The Difference Between Hell and Home

53.

Eddie

Elég kínos volt Waldával egy légtérben lenni, egyedül. Rühelltem azt a lányt. Már a jelenléte is idegesített, pedig nem csinált semmit, csak sepregette a padlót. Finn meg nem jött még mindig. Igazából valamennyire örültem. Tudtam, ha kisétál azon az ajtón, muszáj leszek vele beszélni. Akkor már nincs visszaút, nem húzhatom ezt tovább. Mindent el kell neki mondanom.
- És ti akkor most így együtt vagytok? - Szólalt meg Walda vinnyogó hangján, rám se nézve, amitől automatikusan borsódzott a hátam.
- Nem - válaszoltam nehezen. Nem vagyunk együtt.
- Akkor lesztek?
- Nem...tudom - tettem hozzá elharapva az utolsó szót. Mikor ebbe belegondoltam, két érzés kerített hatalmába. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan és különös bizsergés gerincem vonalán, amit azonnal elnyomott a mély undor. Nem. Nem lehetünk együtt. Mi a szarról beszélek egyáltalán? Minek jöttem ide? Finn...Finn srác. Srácból van. Igaz, a legfeminimebb férfi, akit valaha láttam, de srác. Lehet ez zavar meg?
- Értem - nevetett fel fülsértően hangosan.
- Most...most mi az? - Ráncoltam a homlokomat. Irritált. De még mennyire irritált. Hogy érhetett Finn ehhez a borzalomhoz?
- Semmi. Furák vagytok.
- Mert?
- Olyan, mintha cölibátus fogadalmat téve lennétek együtt.
- Mi van? - Értetlenkedtem továbbra is.
- Semmi - forgatta a szemeit, és a felmosóért nyúlt. - Mikor terveztek elhúzni?
- Nem tudom. Várom Finnt.
- Látom. Mi a faszt csinál...- Morogta, és kicsavarta a rongyot.
- Megnézzem?
- Örök hálám üldözne - sóhajtotta cinikusan. Hogy mennyire gyűlöltem ezt a nőt. Elképesztő. Az asztaltól felállva, a füzetemet mellkasomhoz szorítva indultam meg a raktár felé, és lassan benyitottam. Fogalmam se volt, mit csinálhat, nem akartam megzavarni. De nem láttam sehol.
- Finn? Finn...- Kezdtem el nevét ismételgetni, körbenézve a raktár területén, de nem láttam sehol. Itt hagyott volna? Közelebb sétáltam, egy asztal felé, aminek végénél göndör, sötétbarna fürtök feküdtek mozdulatlanul. Az asztalon pedig telefonja figyelt, rajta egy felhajtott bérlet, mellette elszórva fehér pormaradványok. Kezemből kiesett a füzet, a kőpadlón csattant, én meg egy pillanat alatt sápadtam le teljesen és vert le a víz. - Finn...Finn a kurva életbe...- Indultam meg közelebb, s megpillantottam az előttem a jéghideg padlón elfeküdt fiút, tincsei arcába hullottak, orrából indulva ajkait beterítette a karmazsinvörös vér, arca hulla sápadt volt, s teste élettelen. - Finn! - Görnyedtem össze, ordítottam, zokogtam, mint egy gyermek, s fejét azonnal ölembe vettem. - Finn, Finn kérlek - pofozgattam óvatos mozdulatokkal arcát, de nem reagált, csak továbbra is, mint egy érintetlen viaszszobor feküdt ölemben, orrából lassan csordogált a vér, amit pulóverem ujjával igyekeztem csillapítani, de hiába. - Finn! A kurva életbe, Finn, ébredj fel, Finn, Finn légyszíves! - Ráztam a vállát szabad kezemmel. - Finn, kérlek szépen, Finn, a rohadt istenit ébredj már fel, Finn, nem csinálhatod ezt! Finn! - Nem adtam fel, mintha ezzel bármit is elértem volna. De továbbra sem nyitotta ki a szemeit. Arcomat már mardosta sós könnyem, kezemet vére kezdte bemocskolni. - Finn, könyörgöm, térj már magadhoz, Finn, légyszíves, nagyon szeretlek, kérlek, ezt ne csináld, Finn - öleltem magamhoz teljesen megdermedt testét, s a nedves arcomról csordogáló könnyek ajkairól mosni kezdte a vért. - Finn, ne tedd ezt velem, ezt nem teheted - ordítottam vele, ahogy a torkomon kifért, amiből ajtócsapódás rázott ki, és hangos léptek.
- Mi van már? - Állt meg felettünk csípőre tett kézzel, majd mikor szembesült a látképpel, a kezében szorongatott konyharuhát lecsapta az asztalra, s hangos „a picsába!"-zás közepette leguggolt mellénk. - Istenem Schreiber, te idióta - nyomta ujját Finn nyakának vonalához.
- Mi...mi...mi ez...- Vettem szaggatottan a levegőt, már amennyihez jutottam, miközben könnyeimet nyeltem, és kezemmel ritmusosan, finom mozdulatokkal ütögettem arcát, hogy ébredjen fel.
- Túlnyomta, ennyi. Nyugodjál meg, lélegzik, van szívverése, kicsit talán túl gyors is, de nincs gáz, viszont - ragadta meg a kezemet, és egy erős rántással elragadta Finn arcától. - Ez nem segít - bólintott felém komolyan, a kezem megfagyott a levegőben, mert azzal a lendülettel csattant Walda keze Finn arcán. - Térjél már magadhoz! - Kiabált rá, majd másik arcfelét is megcsapta.
- Walda, hívjunk mentőt...hívjunk mentőt...- Dadogtam teljesen megsemmisülve. - Meg fog halni...Walda...meg fog halni...- Ismételgettem monoton sípolással tüdőmbe, mert alig tudtam oxigénhez juttatni, de Walda keze újra lendült, csak most az én arcomon landolt a keze. A nyoma égetni kezdett, de nem kaptam oda a kezemet, hanem ledöbbenve néztem Waldára, még mindig Finnt szorítva magamhoz.
- Ne pánikoljál baszdmeg, nem segít semmit, nyugodjál le, ha mentőt hívsz rá, csak jobban rábaszunk - magyarázta ingerülten, s érezni kezdtem, hogy Finn mocorogni kezdett a karjaimban, ajkait meg apró nyögés hagyta el. - Na. Mondom én - mutatott rá. - Nyugodj meg. Nem egy túladagolást oldottam már meg otthon, ez meg csak spuri - állt fel, és megindult kifelé.
- Te...te most hova mész? - Kiáltottam utána kétségbeesetten.
- Hozok vizet, meg lavórt, mert másodperceken belül össze fogja hányni magát - forgatta a szemeit, és gyorsan kisétált.
- Eddie...? - Nyitotta ki szemeit hunyorogva, kezével próbált felém nyúlni, de erőtlenül visszahullott a mellkasára.
- Itt vagyok, igen, itt vagyok - ragadtam meg arcát, és fájdalmas mosolyra húztam a számat, hogy végre felébredt. Fogait összeszorította, gyötrelmeseket nyögött, tornacipője sarkával, szenvedve súrolta a padlót, teste megfeszült, minden egyes porcikája meg volt merevedve. Kezét kezembe vettem, ujjaimat rá akartam kulcsolni az övére, de mintha izületei kővé dermedtek volna. - Finn. Finn, beszélj hozzám. Finn. Fáj? - Faggattam, hogy vissza ne ájuljon.
- Rossz...nagyon...rossz, Eddie - szegezte hátra a fejét, fogait már szinte sajnáltam, olyan erővel szorította össze, hogy azt hittem, bármelyik pillanatban összetörhetnek.
- Semmi baj. Semmi baj nem lesz. Hol fáj? Finn? Hol fáj? Mondd el, kérlek!
- Mindenhol...feszít - szorította szemeit össze. - Hányni fogok.
- Itt vagyok - rohant mellé Walda, és levágta a földre a lavórt, amibe Finn azonnal megkapaszkodott, én pedig haját simogattam, míg újra vissza nem döntötte fejét az ölembe, immáron még falfehérebb arccal. Még tűzpiros ajkai is fehéres-lilás színbe csapott át, s kinézete egyre jobban rémisztett meg. Könnyei folyni kezdtek, zokogni kezdett, közben kezével tolta el magát a földtől, szenvedett. Borzalmas volt.
- Nem jó nem jó nem jó - ismételgette, hangjában a fájdalom már engem kínzott. Percenként hajolt a lavór felé és jött ki belőle minden, arcán folydogáló könnyek lemosták már a vért, a kezemet szorította, úgy ahogy csak izmai engedték, rettenetesen volt.
- Finn, semmi baj nem lesz, mindjárt jól leszel, mindjárt jól leszel - hajtogattam ezt, miközben verejtékező homlokát puszilgattam folyamatosan, mikor feje éppen ölemben volt, és nem az edény felett, zokogása közepén hányt ki mindent.
- Te faszfej, hogy tehetted ezt? - Kiabált vele Walda. - Nem vagy normális a kurva istenit! Megérdemled!
- Walda! - Ordítottam rá sírva. - Ezzel kurvára nem segítesz semmit!
- Sajnálom...Eddie sajnálom...én nem akartam...nem akartam...- Nyöszörögte csukott szemekkel.
- Sajnáld is! - Válaszolta Walda idegesen.
- Én tényleg azt akarom, hogy azt lásd, hogy jó vagyok...Eddie, tényleg jó vagyok, Eddie! - Köhögött, és mellkasához szorította a kezemet.
- Finn, semmi baj, tudom, tényleg, rettenetesen szeretlek, kérlek, csak legyél jól, csak legyél jól - ismételtem meg magamat, és megmerevedett kezére egy csókot adtam.
Így ment ez egy órán keresztül. Itattuk, kihányta, zavarta a fény, zokogott, ordított, mindene feszült, nyugtatgattam, csókolgattam a fejét, simogattam, Walda kitartóan sétálgatott a raktárban fel-alá, és vártuk a csodát. Csendesedni kezdett a vihar. Már nem volt mit kihánynia, nyugodni kezdett. Kezemmel apró köröket rajzoltam mellkasára, közben halkan, megállás nélkül beszéltem hozzá. Walda az íróasztalánál ült, felpakolt lábakkal nézett minket, majd megforgatta szemeit, sóhajtott egyet, és felállt.
- Jó. Szerintem vidd haza.
- Haza? Nem kéne kórházba...
- Nem. Eddie. Kurva nagy gázba kerülhet, ha ez kiderül. Mostmár túl vagyunk a legszarabb részen. Még mindig szar lesz, de elviselhető. Hívok egy taxit - emelte fel a telefonját. - Kihez mentek?
- Finnhez - válaszoltam, mire Finn egyből a szavamba vágott.
- Nem! Nem! Oda nem mehetünk. Nem.
- Mi? Miért?
- Nem láthat így anyám - harapta be alsó ajkát, ennek látványa is kínzó volt. Waldának igaza volt. Még mindig szar lesz.
- Finn. De. Hozzám végképp nem mehetünk. Nem lesz gáz, jó? - Simítottam végig homlokát bíztató mosollyal. Nem válaszolt. Ezt beleegyezésnek vettem. Más választásunk nem volt. Amíg a taxit vártuk, vizes zsebkendővel töröltem le arcáról a maradék vért, megitattam, elmagyaráztam neki, hogyha hánynia kell, akkor most, mert a taxiban lehetőleg inkább ne, negyed órát kell kibírnia, utána otthon leszünk. A taxis elég szkeptikusan méregette Finnt, akinek tekintete elég eszelősen festett, szóval végeredményben megértettem. Csendesen ültünk egymás mellett a hátsó ülésen, keze combján pihent, ugyanúgy, ujjai kifeszülve, kézcsontja így tökéletesen kirajzolódott, de most rémisztően festett. Lábát rázta, amire saját kezemet tettem rá, hogy ne csinálja. Rémülten nézett rám, száját összeszorítva.
- Hányni fogsz? - Suttogtam, kezemet még mindig combján tartva. Nemlegesen rázta a fejét. - Fáj? - Megint megrázta a fejét.
- Nem jó.
- Tudom. Tudom - húztam fejét a mellkasomra.
Nehéz léptekkel értünk fel a lakásukig. Halkan nyitottam ki az ajtót, hogy anyja fel ne ébredjen, tornacipőjét is leszedtem róla, majd befektettem az ágyba, én meg mellé feküdtem.
- Gyere ide - öleltem magamhoz, és fürtjeivel kezdtem játszani.
- Nagyon haragszol rám? - Kérdezte rekedt hangon.
- Ezt majd...megbeszéljük.
- Nem. Tudnom kell. Tudni akarom - hangja ingerültté változott. Megijedtem tőle. De tudtam, hogy ez most nem ő.
- Nem. Nem haragszom. Nyugodj meg - simogattam meg meztelen karját, majd fel akartam állni, hogy hozzak be neki vizet, meg valami edényt, ha esetleg bármi lenne, de erősen megragadta a kezemet.
- Hova mész? - Hangja ingerült volt, tekintete kétségbeesett. Na, ezt rakd össze. Én sem tudtam hova tenni.
- Mindjárt jövök, hozok vizet - húztam magamhoz, és homlokon csókoltam, hogy megnyugtassam. Nesz nélkül osontam ki a konyhába, kiszedtem egy tálat, s egy pohárba kezdtem vizet folyatni. Agyam fáradt volt, nem tudtam semmire koncentrálni, csak arra, hogy Finn éppen hogy érzi magát. Arra sem, hogy perpillanat mennyire undorító is az, amit csinálok és az, ahogy nézek Finnre. Nem érdekelt semmi. Csak hogy legyen jól. A szobába visszaérve láttam, hogy az ágyon már magzatpózban feküdt.
- Jól vagy?
- Nem tudom. - Letettem az éjjeliszekrényére a vizet. - Átölelsz?
- Nem zavar?
- Nem. Megnyugtat. A bőröd. Meg a szívverésed - válaszolta rám se nézve, én meg vékony derekára fontam a karomat, mellkasom hátához simult. Kezem mellkasára vándorolt, szívverését ellenőriztem. Még mindig eszeveszett tempóban vert. Nagyon féltettem. És tudtam, hogy egy ideig még biztosan nem fogunk aludni.
Reggel hét volt már. Túlestem a holtponton. Anyját hallottuk elmenni, a redőnyön az első napfények szűrődtek át, és arcát óvatosan világította meg, pont olyan óvatossággal, amivel én simogattam arcát ölemben. Fáradtam, de álmos már nem voltam. Ő viszont ásítozni kezdett.
- Beszélj hozzám. Beszélj még - kérlelt, mikor elhallgattam.
- Finn, nagyon fáradt vagyok - döntöttem fejemet az ágy támlájának mosolyogva.
- Akkor aludj.
- Dehogy alszom.
- Miért?
- Megvárom, míg elalszol.
- Jó. Akkor mesélj még. Mesélj valamit.
- Nem fog az agyam.
- Akkor énekelj valamit - nevetett fel erőtlenül. Végre. Végre nevetett.
- Jézus, dehogy is, nem akarom, hogy megsüketülj.
- Én szeretem a hangodat.
- Én meg téged - mosolyodtam el, mialatt haját cirógattam.
- Én is szeretlek, Eds - válaszolta még mindig térdeimen fekve. - Akkor?
- Most komolyan?
- Aha.
- Mit énekeljek? - Sóhajtottam mélyet.
- Nem tudom. Rád bízom.
- Oké - gondolkoztam el, és halkan kezdtem bele a Beautiful Boy első soraiba remegő hangon.
- Várj - állított meg.
- Mi az?
- Ez Lennon. Igaz?
- Igen. - Furcsálltam kérdését. Hisz nagyon jól tudta.
- Tudtad, hogy ezt a Yokoval közös gyermeküknek írta?
- Öm...igen. Tudtam - néztem a távolba értetlenül.
- Jó. Akkor jó - mosolyodott el. - Folytasd.
S én folytattam. Cirógatásom nem maradt alább. Majd a dal végén, az utolsó sornál finoman hajoltam előre, de már csak a halkan szuszogó Finnt találtam ölemben. Gyönyörű volt. Szívem nyugalmat lelt. Csodálatos egy lény volt Finn Schreiber, én mondom neked. S szeretett. És én is őt. És épp ezért aludni sem bírtam. Csak néztem őt, ahogy végre békésen aludt, keze gyengén fogta enyémet, ujjai végre nem voltak megmerevedve, visszatért az a finom, kecses kéz, aminek összes vonásába igazán beleszerettem. De nem csak abba. Mindenbe, 'mi ő maga volt. A tejfehér bőrébe, azon belül összes, kósza szeplőjébe. Orrának lejtésébe, ajkai és orra közti finom bemélyedésbe, s az ajkaiba. Az eperszín ajkakba. De még mennyire szerelmes voltam azokba az ajkakba. Érezni akartam. Tudni akartam, milyen. Sose csináltam még ilyet, mégis kívántam. Rettenetesen. De most nem mertem hozzáérni. Most szent, s sérthetetlen volt. Nyugodt. Idilli. Látványa is képes volt arra, hogy minden vágyamat kielégítse. Nem tehettem semmit. Várnom kellett. Be kellett telnem azzal, hogy csak szemeimet legeltethetem rajta. Annyira elképesztő volt. Nem ébreszthettem fel holmi profán vágykielégítéssel. Éteri volt. Szent. Az én szentem.

Na halihó!
Szóval. Sokan kérdeztétek, hogy most ez mi, meg miért. Nos. Már a könyv elején eldöntöttem, hogy kell egy ilyen rész, nevezhetjük drogprevenciónak, vagy tök mindegy, minek, csak szerettem volna egy kicsit "megmutatni", hogy mi történhet ilyenkor. Mert ez nem buli és legfőképp nem menő. Ahogy Finn is kérdezte az előző részben Aylától, "lehet ezt ésszel csinálni?" Nem. Nem lehet. Tényleg nem, és óvakodjatok tőle. Fontosnak tartottam, hogy ez megjelenjen a könyvben, egyfajta állásfoglalásért, vagy mi, hogy annak ellenére, hogy Finn ezt természetesnek látja, én nem támogatom, bár ez talán egyértelmű volt. Gondolom ezzel mindenki tisztában van/volt, mindenesetre szükségét éreztem, meg azért is, hogy "ráijesszek" Finnre egy kicsit (nagyon).
Na most egy kicsit vidámabb, ezen nagyon jót nevettem, megláttam egy instaoldalon, na mondom ez Finn.:D

Pussz, és vigyázzatok magatokra! 💕