A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

5. Eredet - Harmadik rész

- Hülyeség. Ne higgy neki! - válaszolta Harry.

- Tessék, itt a hülyeséged - mondta a nő gúnyosan, majd a farzsebéből egy kis műanyag tasakot vett elő, és az asztalra dobta. A pici tasakban egy kevés fehér színű, por állagú anyag volt látható. Bár erős gyanúm van arról, hogy mi az, nem akarom elhinni, hogy ez valóban megtörtént. - Tudod úgy készültem, hogy magyarázatot kérek rá, de tudod mit? Tedd tönkre az életedet úgy, ahogy akarod!

- Ez akár a tiéd is lehet.

- Rajta van a neved.

- Te is ráírhattad!

- Az Istenért is, legalább ne hazudj a szemembe! - kiabálta a nő. - Csak azt mondd meg miért... - váltott egy visszafogottabb hangnemre.

- Talán nem lenne erre szükségem, ha néha nem csak magaddal foglalkoznál. Különben is, mi az, hogy nem találkozhatok a saját húgommal? - kérdezte Harry összeszorított foggal.

- Mondjuk mert nem akarom, hogy abba az irányba menjen, mint te? - kérdezett vissza az anyja. - Mi lesz a következő? Megvered? - mutatott a kislányra, aki már a könnyeivel küszködött. A legrosszabb az egészben, hogy nem Harry volt ezért a hibás, ezt még a vak is látja.

- Nem veszed észre, hogy te vagy az, aki bántod? Hogy a jó francba lennék én képes egy ujjal is bántani Mirát? - mondta Harry, miközben megremegett a hangja. Nagyon közel állt ahhoz, hogy kiakadjon.

- Pontosan olyan vagy, mint az apád.

- Én nem az apám vagyok! - ordította Harry, és a szépen terített ebédlőasztalra csapott öklével.

Csend telepedett az ebédlőre. Azon kaptam magam, hogy visszatartom a lélegzetem.

- Köszönöm a fogadtatást. Ha nem zavart volna, csak azért jöttem szólni, hogy apa úton van ide - mondta Harry.

- Nagyszerű. Akkor akár vele is mehetsz - mondta a sötétbarna hajú asszony.

- Tessék? - kérdezte Harry kínjában nevetve. A nő nem válaszolt. - Gratulálok. Igazán nagyszerű anya vagy. Először Bratt, aztán én? Az összes gyerekedet kidobod a házadból, mert nem elég megfelelő neked?

- Tévedsz. Bratt önszántából ment apáddal - emelte fel az állát a nő.

- Mert nem bírt elviselni téged - válaszolta Harry. Az anyja mély levegőt vett, majd összekulcsolta karjait a mellkasa előtt. - Akkor én...

- Tűnj innen - mondta az asszony halkan.

- Azon vagyok. Szia Mira... - indult el Harry, hogy megölelje a húgát.

- Tűnj innen! - kiáltott rá a nő, és védekezőn Mira elé emelte a karját.

Harry állkapcsa megfeszült. Olyan tekintettel nézett az anyjára, hogy ha szemmel ölni lehetne, a nő már rég halott lenne.

A fiú a bejárati ajtó felé kezdett hátrálni. Fejét rázta, kezét védekezően felemelte, végül csak legyintett egyet és sarkon fordult.

Gyorsan követtem, és kisiklottam az ajtón mielőtt tiszta erőből becsapta azt.

Kapkodva vettem a levegőt. Olyan szinten megrázó volt kívülállóként is az, ami az előbb, pontosabban ami hat évvel ezelőtt történt, hogy legszívesebben elsírnám magam. Sosem néztem volna ki a fiúból, hogy ilyen múltja van.

Mikor Harry már az álló kocsi volánja mögött ült, ismét észrevettem Bloodwing csuklyás sziluettjét, ahogyan immár nem a házat vizslatta, hanem a járművet és Harry-t. Rossz előérzetem volt, de nagyon jól tudom, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, így csak a járda szegélyén lévő egyik fa árnyékába húzódtam, és onnan figyeltem tovább a történéseket.

Bloodwing lassú léptekkel közeledett a kocsi felé. Mikor már csak egy karnyújtásnyira volt a kocsi hátulja, páncélkesztyűs kezével végigsimított azon.

Nem hittem a szememnek.

A kocsi fényszórói, valamint a belső világítás kialudt.

Bloodwing tovább sétált a vezetőfülke irányába. Eközben a páncélkesztyűn lévő karmai hegyével fülsiketítő csikorgás közben négy keskeny karcolást hagyott az autó oldalán.

Harry azonnal meghallotta. Kiszállt az autóból. Bármit is készült volna mondani, beléfagyott a szó, mikor szembetalálta magát Bloodwing hatalmas alakjával.

- Hé - kezdett bele mégis - Maga meg mit képzel?

Bloodwing csak félrebillentette a fejét, ugyanúgy, mint a velem való találkozásakor tette. Lucifer most is ott ült a vállán, kegyetlenül csillogó apró gyöngyszemeivel. Félelmetes, mégis gyönyörű.

- Még büszke leszek rád - lehelte a szavakat Bloodwing, majd a fiú homlokára helyezte a tenyerét.

Harry szóra nyitotta a száját, de mielőtt bármit mondhatott volna, összeesett.

Bloodwing még vetett egy pillantást az úton fekvő fiúra, majd megfordult, és lassú léptekkel ment az utcán, melyet a város fényei világítottak be. Sötét, gomolygó füst kezdte körülölelni, majd pár pillanat múlva eltűnt. Semmi nyoma annak, hogy valaha is itt járt.

Automatikusan odarohantam Harry-hez, de ismét nyilvánvalóvá vált, hogy én csak lélekben vagyok jelen.

A csuklójára pillantottam. Nem volt rajta seb.

Még.

Ugyanis pár pillanat múlva, mint egy láthatatlan penge, úgy vágódott bele a különös jel a bőrébe.
Abban a pillanatban, mikor a jel már teljes egészében vérző sebként foglalt helyet a csuklóján, éles fájdalom hasított a fejembe. Olyan érzésem volt, mintha valami belülről marcangolna szét. Az erős fájdalom hatására térdre rogytam. Szédültem, és kimerült voltam.

Szép lassan elsötétedtek körülöttem az utca fényei.

•••

A következő pillanatban ismét a kollégiumi szobában álltam Harry-vel szemben, könnyes szemmel.

Még egy percig egyikünk sem szólalt meg.