A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

12. Egy csapat vagyunk - Első rész

    – Kicsit piszkos, évek óta nem járt itt senki, de pár nap alatt ki lehet pofozni – törölte le a koszt kezéről a nadrágjába Faye. – A nagyszüleim átírták az én nevemre, amikor megütötték a főnyereményt, és szereztek egy hatalmas villát valami elit környéken. Alig jártam itt azóta, az alagsorba pedig egész életemben alig tettem be a lábam, de kiskoromban sokat aludtam itt – pillantott körbe a lány az üres családi házban.

    – A célnak tökéletesen megfelel – vetettem a tekintetem a halvány narancsos színű falakra.

    Bútorok nem igazán voltak a házban, csak pár beépített szekrény, egy ebédlőasztal, meg egy franciaágy az emeleten, ami valószínűleg a lány nagyszüleinek hálószobája lehetett, mikor még itt laktak.

    Az ittlétünk oka pedig nem más, mint az, hogy egy olyan, a külvilágtól elzárt helyet találjunk magunknak, ahol egyetlen ember sem sejthet meg semmit ebből a bonyolult világból, melynek felfedezésében még mi is csak a kezdeteknél tartunk. Pár szóval, kellett egy hely gyakorolni, és feltárni, mire vagyunk képesek.

    – Az alagsorban van bármi is? – kérdezte Harry a fából készült lépcső irányába pillantva, mely a legalsó szintre vezetett.

    – Lommal teli meg üres kartondobozok, szóval vehetjük úgy, hogy semmi. De lámpa az van, csak izzót kell cserélni, és tudjuk használni. Most csak annyi fény van lent, amennyi azokon a keskeny ablakokon beszűrődik, amiket kintről láttunk – indult el Faye az alagsorba.

    Pár nappal, egy izzócserével és némi rendezkedéssel később az alagsor tökéletesítését kipipálhattuk a teendőink listáján. Nem volt más hátra, mint hogy ismét fellapozzuk a könyvet.

    – Oké. Szóval mit is csinálunk pontosan? – vetett értetlen pillantást Harry Dravenre.

    – A határainkat feszegetjük – jelent meg egy félmosoly Draven arcán.

    – Nagyon vicces – reagált erre Harry szemforgatással.

    – Kiderítjük, hogy nektek – mutatott Jay Harry-re, Mike-ra, Kelly-re és rám – mi a képességetek, és hogy kik azok, akik hiányoznak.

    – Szóval jól értem, hogy ti már tudjátok, hogy mi a képességetek? – kérdeztem, amint helyet foglaltam egy kartondoboz tetején.

    – Bizony – vigyorodott el Faye. – Most rajtatok a sor – mondta, és miután ő, és mindenki letelepedett valahol, átvette a könyvet Alissontól, megtámasztotta a térdén, majd kinyitotta a tartalomjegyzéknél. Azonban ahelyett, hogy olvasni kezdte volna, tekintetét ránk kapta, és magyarázni kezdett. – Tehát, tizenkét Segath létezik, a képességeket pedig három csoportba lehet sorolni. Ezek pedig a Primoris, az Alter, valamint a Tertius. Mind latinból átvett nevek. A Primoris csoportba tartozik a négy elem, a tűz, a víz, a föld, és a levegő. Az Alter csoportba tartoznak az ezekkel ellentétes erők, amik semmiféle kapcsolatban nincsenek a négy elemmel. Ezek a rejtőzködés, a telekinézis, a kínzás és a gyógyítás. A harmadik, a Tertius csoportba pedig azokat a képességeket sorolják, amik, hogy is mondjam – gondolkodott el a lány –, valahogy a Primoris és az Alter között vannak. Ebbe a csoportba tartozik például Solis és Noxnoctis is. Fény, sötétség, elektrokinézis, és detonáció.

    – Értem – bólintottam, lassan feldolgozva a hallott információkat. – Elkérhetem? – mutattam a könyvre.

    – Persze.

    Faye átadta könyvet. Kinyitottam annál a résznél, amit a lány az előbb magyarázott.

    Primoris: Ardor, Aqua, Natura, Ventus