BiersackBlue

2.Rész 18.Fejezet

Andy szülinapja. Az idő eltolódás miatt, hálistennek sokáig aludtahattam, nem kellett korán kelnem, azért hogy felköszöntsem és mivel az öcsém is felnőtt, így már ő sem kel fel déli 12 óra előtt. Szegény mami magányosan sürgött-forgott a konyhában ebédig, ahogy szokott. Úgy fél tizenegy környékén ébredtem, azt hiszem én voltam az első, aki kimászott mamihoz a konyhába, de mielőtt kibújtam volna a meleg ágyikómból, felhívtam a kis nyomimat, hogy felköszöntsem.
- Mi lesz már, nyomi. Vedd fel! - türelmetlenkedtem a sokadik csörgés után, mire végre felvette a telefont. - Boldog szülinapot, szívem! - vettem elő a vigyorgós, cuki barátnő énemet.
- Kösz, bébi. - válaszolta rekedt hangon.
- Felébresztettelek? - húztam el a szám, mert ébredés után szokott ilyen hangja lenni.
- Csak egy picit. - nyugtatott meg.
- Bocsi.
- Ne bánd! Úgyis előbb akartam kelni anyáméknál. - ásította. - És mi újság? - láttam magam előtt a kómás, kócos fejét, ahogy félálomban indul kávé és cigi után.
- Kaptam egy tetkós kupont karácsonyra. - büszkélkedtem.
- Akkor egy újabb tetkóval jössz haza? - édes istenem, de imádom ezt a reggeli rekedt hangját. Belebolondulnék, ha nem hallhatnám soha többet.
- Lehet, hogy nem. Ma indulunk vissza Budapestre, holnap este pedig indul a gépem. - válaszoltam.
- Még holnap délelőtt besűrítheted.
- Ha hajlandó vagyok korán kelni.
- Nem fogod kivárni a legközelebbi alkalmat.
- Nem tetszik, hogy ennyire ismersz. - kötöttem bele, mert valószínűleg igaza van.
- Mért? - nevetett ki.
- Mert nem szeretek kiszámítható lenni. - mondtam, ő pedig csak röhögött. - Anyudékkal mi a helyzet?
- Megvannak. Kérdezték, hogy beszéltem-e Juliettel, meg hogy van-e már új áldozat a láthatáron. - a hangján hallottam azt a csibész vigyort.
- És mit mondtál? - kíváncsiskodtam.
- Hogy van. - válaszolta lazán. - Ők a családom. Nekik nem kell hazudnom.
- Ez nyilvánvaló. - értettem egyet, hisz a család előtt nincsenek titkaim nekem sem. - Mit szóltak?
- Szerintük kicsit korai volt ilyen hamar becsajozni, de örültek, hogy tovább tudtam lépni. Anyám alig várja, hogy találkozzatok.
- Szóval mindenképp haza kell rángass. - nyugtáztam mosolyogva. Én is szeretném végre megismerni Andy szüleit, valamint gratulálni, hogy egyszem fiúk mennyire nagyszerű ember.
- Nincs menekvés. Jönnöd kell! - vigyorgott, bár ezt nem láthattam.
- Igenis, értettem! - vigyorogtam én is. - Viszont most ledoblak, mert ebédidő van és pakolnom kell. - pillantottam az órámra, majd meghallottam, ahogy mami kiabál, hogy mindenki takarodjon ebédelni. - Később majd még hívlak. Mégegyszer boldog szülinapot!
- Mégegyszer köszönöm.
- Szia! - köszöntem el, és már indultam is ebédelni meg pakolni.

Említettem már, hogy nem szeretek búcsúzkodni? Mamitól Pestre indulva nem csak a nagyitól és a főztjétől kellett elköszönnöm, hanem anyától és az öcsémtől is. Daniellel lazán lerendeztük a dolgot, de anya eleresztett néhány könnycseppet, amitől aztán én is elérzékenyültem. Sokára fogunk megint találkozni, és borzasztó nehéz, hogy egy kontinens választ el a családomtól. Mamitól sem volt egyszerű elköszönni, szegény mindig egyedül van a kis házikójában, és csak akkor van öröme, ha összegyűlik a rokonság, ilyenkor egy kicsit megszakad a szívem, hogy egyedül hagyjuk megint.
- Mindent elraktatok gyerekek? Nehogy itt maradjon valami, amire szükség van. - aggodalmaskodott, mint mindig, mikor épp készülünk itt a semmi közepén hagyni.
- Én mindent elraktam. - vontam vállat, majd George felé fordultam, aki nagy lendülettel akarta a hátára kapni az utazótáskát. Valószínűleg könnyebbnek hitte, így meglepetten fújta ki a levegőt, miután nem sikerült az akciót végrehajtani.
- Tettem el egy kevés süteményt, meg kaját. - mosolygott a nagyi kedvesen, mert egyértelműen az ő keze volt a dologban.
- Akkor az enyém sem lesz könnyű. - húztam el a számat a bőröndömre pillantva. Ilyenkor senki nem megy haza üres kézzel.
- Tettem még savanyúuborkát is, meg pár üveg lekvárt.
- Anyus, azért nem kellett volna ennyi mindent. Legközelebb, ha jövünk, akkor meg nem tudsz mit elénk rakni. - morgott George. Sosem szeretett cipekedni.
- Ó, hát azért annyi mindent nem pakoltam.