The Difference Between Hell and Home

12.

Finn

- Te ezt mióta szeded? - Kérdeztem már kissé kótyagosan, Eddie mellett fekve. Kezdett hatni a szer. Mintha az egész testem bénulás előtti állapotba került volna, könnyűnek éreztem végtagjaimat. Agyam minden területét átölelte a zen, le voltam szedálva, mint állat.
- Nem tudom. Talán négy éve - válaszolta halkan, csukott szemekkel.
- Ez kurva jó - jelentettem ki vigyorogva. Ahogy mosolyra húzódott a szám, éreztem a zsibbadást körülötte.
- Nem Finn. Ez nem jó.
- Hosszú távon biztos nem, vagy nem tudom.
- Sehogy sem. Könnyen rákapsz a rövidtávú boldogság ízére - motyogta ő is egyre álmosabb hangon.
- De ha a rövidtávú boldogságot ismétled folyton, az már hosszútávú lesz - emeltem fel erőtlenül mutatóujjamat, de vissza is hullott egyből az ágyra.
- Ergo hosszútávú lesz. Tehát szintén szar.
- Ez egy kibaszott csapda - nyújtottam ki a kezemet, ami éppen Eds homlokához ért, így lassan végig simítottam. Rossz érzésem lett. Baromira sajnáltam Eddiet. És már hirtelen nem is tűnt olyan jó ötletnek ez az egész Rivotril dolog.
- Ja. Ez egy kibaszott csapda - ismételt meg.
- Eds, a picsába.
- Mi van? Rosszul vagy? - Támaszkodott nehezen az egyik karjára, és arcomat végigmérte.
- Most így mellettem kell elaludnod - vigyorogtam rá csukott szemekkel. Nem tudtam, mi volt a reakciója, gondolom szemforgatás.
- Fogd be, Finn. Még le tudok mászni a... - kezdett bele, de hangja elhalkult, és halkan szuszogni kezdett mellettem. Még pár percig néztem enyhén szeplőzött arcát, és résnyire nyitva maradt száját. És mintha egy pillanatra a lelkemet facsargatták volna. Szörnyen éreztem magamat. Faggatni akartam. Hogy miért van ez? Mi váltja ki? Miért kell szednie ezt a szart? Persze, király amúgy, egyszer. De hogy már négy éve ez a cucc veszi át az irányítást az életeden, az valami borzalmas lehet. Nem tudom, mi zajlik le benne. De tudni akartam.
Sötét volt az egész szobában, amikor kinyitottam a szememet. Homályosan láttam magam körül mindent, alig rajzolódtak ki a körvonalak. Egyből a mellettem fekvőt igyekeztem kitapogatni, majd mikor kézfejéhez ért kezem, megnyugodtam. Még alszik. Halkan osontam ki a konyhába vízért, ahol összefutottam anyámmal. Aha. Tehát fél öt van.
- Jó reggelt - köszönt mosolyogva. - Hát te?
- Csak felkeltem. Jó reggelt - nyomtam egy puszit az arcára, és vizet kezdtem engedni. Két pohárba.
- Amikor hazaértem, már jól ki voltatok dőlve - kötötte be a cipőfűzőjét, közben engem méregetett.
- Ja, tegnap előtt Jackéknél voltunk, kicsit eltolódott a dolog, aztán korán keltünk, szóval...ja - hazudtam, mint a vízfolyás. Pedig anyámnak azért annyira nem szoktam. De most mit mondtam volna? Eddie nyugatója úgy kiütött, hogy fél óra után úgy aludtam, mint egy újszülött?
- Értem. És különben hogy van?
- Ki?
- Eddie.
- Ja...jól. Azt hiszem. Most alszik.
- És te? - Lépett közelebb, és egyik kezével megsimogatta az arcomat.
- Jól - jelentettem ki egyszerűen. - De megyek vissza - vettem a kezembe a két poharat. - Legyen szép napod - suttogtam már az ajtómban állva, dobtam neki egy csókot a levegőbe, és behajtottam magam mögött az ajtót. Halk sóhajtás hagyta el a számat. Utálok anyámnak hazudni. Eddie mellé osontam, és óvatosan letettem mellé a pohár vizet. Igazából nem láttam belőle semmit, csak folytonos szuszogása jelezte, hogy még itt van, és él. Megnyugtatott. De a mellkasomon még mindig ült valami. Megmagyarázhatatlan volt. Nem tudtam, miért, csak szar volt. Az ablakba kiülve tekertem be egy cigit, és gyújtottam meg. Hátha jobb lesz. Két slukkot szívtam belőle, amikor mocorgás ütötte meg a fülemet, és a szuszogás hiánya.
- Finn? - Szólalt meg egy rekedt hang kissé kétségbeesetten.
- Itt vagyok - pattantam le a párkányról idegesen. Azt hittem, baj van. - Felkeltettelek?
- Nem. A kibaszott fűszag keltett fel - ült fel morogva. - Szomjas vagyok.
- Tudom. Ott a víz - mutattam mögé, miközben visszaültem a párkányra. Eddie matatott egy ideig maga mögött, majd hatalmas kortyolásokat hallottam, és egy koccanást, ahogy visszahelyezte a földre az immáron kiüresedett poharat.
- Mennyi az idő? - Kérdezte ásítva.
- Kb háromnegyed öt - vontam vállat. - Nem jössz ide?
- Hova? A párkányra?
- Jó tipp volt.
- Nincs most kedvem kizuhanni.
- Akkor ezzel már ketten vagyunk.
- Akkor gyere le onnan?
- Cigizek.
- Az nem cigi.
- Jó, akkor mit akarsz, hogy hívjam? Füvezek? Drogozok? - Kezdtem el sorolni gondterhelten, ujjaimon számolva a kínosabbnál kínosabb elnevezéseket.
- Finn...
- Kábítószerezek? Marihuánát fogyasztok?
- Finn!
- THC tartalmú cigarettát szívok el? Egy kurva nagy rakétát gyújtok be?
- Finn elég! - Sétált oda, és röhögve befogta a számat.
- Na, most már ideülsz? - Kérdeztem az üres hely felé biccentve. Eddie sóhajtott.
- Jó. De ha kiesek, rántalak magammal - huppant fel mellém.
- Nyugodtan - fújtam ki a füstöt mosolyogva, és elnyomtam a csigáig égett cigit. A szorítás a mellkasomban még mindig maradt. Ezt nem hiszem el. Szóval újabb csigát kezdtem el betekerni, amit Eds ki is szúrt.
- Szóval nem használt túl sokat - szuggerálta a kezemben a tipet.
- Mi?
- A gyógyszer.
- Ja, de. Úgy aludtam, mint akit fejbe vágtak egy zongorával - kezdtem el a papírba halmozni a zöld morzsalékokat.
- Akkor most miért szívsz? - Nézett rám. Arcát épp hogy megvilágították az utcai fényei, szemei még mindig álmosan meredtek az enyéimre.
- Nem tudom...megszokás - vágtam rá. Meg egyébként amióta felkeltem, szorít a tüdőm, és nem tudom, mi van, próbálom kezelni, de sikertelen. Mindegy. - Meg ez teljesen mást ad, mint a nyugtatód - nyaltam végig a papírt, és végre kész volt a mestermű.
- Na mert mit ad? - ült fel teljesen a párkányra, és egyik lábát felhúzta maga elé.
- Próbáld ki -nyújtottam felé a még meggyújtatlan cigit.
- Nem, kösz - válaszolta rám se nézve, kifelé bámulva. - Már próbáltam. Nem jött be.
- Értem - gyújtottam meg. - Eds...
- Hm? -Fordult felém.
- Miért szeded? - Böktem ki végre.
- Mit?
- Mit mit...a Rivotrilt.
- Ja... - gondolkozott el, majd keserű mosollyal aprót nevetett. -Nem...nem tudom...
- De tudod! - Vágtam a szavába dühösen.
- Nem tudom elmagyarázni - nézett bele mélyen a szemembe. Szívem fájdalmasan nagyot dobbant. Mintha hirtelen a kérdésemre választ kaptam volna. Tekintete három másodperc alatt árult el mindent. Közben pulóverének ujját húzogatta fel és le egyik kezével. - 18 éve élek ezzel a valamivel együtt. Négy éve kapok rá felületi kezelést, pedig a gyökereitől kéne kiirtani ezt az egész szart. Sose lesz vége - bukott ki belőle, de a végén előtört a kegyetlenül elszomorító nevetés.
- Hogy érted azt, hogy felületi kezelés?
- Sehogy. Mindegy - akarta lezárni.
- Ez a baj - szaladt ki a számon.
- Mi?
- Nem vagy őszinte. Nem vagy képes arról a valamiről beszélni.
- Hogy a picsába legyek őszinte, ha nem tudom miről kéne őszintének lennem? - Kérdezte kicsit hangosabban, kicsit ingerültebben.
- Mert ez nem így működik, bassza meg. Hogy egyik nap felkelsz, és hopp, rájöttél a problémára. Nem, Eddie. Folyamatos beszédet igényel, folyamatos önreflexiót és lehetőség szerint egy csöppnyi kibaszott őszinteséget magaddal szemben - daráltam le nyugodtan, mire Eddie leszállt a párkányról. - Most mi van?
- Az, hogy felbaszol.
- Mégis mivel? - Nevettem fel.
- Nincs igazad!
- Ha nem lenne igazam, akkor most inkább kiröhögnél, mintsem idegesen járkálnál fel le a szobámban, amit amúgy légy oly' szíves ne csinálj, mert elszédülök.
- Nem, csak kissé ironikus, hogy egy totál lecsúszott, normákat vesztett tizennyolc éves srác tolja nekem az ablakában ülve, a második cigije után azt, hogy mégis hogyan kéne megoldanom az életemet - tárta szét a karját. Picit ledöbbentem. - Baszki Finn - sóhajtotta.- Ne haragudj.
- Nem gáz. Hívtak már rosszabbnak is. Mondjuk...hogy is volt... - tűnődtem el. - Eszeveszetten liberális, arrogáns, felelőtlen és indokolatlanul sokat szív. Ja várj! Hogy ezt is te mondtad... - Húztam tovább az agyát, bár egyáltalán nem esett rosszul. Annyira. Jó. A „totál lecsúszott" kicsit erős volt.
- Finn, sajnálom - túrt bele a hajába.
- Fátylat rá, barátom - fújtam ki a füstöt. - Na, gyere - nyújtottam felé a szabad kezemet. Eds csak furán méregetett. - Tudod, az a cselekvés, amikor valaki a karjaival átöleli a másikat, jelezve például hogy „Jajj Finn, ne haragudj, amiért orbitális fasz vagyok veled néha, pedig tök jó arc vagy és amúgy egészen bírlak" - imitáltam Eddie hangját. - Tudod, a mumusod. Ölelés, fúj! - Döntöttem hátra a fejemet drámaian.
- Nagy faszfej vagy te, Schreiber - mosolygott rám édesen.
- Köszi, de kezd zsibbadni a kezem - utaltam a még mindig kinyújtott karomra. - Szóval...
- Szóval?
- Szóval ölelj már meg a kurva életbe - röhögtem el magamat, mire Eds nagy nehezen odasomfordált hozzám, és egyik kezével elég gyengén átkarolt.
- Az ölelés egy nonverbális bocsánatkérés? - Kérdezte morogva.
- Hát, lényegében tekinthetjük annak, ja. De egyszerűen csak kurva jó. Mondjuk...lehet jobb lenne, ha mondjuk élveznéd is.
- Én tökre élvezem - válaszolta monoton hangon.
- Érzem.
- Most mi van? Az ölelésemet is kritizálod?
- Aha.
- Kapd be - húzódott tőlem el, de visszarántottam.
- Na. Most megtanítom, te totális testi kontaktus analfabéta - szorítottam magamhoz jobban. És kezdtem érezni, hogy a mellkasomon ülő valami kezd könnyebbé válni. Igen. - Így. És nem egy kézzel. Kettővel - húztam a derekamra a másik kezét is. - Ugye, milyen király? - Kérdeztem az államat a fejének támasztva, szemeimet lehunyva.
- Nem. Nem tudom. Nem igazán - küzdötte ki magát karjaim dzsungeléből.
- Bonyolult egy szerkezet vagy te, Eddie Dietrich - támaszkodtam neki a párkánynak Őt nézve. Leginkább azért is lepődtem meg, mert a délelőtti rohamát is így igyekeztem megoldani. És sikerült is.
Este fele indultunk át Jackékhez. A tegnapi után kicsit morcosak voltak mindkettőnkre, hogy nem mentünk, de kimondatlan megállapodást kötöttem Eddievel, hogy nem fogjuk nekik elmondani, miért nem voltunk ott este.
- Ma is toltok valamit? - Kérdezte izgatottan, miközben a Belforter felé tartottunk.
- Nem, hétköznap csak fű.
- Mi? - Kérdezte értetlenül.
- Mi? Ja! - Csaptam a homlokomra nevetve. - Nem tudom. Toljunk?
- Igen!
- Azt hiszem, hivatalosan is te lettél az első rajongónk.
- Komolyan?
- Aha. Jelvényt is kérsz?
- Nem. Más még nem hallott titeket?
- Hát annyira nem. Csak Patrick. Meg talán Walda egyszer, bár ő...hogy mondjam, nem a szíve csücske a többieknek.
- Ki az a Patrick?
- Majd megismered. Szerintem ma ott lesz.
- Értem. De komolyan, ezt másoknak is látnia kéne. Ezt az extázist átélni...
- Nagyobb extázis, amikor ott állsz, és átjárja a testedet az, amit alkotsz - gyújtottam rá egy Marlborora.
- Ezért sajnálom, hogy nem tudok zenélni. De legalább az is átjárja a testem, amikor közvetlen közelből hallak titeket játszani.
- Kösz Eddie. Nagyon cuki vagy - borzoltam össze a haját. - Megtaníthatlak amúgy.
- Mire?
- Zenélni. Mondjuk, ha oboázni akarsz, arra sajnos nem nyúlik ki a tehetségem, de mondjuk gitározni.
- Á, én úgy sem tudok.
- Ez faszság. Mindenki tud.
- Nincs mindenkinek tehetsége.
- Az egy másik dolog - sóhajtottam. - De megpróbálhatjuk. Max besülsz.
- Nem szeretek besülni.
- Nem lepődök meg - nevettem fel. - De besülés nélkül nincs eredmény.
- Finn Schreiberről el nem tudom képzelni, hogy valaha besül - vigyorgott rám gúnyosan.
- Ja persze, én nem szoktam. Én a zsenialitás szinonimája vagyok. Nem. Eds. Kurva sokszor elkúrtam. Amúgy amikor hallottál minket, akkor is. Csak nem vetted észre. Be voltam állva, mint atom, össze vissza csúszkált a hangom, meg a kezeim a húrokon.
- Oh - húzta el a száját, ahogy megálltunk a kapu előtt.
Bent már ott volt az egész társaság, Patrickkel kiegészülve.
- Csá - köszöntött a kanapéról, a sörét felemelve. - Ki ez a kis jószág? - Mutatott a sörével Eds felé.
- Eddie, ez a felettébb kulturált egyed itt Patrick. Patrick, ő meg Eddie - mutattam be őket egymásnak.
- Ja, hogy Eddie! Sokat hallottam rólad.
- Igen? - Kérdezte Eds a szemöldökét felvonva.
- Nem. De jól hangzott. Na, csüccs - paskolta meg kétszer maga mellett a helyet.
- Eddie - borult a nyakába Ayla. - Szia kincsem!
- Szia Ayla, mizu Ayla, én is itt vagyok Ayla - bámultam a plafont, mire Ayla átcsimpaszkodott az én nyakamba.
- Lógós suttyók - jött ki a konyhából Jack egy pohár borral, amit Eddie kezébe nyomott.
- Igazolást várunk - vágta le magát a kanapéra Mac, és keresztbe tette karjait. Eddie arcára kiült a kétségbeesés, és az én válaszomra várt.
- Kurva korán keltünk. Aztán eldumáltuk az időt, meg relative hamar kidőltünk - nyomtam le egy kézenfekvő kamut. Eddie halkan kifújta a levegőt, és beleivott a borba. - Te megint iszol. - Jegyeztem meg mosolyogva.
- Ó baszki - méregette a poharát szomorúan.
- Mi a fasz van Finn, felvetted az apaszerepet? - Bökte oda Patrick.
- Nem baszdmeg, de nem te viseled el a másnapos hisztériáját - röhögtem, miközben ajkaim közé vettem egy újabb cigarettát.
- Drága Eddiem, szard le, jöhetsz hozzám, majd én kikezelgetem a másnapodat - karolta át Mac, és visszatöltötte azt az adagot Eddie poharába, amit leivott.
- Rendben, behajtom. Minden jobb, mint Finn inhumánus módszerei - válaszolta, mire mindenki felröhögött.
- Kösz, te hálátlan dög - húztam össze a szemeimet én is nevetve.
Egész este ott maradtunk. Körben ülve beszélgettünk, mindenről, de komolyan mindenről. Hogy hogyan ismertem meg Aylaékat, hogyan lettünk ennyire jóba, Jack fejtegette, hogy hogyan lehet engem elviselni (kösz), majd valahogy áttértünk Wittgeinstein elméletekre, arról hosszan vitatkoztunk, amin meglepődtem, persze nem a többieken, hanem leginkább Eddien. Hogy ennyire otthon van ezekben. Csodálatos meglepetéseket hordoz magában ez a srác, az egyszer biztos.

Sziasztok kedveseim!💕
Még egyszer köszönetet szeretnék mondani a rengeteg kedves (kedves? sokkal több, mint kedves!) szavaitokért, amik iszonyú sok pozitív energyvel töltenek fel, és természetesen ezek is táplálják azt, hogy folytatom az írást (meg persze az ihlet, és hogy imádom a srácaimat:D)
Nagyon hálás vagyok az összes olvasómnak, komolyan 💕💕
Pusssz💕