The Difference Between Hell and Home

2.

Finn

- Egy, két, há' és...show time - mosolyogtam rá Patrickre, majd mindketten orrunkon keresztül juttattuk testünkbe életünket még össze-össze tartó szert. Majd még egyszer.
- Hú, - dőlt hátra - de utálom ezt a részt.
- Leszarom, megéri - szipogtam egyet, és pulcsim ujjával letöröltem a maradék fehérséget az orrom sarkából.
- Egyszer kurvára rábaszunk, Finn - röhögött fel Patrick, majd rágyújtott. 5 percünk volt még.
- Ja, egyszer. De még nem most - vettem a számba egy Marlborot, és én is meggyújtottam.
-Te nem...nem félsz?
- Mi? - Fordultam felé értetlenül. - Mitől
- Hogy...egyszer sok lesz és...vagy bele lesz keverve mondjuk...
- Patrick. - Szakítottam félbe, miközben az orromon kifújtam a füstöt. Kirúgtam magam alól a széket, mögé álltam és vállára emeltem a kezemet. - Attól döglenék meg, ha most leállnék - veregettem vállba és rátapostam a cigarettámra. Ujjaimat kiroppantottam, nyújtóztam egyet, és visszanéztem rá. - Kezdjük, bassza meg.
- Kezdjük. - Pattant fel ő is. Szinte kitéptük a hátsó raktár ajtaját, és már estünk is be a Labor pultjába.
- Sziasztok kedveseim, mit adhatok? - Próbáltam túlüvölteni a zene és az ordibálás kombinációját, több kevesebb sikerrel. De pörögtem. Pörögtem, mint állat, szokásosan. És ez tartott életben.
- 2 sör lesz!
- 4 fröccsöt szépfiú! - Aktusra felhívó kacsintás.
- Hallod, 1 eurom van, abból mit tudsz kihozni? Jó srác vagy, tedd már meg! Elég egy félsör is!
- Egy gin tonicot, lehetőleg több ginnel.
- Mennyi az a több? - Üvöltöttem vissza, és elkezdtem tölteni a pohárba. A pohár felénél felnéztem az előttem pultot támasztóra, de ő a kezével jelzett, hogy mehet még. Már majdnem ki is csordult, amikor bólintott.
- Oké, jó lesz!
- Király, a tonicot mellé adjam?
- Ja, nem kell, hagyjad! - Legyintett. Homlokomat ráncolva álltam egy másodpercig, majd felröhögve megráztam a fejemet. Ez azt hiszem itt mindennapos. Koktél alla Berlin. Egyre inkább telt a hely, egyre jobban úszott a pulcsim ujja sörben és borban, de a pulzusom még mindig állati magas volt, és nem bírtam leállni.
- Szia - lépett a pulthoz egy szöszke leányzó 3 barátnőjével.
- Helló - villantottam meg mosolyomat pohártörölgetés közben, mire automatikusan az ajkába harapott. Haha.
- Tanácstalan vagyok...-Húzta el a vörös rúzzsal nem egyszer átkent száját.
- Miben állhatok rendelkezésükre a hölgyeknek? - Kérdeztem a pultra dőlve, halkan sóhajtva.
- Több dologban is...- Nyalta meg ajkait a barna göndör. - De arra majd visszatérünk - röhögcséltek össze. Én is elmosolyodtam, és egy gyors kacsintást intéztem feléjük. Nem. Nem azért. Munka mechanizmus. Vagy mi.
- Igazából valami italra gondoltunk, ami olyan kis könnyed, nőies, tudod...de mégis...szexi - csavargatta egyik hajtincsét egy másik, vörös leányzó. Istenem, hogy mennyire arcba röhögném ilyenkor őket. Ha látnák magukat kívülről...
- Aha - tűnődtem el az italos szekrényt nézve, miközben igyekeztem nevetésemet visszafogni, de nagyon is jól tudtam, mit fogok rájuk sózni. - Extra fűszeres, extra selymes és extra...tüzes - vonogattam a szemöldökömet igyekezve azon, hogy átvegyem ezt a kellemetlenül erőltetett flörtölős stílust, mire a hölgyemények libidójának kiakadását szinte hallani lehetett. Jackpot.
- Létezik belőled ital? - Kérdezte nevetgélve az egyik nőszemély, én meg illemből felnevettem, s közben a poharaikba töltöttem ki a napi bevételünk 75 százalékát a Tubikkal. Feléjük toltam a négy poharat, mire felszisszentek.
- Hé, öten vagyunk! - Szólt rám kacéran. Ismerem ezt a dumát. De mivel annyira de annyira jól nevelt gyermek vagyok...
- Öten?! - Kérdeztem vissza meglepetten.
- Ne feledkezzünk el arról, akiről ihletődött az ital! - Kiabálta nem szomjasan a barna göndör.
- Haha lányok, én dolgozom, ilyen nem ihatok - húztam tovább.
- Na, akkor valami gyengébbet írj a számlánkra!
- Oké oké, megadom magam - ráztam a fejemet röhögve, és a hűtőhöz nyúltam. Egy 2013-as chardonnayhoz. - Hölgyeim, egy pohár borral beszállok, egészségünk! - Koccintottunk egyet. Majd még hármat. Tulajdonképpen meghívtak egy üveg borra. Oké, amúgy utáltam az alkoholt. Az a mocskos másnap, ami ki tud teljesen készíteni. Ezért kell másféle szerekben megtalálni hasonlókat. Miután a bor háromnegyede elfogyott, és túl voltam plusz 30 vendégen, kiestem egy cigire. Éreztem, hogy szédelgek, ezért lecsúsztam a fal mellett a betonra. Kezd kimenni az anyag hatása. Az órámra pillantottam. 3:15. Lassan zárunk. Én meg mehetek lenyelni a méteres kékerest holnap fél nyolcra. Ráadásul az energia raktáraim végesek, és perpillanat pont nincs kedvem az új gyíkokat megszokni. Na jó. Nem volt kedvem letargiába esni. Lehet kéne még egy csík? Á...nem. Valamit aludnom is kéne, annyira mosott szar nem akarok lenni. Bár lényegében lényegtelen az egész. A második cigim után nagy nehezen feltápászkodtam, és visszamentem a Laborba. Lehúztam az utolsó pohár boromat, még négy ember alkoholproblémáihoz hozzájárultam, és lassan elkezdtünk bezárni. Bár a szokásos zárás előtti balhé megvolt a szokásos taccson levő 20 évesekkel, de Patrickkel kulturáltan visszaküldtük őket édesanyjukba.
- Skacok - intett Walda a raktárból. - Hoztam meglepetést. - Mosolygott ránk sunyin a félfőnökasszonyunk, és biccentett egyet befelé, mi meg követtük. Lehuppantunk a babzsákokra, Patrick felszisszentett egy sört, Phoebe vörös szemekkel bámult maga elé, én elnyúlva bámultam a plafont, Walda meg előszedte a hosszabb cigipapírt, amire elkezdte tornyosítani az anyagot.
- Wald... - Néztem rá kissé fintorogva.
- Mi van?
- Ezt én kérdezhetném.
- Mert? - Vonta fel a szemöldökét.
- Sajnálod életed értelmeitől az ambróziát? - Folytam le a babzsákról a haláltusámat játszva.
- Te idióta - dobott meg az üres cigisdobozával.
- Kérem szépen, rendes rakéta legyen az, villogtasd meg művészi vénád, irigykedjen csak a NASA! - Bujtogattam tovább, mire megrúgott oldalról.
- Hagyjál már, nem tud kibontakozni a személyiségem!
- Bocs - védekeztem röhögve, majd elkaptam Phoebe sajnálkozó tekintetét. Biccentettem felé egyet, mire csak vállat rántott.
- Mi van cicavirág? - Kérdeztem rá lebiggyesztett szájjal, de nem bírtam tartani magam, szóval belenevettem.
- Finnie. Amióta itt ülünk, folyamatosan rázod a lábad. Ne is szólalj meg, tudom, hogy a spé miatt van. Kezdés előtt szívtad fel, tudom, tehát maximum 5 órája. És most rászívsz. Jól haladsz... - Harapta el a végét.
- Phoebe, ez pont hogy jó lesz.
- Aha - forgatta meg a lassan vérben úszó szemeit.
- Szívem, tényleg. Most ez lenyugtatja, és alszik egy jót - magyarázta meg Patrick, miközben kifújta a füstöt. Phoebe... hogy mondjam...kedves. Fél éve dolgozik itt nálunk, aranyos lány, kinézett magának már az elején, hogy pátyolgathasson, amit mai napig nem értek. Azóta többször tök feleslegesen szarrá aggódja magát ezeken. Persze, nem csak miattam, kábé az egész banda miatt, de valahogy, valamivel többet köt bele az én dolgaimba.
- Holnap iskolád van.
- Pfhú bassza meg, tényleg! - Csaptam a homlokomra. - Úristen! Srácok, ti ezt tudtátok? Én 12 év alatt nem vettem észre - dőltem vissza a babzsákra lesokkolva, Walda és Patrick meg kuncogott.
- Oké, én csak...én...mindegy - nyúlt a cigiért, ami épp nálam volt.
- Jaj, figyelj, biztos beleszívsz utánam? - Lepődtem meg. - Lehet, hogy ez fertőző.
- Basszátok meg. - Fonta össze a karjait Phoebe. Még egy ideig ücsörögtünk a raktárban, Phoebet sok idő volt kirángatni a kurva felesleges hisztériájából, de a végére feloldódott. Alapból érzem, hogy Phoebe valahogy még nem hangolódott annyira ránk, nagyon komolyan veszi még ezt az élet nevű hülyeséget. Életfilozófiánk lényege pedig pont nem ez volna. Valahogy nem illeszkedik ránk. Főleg nem rám. Fél ötkor húztuk le a rolót, és indult mindenki hazafele. Velem persze Phoebe. Egy ideig csendben mentünk egymás mellett, amit végül ő tört meg.
- Finnie, én ezeket nem azért mondom...- Kezdett bele, de leállítottam.
- Phoeb. Kurva felesleges. Jól vagyok. - Villantottam rá a térdremegtető félmosolyomat. Sokaknál beválik.
- Oké...Csak féltelek.
- Mondom. Nem kell. Élek, mint látod.
- Tudom, ha nem csinálnád, nem bírnád az esti műszakot, ilyenek. De minek csinálod akkor? Minek dolgozol?
- Phoebe, hagyjál már. - Röhögtem fel kínosan. - Ne nézz már totál életképtelen szarnak. - Gyújtottam rá.
- Nem nézlek annak, csak vigyázz már magadra jobban - emelte fel a hangját.
- Minek? - Tártam szét a karomat, és ott hagytam. Nem volt ehhez kedvem. Csak haza akartam esni végre.Ötre értem be a lakásba, ahol égett a villany. Anyám már kelt.
- Szia Finnie - adott puszit az arcomra, és megállt a tükör előtt a fülbevalójával babrálni. - Öt óra van. - Jegyezte meg a tükörből engem vizslatva.
- Vágom - rántottam vállat, miközben lerúgtam a conversemet. - Kicsit elcsúsztunk, sokan voltak.
- Szeretném, ha munkát váltanál - bökte ki végre a szemembe nézve.
- Édesanyám, hogy? - Tártam szét karjaimat, s fáradtságomtól meg a helyzet teljes értelmetlenségétől felnevettem. - Reggeltől suliba vagyok, mikor máskor?
- Nem tudom, utána, max este 9-ig...
- Aha. Akkor most tegyük fel, hogy két és fél eurós órabérrel, mondjuk, ha mázlim van, háromra tudok menni dolgozni, az hat óra, tehát nagyjából 15 eurót keresnék, amiből pont elérném, hogy kellően éhen haljunk. - Tűnődtem el.
- Finnie... - Nézett rám szomorúan. - Csak nem tetszel te nekem - simogatta meg az arcomat.
- Még bírom. Nyugi. Legyen szép napod.
- Neked is. Délután találkozunk. Szeretlek! Aludj és egyél valamit- Integetett az ajtóból az Edekas pólójában, amire rávette bőrdzsekijét.
- Én is téged - integettem vissza mosolyogva, majd mikor becsukta az ajtót, lerogytam a kanapéra. Ott is aludtam el. 8:00. Ezek apró jelek. Konstans 2 hete elalszom. Lehet, valami felsőbb erő üzenget, hogy nem kéne bemenni? Fogalmam sincs, de az a felsőbb erő most nagyon rángat vissza az ágyba. Muszáj voltam megemberelni magamat. Lassan felálltam a kanapéról és kicammogtam a fürdőbe zuhanyt venni, hogy egy minimális életet leheljen belém. Gyorsan magamra rángattam az első felsőt, amit találtam, felkaptam a hátizsákomat, a számba vettem egy cigit, lehúztam egy feketét és indultam is. Óriási boldogsággal és életkedvvel. Persze. Zeneterápiát és nikotintúladagolást is bevetettem az ébredés érdekében, több kevesebb sikerrel. Az épületbe érve természetesen belém állt a portás, vicceskedve kötekedett, hogy ha-ha, a tanítás fél nyolckor kezdődik, ha-ha, nem tetszik tudni leolvasni az analóg órát, ha-ha, ha-ha, ha-ha. Ránevettem egy aranyosat, hátha nem ír be későnek, de nem volt időm ezzel foglalkozni, meg igazából nem is volt kedvem. Kurva sokszor nincs dolgokhoz hangulatom. Hogy Holden Caulfieldet idézzem, mindenhez kibaszott hangulat kell. Mély levegőt vettem, és bekopogtam földrajzra. Isteni. A tanár is rám okádott pár felesleges megjegyzést, az osztály meg bámult, mintha soha életükbe nem láttak volna homo sapienst. Majdnem kicsúszott a számon, hogy „mi a fasz van", de megakadt a szemem egy ismeretlenen. Akit a két hét alatt egyszer se láttam. Göndör idegen. Sorstárs? Jaj nem. Nem. A seggarcokkal ül. Akarva-akaratlanul fintorogtam egyet. Ő is engem nézett. Furán összeráncolta homlokát, és beletúrt göndör fürtjeibe. Mozdulatától pulzusom feljebb szökött szokásosnál, ezért inkább gyorsan bevágódtam az első padba, amit megláttam, hogy szabad. Éreztem, hogy arcomat valamiféle égető érzés fogja el, ezért garbómat szám elé húztam, lejjebb csúsztam a széken, és elővettem a Zabhegyezőt. Oké, kétszázszor olvastam, de olyan zavar jött rám, hogy egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni. Baszd meg, Schreiber...