The Difference Between Hell and Home

41.

Eddie

Az irdatlan s gusztustalan hányinger és a feszítő migrén közös, korcs gyermekére ébredtem fel. Mocskosnak éreztem magamat, az összes porcikám üvöltött velem, hogy mégis mi a faszt csináltam tegnap? Bőröm szinte ragadt, ajkaim ki voltak száradva és elvetemült módon szédültem, még fekvő helyzetemben is. Kezemmel igyekeztem elérni a mellém letett poharat, majd nagy nehezen, fél karra támaszkodva ittam belőle pár kortyot. De pozíciómból való elmozdulás és a víz keveréke szinte robbanás-szerűen idézte elő azt, hogy nyelőcsövemben felfelé kezdett futni az a bizonyos savas folyadék. Életmentő mozdulat következett, nyúltam a fémtálért, ami ágyam mellé volt készítve, és fel sem ültem, úgy, szépen oldalról, sugárban jött ki belőlem az, ami tegnap még nem tudott. Szám szélét töröltem meg csuklómmal, majd visszahelyeztem a földre az edényt. Megkönnyebbülve dőltem hátra.
- Jobb? - Szólalt meg Finn, mire egyből a hang forrása felé kaptam a fejemet, ami történetesen az asztalom irányából jött.
- Jézus - ugrott ki a szívem a helyéről, majd vágta is vissza a mélybe a realizálás, hogy most végignézte azt, ahogy rókázok. - Te mit keresel itt? - Ragadott el újra ugyanaz a kibaszott fojtogató érzet, mint mikor általában megláttam. Mintha forró homokot szórnának megállíthatatlanul mellkasodra. Ilyen volt ez is. Teljes szívemből rühelltem ezt a rohadt alattomos válaszreakciót, amit testem alakított ki arra az esetre, amikor Finn a közelembe kerül. Gyűlöltem. Tényleg. És abban a másodpercben, ahogy újra belém-vájta éles karmait az érzés, hasított bele elmémbe a felismerés, hogy valójában mit is keres itt, és mi is történt tegnap valójában. A kurva életbe. Pont ezt akartam a lehető legjobban elkerülni.
- Nem rémlik semmi a tegnapról? - Tette keresztbe kezeit, majd méregetni kezdett.
- De. Tisztában vagyok mindennel, nem vagyok retardált - szögeztem le, egy kicsit sem barátságosan, ugyanis tűrőképességem sem funkcionált túl magas szinten, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a béka segge alatt.
- Nem azt mondtam, hogy retardált vagy. Csak elég szépen bebasztál. Aztán gondoltam, kiestek a dolgok. - Ja. Alapesetben biztos ez lett volna. De te! Te baszdmeg...gyűlöltelek. Rettenetesen gyűlöltelek. Vagyis akkor még ezt hittem annak. Ha jobban belegondolok, mondhatni ugyanaz a kettő. Szóval nem is jártam olyan messze az igazságtól. Te tehettél mindenről.
- Nem, nem estek ki. - Sajnos. Lehet jobb lett volna, ha beáll a totális amnézia. De nem csak a tegnap estéről. Hanem nagyjából mindenről.
- Akkor gondolom az is meg van, hogy miért vagyok itt. - Igen. Tisztában vagyok vele. Kurvára tisztában vagyok vele. A negyedik, vagy talán ötödik keserédes vodka-szóda után újra előjöttél. Nem kellett volna. Szállj ki a fejemből, légyszíves. Tudom, én kerestelek. Tudom. Azt is, hogy nem kellett volna. Azután az este után annyira szépen elhatároztam, hogy békén fogsz hagyni. Illetve békén hagyatom magam veled. Létezik ilyen kifejezés? Mit tudom én. Tök mindegy. Tudod, Finn, tényleg nem jó, hogy most itt vagy. Nem ez volt a terv. Sose rettegtem még annyira, mint aznap hajnalban, mikor fejedet ölembe hajtottad. Most nem viccelek, kérlek, ne nevess ki, de azon gondolkoztam, hogy most fogok e meghalni. Nagyon furcsa volt. Te éreztél már ilyet? Tudtad, halál előtt óriási mennyiségű dimetiltriptamin szabadul fel testedben? És én azt hittem, ez az. De nem haltam meg, mint látod, élek. És ez ebben a legijesztőbb. Mondd, akkor mégis mi a kurva élet ez? Segíts. Kérlek. Te szoktad érteni ezeket, nem? Ne. Inkább ne segíts. Csak hagyj. De most tényleg. Szerintem valami nem stimmel veled. Vagy velem. Akkor már velünk. Lehet, hogy testünk két olyan, eddig ismeretlen anyagból lett teremtve, amik ha összeérnek, egy olyan erő szabadul ki, ami képes univerzumokat szétrombolni. Nem stimmelünk, Finn. Tényleg te tehetsz az egészről. Azóta van ez az egész, amióta ismerlek. A te hibád minden, most magadra vess. Hogy ebből mit mondtam ki? Semmit. Sok mindent még magamnak sem igazán. De a gyomrom ismét kezdett kavarogni, a saját magam fokozatos hergelése pedig egy teljes kifakadásra ösztönzött.
- Nem, az a része még mindig nincs meg. Pontosabban a magyarázat, hogy mégis mi a fasznak jöttél oda? - Vágtam hozzá szavaimat, amiknek stílusáért külön elismerést kaphattam volna, olyan gusztustalan volt. Meglepődöttségében hirtelen nem is tudott mit mondani, csak nagyokat pillázva meredt rám továbbra is.
- Tessék? - Nyögte nagynehezen.
- Ismételjem meg magamat? Mi a fasznak jöttél oda? - Fakadt ki belőlem az összes düh, ami gyűlt bennem, és azon csattant le az egész, aki erről igazán nem tehetett. Persze, akkor még könnyen hárítottam rá mindent. Pedig a legégetőbb probléma én magam voltam, és a zéró kompetenciám a helyzet kezelésére. És ez így egész egyszerűnek tűnt.
- Szerinted...- Fordította oldalra tekintetét, alsó ajkát beharapva, majd kínos nevetés hagyta el száját. - Nekem nem volt jobb dolgom annál, hogy az utcán kaparjalak össze hajnalban?
- Én is ezt kérdezem - húztam össze szemeimet.
- Elképesztő vagy - nevetett fel újra kínjában, a plafont bámulva. - Emlékszel egyáltalán valamire?
- Te most arra célozgatsz ennyire, hogy hánytam? Húha. Hát az aztán tényleg rettenetesen polgárpukkasztó. Néztél már szembe magaddal azután, miután egy teljes atomrobbanást idéztél elő a testedben a sok szintetikus szartól?
- Kezdjük ott, hogy kurvára nem célozgatok semmire baszdmeg - kezdte már ő is felhúzni magát, kezdeti nyugodtsága alább maradt. - Oké. Ezt most szerintem hagyjuk.
- Hagyjuk? Mert? Miért hagyjuk?
- Mert totál másnapos vagy, azért. Ráadásul teljesen indokolatlanul agresszív.
- Nem vagyok agresszív - röhögtem fel. - Én meg tudod, mit nem tudok felfogni? Hogy minek basztad el a tegnap estémet? - Mordultam rá, de itt talán leginkább arra céloztam, hogy miért kattog rajta folyamatosan az agyam, mikor ki akartam zárni teljesen. Legalább egy estére. Legalább egy kibaszott estére!
- Most veszekedni akarsz? - Fújta ki halkan a levegőt.
- Nem válaszolsz a kurva kérdésemre.
- Jól van már kiskirályfi, ne pattogj már ezen ennyit. Inkább menj el zuhanyozni, vagy valami, ami kiránt abból, hogy faszfejkedsz.
- Én faszfejkedek? - Kaptam fel a vizet egyre jobban. - Ne nevezz így, baszdmeg.
- Nem tudlak komolyan venni - vonta fel szemöldökét. Azt hittem, képen törlöm a gyereket, de tényleg. - Eressz magadra hideg zuhanyt, attól talán lenyugszol.
- Látod, megint ezt csinálod.
- Megint mit? - Röhögte el magát.
- Utasítgatsz, mert azt hiszed, jobban tudod, hogy mit akarok, mint én!
- Ne röhögtess, Eddie - forgatta szemeit. - A saját hányásodba akartál fetrengeni? Vagy mi van?
- És ha igen? Ahhoz neked mi közöd van?
- Ja, értem - bólintott lassan. - Egyébként tudod mit? Igazad van. Legközelebb hagyom.
- Nem lesz legközelebb - szorítottam össze fogaimat, s közötte préseltem ki a szavakat. Erre nem szólt semmit. - Különben is, neked nem Anselmnél kellett volna belefulladnod éppen a „spébe"? - Formáltam idézőjelet ujjaimmal gúnyosan.
- Ja, kellett volna. De helyette téged kapartalak össze. Nyugi, legközelebb nem fog előfordulni, nem kell aggódnod. Egészen nyugodtan lehetsz otromba szaron. - Elképesztően nyugodt volt. S talán ez baszott fel a legjobban.
- Oké. Tizenegy van, szerintem ha most elhúzol innen, akkor még bőven kinyírhatod magadat azzal a sok szarral. És tudod Finn, mi a különbség kettőnk között? Hogy engem kurvára nem fog érdekelni - ahogy kimondtam, vágott is szívbe saját lelkiismeretem, hogy ez azért egyáltalán nincs így. De azt hiszem, fokozatosan martam el magamtól minden egyes szavammal. És talán ez is volt a célom legmélyen.
- Jól van - állt fel lendületből, mintha egész idő alatt erre készült volna. - Tudod mit, Eddie? Menj a picsába, de tényleg - indult volna meg ajtóm felé, de ahogy nyomta le a kilincset, pattantam ki reflexből az ágyból, és vágtam is vissza az ajtót. Na persze, nem azért. Csak anyámék ettől függetlenül itthon voltak, amiről teljesen megfeledkeztem. És ha meglátják, hogy Finn itt van, akkor nem csak engem, hanem őt is felkötik. Homlokát ráncolva nézett rám, majd újra megpróbálta kinyitni az ajtót, de én újból, teljes erőmből nyomtam vissza, és álltam be elé, hogy megközelíteni se tudja. - Mi a fasz van? Engedj már ki.
- Shh! Nem lehet - csitítottam, miközben megráztam a fejemet.
- Mi van? Mi az, hogy nem lehet?
- Anyámék itthon vannak. - Közöltem halkan, mire kitört belőle a röhögés.
- Szerinted érdekel? - Próbált arrébb rakni, sikertelenül. Azt hiszem, minden maradék erőmet arra használtam, hogy lábaim az ajtó előtt maradjanak, szilárdan. - Eddie. Engedj ki. Kibaszottul nincs hangulatom most ehhez.
- Nekem sincs, de nem tehetek róla.
- Rohadtul nem akarok itt maradni, szóval állj arrébb - állt meg velem szemben, karba tett kézzel.
- Értsd meg, hogy nem tehetem.
- Eddie. Engedj ki.
- Nem.
- Eddie.
- Nem. Finn. Nem engedhetlek.
- Bassza meg a kurva élet, Dietrich, húzz el az ajtótól - emelte fel hangját, és próbált eltolni, ami majdnem sikerült is, de egy kopogás ugrasztott szét minket.
- Eddie? Jól vagy? - Szólt be anyám aggódva, mire a szám elé kaptam a kezemet, és némán kezdtem kérlelni Finnt, hogy most komolyan maradjon csendben. Csak fejét rázta idegesen, de azt hiszem, ez egyfajta beleegyezés volt. Résnyire nyitottam ki az ajtót, csak épp, hogy rám lásson.
- Igen, persze, miért? - Mosolyogtam rá zavartan.
- Kivel beszéltél? - Lépett volna be, kezében konyharuhával, de kitettem a lábamat, hogy elálljam útját.
- Telefonáltam.
- Hallottam valaki más hangját is - vonta fel jobb szemöldökét, kételkedve bennem.
- Kihangosítva telefonáltam - egészítettem ki magyarázatomat.
- Értem. Mi ez...mi ez a szag? - Szagolt bele a levegőbe fintorogva.
- Ja, hogy ez...- Vakartam meg a fejemet, zavaromba már nevetve. - Éjjel hánytam. Meg reggel. Nem tudom, biztos benyeltem valamit - vontam vállat, mire közelebb lépett és kezét homlokomra tette, hogy megnézze, van e lázam.
- Miért van ennyire alkohol szagod? - Hátrált egy lépést, s szkeptikusan végig mért.
- Semmiért, tudod, a hányás...gyomorsav. Ilyenek. Na de visszafekszem, nem vagyok túl jól - kezdtem el behajtani az ajtót, de kezével kitámasztotta.
- Eddie.
- Igen? - Néztem rá félve. Még hangom is megremegett. Beszarás.
- Főzök egy teát, meg valamit, ami megfogja a hasadat - mosolyodott el, arcomat megsimította, és végre elment. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, és zártam be végre ajtómat. Kulcsra. S mivel az ajtó mögött állt meg Finn, így egyből elém tárulkozott lenéző tekintete.
- Ugye az megvan, hogy anyád levágta?
- Mit? Mit vágott le? - Kérdeztem vissza unottan.
- Azt, hogy alkoholos hányás szag van. Nem hülye.
- Mi? - Kezdett el szívem hevesen kalimpálni ijedtemben.
- Ja - sétált el mellettem, a könyvespolcomig, ami előtt megállt, levette az 1984-et, majd a földre ülve, térdeit felhúzva olvasni kezdte. Pánikolni kezdtem amiatt, amit mondott. Hogy anyám tudja. Bassza meg. Honnan tudja? Miért tudná? Ez ilyen egyértelmű? Ha tényleg tudja, akkor nekem vége, viszlát, morzsolhatom a végrendeletemet, mert úgy eltűntet apám a Föld felszínéről, hogy emlékezni se fognak rám. - Mi van? - Szakított ki gondolatmenetemből, ugyanis ismét rajta bambultam el.
- Semmi. Szerinted...szerinted tényleg...tényleg tudja? - Nyeltem nagyot. Vártam a megnyugtató választ. Vártam, hogy azt mondja, nem. Nem, Eds (igen, szigorúan Eds, nem Eddie), nem tudja, nyugi, nem lesz semmi gáz. Vártam, hogy megnyugtasson, igen. Pedig a legkevésbé sem érdemeltem meg. Nem is értem magamat.
- Aha - vont vállat könnyen, majd újra belemélyedett az olvasásba. Érthető módon nem akart kommunikálni. Én sem. Akarni nem akartam. De ez valami belső késztetés volt. Meg hát, paráztam, mint állat.
- És...és ha tudja? Akkor mi...- Kezdtem el pánikba esni, mire egy hangos mozdulattal összecsapta a könyvet, és sóhajtott egyet.
- Befognád, hogy olvashassak? Zavarsz - nézett a szemembe, és újra kinyitotta a könyvet. Oké.
- Nem olvastad még? - Baszdmeg, Eddie. Fogd be. Arra kért, hogy fogjam be. Miért nem tudom befogni?
- De. Háromszor. Igazából ez csak egy rejtett utalás arra, hogy rohadtul nincs kedvem veled dumálni, és ha már arra száműztél, hogy ki tudja meddig egy szobába kell lennem veled összezárva, akkor legalább csináljak valamit - válaszolt monoton hangon, fel se nézve az olvasásból. Hát rendben. A szoba sarkait kezdtem számolgatni, és az ágyneműhuzatot gyűrni. Nem hagyott nyugodni.
- De te miből gondolod, hogy tudja? - Szólaltam meg megint. Már magamat is idegesítettem. De kellett a megváltás. Hogy azt mondja, hogy csak viccelt. Vagy valami. Vagy hogy nem. Csak beszéljen már, mert ez így kurva szar. Szaggatott sóhaj hagyta el ajkait, lehunyta szemeit, majd rákezdett.
- Onnan, hogy intenzív alkohol szagot árasztasz magadból, hánytál, szarul vagy. Előző kérdésedre válaszolva meg az lesz, hogy anyád szépen elmondja apádnak, aki betöri az ajtódat, tart egy jó órás megaláztatás kurzust, aztán bezár egy elvarázsolt kastély legmagasabb tornyába, aminek a kulcsát megeteti a sárkánnyal - darálta közönyös hangon, unott tekintettel, és itt jöttem rá arra, hogy viccelt. Vagy valami olyasmi.
- Ha-ha - fordítottam szemeimet a plafon felé. Finn szó nélkül olvasott tovább, lényegében megnyugtatott. Azt hiszem. A további öt percben teljes csend volt körülöttünk, ő a földön ült, én meg az ágyamon, ugyan abban a pozícióban.
- Ha anyád meg is tudta, biztos vagyok benne, hogy nem fogja elmondani apádnak, mert abból se neki, se neked nem származna hasznod, szóval most már légyszíves nyugodj meg, mert különben sem tesz jót a kezednek - magyarázta Finn nyugodtan, szemeivel a könyv soraiba mélyedve, így szinte nem is értettem, hogy hogyan láthatta meg azt, hogy továbbra is jéghideggé változott ujjaimat tördelem.