BiersackBlue

4. Rész 5. Fejezet

Reggel rettenetesen furcsa volt, hogy nem egyedül ébredtem az ágyban. A motelszoba patyolat fehér ágyneműje és Andy fekete haja hatalmas kontrasztban voltak. Annyira angyalian nézett ki, ahogy lehunyt szemmel az igazak álmát aludta. Fehér bőrén világítottak a tetoválások, az arca gondtalannak és ártatlannak tűnt. A látványba belemerülve csak akkor vettem észre, hogy csörög a telefonom, mikor már ő is felébredt rá.

- Nem veszed fel? - kérdezte még félálomban.

- De. - tértem magamhoz. - Tessék! - szóltam bele a készülékbe és a túloldalról egy női hang szólt vissza.

- Lucy Miller? Az ingatlan miatt telefonálok, amiről a múltkor érdeklődött. Ahogy megbeszéltük, akkor ma megmutatnám az ingatlant és a továbbiakat pedig a helyszínen elintéznénk, ha Önnek is megfelel. - tért rögtön a tárgyra én pedig a fejemhez kapva döbbentem rá, hogy aznapra beszéltem meg a találkozót az ingatlanügynökkel. 

- Jézus! - motyogtam az orrom alatt. - Hány órára is beszéltük meg pontosan? - kérdeztem és Andy fürkésző tekintetét éreztem magamon.

- Délelőtt 11 órára. De ha Önnek nem jó, megbeszélhetünk egy másik időpontot is. - ajánlotta fel a hölgy, bár a hangja alapján fiatalabbnak tűnt nálam.

- Nem, nem, jó lesz a 11 óra. - hadartam és kipattanva az ágyból kapkodni kezdtem a holmijaimat. Még nem voltam késésben sehonnan, ugyanis csak fél kilenc volt, de még ezer meg ezer dolgom lett volna délelőtt, amire már aligha maradt időm. - Ott leszek, köszönöm, hogy hívott. - mondtam és letettem a telefont.

- Minden rendben? - kérdezte Andy, miután a telefonomat az ágyra hajítottam.

- Persze, csak teljesen kiment a fejemből, hogy ma az ingatlanközvetítővel van találkozóm. - válaszoltam, miközben a cipőmet húztam az ágy szélén ülve. Andy elkapta a karom és óvatosan visszahúzott az ágyra. 

- Ne kapkodj! Odaérsz. - nyomott egy puszit a homlokomra és azt kívántam, hogy bár ne érne véget ez az álom. Egy percre úgy éreztem, hogy minden a régi és az ég világon semmi gondunk nincs. Figyeltem, ahogy az ujjait az enyém köré kulcsolja és a hüvelykujjával simogatni kezdi a kézfejem. Az érintésétől kirázott a hideg és alig kaptam levegőt, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. 

- Lassan el kéne indulnunk, hogy tényleg odaérjek. - mondtam és nyeltem egy nagyot. Úgy éreztem mondanom vagy tennem kellene valami a tegnap este után, de gőzöm sem volt, hogy mi lenne helyes. Azok után, hogy ennyi idő elteltével is milyen hatással van rám, kétség sem volt afelől, hogy még mindig szeretem. És bár megbocsátottam, nem tudok szemet hunyni mégsem a viselkedése és a történtek felett. 

Ahogy kikászálódott az ágyból, akaratlanul is végigfutott a tekintetem a testén. Imádtam a látványát, és minden egyes porcikájáért oda meg vissza voltam. A Julietes tetkóit kivéve, minden apró részlet megdobogtatta a szívem. Az általam gyűlölt tetoválásokat kerestem, de nem láttam őket a szokott helyükön. 

- Eltüntettem őket. - mondta, mintha a gondolataimban olvasna és egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén, majd magára kapta a fekete pólóját. 

- Mért? - tettem fel a kérdést, és annyira hülyének éreztem magam. Tényleg képes voltam megkérdezni, hogy mért tüntette el a Julietes tetkóit?! Édes istenem. 

- Mert már nincs jelentése. - válaszolta, miután elvigyorodott a kérdésemen. 

- Megnézhetem? - messziről nem tudtam kivenni, milyen figurákkal takarta el Juliet nevét és a róla formált mesefigurát. Közelebb jött és leguggolt előttem. A szőke hősnő fekete hajú énekesnővé vált. Magamra ismertem a tetoválásban. Szépen ki volt dolgozva, minden apró részletre odafigyelt a készítője. A korábban a felkarját díszítő Juliet felirat helyét pedig egy gitár vette át.