4. Rész 3. Fejezet

223 12 0
                                    

A helyszíni próbát Cole reggel kilencre intézte, az előző napi beszélgetés hatására pedig úgy döntöttem, hogy felveszem Andyt odafelé menet. A házához érve, először dudáltam, de semmi nem történt. Gondoltam megyek és csengetek. Harmadik alkalommal sem jelent meg senki, az ajtó viszont nyitva volt. Tudom, csúnya dolog, de mentségemre legyen késésben voltunk. Bementem. Időbe telt, mire kilogikáztam, hogy merre lehet ez a jómadár, közben viszont alkalmam volt kicsit körbenézni. A lakása most is minimalista stílusú volt, bár ezúttal nem volt akkora a rend. Kupi sem volt, de azért ezen a néhány szétszórt holmin azért látszik, hogy valami nem stimmel. Hamar társaságom akadt, régi barátom szőrös személyében. 

- Helló, Hell cica. - kaptam fel a szőrgombócot a földről, aki dorombolva jelezte, hogy örül nekem. A macskával az ölemben indultam meg a lépcsőn felfelé. A szoba ajtaja résnyire nyitva volt. Kopogtam, de semmi válasz. Ismét, hiába tudtam, hogy most már sok van a rovásomon, bementem. Nem volt egyedül. - Hát ez remek. - gondolkodni kezdtem és abban a pillanatban még fel sem tűnt, hogy bármi is bántana. Sokkal inkább az foglalkoztatott, hogy hogyan ébresszem fel Andyt úgy, hogy ne legyen belőle balhé. Aztán, hogy tetőzzem a bűneimet, Hellre pillantottam. - Ne utálj meg! - mondtam a macskának, majd hozzávágtam az alvó Andyhez, aki hatalmas szerencsémre vagy szerencsétlenségemre fel is kelt. 

- Mi a fasz van? - ébredt morcosan.

- El fogunk késni a próbáról. Kapd össze magad, addig csinálok neked valami reggeli félét és menjünk. 

- Lucy?! - nyitotta ki végül a szemét és sóhajtva visszadőlt.

- Ne merészelj visszaaludni! Különben a barátnődet is felkeltem és nagyon nem fog örülni. Mozgás!

- Mért csinálod ezt? - szenvedett álmosan.

- Mert most én helyettesítelek, amíg nem térsz észhez. Kelj fel, tusolj le és menjünk! 

- Jó. - morgott, majd megböködte a mellette fekvő csajt. - Melissa. Kelj fel! Menned kell. 

- Mi? Mi az hogy mennem kell? Csak még 5 percet. - nyávogott a lány, mire kezdett felmenni bennem a pumpa.

- Nincs 5 percünk! - mondtam kicsit dühösen és láttam, hogy Andy kezd visszaaludni. - Baszd meg, Biersack! - motyogtam és szó szerint kirángattam az ágyból. - Most! Indulj meg!  

- Ki ez a nyomi, aki azt hiszi ő a főnök? - nézett rám a csaj még félálomba. 

- Ez a nyomi az exem. - pillantott le rám. - Van két perced eltűnni, Melissa! 

- És ha nem tűnök el? És te sem mész sehova? - vigyorgott kacéran.

- Akkor Lucy csúnyán el fog picsázni mind a kettőnket, különösen téged, ahogy elnézem, mert lenyomiztad. - vázolta a helyzetet és meg kell hagyni nagyon jól átlátta.

- Megnézném. Első pillantásra a légynek sem tudna ártani. - röhögött ki. - Szemüveg, vörös haj, meg ez a szerelés... Nem tudom, Andy. Szerintem egy ilyen kis pincsi nem tudna elbánni velem. Egyáltalán mit keres itt, ha az exed?

- Ne akadékoskodj már, hanem mozdulj és menj! - rángatta fel Andy az ágyból és kitessékelte az ajtón. 

- Jó. Ezek után várhatod, hogy jöjjek. - duzzogott. 

- Ne aggódj, nem veszem a lelkemre, ha nem jössz. Az ajtót megtalálod, szia! - mondta és becsukta az orra előtt a szoba ajtaját. Még hallottuk, hogy a csaj szidja és hordja mind a kettőnket.

- Bocs. - mondtam megtörve a csendet és megigazítottam a szemüvegem. Andy kérdőn pillantott rám. 

- Azt mondtad csinálsz nekem reggelit. - hallottam a hangját a fürdőből, ami a szobájából nyílt. 

BiersackBlueWhere stories live. Discover now