BiersackBlue

3.Rész 19.Fejezet

- Tudod mire jöttem rá, nyusz? - pillantottam fel rá, miközben a hotel szobája ágyában fekve cirógatta a hajam.

- Mire, nyusz? - kérdezett vissza kíváncsian.

- Arra, hogy most full olyanok lettünk, mint egy kis család. - örültem a fejemnek, mert ez egy hirtelen jött komoly dolog, és furcsa azt mondani, hogy család lettünk.

- Egy rögtönzött család. - nyomott puszit a homlokomra. Aztán még egyszer szeretett volna egy puszit adni rá, de véletlen szánt szándékkal belefordultam. Brooke már úgyis aludt, Lonny átengedte a helyét és átkuckózott a másik kanszobába.

- Annyira hiányoztál. - csókoltam meg, mire elvigyorodott. Imádom, amikor ezt csinálja.

- Te is nekem, bébi. - csókolt vissza, majd az öléberántott és levette a felsőm.

Reggel mondanom sem kell, teljesen jól ébredtem. Egy közös reggeli még belefért, mielőtt elindultunk vissza New Yorkba, és Brooke időben felkelt, hogy csekkolja a műsor záróepizódjának az ismétlését, én pedig felhozattam egy adag reggelit, majd szétválogattam.

- Kicsit nagy ez a póló, nem gondolod? - osont mögém Andy vigyorogva, majd belepuszilt a nyakamba.

- Szerintem pont jó. - fordultam meg és a kezem a nyaka köré kulcsoltam. Vigyorogva adtam neki egy jó reggelt puszit.

- Hálóingnek. - szívózott.

- Tehetek én róla, hogy ekkora vagy és lógnak rajtam a cuccaid? - tettettem felháborodást, mire hátrahúzta a fejét, hogy legyen egy kis tokája, és megrázta a fejét. Szeretem, amikor így gyökérkedik, és most sem bírtam nevetés nélkül. Aztán abbahagyta, és farkasszemet néztünk.

- Mekkora szemed van. - jegyezte meg, mintha most vette volna észre. - És ma reggel zöldebb. Tegnap csokibarna volt.

- Nagyon odafigyelsz az ilyenekre. - mosolyogtam, és éreztem hogy az arcom kezd olyan vörös lenni, mint a paradicsom, amit a szobapincér hozott fel.

- Nagyon odafigyelek rád. - illesztette a homlokát az enyémnek.

- Elveszitek az étvágyamat. - fintorgott Brooke, miközben felkapta a kocsiról a palacsintás tányérat, és visszaslattyogott a TV elé.

- Milyen kis undok vagy ma reggel. - jegyeztem meg, és nem akartam megsérteni. De mivel nem reagálta le, volt egy olyan érzésem, hogy van valami a háttérben. Azt hiszem eljött annak a tipikus anya-lánya beszélgetésnek az ideje. Levágódtam a duzzogó Brooklyn mellé a kanapéra, de nem hatotta meg a jelenlétem, így a TV-t is kikapcsoltam, Andy pedig kíváncsian várta ölbetett kézzel, hogy ebből vajon mi lesz.

- Hé! Ezt most mért kellett? - háborodott fel a szőke kamasz.

- Azért, mert szeretném, ha rám figyelnél. - válaszoltam higgadtan. - Szóval. Valami nem stimmel veled, tegnap tök jó kedved volt, ma meg morogsz össze-vissza. Tehát, mi a baj?

- Jaj, ne csináld már, Lucy! - vertyogott, ahogy azt egy kamasz szokta, amikor nem hagyják békén. - Nincs semmi baj.

- Akkor mire fel ez a nagy duzzogás? - faggatóztam.

- Nem duzzogok.

- De igen, Brooke, duzzogsz, és erről nem vitatkozom. Pont nekem akarod bemesélni, hogy nincs semmi baj? Ne nevettess! Ki vele! - faggattam tovább határozottan, ahogy azt annak idején anya tette. Egy óriási sóhaj volt a válasz.

- Tyler Rowen elhívott randizni a múltkor. Mikor időpontot akartunk megbeszélni, az egyik lány az osztályból szólt, hogy hallotta, amikor Tyler a haverjaival fogadott. - nyögte ki végül.