A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

13. Eredmények - Harmadik rész

    Október második felében jártunk. Lassan magunk mögött hagytuk Adam halálának hatodik évfordulóját is, és a rengeteg egyetemi tennivaló mellett be kellett látnom, hogy idén először esélyem sem lesz meglátogatni a fiú sírját, így csak egy apró gyertyát gyújtottam az emlékére.

    Mr. Hayes pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy a vezetőség melyik három stáb rövidfilmjét választotta ki arra, hogy indítsák a Film World Opportunity Project-en, ez pedig magába foglalta a mi, és az Alissonék stábja által alkotott filmeket is. Az igazgató elmondása szerint az eredményeknek egy héten belül meg kell születniük, és mindhárom stábnak szurkolt, hogy bekerüljön az ország legjobb százába. Amikor pedig az eredmények véglegesek, a pályázat szervezői e-mailben értesítik a producereket, valamint egyetemük igazgatóját a gála további részleteiről. Így hát egyelőre nem tehettünk mást, csak azt, hogy reménykedünk, hogy határidőn belül megkapják Mr. Hayes levelét.

    – Gondoljátok, hogy bekerülünk? – kérdeztem egyik nap a többiektől.

    – Nem tudom – válaszolta Draven. – Honnan tudnám?

    – Csodálkoznék is, ha tudnád – mondtam a szemeim forgatva.

    – Nézted már ma az e-mailjeidet?

    – Igen, még kora reggel. – Hátravetettem a fejem, így a tanulószoba plafonját bámultam. – Te?

    – Dettó. – Draven irányából furcsa kattogó hang hallatszott, amit idővel sikerült beazonosítanom.

    – Ha nem hagyod abba a tollad kattogtatását, levágom a kezedet – mondtam, miközben még mindig a plafon mikrorészecskéit elemeztem.

    – Szívmelengető. – A kattogás megszűnt. – Na jó, alig tíz órája, hogy utoljára ránéztem, de nem bírom ki, hogy ne nézzem meg újra. Türelmetlen vagyok.

    – Tapasztaltuk – morogtam alig hallhatóan.

    Visszaszenvedtem magam normális ülőpozícióba. Draven a számítógép előtt ült, valamit éppen begépelt, amit feltételeztem, hogy a jelszava lehetett.

    – És mi van, ha nem kapták meg határidőn belül? – kérdezte Olivia, egy rövid, szőke hajú lány a stábból. – Akkor feleslegesen dolgoztunk?

    Draven szótlanul bólintott, majd halvány mosoly jelent meg az arcán.

    – Mi az? Jött valami? – kérdeztem. Draven nem válaszolt, csak mégjobban elmosolyodott. – Mondj már valamit!

    Semmi egyéb reakció.

    Felpattantam a székemből, majd Dravent a székkel együtt löktem el a számítógép elől.

    – Hé! – kiáltott fel félig felháborodottan, félig nevetve.

    A képernyőre szegeztem a tekintetem, majd miután elolvastam, min mosolygott a fiú, idegesen felsóhajtottam. - Most komolyan? Játékértesítő? - vetettem szúrós pillantást Dravenre, mire ő csak vállat vont. Bezártam a levelet, majd átfutottam a többi újonnan érkezettet. A szemem megakadt a legfrissebbiken. – Ó, te seggfej... Miért nem ezzel kezdted?

    – Ezzel kezdtem volna, ha hagysz időt egyáltalán belekezdeni. Nyisd meg, még én is csak a feladót és a tárgyat láttam – mondta a fiú izgalommal a hangjában, én pedig úgy tettem, ahogyan kért.

    – Na? Mit írnak? Megyünk Vegasba? – pillantott el Harry a vállam fölött.

    Széles mosollyal az arcomon fordultam a stábunk felé. – Megyünk Vegasba.