The Difference Between Hell and Home

34.

Finn

Egész éjjel nem aludtam semmit. Non-stop köhögő-görcsök gyötörték mellkasomat, ami fél óránként csillapodott, majd mikor azt hittem, végre elmúlt, újra rázkódni kezdtem, és a végén már könnyesre köhögtem magamat. Megkoronázta az egészet az, hogy tüsszögési rohamok is nyomatékosították az egyetemes szarérzetet, s ez olykor egybefonódva gyilkolászta felső légutamat. Ráadásul egy halom zsebkendőt is felemésztettem, ami szintén kínkeservesen ment, ugyanis orrom még mindig nem nyerte vissza eredeti állapotát teljesen. Egyszóval nem voltam a legfényesebben. Elnyúlva, számon kapkodva a levegőt feküdtem az ágyamon, mindent lerúgva róla, mert csak azt éreztem, hogy a takaró s a párna is folyton fojtogat. Nem tudtam, hány órán keresztül zajlott ez az egész folyamat, de azt hiszem, hogy minimum öt óra kemény szenvedés után sikerült megtalálnom azt a lehetetlen pozíciót, amiben valamilyen különös csoda folytán kapok pont annyi levegőt, hogy legalább ne kerülgessen a fulladásveszély. S mikor épp, hogy elkapott volna a mély álom nyugalmas érzete, megcsörrent az ébresztőm. Fasza. Összehúzott szemekkel ültem fel az ágyon, és egyből zsebkendő után kutattam, mert hát ugye az a francos gravitáció. Szóval eléggé megindult az orrom. Jó tíz perc volt, míg annyira rendbe szedtem magamat az ágy szélén, hogy képes voltam megindulni a fürdőszoba felé. Lehet ez nem volt a legjobb ötlet. A tükörképemet meglátva esküszöm, csak rosszabb lett az egész. Orrom vörösre volt dörzsölve a zsebkendőktől, szemeim vészjóslóan csillogtak vissza, bőröm pedig a szokásosnál is sápadtabb volt, nagyjából úgy festhettem, mint egy influenzás holttest. Marha jó. Hideg vízzel mostam arcot, mert a zuhanyzás gondolatától is már fulladni kezdtem. Valamivel talán jobb lett. Nagyjából fél órás művelet következett, tíz perc ebből a szekrényem előtt támaszkodás, koncentrálás, hogy agyam öntisztítást hajtson végre a takonykór ellen, de leginkább csak energiagyűjtés arra, hogy nadrágot rángassak magamra. Majd következő öt perc a nadrágba bújás, s újabb öt perc arra, hogy ezt kiheverve készüljek egy hasonló procedúrára, csak a póló-pulóver kombinációval. És jött a legnehezebb rész. Hogy életet leheljek magamba. Szerintem körülbelül olyan három-négy óra fetrengés körül döntöttem már el, hogy reggelre elfelejthetem a kávét, mert halottnak a csók, szó szerint. A konyhaasztalon borítottam ki a tasak maradék tartalmát, ami vagy két egész kedves vagy egy combos utca meghúzására lett volna tökéletes. Mintha múltkor pont kiszámoltam volna, hogy most mennyire is lesz szükségem. Ezt az égiek küldték. Személyimmel rendezgettem egy szép kis csíkká az egészet, precízen, de mégis sietve. De abban a percben, ahogy az utolsó simításokat végeztem alakításán, valami megcsavarta az orromat, és visszafoghatatlan tüsszentéssel tűnt el az egész előlem. Ugyanabban a pózban meredtem az immáron üres asztalra, egyszerűen képtelen voltam feldolgozni azt, hogy most valahol a földön szétszóródva hever a maradék spurim. Idegesen hajtottam hátra a fejemet, és azt hiszem, itt döntöttem el azt, hogy ma nem megyek sehova. Dühösen rúgtam ki magam mögül a széket, s trappoltam vissza a szobámba. Talpam alatt éreztem csikorogni a szemeket, de már nem tudott érdekelni. Úgy, ahogy voltam, dőltem vissza az ágyba, és már komolyan azon a szinten voltam, hogy nem érdekelt, ha álmomban fulladok meg, csak megragadtam a lehetőséget, hogy két perc múlva már úgy aludtam, mint akit kiütöttek.
Tompa csörgés zavaró hanghatása miatt nyitottam ki a szemeimet. Erőtlenül kutattam kezemmel a zaj forrását, majd magam mellé téve a telefont vettem fel.
- Bassza meg, hol vagy? Elaludtál? Ennyire? - Szólalt meg Eddie hangja idegesen. - Ez már tőled is durva.
- Mhmm - Ennyit tudtam kinyögni. De hangja hallatán, annak ellenére, hogy ingerült és számon kérő volt, esküszöm, mintha valamiféle vakcinát kezdtek volna belém nyomatni, amitől fokozatosan lettem jobban.
- Mindjárt dél. Tudod, hogy nem szoktalak zaklatni ilyenkor. De amikor már a negyedik óránknak is vége, akkor azért...várj. Jól vagy? - Változott meg hanglejtése egy pillanat alatt. Mintha aggódott volna. Nem tudom.
- Ja, persze. Csak szerintem megfáztam egy kicsit.
- Kicsit? Alig ismertem fel a hangodat, jézusom...- Kezdett kiakadni. Oké, ez sose jó.
- Nem, Eds, komolyan, csak most keltem, meg be vagyok rekedve. Amúgy megvagyok. Szerintem holnap már megyek is - daráltam le, lehunyt szemekkel.
- Ez tuti a tegnapi tető miatt van.
- Ja, lehet nem a legjobb ötlet volt pulóverben dekkolni négy órán keresztül ott fent.
- Vagy Isten így büntet, mert nem hiszel benne. - Nevetni kezdtem, de nagyon gyorsan átment száraz köhögésbe, amit alig bírtam abbahagyni. - Na jó, Finn. Ez nem oké. Menj el orvoshoz.
- Jó, majd elmegyek.
- Finn. Nem viccelek. Menj el orvoshoz.
- Jó.
- Ez nem túl meggyőző.
- Szeretnél velem beszélni addig, míg meg nem hallod az orvosom hangját? - Nyöszörögtem a párnába fúrva a fejemet.
- Nem bízok benned. Azt is hallani akarom, hogy a sztetoszkóp csattan a mellkasodon.
- Hú, Eds, ez nagyon izgató. Ne hagyd abba - motyogtam már félálomba, de nem akartam letenni a telefont. Ez tartotta bennem a lelket perpillanat.
- Fogd be - vágta rá zavartan. - Tényleg menj el orvoshoz. Viszont nekem mennem kell.
- Ne - bukott ki belőlem.
- Majd még beszélünk - nyomott ki kegyetlenül, de előtte a háttérben hallottam megszólalni a csengőt, szóval lényegében tényleg indokolt volt. Szomorkodhattam volna még egy ideig, mert tényleg nem esett túl jól, hogy letette a telefont, de annyira le voltam gyengülve, hogy ismét elaludtam. Végeredményben retardálódtam egy csecsemő szintjére, azzal a kivétellel, hogy enni egyáltalán nem tudtam. Eddie végül nem hívott vissza, helyette Ayla keresett, s mikor meghallotta hangomat, egyből felajánlotta, hogy átugrik. Én csak továbbra is az ágyamban feküdtem vagy a változatosság kedvéért ültem, a redőnyömet sem volt erőm felhúzni, ezért félhomályban, fülledt levegőben igyekeztem túlélni.
- Egész szexi így a hangod - kacsintott rám Ayla, miközben az ablakomat nyitotta ki szinte egyből, ahogy megérkezett, hogy friss levegő juthasson be végre.
- Kereshetnék pénzt szextelefonnal - nyújtóztam ki.
- Ez komoly piaci rés - dőlt le mellém nevetve. Valamennyire örültem azért, hogy átjött. Legalább egy pár óráig nem azon kattogtam, hogy mikor szakad meg a tüdőm. De a cigizésről nem mondtam le, így az ablakba ülve próbáltam meggyújtani egy szálat, ami a legnagyobb hülyeség volt, amit tehettem, mert egy slukktól ismét előjött az eddig megbújó krákogás, ami vagy húsz percig abba se maradt. Ilyenkor vannak olyan gondolataim, hogy soha a büdös életbe nem fogok többet rágyújtani, de mikor már enyhül a dolog, akkor mindig újra előjön, hogy de, azért elszívnék egy szálat, ha nem fulladnék bele. Fejjel az ablak felé fordulva feküdtem az ágyon, szemeimet lehunyva hallgattam Aylat, ahogy mesélt mindenről. Én csak néha hümmögtem egyet, hogy tudja, még élek, és hallom, amit mond, csak nincs energiám válaszolni. De ez így volt jó.
- ...meg múltkor egy egész komoly elemzést tartottunk Eddievel az Unknown Pleasuresről, fantasztikus volt, és...- Megcsapta a fülemet, hogy Eddie neve nem először fordult elő mondataiban megbújva. És nem is másodszor. Lehet csak én vagyok erre ennyire rákattanva erre. Nem tudom.
- Ayla - szakítottam félbe. Beszélnem kellett erről. Még magam se tudtam, mit akarok belőle kihozni. Csak azt, hogy nem maradhat bennem.
- Igen? - Fordult felém érdeklődve.
- Múltkor Eddievel álmodtam.
- És? - Várta a folytatást, mert szavaim megakadtak. - Rossz álom volt?
- Nem. Egyáltalán nem - újra bevillantak azok a képek, amiknek már itt volt az ideje halványodni, de minden momentumra csak egyre erősebben emlékeztem, és egyre erősebben vonult rajtam végig ettől a libabőr.
- Akkor?
- Ez egy ilyen...ez egy ilyen erotikus álom szerű valami volt - böktem ki végre.
- Erotikus?
- Ja. Olyasmi. Vagyis nem volt semmi olyan, ne ilyen vad szexuális élményre gondolj, hanem ilyen...tök érzéki dolog volt. Ő csak csókolt, de mindenhol, én meg nem tehettem semmit. Meg se tudtam mozdulni. De valami...hihetetlen volt. Komolyan mondom, Ayla.
- Értem - harapta be ajkait, és eltévedt rólam tekintete. - Mit akarsz ebből kihozni?
- Nem tudom - dőltem hátra, és hajamba túrtam. - Csak ez bennem volt. És nem tudom, mi a faszt csináljak.
- Nem lehet, hogy...hogy álmodban azért nem tudtál megmozdulni, mert tudod, hogy Eds heteró, és te az égvilágon nem csinálhatsz vele semmit? - Kérdezte térdeit felhúzva maga elé, mire értetlenkedve néztem rá vissza.
- Tudod, hogy én ebben nem hiszek.
- Miben? Az álmokban?
- Abban, hogy valaki kőkemény heteró. Faszság.
- És akkor most mit akarsz? - Tárta szét karjait. - Finn, ez csak egy álom volt. Nem jelent semmit.
- Jó, de - sóhajtottam, és homlokomat kezdtem masszírozni, mert fejem is állatira kezdett fájni. - Ayla, nem tudok azóta máshogy nézni Eddiere.
- Akkor ideje lenne megpróbálni - sziszegte halkan, de agyam szelektálta megjegyzését.
- Ha az Álomfejtésből indulunk ki, akkor ez a tudatalattim előtörése. Ergo...- Kezdtem volna magyarázni, hogy több, mint valószínű, hogy mindig is többet akartam, de elvágta szavaimat.
- Ha pedig Jungból, akkor ez nem ilyen egyszerű - nyomott el egy másodperc alatt azzal a magaslabdával, amit kár lett volna nem lecsapnia, de őszintén nem értettem, mi baja van. Magyarázatra várva meredtem rá némán, majd halk sóhaj hagyta el száját, megrázta fejét, és újra szemeimbe nézett. - Akarod? Oké. De gondold át. Finn. Eddie már arra berágott, hogy elméletben lemelegezted. Szerinted...ha van egy fikarcnyi esély is arra, hogy ő is akar valamit, megéri? Ne - állított meg, mert már szóltam volna bele. - Ne kezdd, hogy nem biztos, hogy heteró. Játszunk el a gondolattal, hogy meleg. Mi a garancia arra, hogy vonzódik hozzád? Te sem vonzódsz minden létezőhöz a világon. Finn. Életem. Nem bántani akarlak ezzel, csak gondolkozz el ezen, hogy megéri e elrontani ezt az egészet egy rohadt álom miatt - fogta meg a kezemet, szemei komolyságot tükröztek, talán igaza is volt. De itt már korántsem csak az álom befolyásolt, és erre itt kezdtem ráébredni igazán.
- Igazad van - bólintottam egyetértően, de igazából csak kezdtem újra fáradni, és nem tudtam volna újabb érvet fogalmazni. Ayla hosszan ölelt magához, majd betakart, lehúzta a redőnyömet, és csókot lehelve homlokomra hagyott inkább aludni. Nem is ébredtem fel igazán semmire. Anyám jött be a szobámba, lázat méretett velem, háziorvoshoz jelentett be, letuszkolt a torkomon valami levest, teát hozott be, és vissza is aludtam. Nem mertem felhívni Eddiet. Ayla szavain kattogott az agyam folyton, ahogy eszembe jutott. Lehet igaza van, és jobb lenne elengednem ezt. Ez csak egy álom volt. Majd idővel úgy múlik el, mint rossz álmok után a nyomás a fejedben. Igen. Így lesz. Gondolom.
Reggel újra telefonom csörgése rázott ki az álmomból.
- Igen? - Szóltam bele, de szavam fele alig hallatszott a reggeli rekedtségem jóvoltából.
- Hú, baszdmeg - fújta ki a levegőt Eddie megnyugodva. - Úristen, de jó hallani a hangodat. Mármint...azt hittem, meghaltál, vagy valami. Nem akartalak felkelteni, csak nem írtál vissza hat után, meg semmi, szóval... - Kezdett el magyarázkodni, de a vigyor az arcomon már levakarhatatlanná vált.
- Élek, nyugi. Csak szerintem most a testem pótolja az óvoda óta elmaradt összes délutáni alvást.
- Akkor jó. Nem baj, aludj, az segít. Voltál orvosnál?
- Nem. Holnap megyek.
- Holnap? - Hallottam a hangjában a letörtséget. Megijedtem.
- Eds, ugye minden oké bent?
- Persze.
- Mert ha nem, szólj, aztán átragasztom Tylerre az ebolámat.
- Nem vicces - tartotta vissza a nevetését. - Amúgy tényleg nincs semmi, csak a szokásos. Magukhoz képest elég oké.
- Zsír.
- Na de azért is hívtalak, hogy ha nem gáz, ma átugrok. - Szavai hallatára egyből felültem az ágyon, mert szívem heves dobogása fekvő pózomban szinte szétfeszítette volna mellkasomat. - Nehogy lemaradj. Tudom, úgy sem nagyon izgat, de azért átviszem azokat, amiket tegnap meg a ma vettünk. - Jó, ennek így már annyira nem kéne örülnöm, de mégis. Kettőkor végez. Addig muszáj kezdenem magammal valamit. Borzalmasan festek. Zuhanyozni úgy ahogy elszenvedtem magamat, de itt megállt a tudomány, mert ennél többre akaratom ellenére sem voltam képes. Anyám teával igyekezett kúrálgatni, nem túl nagy sikerrel. Leginkább a tudat segített a regenerálódásban, hogy Eddiet bármelyik pillanatban láthatom. Ez kicsit kínos meg nyálas, de esküszöm, én sem így akartam. Te sem akarod bevenni a gyógyszert, pedig tudod, hogy segít, ezért megteszed. Érted.
Halkan szólt a The Queen is Dead, s az ágyamon fekve szívtam magamba az ablakon beömlő friss levegőt, egyik kezembe zsebkendőt szorongatva, ha bármikor megindulna orromból a Niagara.
- The Smiths? - Hallottam meg Eddie hangját, s egyből felültem. Az ajtómban állt, támaszkodva, és engem vizslatott szemeivel mosolyogva. Természetesen köszönni sem tudtam, mert a kötelező orrfújás meggátolt ebben.
- Ja, örökzöld. Mint a taknyom - töröltem meg az orromat.
- Fúj - röhögött fel, és ágyam szélére ült. Fehér-piros csíkos felsőben volt, ezt imádtam. Mármint ha csíkos volt rajta. Pedig tényleg ez az, ami mindenkinek jól áll, de rajta...mintha pont neki teremtették volna. Illett hozzá. Olyan ártatlan volt. Vagy nem is tudom. - Jó szarul nézel ki - mért végig.
- Na, akkor jó, ez volt a célom, sajnálj - dőltem hátra drámázva.
- Ja, pont erről ismerlek.
- Miről?
- Fogadjunk, hogy mielőtt realizáltad, mennyire szarul vagy, elindultál.
- Azt hiszem, ismersz - nevettem fel, de megint köhögni kezdtem. - Na ez a legidegesítőbb az egészben.
- Nyugi, engem is idegesít.
- Mi?
- Hogy köhögsz.
- Mert?
- Mert tök idegesítő az, hogy valaki köhög. Nem tudom. Zavaró. Neked nem? - Nézett rám értetlenkedve, de belőlem csak ismét kibukott a röhögés. Istenem, Eddie. - Most mi van?
- Semmi. Gyere ide - nyújtottam ki a kezeimet. Egy darabig méregetett, gondolom statisztikailag kielemezte, mekkora a valószínűsége, hogy egy fél perces öleléstől megfertőződik mondjuk HIV-vel, aztán sóhajtva hozzám bújt. De ebből nem csak egy egyszerű, fél perces ölelés lett. Nem ficánkolt a karjaimban. Nem is mozdult teste jelezve azt, hogy most elég. Ott maradt. Kapcsolódott. Fejét vállamnak döntve ölelt ő is magához. Érintése hőemelkedésemet egyszerre csillapította és csapta át lázba. Majd kicsit elhúzódott, de tényleg csak pár centire, pont annyira, hogy óvatosan szemembe nézzen. Nem gondolkoztam. Kezemmel már arca felé nyúltam, óvatosan simítottam végig arcát. Szemei ijedtek voltak, de valahol, legmélyen volt benne még valami, valami...
- Na mi a fasz van? - Rontott be az ajtón Malcolm, Jack és Ayla hangosan köszönve, ami automatikusan ugrasztott minket szét, s öntött el engem perpillanat valami mérhetetlen dühvel.

Na hé skaccerek! 💕
De rég írtam ide. Csak annyit jegyeznék meg, hogy hihetetlen boldog vagyok, hogy basszus, lassan elérjük a 10K megtekintést, és kb egy hete meglett az ezró csillagocska, megszólalni nem tudok, annyira imádlak titeket, komolyan! 💕💕💕 köszönök nektek mindent, ti drágák!