BiersackBlue

2.Rész 2.Fejezet

Rengeteg idő telt el. A srácok felváltva jöttek látogatni. Beszéltek hozzám, elmondták miújság velük, mennyire aggódnak értem. Kedves gesztus volt tőlük, hogy töretlen lelkesedéssel beszéltek egy olyan emberhez, aki mint Csipkerózsika, talán százéves álomba merült. A napok, a hetek összefolytak és nem tudtam különbséget tenni. Fel akartam ébredni, de a mázsás súly továbbra is nyomta minden porcikám és nem volt erőm kinyitni a szemem.

Egy nap nyílt az ajtó és Remington reszelős hangját hallottam. Megnyugodtam, hogy túlélte a balesetet és hallhatom a hangját.
- Hogy van? - kérdezte Andytől.
- Még mindig ugyanúgy. - sóhajtotta. - Gyere, dumálj neki, hátha neked szótfogad és fölkel.
- Nem hiszem, hogy az én hangom lesz az, ami motiválni fogja. Ha a tiédre nem pattant fel a szeme, senkiére se fog. - simított végig a kezemen az ismerős kéz.
- Ezt mért mondod? - kérdezte Andy.
- Tudod, megkértem, hogy legyen a barátnőm. - a mosoly minden ember hangján hallatszik. - Nemet mondott. - közölte, majd miután nem érkezett válasz hozzá tette. - Miattad. - továbbra sem jött válasz. - Voltál már a szobájában?
- A lakásán? Igen.
- Nem a lakásán. Az otthoni szobájában. - pontosított Rem, de mivel Andy nem szólt, gondolom csak a fejét rázta. - Be kéne kukkantanod.
- Mért kéne?
- Mert veled van kitapétázva.
- És?
- Mit és?! Te tényleg nem érted? - hitetlenkedett Rem. Megígérte, hogy nem mondja el neki. Megígérte, hogy hallgat. - Ember, Lucy oda meg vissza van érted, amióta először hallott rólad. Veled van tele a szobája. Befogadott, amikor nem volt lakásod. Elfogadta a bandába való meghívásodat. Még mindig nem állt össze?! - próbálta rávezetni Andyt.
- Kussolj már, Rem! - mondtam volna, de a komában lévők csak hallgatni tudnak.
- Szerelmes beléd, te gyökér! - bökte ki végül.
- Akkor kérlek magyarázd el, mért veled volt egész végig! - ütötte meg Andy ugyanazt a hangsúlyt, amit Rem.
- Mert látta, hogy esélye sincs nálad. - emelte meg a hangját. - Sokat beszéltünk Lucyvel. Túl akart lépni rajtad. Szerinted mért ment el inni, amikor a kis tréningeteken voltatok?! Mert rajtakapott azzal a csajjal a faházban. - válaszolta meg Rem a saját kérdését. Andynek idő kellett, hogy felfogja a hallottakat, én pedig ez alatt magamban háromszor is kinyírtam Remet, ráadásul három különböző módon.
- Szereti azt a beteg elmédet, te pedig észre sem veszed! - mondta Rem nyugodtabb hangon.
- Tényleg nem vettem észre. - suttogta Andy. - Basszameg! Mért nem vettem észre?!
- Mert egy fasz vagy. - válaszolt Rem a költői kérdésre, teljesen higgadt hangon, szinte már poénosan.
- És ezt mért mondtad el nekem? - tette fel az okos kérdést Andy. Akár én is kérdezhettem volna. Rem mért mondtad el Andynek?! Megígérte, hogy hallgat, most pedig mégis elárulta a titkom.
- Mit? Hogy egy fasz vagy? Azért mert így van. - nevetett fel Rem. - De ha a másikra gondolsz, akkor azért mert, ha már miattad nem jött össze velem, legalább szállj magadba. Itt ülsz az ágya mellett éjjel-nappal. Ez jelent valamit, nem gondolod? - húzta Rem az agyát. Szívem szerint megvertem volna, amiért így kiterítette a lapjaimat.
- Szeretem, Remington. Az istenit! Beleszerettem. - szenvedte a szavakat.
- Akkor, ha egyszer felébred, ne baszd el! - közölte Rem, majd elment, mert az ajtó csukódott, Andy pedig beszélni kezdett hozzám. Sírt.
- Mért nem mondtad el, Luc? Elmondhattad volna. Nekem pedig észre kellett volna vennem. Basszameg! Szeretlek! És ha nem kelsz fel többé, mardosni fog a bűntudat, hogy elbasztam mindent. - kezemet az övéi közé szorította. Andy Biersack szerelmet vallott nekem én pedig nem tudtam lereagálni. Nem tudtam elmondani neki, hogy én is szeretem, de még csak az ujjamat sem tudtam mozdítani. El kellett hallgatnom, ahogy sír és szenved mellettem, mert a kurva életbe is nem tudtam fel kelni. - Ébredj, Luc! Mindent rendbehozok. Csak ébredj! - szipogta, de a szavai süket fülekre találtak, mert én továbbra sem tudtam felébredni. Sosem gondoltam volna, hogy Andy ennyire érzelmes is tud lenni, vagy hogy mondják ezt a normális emberek. Azt pedig pláne nem gondoltam volna, hogy az én ágyam fölött fog sírni. De hogy miattam sírna, azt még a legmerészebb álmomban sem. Viszont teljesen mindegy. Hiába hallok mindent, az egész olyan, mint egy álom, amihez nem jár kép. Ha felébredek egyszer, úgyis mindent elfelejtek. Ez a pillanat csak Andy emlékeiben fog tovább élni, én pedig mint egy amnéziás liba, élem majd az életem, mintha misem történt volna. Mindegy mi zajlik körülöttem, mindegy mit hallok. Minden egy szemvillanás alatt fog eltűnni a fejemből, mintha csak egy új életet kezdtem volna. Mint a reinkarnáció. Élsz egy életet, meghalsz, élsz egy másikat, és semmire nem emlékszel az előzőből. Andy most szerelmet vallott nekem, amit hallottam is meg nem is. Hallottam, mert mindent hallok, ami körülöttem zajlik, de mégsem, hisz ha felkelek egyszer meg nem történté lesz nyilvánítva. Ugyan úgy megy majd minden a régi kerékvágásban, mint a baleset előtt. Rem ugyanúgy fog éjszakákat eltölteni nálam, ahogy ezelőtt. A koncertek ugyanúgy le fognak zajlani, mint eddig. Semmi sem fog változni nagy valószínűséggel. Attól, hogy Andy nekem most szerelmet vallott, nem leszünk együtt, ha felébredek. Hacsak Remington nem szarik majd a fejemre, és akkor megint visszatér a jó öreg "szenvedjünk Andy miatt" életérzés. Egyébként hiányzik Rem. Furcsa, de hiányzik. Persze ettől még nem estem bele. Csak... Értitek... Jó dolog, ha valaki foglalkozik velünk. Akkoris, ha éppen nem haldoklunk egy kórházi ágyon.