The Difference Between Hell and Home

21.

Eddie

Remegett mindenem, a szám ki volt száradva, valószínűleg adrenalin szintem is rávert a normál mértékre. Teljesen olyan volt, mintha egy államvizsgáról sétáltam volna ki, s ezt szorozzuk be úgy nyolccal. Pont ekkora megkönnyebbülés volt kimondani azt, hogy gyűlölöm őket. De ugyebár az államvizsga után sem oldódik meg az élet. Sőt. Csak egyre mélyebbre és mélyebbre tolja az élet a torkodon a méretes farkát. Akkor persze ezen senki nem gondolkozik el, ahogy én sem tettem. Csak kiélveztem, ahogy minden porcikám tíz kilóval könnyebb lett így. Mintha felszabadultam volna. Persze ez sem tarthatott tovább nagyjából húsz percnél. Ugyanis megfeledkeztem arról, hogy attól még, hogy megpróbálom őket kizárni a világomból, ők továbbra is a mindennapjaimba ivódva fognak tovább mérgezni létükkel. Hiszen egy gimnáziumba jártunk. Egy évfolyamba. Egy osztályba.
- Na milyen érzés? - Kérdezte Finn mosolyogva, ahogy a táskámat végre nem a leghátsó sor leghátsó padjainak egyikére dobtam, hanem Finn mellé eggyel. Avagy a harmadik padsor harmadik padja lett az új helyem.
- Mi milyen érzés? A fenyegetettség? - Ráncigáltam ki a táskámból a matek füzetemet.
- Milyen fenyegetettség? Azt hiszed, mellettük te voltál védett? - Nevetett fel, közben asztalára tette Dürrenmatt-tól A fizikusokat.
- Hát ja.
- Max az a valaki volt védett, akit egy fél órája kinyírtál magadban - ült fel az asztalomra, s lábait keresztbe tette. - Annak meg igazából tök mindegy.
- Lényegében... - Kezdtem bele, de a terem ajtaja nyílt, és ők léptek be rajta. Elhallgattam. Csak hangos nyelésemet hallottam, a hangok kezdtek eltompulni körülöttem. Ne, csak most ne...
- Mi az? - Kérdezte Finn közelebb hajolva, de nem bírtam válaszolni. Piszkosul féltem, őszintén bevallom. Féltettem magamat, de őt is. Mikor közeledni kezdtek felénk, a székemen kissé lecsúsztam, de igyekeztem feltűnésmentesen halálra ijedni tőlük. Finn totál nyugodt maradt. Mintha mi sem történt volna, ücsörgött velem szemben, a válaszomat várva, kezében a kinyitott könyvével. Mindegyik lesújtó pillantásokat küldött felém, s kezdtem megnyugodni, hogy igen, kész, ennyi, elmentek mellettünk, most leülnek és békén hagynak. Majd egy kéz suhant át a fejem felett, és egy csattanás hangja verődött vissza a padlóról.
- Hé, Kline - szólalt meg Finn kedvesen. - Lelökted a könyvem. Ha nem vetted volna észre - biccentett a földre, a kezéből kivert könyv felé Finn.
- Direkt volt. Ha nem vetted volna észre - fröcsögte oda hang alapján Kline, de én nem mertem odafordulni. A hátunk mögül ordenáré röhögés tört ki, az én arcom meg lángba borult. Egyszerre voltam ideges és kissé megalázó helyzetben. Bár a megalázás nem rajtam csattant. Hanem rajta.
- Neked egyébként mi a gondod? - Kérdezte értetlenül Finn, de választ nem kapott, mert a mögöttünk ülők még mindig olyan kurva viccesnek találták Kline marha kreatív visszaszólását. - Hát Eds. Nem akarnak velem beszélgetni, a fene vigye el - ciccegett Finn, én meg elmosolyodtam.
- Azt hiszem, így jártál a legjobban - hajoltam le a könyvéért, és visszanyújtottam neki. De huppant is le az asztalomról, ugyanis a csengő megszólalt, és Herr Wagner slattyogott be az ajtón, majd a táblára krétával kezdte felkarcolni a mai anyagot. Kivételesen megpróbáltam a matekra összpontosítani, hogy ne azon kattogjon agyam, hogy mit dumálnak mögöttem.
- ....ha a mértani sorozatunk q tagja kisebb, mint egy, akkor...- Darálta Wagner monoton hangon, krétáját a táblához kocogtatva ritmusosan.
- ...fasz se érti ezt a gyereket, tiszta kattant - csapta meg a fülemet Tom suttogása. Nem érdekel. Nem érdekel. Leszarom.
- ...viszont ha nagyobb a q értéke, mint egy, akkor következik, hogy...
- Mármint melyik a kettő közül? - Szállt bele Lex is az eszmecserébe, s nyikorgó hangja ismét elterelte a figyelmemet.
- Mindkettő.
- Ja. De azt a kölyköt jól meg kéne verni.
- Schreibert?
- Azt. Helyre rázná az agyát. Meg mit ne mondjak, nekem is jól esne kitörni egy-két fogát.
- Jaja. De Dietrichhel mi a faszt kezdjünk?
- Verjük meg.
- Azt is?
- Ja, azt hittem Schreiber a téma - fogalmam se volt, kinek a száját hagyták el a mondatok. Suttogtak. De az az egy biztos volt, hogy Kline, Tom és Tyler kifejezetten kulturált eszmecseréjét hallgattam. - Azt nem tom'.
- ...a középső mértani közepe a mellette lévő két tagnak, illetve az abszolút...- Fordultam vissza a táblához, mire egy teljes ókori hieroglifa gyűjtemény vágott arcba, krétás, kacskaringós betűjeivel. Kétségbeesetten próbáltam mindent a füzetembe vésni, s közben kizárni a szinte fülembe fröcsögő Tyleréket.
- ...egyik se fogja megköszönni. Faszfejek - Csattogtatta rágóját Tyler, kicsit hangosabban és erőszakosabban. Lábam idegesen járt fel és le, tollamat csattogtattam és egyszerűen nem bírtam megnyugodni. Mi az, hogy nem fogjuk megköszönni? Mi a faszt akar tőlünk? Óvatosan fejemet egyetlen, megnyugvásomat kölcsönző felé fordítottam. Nyugodt, kisimult arccal, székén lejjebb csúszva olvasta könyvét, s a lábát rázta folyamatosan. Szívverésem a látvány hatására kezdett normális tempót felvenni. Majd mikor észrevette, hogy szemeimet rajta legeltetem, egy pillanatra felém fordult, s egy lélekölelő mosolyt intézett felém. Szinte hallottam a fülemben selymes hangját. „Semmi baj Eds, megoldjuk." S már fordult is vissza könyve felé. Kezemre támasztva homlokomat kezdtem el firkálni füzetem sarkába, ez az egy dolog segített abban, hogy sikeresen kizárjam az összes zavaró tényezőt a légkörből. Majd a firka egyre nagyobb és nagyobb lett, terjeszkedett a füzetem közepéig, és agyam zakatolása felett egyre inkább átvette az irányítást. De olyan szinten, hogy a csengetés sem rázott ki a monoton rajzolás képviselte zenből, egyedül az, mikor lapomra verődő fény elsötétült. A toll megtorpant ujjaim között. Mély levegők sora járta át tüdőmet, nem mertem felnézni. Majd egy meleg kéz érintését éreztem meg hátamon.
- Bocs Eds, nem akartalak megzavarni - hallottam meg Finn hangját felettem. - De ez valami állati jó.
- Micsoda? - Fordultam felé.
- Ez - kapta el előlem a füzetemet, majd azt a girbe-gurba, fekete vonalakból, alakokból és formákból álló, felismerhetetlen valamit kezdte szemügyre venni. - Zseniális.
- Finn. Ennek az égvilágon semmi értelme nincsen - ráztam meg a fejemet.
- Mi az, hogy nincsen? - Ült le velem szemben. - Ha ezt a tollat ide rakom - vette el előlem a fekete tollamat, majd a vizes palackom tetejére helyezte - és azt mondom, hogy ez egy alkotás, akkor ez egy alkotás. És van értelme. Ugyanis valami érzelemátvitel van benne. Vágod? Volt bennem valami, amikor ezt csináltam, mikor ezt a tollat ide tettem. Jó, oké, nem sok, de valami mégis. Benned meg még több, amikor ezt, itt - mutatott rá a füzetemre jelentőségteljesen. - Erről szól ez igazából. És ez ráadásul kurva jó is - szemlélte a firkát csillogó szemekkel.
- Ezek amorf alakok - húztam vissza magam elé. - Elfogult vagy.
- Nem. Ha nem tetszene, megmondanám, hogy szar. De azt akkor sem mondhatnám, hogy nem alkotás. Tökéletesen abszurd, tökéletesen szürreális, tökéletesen egyedi - harapott alsó hajkába még mindig le se véve a szemét a lapról.
- Tökéletesen abszurd, tökéletesen mittom'énmi és tökéletesen egyedi - csapta meg fülemet Tyler hangja, ahogy Finn után nyávogta szavait. - Ezzel etet téged, baszdmeg? - Rántotta ki a kezéből a füzetet, majd fintorogva méregetni kezdte. - Ez mi a fasz? Hogy kell ezt nézni?
- Neked sehogy - dőlt hátra Finn sóhajtva.
- Mi van? - Hajolt közelebb hozzá.
- Semmi - nyúltam a füzetemért, de elhúzta előlem.
- Szóval Dietrich. Mégis mi a jó büdös kurva élet folyik itt? - Mászott bele az arcomba, s én automatikusan távolodni kezdtem. Az osztály többi része, aki szünet alatt bent maradt, csendben igyekezett a legkevesebbet látni belőle, ha vér folyna, ne kelljen felelősséget vállalnia, de mégis a legtöbbet, hogy valami szaftos sztori feldobja a felettébb egysíkú, szerencsétlen életüket. - Ha? Most nem akkora az arcotok? - Teljesen le voltam fagyva. Nyitva volt a szám résnyire, de egy hang nem jött ki rajta. Fogalmam se volt, hogyan tudtam volna összeszedni egy mondatban mindazt, ami összegyűlt bennem. Mert már összeszedtem. Hogy gyűlölöm őket. Mit várnak még? - Hát jól van. Azért remélem, hogy baszottul meg fog majd jönni az eszed.
- Épp, hogy most jött meg - rázta meg fejét Finn nevetve, mire Tyler a füzetemet egy kecses mozdulattal gyűrte össze és vágta vele fejbe Finnt.
- Kurvára vigyázz Schreiber, mert legközelebb te végzed így - rúgott bele a székébe, s szinte örültem, hogy nem köpte le, hisz hangsúlyából kiindulva ez lett volna a következő lépés. Finn lehajolt, és az összegyűrt füzetem lapját kezdte kisimogatni, kifejezetten ügyelve arra a semmit nem érő rajzra. Vagy mire.
- Na - simította végig tenyerével utoljára. - Elmegy. Így még jobb. Egyre több hatás éri ezt a csodát - vigyorgott rám bátorítóan.
- Mikor lesz ennek vége? - Nyögtem ki.
- Minek?
- Ennek az egésznek.
- Nem tudom. Szerintem vicces - vont vállat.
- Szerintem meg kurvára nem - akadtam ki.
- Téged úgysem fognak bántani.
- Ja. Engem - hangsúlyoztam ki, mire mosolyogva a szájába vett egy szál cigarettát, rám kacsintott, és az ajtó felé biccentett, jelezve, hogy menjek ki vele. - Na de azt hiszem, megtaláltuk, mi lesz belőled - mutatott a füzetem szétfirkált lapjának közepére. De azt éreztem, hogy ezt csak ő látja így.
Az óráink további részében azon kívül, hogy néha vállal nekem vagy Finnek jöttek, vagy székünkbe rúgtak „egészen véletlenül", semmi komolyabb verbális vagy fizikális abúzus nem ért. De tudtam, hogy az ördög kurvára nem alszik. Maximum megbújik mögötted, s ezért nem veszed észre, mert követ, mint az árnyékod, nem tudod lerázni, és egyszer le fog csapni. Kegyetlenül.

Sziasztok kedveseim!💕
Elértük a 6K megtekintést, úristen! Nagy a boldogság, köszönöm szépen!
Bocsánat, tudom, hogy hétfőre ígértem az új részt, és ez kicsit elcsúszott, családi ügyletek miatt sajna.:( És tudom, rövidebb lett az átlagnál, de igyekszem a következő részt hosszabbra írni, és hamar hozni, mert most lesz időm remélem!😅
A másik:
Vasárnap, mikor felkeltem, valami hihetetlen boldogság öntött el. RileySweet drága szívem egy olyan alkotást küldött át, amitől teljesen leesett az állam, és az EKG-m szinkópába ment át:

Komolyan mondom, eszméletlen tehetséges a lány, mint látjuk nem csak írásban hanem festés terén is!! Annyira jól esett, hogy azt el nem tudom mondani. Kedvesem, köszönöm!!!💕💕💕
Na pussz, a héten sietve hozom a következő részt!💕