A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

13. Eredmények - Első rész

    – Oké, már csak egy pillanat – Jay feszülten meredt a laptop képernyőjére.

    – Az elmúlt egy órában ezt már hatodik alkalommal mondod – sóhajtotta Draven tekintetét a plafonra emelve.

    – Tudom, de most komolyan is gondolom.

    – Miért, eddig nem gondoltad komolyan?

    – Nem. Csak azért mondogattam, mert arra gondoltam, hogy akkor késleltetni tudom a kiakadásodat – mondta Jay rá sem pillantva Dravenre.

Draven a középső ujját feltartva intett a fiú irányába, mire Jay idiótán elnevette magát.

    – Ne nevess, vagy befagyasztom a segged – erőltetett komoly arckifejezést magára Draven, mindezek ellenére azonban látszott rajta az erőfeszítés, amit meg kellett tennie annak érdekében, hogy ne nevesse el magát ő is.

    – Köszönöm, ez nagyon kedves. A tiédből meg majd aranyos kis rózsaszín virágok fognak kinőni.

    Erre már Draven is arcát a tenyerébe temetve nevette el magát. Én ezt az érdekes jelenetet karba tett kézzel, fejemet ingatva hallgattam végig, de éreztem, ahogy lassan egy széles mosoly kúszik az arcomra.

    – Nem vagytok normálisak – böktem oldalba a könyökömmel Dravent.

    – Mindjárt kész az átmásolás – mondta Jay amint ismételten a képernyőnek szentelte figyelmét. – És... Kész – kihúzta a pendrive-ot a laptopból, és egy filctollal az oldalára firkantotta a 23-as számot, majd kettőnknek nyújtotta. – Rajta van az egész film. A szemetek fényénél is jobban vigyázzatok rá, most pedig vigyétek Hayesnek!

    Draven és én egyszerre nyúltunk a pendrive után, de szerencsémre gyorsabb voltam, és még a fiú előtt elkaptam a kis szerkezetet Jay kezéből. Draven erre csak felsóhajtott, majd mindketten felkeltünk, megköszöntük Jay-nek a munkáját, és elindultunk a New York Film Academy földszintjén elhelyezkedő igazgatói irodába.

    Ahogy az irodába vezető üres folyosón ballagtunk végig, eszembe jutott az első nap, mikor betettem ide a lábam. Szemeim megállapodtak a 81-es és a 18-as szekrényeken, és akaratom ellenére is elmosolyodtam, mikor felidéződött bennem a Harry-vel való első találkozásom. Akkor még csak nem is sejtettem, hogy egy igaz barátra lelek majd a szemüveges, szőke fiú személyében.

    Draven megtorpant egy pillanatra, mielőtt benyitottunk volna az igazgatói irodába, és mivel olyan pillantást lövellt felém, amiből arra következtettem, hogy mondani akar valamit, a példáját követve én is megálltam az ajtó előtt.

    – Mondd – sóhajtottam tekintetemet a plafonra emelve, ujjaim között a pendrive-ot forgattam.

    – Hát, csak eszembe jutott, hogy még nem kértem bocsánatot amiatt – mondta Draven, és láthatóan igyekezett kerülni a tekintetem –, ami Alexandria Bay-ben történt.

    Amint a fiú felhozta a történteket, furcsa bizsergés futott végig rajtam. – Jó, oké, nincs harag, de mi lenne, ha ezt a beszélgetést majd máskor folytatnánk? – szegeztem a mutatóujjamat az ajtó irányába.

    – Oké – bólintott Draven, én pedig visszafogtam egy diadalittas mosolyt, amikor észrevettem a fiú rózsaszínes árnyalatot öltött arcát.

    Draven a kilincsért nyúlt. Pólója ujja felcsúszott, ezzel felfedve a karját borító lilás foltokat, valamint néhány horzsolt és vágott sebet.

    Vajon mi történhetett vele? Úgy néz ki, mint akivel nagyon durván elbántak – gondoltam, majd gyorsan el is hessegettem a gondolatot, amint megpillantottam Mr. Hayes igazgatót.