A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ

15. A bűn városa - Második rész

    Alisson közvetlenül mellettem és Harry mellett állt, ahogy beálltunk a sorba a check-in asztalhoz. Szemei enyhén vörösek voltak, mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt.

    – Mi történt? – kérdeztem halkan, hogy lehetőleg csak a lány hallja.

    – Draven igazán nagyszerűen köszönt el apától. Draven sosem kedvelte apát, bármennyire is próbált apa a kedvében járni. Nem tudom már honnan indult ki az egész veszekedés, de ekkora ordítozás még sosem volt közöttük. Mondom, nem tudom, min kaptak össze elsősorban, de a szokásos "nem vagy az apám, ne mondd meg, mit csináljak" dolgokkal végződött. Draven pedig erőből becsapta az ajtót maga után. Kész dráma az egész – nevetett Alisson idegesen. – Meg aztán... – kezdte a lány, aztán végül nem folytatta, csak a hall piszkos márványkövét bámulta.

    – Meg aztán? – Nem akartam faggatni Alissont, de az egyik legközelebbi barátom volt az egyetemről, és nem akartam, hogy magában tartsa, ami lehangolja.

    Alisson mélyen felsóhajtott. – Ne haragudj, én... Nem tudom elfogadni ezt az egészet, hogy lesznek, akik miattunk halnak meg. Tudom, hogy ők ugyanezt tették, és hogy ugyanezt érdemlik, de biztosan nekik is van családjuk, és...

    – Szerinted ők törődnek azzal, kinek van családja és kinek nincs?

    – Tudom, hogy nem, de én ezt nem tudom megtenni. Nem vehetek részt ilyesmiben. Ezt elmondtam Dravennek is, és teljesen kiakadt rám. Ő ugyanazt gondolja, mint te, vagy mint Faye, vagy Harry. Rajtuk kívül mindenki más bizonytalan, érted? – Alisson hangja elcsuklott, pedig még csak nem is sírt.

    Nem tudtam mit felelni. Közelebb léptünk a pulthoz, és már csak körülbelül hatan álltak előttünk. – Ezt nem én akartam. Én ezt egyedül akartam, mindig is így terveztem, de egyszerűen nem lehet. Sajnálom.

    Pár perc múlva a pult mögött álló fiatal nővel szemben álltam, és átnyújtottam neki az útlevelemet és a beszállókártyámat. Lemérte a bőröndöm súlyát, majd ráragasztott egy kis bilétát és a futószalagra helyezte. Hatalmas műmosolyt varázsolt az arcára, és a kezembe nyomta az útlevelet. Kezébe vett egy kis műszert, és bescannelte a beszállókártyámat, majd azt is visszaadta nekem. Elmormogtam egy köszönömöt, és mivel sikeresen végeztem a check-in asztalnál, továbbmehettem a sorhoz, ami a biztonsági vizsgálatokhoz vezetett. A fekete szalagok mentén hosszan kígyózott az odavezető sor, és nagyon úgy tűnt, hogy bele fog telni egy kis időbe, mire én kerülök sorra.

    Előttem Loren lépkedett lassan, csípőjét billegtetve, mögöttem pedig hamarosan Alisson és Harry jelentek meg. Loren bűbájosan elmosolyodott, és eloldalazott az előtte álló középkorú férfi mellett, miközben finoman végigsimított a vállán. A férfire láthatólag nem hatott Loren bájos mosolya, de azért maga elé engedte a lányt.

    – Úgy tűnik, valakinek nem is lesz olyan unalmas a sorban állás – suttogta oda Harry, állával a most már előttünk álldogáló férfi felé bökött, aki szeme sarkából figyelmesen tanulmányozta Loren hátsóját.

    – Perverz – motyogtam.

    Alisson kikukucskált Harry és mellettem. – Nem hiszem el. Mit eszik mindenki annyira Lorenen? Csak egy idegesítő, nyafogó ribanc.

    – Ez igaz – bólintott Harry –, de attól még ugyanolyan formás marad. – Harry vállat vont, mire Alisson csapást mért a fiú felkarjára. – Hé, ezt meg miért kaptam?

    – Ti fiúk mind annyira egyformák vagytok – forgatta a szemeit Alisson.

    – Általánosítani csúnya dolog – felelte erre Harry, mutatóujjával Alisson felé bökött.