A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

3. Third Avenue Residence - Második rész

    – Ne aggódj, csak pár nap – szólt oda apa.

   Anya és Tyler egy-egy dobozzal jelentek meg az ajtóban.

   – Az enyémet nem hoztad föl? – kérdezte apa anyától reménykedve.

   – Ha jól látom, van két lábad, és ha jól tudom, működnek is – mosolygott anya, és füle mögé tűrt egy vörös hajtincset. Az egyetlen különbség köztem és anya között, az a szemünk színe. Míg az enyém zöld, mint apának és Tyler-nek is, anya szemei égszínkékek.

   – Megyek – álltam föl a kanapéról –, segítek.

   Mire mindent fölhordtunk, besötétedett. Úgy döntöttem, gyorsan lezuhanyozom, mielőtt elhelyezkedek a kanapén. Mielőtt megnyitottam volna a vizet, a csuklómon lévő jelre pillantottam. Ujjam hegyével végigsimítottam rajta. A seb helyén már csak egy heg volt. Felsóhajtottam.

   Jobbnak tartottam nem agyalni tovább ezen, nincs szükségem egy pánikrohamra.

   Miután végeztem a zuhannyal, összegömbölyödtem a kanapén, és egy pléddel betakaróztam. Lecsuktam a szemeim. A valóság szépen lassan összefolyt az elmém által alkotott képekkel. Elaludtam.

   A költözésem előtt lévő utolsó napok nem teltek valami eseménydúsan. Letakarítottam a kanapét, ez az egyetlen, ami hasznosnak mondható a tevékenységeim közül.

   Péntek reggel kivételesen nem arra keltem, hogy hiába próbálkozok, nem tudok tovább aludni. Anya keltett, mint a régi szép időkben.

    – Anya… Hagyj már, könyörgöm – mormogtam nyűgösen. – Még dél sincs.  

    – Nem emlékszel mit mondtam tegnap este? – nézett rám kérdőn.

    Felkönyököltem.

    – Nem? – kérdeztem vissza összehúzott szemöldökkel. Megdörzsöltem a szemem.

    – Köszönöm, hogy ennyire figyelsz rám – rázta meg a fejét anya. – NYFA. Igazgató. Mellékes dolgok. Nem jössz velem?

     – Megy a franc – mondtam, és visszarogytam az egyébként cseppet sem kényelmes "ágyamra". – Hagyj aludni – párnámba fúrtam a fejem.

     – Nem is érdekel, hogy megnézd az egyetemet? Ráadásul, pár napja ez a vacak még "kész rémálom" volt – mutatott a rozoga kanapéra.

     – Hé, a rémálom is jobb, mint a semmilyen – mondtam, miközben kisöpörtem a szememből pár hajszálat.

    Anya félmosolyra húzta a száját, és szemeit forgatta. Odahajolt hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra.

     – Igyekszem vissza.

    Anya laza kontyba kötötte haját, felkapta a táskáját, és épp indult volna.

    – Várj! – szóltam utána, mire megállt. – Apa? Tyler?

    – Apád bevásárol, Tyler pedig követi a példádat.

    – Hm. Kivételesen büszke vagyok rá.

    Befordultam a fal felé, és visszaaludtam.

    Arra ébredtem, hogy valami apró, de annál szúrósabb dolgot hozzám vágnak. Felültem, hogy megnézzem, mi az. Egy pici kulcsot tartottam a kezembe, pár lépésre tőlem Tyler állt.

    – Ez meg mi a franc? – néztem az öcsémre.

    – Szekrénykulcs. Anya küldi – mondta hangosan, mivel mindkét fülében fülhallgató volt.