BiersackBlue

2.Rész 7.Fejezet

Reggel meglepő módon nem a kanapén ébredtem. A saját, hatalmas ágyamban keltem fel, Andy pedig, mintha csak megérezte volna, abban a pillanatban lépett be a szobába egy tálca reggelivel. 

- Jó reggelt! - vigyorgott én pedig csak pislogtam. 

- Jó reggelt! - válaszoltam őszinte meglepettséggel az arcomon, majd ülőhelyzetbe küzdöttem magam. Andy leült mellém az ágyra, a tálcát pedig óvatosan az ölembe tette. - Nem kellett volna. - néztem az ölemben lévő tálcára, ami tele volt pakolva gyümivel, kávéval meg egy irtó guszta szendviccsel. - Köszönöm. - mosolyogtam, miután végig néztem a csodás reggelin. Őszintén, hány lány kap ágyba reggelit? És hányszor? Mert én most kaptam először.

- Jó étvágyat! - mosolygott Andy, majd vigyorogva bámulni kezdett.

- Nem tudok enni, ha közben figyelnek. - mondtam, és nekiláttam a reggelimnek. 

- Kimenjek? - kérdezte nevetve.

- Nem muszáj. Csak ne bámulj! - válaszoltam teli szájjal, majd ahogy beleharaptam a szendvicsbe az összes ketchup és majonéz kifolyt és az arcomat is összekentem. Andy röhögve fogta a fejét. - Igen, kulturáltan tudok enni. Mondtam, hogy ha nézel nem megy. - töröltem meg a pólóm, amin szintén volt a cuccból. Andy nevetve az arcomhoz hajolt, majd elkezdte lenyalni a ketchupot a szám széléről. - Mit csinálsz? - kuncogtam.

- Nem hagyom kárba veszni az arcodon lévő ketchupot. - vigyorgott. A ketchupnyalogatás átváltott apró csókokba, én pedig szinte a fellegekben jártam. Még mindig felfoghatatlannak tartom az előző este történteket. Hogy milyen hosszú monológban vallott szerelmet. Ah. Hirtelen a pokolból a mennybe kerültem. 

Nicolnak megígértem, hogy egész napos skype partit tartunk, így reggel, amint kiszabadultam az ágyból, a laptopom felé vettem az irányt. Nicol neve mellett a zöld pötty villogott, így automatikusan rákattintottam. Illik tudni, hogy Nicol félig amerikai, és hogy gyakorolja az angolt, valamikor random angolul kezd el beszélni. Ez ma is így zajlott. Mivel a laptopom az erkélyajtó melletti asztalon van, ami a konyhapulttal van szemben, a laptop szögéből simán be lehet látni a konyhába. Nicol azonnal fogadta a hívást.

- Helló Lucykém! Hogy vagy? - kérdezte vigyorogva.

- Hali! Hát megvagyok. - vontam vállat. - Veled mizu? - kérdeztem vissza mosolyogva. 

- Valami történt. - vigyorgott és az ujjával a kamera előtt kezdett hadonászni. - Az arcoddal. Mesélj csak, ki a szerencsés? - elkezdődött a tipikus legjobbarinős nyaggatás. 

- Nem történt semmi. - kamuztam nevetve, ám az fel sem tűnt, hogy Andy a konyhában matat, így Nicol hatalmas visításban tört ki, amikor meglátta a háttérben Andy fekete fejét.

- Jézusom!!! Mit keres nálad Andy? - ujjongott, Andy pedig a neve hallatán komótosan odabattyogott mellém. 

- Helló! - intett a kamerába szigorú "te ki a fasz vagy" tekintettel, ami Nicolnak nagyon is tetszett, mert csak még inkább rákezdett a visításra.

- Szia, Nicol vagyok. Velem beszéltél telefonon. - hagyta abba a visítást, majd magyarázni kezdte, hogy ő volt az, aki felhívta, mikor engem nem ért el.

- Ó! Oké, már megvan! - esett le végül Andynek. 

- Szabad kérdeznem, mit csinálsz Lucy lakásán? - még mindig a tipikus legjobbarinős vigyor. 

- Itt aludtam. - válaszolta Andy lazán. 

- Igeeeen? - nyújtotta el a kérdést Nicol. 

- Aha. - bólintott Andy. Velem amúgy nem is foglalkoztak, olyan jól elbeszélgettek egymással.