A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

6. Az Up&Down - Harmadik rész

    Egy fél óra elteltével már csak pár lépésre voltunk egy kétszárnyú faajtótól, amelyen az Up&Down felirat foglalt helyet. Az ajtó előtt pár biztonsági őr állt. Faye odament az egyikhez, beszélt vele pár szót, majd intett nekünk, hogy kövessük. Úgy tűnt jól ismeri ezt a helyet.

    – Gyakran jártok ide? – fordultam Lacey-hez érdeklődve.

    – A gyakran erős kifejezés, de voltunk már itt jópárszor – felelt a lány.

    – Csodálkozom, hogy Jay elengedett téged ide egyedül – mondta Faye a fekete hajú lánynak, miközben zsebre rakta telefonját. – Úgy értem, anélkül, hogy veled jött volna.

    – Jay tudja, hogy bízhat bennem – válaszolta Lacey, és halványan elmosolyodva forgatta meg szemeit. – És ha már itt tartunk, én azon csodálkozom, hogy téged még nem tiltottak ki innen – nézett szemrehányóan Faye-re.

    – Jóba vagyok a tulajjal – vont vállat Faye.

    Én csak csendben hallgattam a párbeszédüket, miközben tekintetem kettejük között cikázott.

    – Nem tudom, hogy akarom-e tudni a részleteket – szólaltam meg végül. Faye halkan elnevette magát.

    Az épületből kiszűrődő zene egyre hangosabb volt, ahogy egyre beljebb kerültünk. Felmentünk egy rövid lépcsőn, és benyitottunk egy nagyobb helyiségbe, ahol a falak, a padló, és a bútorok mind a barna különböző árnyalataiban játszottak. A falak mentén pár kanapé és asztal volt található. A helyiség egyik végében pár biliárdasztal állt, a másik végében egy bárpult húzódott végig. Természetesen az egész hely tömve volt fiatalokkal, akik döntő többsége már nem volt éppen józannak mondható, a zene pedig olyan hangerőn szólt, amit csak nagy erőfeszítések árán tudtam elviselni.

    – Ki mit kér? – kérdezte Faye kezével a bárpult felé mutatva.

    – Szokásos – vágta rá azonnal Lacey és Alisson egyszerre.

    – És te, vöröske? – nézett rám a lány.

     Felsóhajtottam a megnevezés hallatán, de összeszedtem magam annyira, hogy nyugodtan válaszolhassak.

    – Mindegy. Bármi jó.

    – Vigyázz, mit kívánsz – mosolyodott el Faye, és otthagyott minket.

    Egy kis gondolkodás után a másik két lányhoz fordultam.

    – Ugye nem fog megmérgezni? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

    – Talán – vonta meg a vállát Alisson.

    Levegőt vettem, hogy mondjak valamit, de még mielőtt megszólalhattam volna Alisson felnevetett.

    – Látnod kellett volna az arcodat – mondta, én pedig csak szemeimet forgattam.

    – Nagyon vicces – mondtam.

    Viszonylag megnyugodtam, mikor Faye mindössze egy doboz sört nyomott a kezembe.

    Hátamat nekitámasztottam az egyik falnak, és onnan néztem a többieket.

    – Te nem jössz? – kérdezte Alisson a táncoló emberek felé mutatva.

    – Ha nem baj inkább itt maradok – mondtam.

    – Okés – válaszolta kicsit csalódottan.

    Pár perc múlva gyakorlatilag mindhármukat szem elől tévesztettem. Nem idegeskedtem, mert tudtam, hogy úgyis tudják, hol vagyok.