A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

17. A gála - Harmadik rész

    A Mandalay Bay Events Center tizenkétezres férőhellyel rendelkező monstruma méltóságteljesen emelkedett az éjszakába. Az Egyesült Államok minden pontjáról érkező filmkészítő tanoncok tanáraik kíséretében özönlöttek be az aréna kapuján, ahol két öltönyös férfi ellenőrizte, kik érkeztek már meg, és kik azok, akik még nem.

    Mikor mi kerültünk sorra, mindketten szoros ölelésbe vonták Mr. Hayest. – Frederick, de rég találkoztunk utoljára! – mondta az egyik ismeretlen.

    – Bizony. Mennyi is? Harminc éve? – nevetett Mr. Hayes.

    – Van az már több is. Hogy megöregedtél...

    – Hát, te sem éppen úgy nézel ki, mint egyetemista korodban. Ők az én drága diákjaim – mutatott ránk az igazgató. – Az urak pedig Isaac MacDonald és Archie Knight. Együtt jártunk a kaliforniai Academy of Art egyetemre.

    Az egyik férfi, aki néhány összetűzött papírt és egy tollat tartott a kezében lapozott egyet. – New York Film Academy, New York. Igaz?

    – Pontosan.

    – Remek! A kolléganő elvezeti önöket a szektorukhoz.

    Egy mosolygó, szőke hajú nő várt minket odabent. – Jöjjenek! Önök a 112-es szektorban kaptak helyet a kaliforniaiak és a texasiak között.

    Egymás és rengeteg ismeretlen mellett eloldalazva haladtunk. Az aréna hátuljában egy színpad kapott helyet, és az azt megvilágító reflektorfényeken kívül csak egy-egy apró fény derengése látszott, melyeket a szektorokat elválasztó korlátokra erősítettek. A plafon több tíz méterrel felettünk húzódott.

    – Gyönyörű ez a hely. – Draven csodálkozó tekintettel nézett körbe.

    – Gyönyörű? – kérdeztem vissza.

    Harry felzárkózott hozzánk. – Inkább csak hatalmas.

    – Itt is volnánk – mondta az ismeretlen nő, aki a 112-es szektorhoz vezetett minket. – A New York szektor. Minden New York-it ebben a szektorban helyeztünk el.

    – Minden New York-it? – fintorodott el Draven.

    A nő zavart mosolyt küldött a fiú felé. – Hát... Igen. Jó szórakozást! – majd ezzel ott is hagyott minket.

    Amint felpillantottam a kijelölt ülésekre, máris észrevettem, miért fintorgott Draven. Az üres ülésektől nem messze ült Tara Maynard a diákseregével, arcán önelégült mosollyal méregetett minket. Felsóhajtottam, és igyekeztem tudomást semmi venni róluk. A Juilliard valóban egy híres és nagyszerű egyetem, az irritáló azonban csak Mrs. Maynard viselkedése volt, amikor az ő "elit egyeteméről" beszélt.

    A szektor egyik első sorában levő széken találtam meg a cédulát, melyen a nevem állt. Ebben a sorban kaptak helyet Draven, Kelly, Greg, Harry és Loren is.

    – Úgy izgulok – mondta a mellettem ülő Greg.

    – A gála miatt?

    Greg elgondolkodott egy pillanatra mielőtt válaszolt volna. – Is.

    Kialudtak a fények. – Ne aggódj!

    A gála műsorvezetőjére, egy középkorú férfire terelődtek a reflektorfények. – Üdvözlök mindenkit A Film World Opportunity Project díjátadó gáláján! – szólt bele a mikrofonba, mire a közönség tapsba kezdett. – Tízedik alkalommal hirdettük meg a pályázatunkat, és be kell valljam, idén sem csalódtunk. Számtalan nagyszerű munkát volt alkalmunk megtekinteni, és már az is nehéz feladatnak bizonyult, hogy kiválasszuk a száz legjobbat. Gratulálok! Önök, akik ma itt vannak, mindannyian kiemelkedően teljesítettek, ezzel pedig már el is nyerték a legjobb száznak járó ezerdolláros díjat. – A megnyitó beszéd után a férfi elmesélte a pályázat történetét – és mint kiderült, ő is az alapító diákcsoportba tartozott –, hamarosan pedig elkezdődött a díjak kiosztása.