csak nem szerelmes vagy a kis menedzserünkbe? - kérdezte azon a nyájas hangon Jake. - Fogadni mertem volna, hogy egyszer eljön ez is. - nevetett fel.
- De hát, ezt is elbasztam. - nevetett kínosan Andy.
- Dehogy basztad el.
- Mi van, ha nem ébred fel? Akkor sem basztam el?
- Fel fog ébredni. Már csak abból kiindulva, ahogy Julietet bebaszta a fürdőbe. - hangzott Jake harsány nevetése az esetet felidézve. - Oltári volt. Egyébként, kulisszatitok, de CC és Ash azért találta ki, hogy toloncoljunk titeket egy faházba, mert reménykedtek benne, hogy aznap összejöttök. - árulta el Jake. Annyira tudtam, hogy azok ketten sántikáltak valamiben, de nem gondoltam volna, hogy ebben mesterkedtek. Azt hittem meg akarnak szívatni majd minket.
- Jól el is csesztem. Lucy miattam baszott be aznap este. Rajtakapott egy csajjal a vidámparkból. - mesélte Andy.
- Ezt tudtam. Dani vígasztalta meg, hallottam, mert pont kint voltam a verandán. Dani megígérte Lucynek, hogy soha nem mondja el egyikőnknek sem. De én meg hallottam és most elmondtam. - mondta totál nyugodtan.
- A faszom belétek, de most komolyan. - kezdett Andy mérgelődni. - Mind tudtatok valamit, de basztatok segíteni.
- Ember, ez a ti dolgotok. És mi csak azt tudtuk biztosra, hogy Lucy beléd zúgott. Aztán miután összejárkáltak Leithel, már az sem volt biztos. Ti vagytok a hülyék.
- Basszameg! - dörmögte Andy. - Mi van, ha felébred, meglát és azt mondja szóljak Remingtonnak, mert őt szereti? Mi van, ha lepattint? - kezdett belebonyolódni a butaságba.
- Ha szereted, elengeded. - válaszolta Jake bölcsen. - Nyilván megkérdezi, hogy mi van Leithtel, de szerintem neked jobban fog örülni. - tette hozzá.
- Nyilván. - suttogta Andy. - Csak ébredne már fel.
- Ha sietteted, tovább alszik, a kis lázadó. - milyen igaz. Lehet, hogy ezért vagyok kómában még mindig. Mindenki várja, hogy felébredjek, de a testem már hozzászokott a lázadáshoz. Talán azt kellene mondani, hogy aludjak tovább és felkelnék. - Na, de most én megyek. Megígértem Innanak, hogy ma zenélünk. Hívj, ha van valami!
- Rendben.
- Hé! Fel fog kelni. Csak hagyd pihenni!
- De már két hónapja pihen.
- A hülyeségeidet nehéz ám kipihenni, nekem elhiheted. - mondta Jake, majd csukódott az ajtó.

Hosszú csend után, ami kb egy hétig tarthatott, Andy egy fülhallgatót nyomott a fülembe.
- Tudod, elég sok időm volt és a héten kicsit el is engedtem a dolgot, hogy bármelyik pillanatban felkehetsz. - sóhajtotta, majd valamit letett az asztalra. - Feldolgoztam a My Way című dalt, biztos ismered. Erre talán hajlandó vagy felkelni. - mondta és elindította a zenét. Annyira kurva jó volt, Andy reménye pedig bevált. Hirtelen megkönnyebbültem. Mintha egyszerre vették volna le az összes súlyt rólam. Megpróbálkoztam ezzel az ujjmozdítós jelenettel, amit a filmekben annyiszor lenyomnak. Andy fogta az egyik kezem, már-már szorította. Szóval megmozdítottam a középső ujjam, szolidan jelezve, hogy bekaphatja, ő pedig összerezzent, amit határozottan éreztem én is. - Istenem, mondd hogy nem halucinálok. - dermedt meg, várva a következő mozdulatom. - Luc, ébresztő! Kelj fel, szivi! Átaludtál egy egész évszázadot, ráadásul szörnyen horkolsz. - pofázott, hátha valamelyik beszólására reagálok. Hát kapja be! Szépen lassan kinyitottam a szemem, mert a filmekben is úgy szokás. Nem, nem ezért nyitottam ki lassan a szemem, hanem azért, mert a szobába beszűrődő fény kurvára bántotta. - Gyerünk, Luc! Nyisd ki a szemed! - türelmetlenkedett Andy. - Hajrá, kislány! Addig szólok egy dokinak. Ne hagyd abba! Gyerünk, ébresztő! - hallottam távolabbról, ahogy tapsol és beszél. Most komolyan, mintha futóversenyen vennék részt. Hihetetlen. - Doktor úr! - kiabált.
- Igen, Mr. Biersack? - jött egy mélyebb hang.
- Azt hiszem, Lucy ébredezik. - hallottam Andy izgatott hangját.
- Valóban. - hajolt bele a képembe a doki. - Nyissa ki a szemét, Miss Miller! Ideje felébredni. - basztatott. Szívem szerint csak azért is visszabújtam volna a kóma legmélyére, de már kezdtem unni az életem a sötétben. - Szép, jó reggelt kívánok, Miss Miller! - vigyorgott az orvos.
- Szintúgy. - biccentettem nagynehezen.
- Hogy érzi magát?
- Szörnyen. Az a kurva nap kiböki a szemem. - dunnyogtam, Andy pedig egy
pillanat alatt behúzta a függönyt. Sokkal jobb volt.
- Megtudná mondani, hogy hívják? - csak hogy ne legyen egy csepp nyugtom se, a doki a kis zseblámpájával belevillogott a szemembe. Majd kisült a retinám, de semmi probléma, a lényeg hogy élek.
- Lucy Miller. - válaszoltam.
- Hol született?
- Hiába mondanám el, fogalma sem lenne arról, hogy mi fán terem a település. - flegmáskodtam.
- Azért én mégis kíváncsi vagyok rá.
- Pécs, Magyarország. - mondtam végül.
- Már azt hittem sosem ébredsz fel. - támaszkodott Andy a lábamra. És tudod mi a poén? Hogy nem éreztem még az érintését sem, nem hogy azt, hogy rátámaszkodott. Az arckifejezésem nyilván mindent elárult. - Baj van? - kérdezte Andy aggódó tekintettel.
- Nem érzem a lábam. - válaszoltam, majd a szemem megtelt könnyel. Andy arca hirtelen lesápadt, a doki pedig feszülten nézte a jegyzettömbjét.
- A medencecsontja eltört a baleset közben. - mondta. - Van esély, hogy újra lábra áll, de rengeteg időt vehet igénybe, és ez az esély igen halovány. - húzta el a száját az orvos, bennem pedig egy világ dőlt össze. Kerekesszékbe kényszerülök, nem mehetek futni, mondjuk eddig sem mentem, de mi van, ha pont most akartam volna elkezdeni?! Nem sétálhatok. Nem ugrálhatok a színpadon, nem ugrálhatok a koncerteken, nem használhatom a lábam!!!!! Nyomorék lettem.