BiersackBlue

4. Rész 7. Fejezet

A közös reggeli alatt elég kellemetlenül éreztem magam. Amy előtt nincsenek titkok, így amikor megkérdezte, hogy aludtam és én azt mondtam, hogy jól és kényelmes volt az ágy, nyilvánvaló volt, hogy nem hitte el.

Délután közösen élveztük a kertben az őszi napsütést. Szóbajöttek az élet nagy dolgai, a tervek a jövőre tekintve és a jelen kisebb-nagyobb problémái.

- Eddig nem tudtam, hogy hozzam szóba, de most megkérdezem. Mi van a vizsgálatokkal? Azt mondtad megjöttek az eredmények. - nyelt Andy egy nagyot, ahogy rákérdezett. A Biersack-szülők összenéztek egy pillanatra.

- Nos. - kedzte Amy és letette a teáscsészéjét az asztalra. - Az orvos szerint hamarosan könnyes búcsút kell vennünk. - nem tudom, hogy direkt fogalmazott-e így, de megállt bennem az ütő és, azonnal Andy kezéhez kaptam. Nem tudom melyikőnkre fért rá jobban a támogatás, főleg most, hogy már Babszem nagymamájáról van szó.

- Ez mit jelent pontosan? Mi az, hogy hamarosan? - faggatózott tovább Andy és mind a kettőnknek könnybe lábadt a szeme. Szorította a kezem, ahogy én is az övét, és bár nem néztem oda, biztos voltam benne, hogy minden vér kiment az ujjainkból.

- Ne vágjatok már ilyen képet! - kacagott fel. - Azt hiszitek, hogy ilyen könnyen megszabadulhattok tőlem. - csak értetlenül bámultunk. Teljesen összezavart minket. - Negatív lett az összes eredményem. - mosolygott büszkén.

- Tessék? - kérdeztem még a sokk hatása alatt.

- Meggyógyultam. - ismételte meg.

- Ez komoly? - Andy abban a pillanatban elsírta magát és a székből felpattanva felkapta az anyukáját. Hatalmas volt az öröm, ölelkeztünk és ünnepeltünk.

- Ez azt jelenti, hogy ha megszületik az unokám, nem tudtok majd lerázni. - suttogta a fülembe nagyon halkan Amy miközben megölelt.

A jó hírt illik megünnepelni, szóval egy kis grillezéssel ütöttük el az időt estefelé. Mindig is  csodáltam, hogy mennyire figyelnek az udvarra. Amy szabadidejében szereti gondozni a növényeit, amik mindig csodálatosan néznek ki. Az egész kert pompásan néz ki mindig. Pedig nem ki gonddal járhat egy ekkora udvar rendben tartása, ennek ellenére mégis mindig olyan formában láthatom, amin mindig elámulok.

- Csodaszép és hatalmas ez az udvar. - jegyeztem meg, ahogy körbenéztem.

- Hát az unokáim bőven tudnak hol szaladgálni. - válaszolta és egy komisz mosoly jelent meg az arcán, mielőtt úgy ivott volna bele a teájába, mintha semmit nem mondott volna, közben pedig rám pillantott. Köszönöm, Amy. Andy ennek következtében gyanúsan rám pillantott, a szeméből pedig kiolvastam a kérdést: miről beszél? Csak vállat vontam, jelezve hogy nem tudom, majd én is belekortyoltam a teámba.

- Nem hiszem, hogy mostanában gyerekektől lenne hangos ez a kert. - mondta Andy és egy hangyányit talán csalódottnak tűnt.

- Sosem lehet tudni. - vont vállat Amy, mire Andy felkapta a fejét és vigyorogni kezdett.

- Hacsak Lucy nem terhes, akkor biztosíthatlak róla, hogy nem mostanában lesz unokád, anyu. - nevetett én pedig éreztem, hogy ég az arcom. Aztán rám nézett és várta a reakciómat. Halvány fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Nem fogok hazudni és letagadni, hogy babát várok, de még nincs itt az ideje, hogy tudjon róla. Mellesleg most elárulta, hogy lefeküdtünk, ami nem mintha nem lett volna alapból egy nyílt titok. Valahogy jobban éreztem magam, amíg kettőnk között volt erről szó.

- Van még abból az isteni sajttortából? - rögtönöztem a tématerelést. - A receptet is szeretném elkérni. - biztosra mentem, na. 

Amy felállt a székéből és a konyhába mentünk, ahol lediktálta nekem a receptet, majd ismét kimentünk, hogy meglessük, mit működnek a Biersack-férfiak.