A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

14. Animus - Második rész

     Két nap múlva hagyjuk el New York-ot. Ennek ellenére néhány professzor könyörtelenül szabta meg, hogy márpedig hiába utazunk el, hétfőtől kezdve őszi szünet veszi kezdetét, így a beadandókat legkésőbb péntekre el kell készíteni. Így hát, csütörtök délután immáron egymagam vackolódtam be a Third Avenue Residence egyik tanulószobájába. Egy ötezer szavas esszé, valamint egy három oldalas teszt várt kitöltésre, amiket természetesen több mint egy hete adtak fel, és én természetesen egytől egyig utolsó pillanatra halasztottam. Ezenkívül holnap még egy összefoglaló tesztet is írunk mindabból, amit az elmúlt majdnem két hónapban tanultunk. Három óra megszakítatlan munka után a kézírásom szinte olvashatatlanná vált, dühömben pedig olyan erővel nyomtam a tollat a papírra, hogy az egy helyen kiszakadt.

    A koncentrációmat kopogás, jobban mondva dörömbölés zavarta meg. Fejemet a hang irányába fordítva Faye-t pillantottam meg, amint kezével eszeveszetten integet az üvegfalon túl, és a szavakat a szájáról leolvasva valami olyasmit mondhatott, hogy "Engedj már be!", pár cifra káromkodással megtűzdelve.

    Kezemmel intettem neki, miszerint nyugodtan jöjjön be, erre ő vállai emelkedéséből majd süllyedéséből ítélve felsóhajtott, és arcát a tenyerébe temette. Ezután mutatóujjával a tanulószobában lévő másik székre mutatott, melyre a táskámat dobtam le, és ami történetesen útját állta annak, hogy a befelé nyíló üvegajtót kinyithassa, majd arcára egy mosolyt varázsolva kecses csuklómozdulatot tett, így már középsőujját emelte égnek.

    – Ó, már értem – nyújtóztam ki, és húztam el az ajtó elől a széket.

    Faye hirtelen mozdulattal rontott be a tanulószobába, majd az ajtót lábával rúgta be. – Azt hittem már sose engedsz be.

    – Bocs – forgattam a szemeim. – Mi járatban, Ms. Harmon?

    – Hű, látom... Dolgozol... – Faye tágra nyílt szemmel pillantott végig a szanaszét heverő jegyzeteken, dokumentumokon és füzeteken, valamint az asztali számítógépen, a laptopomon és a telefonomon, amelyeken mind más és más információval teli weboldalak voltak megnyitva.

    – Le van zsibbadva az agyam – dörzsöltem a halántékomat, majd a maradék instant kávémat egy huzamra ittam meg.

    – Kérsz füves cigit? – húzta ajkait félmosolyra Faye.

    – Nagyon vicces – fordultam vissza a papírok irányába.

    Faye arckifejezése elkomolyodott. – Nem vicceltem. Tényleg van nálam. – Vállat vont, és az íróasztal szélének támaszkodott. – De ha nem, hát nem.

    Az írásom sebességét ismét turbóra kapcsoltam, ami még egy szakadást okozott a lapon.

    – Hé, hé, hé, hagyd abba! – kapta el a csuklómat Faye, és a székkel együtt maga felé fordított.

    – Rohadtul nem leszek kész holnapra – mondtam elvékonyított hangon.

    – Te meg kurvára a frászt hozod rám.

    – Au, tudod te milyen erős a szorításod? – szisszentem fel.

    Faye elmosolyodott. – Igen, tudom.

    – Akkor elengednél?

    – Ja, persze.

    – Igazán kösz – masszíroztam meg a lány keze által hátrahagyott sajgó pontot. – Nos? Miért kerestél.

    – Elfelejtettem – Faye telefonját egyik kezéből a másikba dobálta oda-vissza.

    – Faye, esküszöm, hogy nagyon-nagyon megverlek ha...