The Difference Between Hell and Home

55.

Eddie

Vadul csókolta számat, íze éteri volt, Olümposz isteneinek nektárja hasonló esszenciával édesíthette ajkaikat. Hátizsákom pántját egy egyszerű mozdulattal tolta le, így csattant a földön tartalma, de szinte alig hallottam folyamatosan morajló szívritmusomtól, ami minden külső hangot azonnali hatállyal zárt ki körülöttem. Derekamat megragadta kezével, és óvatos mozdulattal tett le az ágyra, de egy pillanatig sem váltak el egymástól ajkaink. Mintha egymásnak teremtették volna őket. Tökéletes ritmikában mozogtak, jambikus lüktetéssel égtek egymáson. S mikor lelassított, finoman alsó ajkamba harapott, mire aprót nyögtem csókunkba. Mint mikor a vers egy olyan pontját éri el, 'mi kizökkent, de mégis ezzel tetőzik az alkotás. Tudta, nagyon jól tudta, hogy mit csinál. Én pedig átadtam magamat neki, nem voltam semmi, csak egy felhevült test s lélek, kinek ösztönei kitörtek, és uralták minden egyes porcikáját. És emellett természetfeletti érzés vette birtokába mellkasomat, s ez volt maga Finn lelke, ami gyengéden fonódott sajátom köré. Megszűnt minden körülöttem. Halk levegővételét hallottam csak, szívének dobogását, kezének érintését, ahogy bőrömhöz ért, Ő létezett egyedül. Jéghideg keze pólóm alá csúszott, és egy erős, határozott de mégis óvatos mozdulat kíséretében húzott közelebb magához. Ujjaim göndör fürtjeivel játszottak, olykor erősebben túrtam bele, amire halk sóhajjal reagált. Felsőink a folytonos mozgolódástól feljebb csúsztak, meztelen medencecsontunk egy másodpercre összeért, s én azonnal érezni kezdtem nadrágomban a kíméletlen feszülést, amitől kipattant a szemem, levert a víz, és ellöktem magamat Tőle. Zakatoltan vettem a levegőt, térdeimet felhúzva próbáltam takarni a zavart, amit lent okozott. Értetlenül meredt rám, haja zilált volt, mellkasa fel-le mozgott.
- Mi a baj?
- Túl...gyors - motyogtam homlokomat térdemhez nyomva, és imádkozni kezdtem, hogy múljon el. Ez nagyon kínos. Jézusom. Alig ért hozzám, és mégis. El sem tudtam képzelni, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Csendes sóhaj hagyta el száját, felült, és kezét vállamra tette.
- Figyelj - szólt, s én félve pillantottam rá. - Nem fogok semmit erőltetni. Jó?
- Jó.
- Úgy haladunk, ahogy szeretnéd.
- Köszönöm - bólintottam, kezeimet még mindig térdem köré fonva. Haladunk. Megijedtem a szavaitól. Ezeknek a szavaknak most tényleg komoly jelentése volt. Magam elé meredtem, teljesen magamba borulva. Folyamatosan azon kattogott agyam, hogy ez megtörtént, és miért történt meg, hogy tehettem, de leginkább azon, hogy miért volt ennyire jó. Észre sem vettem, hogy eltűnt mellőlem, és kiült az ablakába rágyújtani egy Marlborora. Alig mertem ránézni. Annyira szégyelltem magamat az egész miatt. De mindennek ellenére is szonátákat játszott szívbillentyűimen, már puszta látképétől is.
- Eds, minden oké? - Mért végig szkeptikusan.
- Nem tudom...- Fordítottam el tekintetemet róla, mialatt ujjaimat kezdtem tördelni ismét.
- Látom - biccentet kezem felé. Ismert már, talán túl jól is . Persze, hogy semmi nem volt oké. Vállat vontam. Mivel látta, hogy nem fog tudni semmit kihúzni belőlem, az ablakon kinézve harapott alsó ajkába. Én meg elkezdtem újra kívánni. De nem szólt semmit, csak elnyomta a csikket, leszállt a párkányról, az ágyhoz sétált, s leült velem szemben. Nagyot nyeltem. Néztük egymást, de egyikünk nem szólalt meg.
- Ez csak nekem fura? - Kérdeztem halkan, oldalra nézve.
- Melyik része? Hogy telepátiával próbálom megfejteni, hogy most mi a bajod? Aha, én azt hiszem, már megszoktam - rántott vállat, én pedig akarva akaratlanul is elmosolyodtam.
- És hogy haladsz?
- Várj - kezdte el halántékát dörzsölni, és lehunyta a szemeit. - Hm. Valami olyasmit látok, hogy iszonyatosan be vagy szarva a helyzettől - tette le kezeit maga mellé, s rám nézett. - Vagy a szomszéd frekvenciáját fogtam be? - Érdeklődött, belőlem meg kibukott a nevetés. Pedig sírni tudtam volna.
- Azt hiszem, jó helyen jársz - húztam el a számat.
- Jaj Eds - dőlt hátra az ágyon, karját homlokán pihentette. - Nehéz veled.
- Sajnálom - suttogtam szemeimet lehunyva.
- De tudod mi a gáz?
- Na mi?
- Hogy megéri.
- Miért? - Kérdeztem vissza.
- Mert szeretlek, azért - sóhajtotta gondterhelten, a szívem meg majd' felrobbant. - De ne. Nem várok el semmit, tényleg. Nem kell most rávágnod erre, hogy te is engem, meg ilyenek. Hagyjuk ezt. Tudom, hogy kurva nehéz. Főleg neked. Enélkül a rohadt „szeretlek" nélkül is tudom, hogy így van. Ezek csak szavak, amik jól hangzanak, és tudod, amikor azt mondom, hogy szeretlek, az kibaszottul kevés. Ez nem erről szól. Meg nem arról, hogy smárolunk e, vagy milyen tempóban haladunk. Igazából mi szeptember óta haladunk valamerre, olyan irányba, amerre még szerintem egyikünk se fordult. Sőt, lehet senki a kicseszett világon. Ez valami más. Ne aggódj ezen, kérlek. Ennek nem az a lényege, hogy szar legyen. Mert persze, szar lesz, szar eddig is volt, de ez ezzel jár, viszont annak nincs értelme, hogy görcsölj rajta. Felőlem csinálhatjuk azt, mint eddig. Semmi testiség, ha az neked jobban fekszik. Tök mindegy. Tényleg csak...csak téged szeretnélek. És ha neked még bonyolult ilyenekbe belemenni, hát akkor nem kell. A legkevésbé sem akarok neked rosszat - vezette végig rajtam szemeit.
- Rendben - nyögtem ki. - De...de...- Kezdtem bele, de csak azért sem tudtam befejezni.
- De? - Várta a folytatást, mert legalább tíz másodperce ismételgettem ugyanazt a szót. Mély levegőt vettem, és mellé feküdtem, tisztes távolságban természetesen.
- De tudod az a baj, hogy ez korántsem volt rossz.
- Tudom - mosolyodott el.
- Na - szóltam rá nevetve.
- Bocs - tartotta fel kezét mentegetőzve. Nem tudtam kiverni a fejemből az egyetlen gondolatot, ami megfogalmazódott bennem. Hogy mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha Finn lány volna. De kimondani nem mertem. Hisz tudtam, úgysem értené meg. - Min gondolkozol?
- Semmin. Mindenen.
- Hát ezzel most kurva sokat segítettél - röhögött.
- Telepátia?
- Jól van - helyezte kezét homlokomra.
- Most mit csinálsz?
- Pszt, belezavarsz a rezgésbe - csitított el, de a nevetésemet alig bírtam visszafogni. - Oh Finn, miért nem női testbe küldték az égiek eszményi szubsztanciád? - Mutogatott a levegőbe drámaian, szemeit lehunyva, mire felpattantam.
- Mi a fasz?! Ezt hogy csináltad? - Jöttem teljes extázisba a megdöbbenéstől.
- Eddie, ismerlek - forgatta a szemeit nevetve, majd a nevetés alább maradt, s tekintete komollyá változott. - Ezt mikor fogod levetkőzni?
- Mit?
- Hogy egy ilyen faszságtól tartasz.
- Finn. Ez nem faszság, jó? - Masszíroztam meg orrnyergemet.
- De baszdmeg, az. Ilyenkor tényleg nem értelek. Szerinted mégis mibe szerettél bele? Ebbe? - Mutatott ágyékára, tekintetem egyből keze irányába futott, de mikor megláttam, mire mutat, automatikusan fordultam el.
- Nem, bassza meg, jézusom - túrtam hajamba enyhén elvörösödve. Pedig igazat megvallva, az is tetszett. Vagyis kitüremkedő medencecsontjának a lejtése. Kecses volt. Mint mindene. Annál lejjebb még persze nem láttam. Ő pedig arra célzott. Kiröhögött.
- Jól van, nyugi már.
- Nyugodt vagyok, de ezzel hagyjál. Rosszul vagyok ettől.
- Mitől? - Könyökölt fel még mindig nevetve. - Fél órája nem úgy tűnt, mintha annyira kerülgetett volna a hányinger.
- Baszdmeg Finn, nem. Abba, ahogy a cigarettádat meggyújtod, a mozdulatba, ahogy ajkaid közé helyezed, a fürtjeid lejtésébe, meg abba, ahogy a füled mögé tűröd, ha néha zavar, meg a kezedbe is, a kezedbe nagyon, elképesztően szép kezed van, te ezt tudtad? Nem is láttam még ilyen szép kezet, azt se tudom, hogy lehet ennyire érintetlen az egész. A kulcscsontod, az is, a kurva életbe, valami fenomenális, én nem tudom te miből vagy összerakva, szerintem porcelánból, vagy mit tudom én. És a szád, hát az bassza meg, én azt sem értem, hogy hogy lehet ennyire vörös és hogy lehet ennyire kibaszottul kívánni állandóan, de komolyan, mit csinálsz vele?! Meg az illatod...a kicseszett feromonjaid! Kurvára kezdjél vele valamit, mert nem normális, hogy ennyire vonzódom mindenhez, ami hozzád köthető, lassan ott tartok, hogy minden könyvtől, amit valaha a kezedben láttam, szorítani kezd a mellkasom, vagy attól, ha valakin fekete garbót látok, vagy fehér bor ízét érzem a számban, vagy az orromat megcsapja a cigarettafüst, esetleg a fű fanyar szaga, de leginkább az nem normális, hogy akkor is hiányzol, ha itt vagy - bukott ki belőlem dühöm arra válaszolva, hogy...igazából nem is tudom, pontosan mire. Talán arra, hogy „szeretlek". Meg hogy mibe is szerettem bele igazán. De ez még csak töredéke volt az egésznek. S az egész nem is létezett. Mindig találtam valamit benne, amiért meg tudtam volna halni.
- Erről beszélek - húzta mosolyra száját, arcát finom pír kezdte égetni.
- Miről?
- Eddie, te nem vagy meleg, vagy akármi hülyeség, nem. Egyszerűen csak szerelmes.
- De hozzád vonzódom, Finn. Ez nem oké - nyeltem vissza a könnyeimet.
- Miért is?
- Mert...mert...
- Mert srác vagyok? - Kérdezte egyszerűen.
- Igen.
- Ezt nem te választod ki.
- Mi az, hogy nem én választom ki?
- Nem te választod ki, hogy kihez vonzódsz éppen. Tudod Eds, az emberek kurva korlátoltak. Eldöntik, hogy ők aztán rohadt nagy, büszke heterók, vagy honnan tudjam, micsodák, és azon belül mozognak. Meg azt sem értem, hogy mit kell úgy odalenni azért, hogy a másik nemhez vonzódsz. Ki a faszt érdekli?
- Nekem ez miért nem sikerült...- Motyogtam, s azt hittem, csak én hallottam.
- Nem tudom. Túl erős érzelmek, ilyenek - vont vállat.
- De ez nem jó.
- Miért? Miért nem jó?
- Mert abnormális, azért! - Csattantam fel.
- Abnormális - bólintott mélyet. - Jó. Szerinted az nem abnormális, hogy kényszeríted magadra, hogy máshoz vonzódj? Nem. Magad és a saját tested ellen fordulsz. Na, ez az abnormális. Egy pillanatig se hidd, hogy nem lehetséges az, hogy majd egyszer beleszeress egy lányba. Ez így normális. Nem számít sokat a másik neme.
- Neked.
- Hát baszdmeg - ült fel, és kínos nevetés hagyta el száját. - Akkor mondd el, neked miért számít?
- Mert.
- Kösz. Ez aztán indoklás. Majd jogi karon is így, oké?
- Fogd be - forgattam a szemeimet. - Te is tudod, hogy miért.
- Mert Isten teremtette Ádámot és Évát? - Kapta szívéhez kezét.
- Felbaszol.
- Az lehet, de csak azért, mert legbelül te is tudod, hogy igazam van.
- Nincsen. Biológiailag így van rendjén.
- Biológiailag az is rendjén van, hogy olyannal szeretkezz, akihez egy cseppet sem vonzódsz?
- És azzal mi van biológiailag, hogy túladagolod magad? - Dobtam vissza a kérdést.
- Helyben vagyunk - bólintott, és újra hátradőlt. Szerintem ezzel kellően véget vetettem a témának. - Szóval még mindig haragszol.
- Persze baszdmeg, hogy haragszom. Arra még jobban, hogy nem akarod letenni.
- Akarod, hogy letegyem?
- Ne miattam tedd le.
- Nem miattad tenném le - röhögött ki. Kösz. Ez kedves. - Nincs kedvem még meghalni, veled király a létezés, szóval lehet tényleg be kéne fejeznem - jelentette ki tök egyszerűen, arcomra levakarhatatlan mosolyt fagyasztva. - Ez szín tiszta önzés.
- Értelek.
- Viszont.
- Viszont?
- Egy feltétellel.
- Mi? Ilyet nem játszunk. Nem kötheted feltételekhez.
- Jól van, akkor ne nevezzük annak. Tedd le a Rivotrilt.
- Tessék? - Fordultam felé teljes testtel a meglepődöttségtől.
- Ja.
- Hogyan?
- Szerintem nincs rá szükséged. Meg többet árt, mint használ. Figyelj. Próbáljuk ki, hogy egy hétig nem csinálod. Jó?
- De...de miért?
- Mert tényleg nem jó, Eds.
- És ha...és ha rám jön egy...egy...
- Egy roham?
- Igen.
- Akkor ott leszek. Ez eddig is működött, nem?
- De, igaz - kezdtem szuggerálni a lepedőt lányos zavaromban. Iszonyatosan féltem már a gondolattól is, hogy ne vegyem be a gyógyszeremet. Főleg, miután az utóbbi héten növeltem az adagomat. De ezt neki nem mondhattam el. Kicsinált volna. - Akkor?
- Akkor mától mindkettőnk tiszta. Jó? - Nyújtotta felém ujját, amivel mindig fogadalmat szoktunk tenni, bár sajnos rossz ómen volt ez, hisz eddig egyiket sem sikerült betartanunk. Ezért kezét óvatosan eltoltam, felé hajoltam, és egy gyengéd csókot adtam szájára, de nem volt hosszú, tényleg pár másodperces, hogy nehogy megtörténjen újra az előző eset. - Végülis így is jó - simította meg arcomat. - Várj.
- Igen?
- A fű még játszik?
- Nem! - Szóltam rá idegesen.
- Jézus, jól van, egy egyszerű kérdés volt csak - mért végig furán. - De az...
- Nem.
- Azzal nem lehet túl...
- Nem.
- De hát...
- Finn! - Kiabáltam rá. - Nem. És rohadtul kérlek, hogy tartsd magadat ehhez. Jobban örültem volna, ha rehabra mész, de megpróbálhatjuk így is. Egy ideig.
- Egy ideig?
- Aha.
- Ezt hogy érted?
- Nézd - fordultam az ablak felé. - Nem bízom benned ilyen téren, oké? Féltelek. Saját magadtól. De...most...kivételesen én próbálok majd rád vigyázni.
- Nem kell rám vigyázni - ráncolta a homlokát.
- Mondta ezt Finn, és azzal a lendülettel túlszívta magát speeddel - mosolyogtam rá gúnyosan.
- Jól van, maradjál már, az nem csak...- Kezdett bele, de azonnal elhallgatott.
- Mi? Mi van?
- Semmi.
- Finn, valamit elkezdtél.
- Semmit!
- Finn!
- Eddie? - Mondta ki ő is a nevemet félve.
- Mi az, hogy az nem csak? Az nem csak az volt? Ezt akartad mondani? - Mordultam rá. Láttam rajta, hogy megijedt. Baszki. Hang nélkül feküdtem le mellé újra, nagyot sóhajtva. - Mi volt még?
- Miért akarod tudni?
- Kíváncsi vagyok.
- Az van, hogy nem tudom igazán megmondani, hogy a spét adagoltam e túl, vagy az volt az utolsó utáni csepp.
- Mert? Mit toltál még?
- Ketát.
- Keta?
- Ketamin.
- Jól va...
- Meg ginát.
- Gina?! - Könyököltem fel idegesen. Le kellett nyugodnom.
- Ja.
- És ez mind aznap?
- Nem. Nem igazán.
- Finn, beszélj már érthetően.
- Talán reggel toltam valamelyiket utoljára.
- És ilyen sokat?
- Nem.
- Akkor?
- Hát. Pár nappal azelőtt kezdtük.
- Az mit jelent? Szerdán?
- Hát majdnem. Szombaton.
- Szombat óta?! - Csaptam magamat homlokon.
- Jó, nyugi, Eds, semmi gáz, oké? Leálltam.
- Finn, a rohadt életbe, te nem vagy eszednél, ez kész, ezt én nem hiszem el, hát ez...- Kezdtem el kétségbeesetten kapkodni a levegőt, folyton azon pörögve, hogy mennyi kemikália keringhet a szervezetében éppen, ami szanaszét roncsolja testét, azt a testet, ami nélkül sajnos szubsztanciája nem keringhetne az élők között. S azt hiszem, itt kezdtem el megérteni az érvelését. Pánikolásom közepéről pedig az rántott ki, hogy mellkasára húzott, csitítani kezdett, hogy nincs semmi baj, ezért nem akarta elmondani, nyugodjak meg, itt van, nem lett baj, de én egyre csak azon kaptam magamat, hogy ennek már csak a gondolától is átveszi elmém felett az uralmat a rettegés.

Hey guys!
Na, mi a fene van, drágáink alakulnak.💕
A nagy örömködés mellett egy kérdéssel fordulnék hozzátok.
Tök szuper lenne, ha írnátok olyan témákat, amikről meghallgatnátok Eddie és Finn eszmecseréjét. Nekem vannak ötleteim, de gondoltam rákérdezek nálatok is, hisz nektek is szól ez az egész, érdekel, hogy a ti elméteket mi mozgatja meg, én meg megpróbálok kihozni belőle valamit.(:
Pusz! 💕