A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

18. Elviszi a szél - Első rész

    Lacey volt az első, aki látszólag arra az elhatározásra jutott, hogy kinyitja az ülésen heverő kartondobozt. A buszon majdnem teljes csend uralkodott, csak néhányan beszélgettek halkan, meg a rádióból szólt valami borzasztóan unalmas zene. Lacey óvatosan felállt az üléséről, nehogy egy váratlan kanyar vagy fékezés során elhasaljon a kisbusz padlóján.

    – Ez le van ragasztva – mondta a lány, miután közelebbről is szemügyre vette a dobozt. – Van nálad valami, amivel kinyithatnám?

    – Éppenséggel van – feleltem, majd belenyúltam köpenyem belső zsebébe, hogy aztán onnan elővegyem az obszidián tőrt.

    Lacey érdeklődően pillantott a fegyverre, majd megvonta a vállát, és átmetszette vele a dobozt lezáró ragasztócsíkokat. – Köszi – mondta, majd visszaadta a tőrt. A lány rövid ideig csak kotorászott a doboz tartalmában, mely halk, csörömpölő hanggal járt, majd végül előhúzott belőle egy gyönyörű, fából készült íjat, melybe apró, a buszban uralkodó sötétség miatt azonban kivehetetlen mintázatokat faragtak. Lacey letette az ülésre az íjat, hogy közben átvethesse a vállán a nyílvesszőkkel telerakott tegezt. Mikor ezzel is készen volt, ismét a kezébe vette íját, és csodálattal nézte azt. Szomorúan elmosolyodott. – Ez nem az az íj, amivel a versenyeimre jártam. Ez anyáé volt. Ő is íjász volt, ráadásul nagyon tehetséges. Ő véste bele a mintákat azzal a bicskájával, amit szintén nekem adott. Már bánom, hogy azt nem hoztam magammal.

    – Gyönyörű darab – mondtam az íjat tanulmányozva.

    Lacey csak mosolygott, majd elindult vissza ahhoz az üléspárhoz, ahol Jay várt rá. Még azonban visszafordult, mintha eszébe jutott volna valami, de nem lett volna biztos benne, hogy kimondja-e vagy sem. – Tudod, Alisson részletesebben is mesélt nekem, és... Úgy értem... – kereste a szavakat. – Csak azt akartam mondani, hogy Adam büszke lenne rád.

    Gyors pillantást vetettem Alissonra, aki a padlót bámulta, és csak nagyon óvatosan emelte rám a tekintetét. Visszafordultam Lacey felé. – Köszönöm.

    Mikor a lány ismét visszatért hallótávolságon kívülre, Alisson halkan szólalt meg. – Ne haragudj, hogy elmondtam neki, csak próbáltam éreztetni vele, hogy nem csak neki hiányzik valaki, és...

    – Nem haragszom – szakítottam félbe a lány mondanivalóját.

    Mielőtt bármi egyebet mondhattam volna, Harry átkukucskált Mike válla fölött, aki az előttünk lévő sor szélső ülésén ülve ügyködött valamit a laptopján, mivel a hátsó sorban hárman is alig fértünk el, főleg úgy, hogy a doboz is itt kapott helyet. – Min ügyködsz? – kérdezte a fiútól Harry.

    – Arra gondoltam, hogy rákeresek a múzeumra. Zak Bagans' The Haunted Museum. Vannak videofelvételek, képek, tájékoztató szövegek a fő látványosságokról, mint például a Temetés, az Ördög hintaszéke, vagy az Üst, de rengeteg híres filmből is vannak berendezett szobák. Nem mondom, elég para hely... Pedig én nem hiszek a természetfeletti dolgokban – magyarázta Mike.

    – Ugye tudod, hogy te magad is az vagy? – vetette közbe Harry, és elfojtott egy nevetést. – Ki tudja, mi minden van még? Mostantól kezdve nem ártana vigyázni, nehogy elátkozzanak, vagy valami ilyesmi.

    – Lacey egyszer azt mesélte, hogy kapcsolatba lépett a túlvilággal. Egy egyszerű quija táblát használt – kapcsolódott be a beszélgetésbe Alisson.

    – Azt én is próbáltam már – vontam vállat. – Ivy-nak volt egy. Tudjátok, a legjobb és egyetlen barátom az ideggondozó intézetből. Ahová középiskolába jártam – tettem hozzá Alisson, Harry és Mike csodálkozó tekintetét látván.