The Difference Between Hell and Home

65.

Eddie

A zárt térben keveredett a dohány és a füstölő illata, talán ópiumos lehetett, nem tudom már, de elég zavaró volt az összhatás. Alig volt levegő, bár könnyen lehet, hogy csak én nem funkcionáltam jelenleg megfelelően. Pulóverem gallérjával szórakoztam idegesen, mintha az fojtogatott volna, pedig nem. Mac telefonjáról a Stranger album szólt, illedelmesen olyan hangosan, hogy pont ne tudjam normál hangerőn túlbeszélni. Nagyokat nyeltem, szinte faltam a levegőt, de alig ért le valami tüdőmbe. Majd orromat mindenféle felvezetés nélkül megcsapta egy ismerős illat. Fejét hátra döntve gyújtotta be megtekert cigijét Malcolm, mialatt lehunyt szemmel dúdolt Lean után egy-két részletet. Fogaimat ritmusosan csikorgattam a Skimask ütemére, ujjaimat szinte szorításból törtem szilánkosra, rettenetesen furcsa volt Maccel szemben lenni úgy, hogy jelenleg ő volt az egyetlen ember, aki képes lehetett volna segíteni.
- Kérsz? - Nyújtotta felém a füstölgő cigit, mire csak óvatosan megráztam a fejemet. - Oké - dőlt vissza ágyára, kezét feje mögé tette, s felém se fordulva megszólalt újra. - Nem akarsz lehúzni fűvel, nem beszélsz hozzám, akkor mit akarsz?
- Nem...nem tudom. - Frenetikus társaság lehettem. Hogy mégis mi a fészkes fenét kerestem én Malcolmnál délután kettőkor? Őszintén? Magam sem tudtam. Talán valamiféle megváltást várhattam tőle.
- Fasza. Akkor elég kínos óráknak nézünk elébe - sóhajtotta.
- Öt-ötleted sincs, hogy va-vajon miért...miért vagyok itt? - Dadogtam annyira, hogy a végén ráharaptam a nyelvemre.
- Hát baszdmeg de, azért kérdeztem. Nyilván.
- Bocs - motyogtam elfordulva.
- Finn? - Fordult hasra unott arccal.
- Nyilván...- Ismételtem meg nemrég elhangzott szavát.
- Mit akarsz tőlem?
- Nem tudsz róla valamit? - Fordultam felé szinte könyörögve.
- Mit tudnék róla? Majdnem egy hónapja nem beszéltünk. Hála égnek - vetett keresztet.
- Micsoda? - Döbbentem le.
- Ja, hát az ominózus eset óta - röhögött kínosan.
- Akkor...akkor te azt se tudod, hogy...
- Hogy megkattant? De, Eddie, ezt tudom már nagyjából...tizenkét éve - vont vállat rezzenéstelen arccal, s én nem tudtam mit mondani, ezért feszítő csend telepedett körénk. - Jó, oké, Jack mesélte hogy most a szokásosnál is durvább. De nem, nem tudok róla semmit. Ennyit akartál? - Vetette nekem hanyagul szavait, és enyhén lesajnáló tekintettel végigmérte verejtékező homlokomat, ennek ellenére mégis remegő végtagjaimat, 'mik leginkább nem a hidegtől, hanem az idegtől rázkódtak s a több napja tartó insomniától. Ujjperceim bőrfelszínén az alatta rejlő vérrel átszőtt hús repedezett ki, jelenleg a testem jelentette a vászont, s az ihlet Finn volt és a szenvedő szorongás.
- Oké. Nem akartalak zavarni, ne haragudj Mac...- Álltam volna fel a székből, de testem energiaraktára üresen kongott, így visszahullottam eredeti pozíciómba szinte azonnal.
- Jól vagy? - Nézett rám, szemöldökét összehúzva, mire azt hiszem, eltörött minden. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, de egy hang nem jött ki a torkomon, csak a sós cseppek érintkeztek számmal, de megállíthatatlanul. - Jézusom, Eddie mi a fasz történt? - Guggolt le elém, és megrázta a teljesen élettelen vállaimat. Próbáltam levegőhöz jutni, de mintha légüres térbe keveredtem volna a semmiben, és a saját halálom keringőjét jártam volna el. - Oké oké oké, mi a fasz, mit csináljak?! - Sétálgatott fel-alá Malcolm idegesen, miközben lendületből az ablakot rántotta ki, hogy beömöljön a friss oxigén, de mindhiába. Ez sosem segített. - Na jó, gyere ide, gyere - állított fel, és az ablakhoz lökött, hátulról derekamba kapaszkodva tartott engem. - Jobb? Rosszabb? Mit csináljak?! Jézusom, mindjárt ahhoz folyamodok, amit kurvára nem akartam...- Morogta, s zsebéből elő vette telefonját, majd hirtelen Finn neve jelent meg a kijelzőn, és már majdnem a hívás gomb felé irányult ujja, de utolsó erőmet össze szedve, lomhán ellöktem Mac kezét.
- Ne. - Ennyi telt tőlem.
- Hallod én nem vállalom, hogy itt halj meg. Elég szarul jönne ki a dolog, anyámék engem is kinyírnának, ha emiatt lejjebb menne a lakás ára.
- Mac, ezzel nem segítesz - szorítottam össze a fogaimat.
- Bocs. Bocs. Igaz. Faszom - döntötte hátra fejét.
- Megoldom - hunytam le a szemeimet erősen.
Bevallom férfiasan: kurva szar volt. Malcolm parkettáján feküdtem az ablak alatt, vérfagyaszóan hideg volt a februári csípős levegő miatt, és nem lett jó, csak elviselhető. Ő már két pulóverben vacogott az ágyán ülve, nagyjából húsz perce csendben.
- Jobban vagy?
- Aha.
- Kérsz valamit?
- Nem, kösz.
- Oké - kezdte el bámulni a plafont. - Nem akarlak megint felzaklatni, de elmondom megint, hogy nem tudok semmit Finnről. Ne haragudj - tette hozzá a legkevésbé sem őszintén.
- Semmi baj - motyogtam alig érthetően. - Mindjárt megyek. Egy pár percet kérek.
- Nem kell elmenned - vágta rá azonnal, mialatt a lába alatt elterülő fehér pokróccal szórakozott. - Ha beszélni akarsz róla. Mármint őszintén mondom, engem baromira nem érdekel, de ha valakivel beszélni akarsz erről, akkor...
- Malcolm. Én nem valakivel akartam beszélni, hanem veled - válaszoltam relatív nyugodtan, a mennyezetre szegezve a tekintetemet. - Komolyan ennyire nem érdekel Finn?
- Most mit mondjak erre?
- Nem tudok neked hinni.
- Akkor végtére is...miért velem akarsz erről dumálni?
- Mert te ismered a legjobban.
- Hát haver, te ezt kurva rosszul tudod. Én nem ismerem Finnt. Főleg azóta nem, amióta...- Kezdett bele kissé ingerülten, de nem fejezte be.
- Amióta? Amióta együtt vagyunk? - Ültem fel, szemébe csak egy pillanatra tudtam belenézni, mert azonnal elkapta tekintetét.
- Mióta nem beszéltek? - Terelte el a témát. Nem is volt baj. Most nem ez volt a lényeg.
- Ez most lehet elég szarul fog kijönni, de nagyjából két napja. De az igazat megvallva kábé másfél hete teljesen elveszítettem Finnt. Vagy ő saját magát. Vagy mit tudom én.
- Bővebben?
- Nem tudom - tártam szét a karjaimat, közben úgy csorogtak könnyeim, hogy már észre sem vettem. - Múlthét elején kezdődött. Bejött késve órára, nagyon furcsán viselkedett, és haza is ment. Ez a nagyon furcsa nem az az átlagos furcsa, ami mindig van, hanem ez tényleg nagyon furcsa. Inkább rémisztő. Nem keresett. Péntekig. Aznap írt, hogy találkozzunk, és öt perc után sírva ott hagyott. Állandó jelleggel könyveket cipel magával, összefüggéstelenül motyog magába, nem értem, mit mond, semmi értelme az egésznek. Igen, ezt hajtogatja állandóan. Hogy semmi értelme. Két napja az anyjával akartam beszélni, de belebotlottam Finnbe. Ott is jól összevesztünk, de a végén elmentem vele sétálni. Tudod, mi a vicc az egészben? Nem szólhattam hozzá. Ha beszéltem, kibaszott ingerült lett és rám kiabált, hogy fogjam be. Gondolom csendre van szüksége. Vagy nem tudom. Mac, kurvára elvesztem, és nem tudom, mit tudok tenni érte. Nem tudom hova tenni a megnyilvánulásait, érted? Nem tudom megérteni Finnt. Eddig se, de most főleg. Úgy váltunk el, hogy azt mondta...azt mondta hogy holnap találkozunk. De nem írt. Semmit nem írt az ég világon. Nem tudok róla semmit, megőrülök, annyira féltem, félek, hogy valami baja lesz, félek, hogy nincs már benne életösztön, félek, hogy újra narkózni fog, félek, hogy valaki mással...nem is érdekes, a kurva életbe - daráltam le egy szuszra, itt állhattam meg egy levegővételre. - Malcolm, rettenetesen féltem.
- Azt mondta, csendre van szüksége.
- Azt.
- Akkor adj neki csendet.
- De ez nem...ez nem ilyen egyszerű, te nem érted?! - Támadtam rá szavaimmak.
- Hogy a picsába ne érteném?! - Csattant fel ő is. - Eddie, te mégis mi a faszt vártál? Hogy majd te megmondod Finnek, hogy csettintés szerűen változzon meg, és minden olyan kibaszott jó lesz? Szerinted ez így működik? Lehet, hogy normális esetben igen, de nála nem. Be kell látni, Finn alapjáraton nem okés, tizenöt éves kora óta szétcseszte az agyát a rengeteg kemikáliával, meg Sartreval, Descartessal, tudja ki, még kivel, azzal a sok kettyóssal, akivel körül vette magát, de leginkább saját maga fertőjévé vált és beteljesedő poklává. Érted már? Ez sose lesz rendben. Nem tudsz ezzel mit kezdeni. Te vállaltad.
- Mit? Mit vállaltam?!
- Ezt - emelte fel karjait. - Amibe most vagy.
- Hogy érted, hogy ez sose lesz rendben?! Malcolm az isten szerelmére, ez faszság!
- Nem! Eddie! Nem faszság! Próbáld már egy kicsit Finnt úgy igazán teljes valójában szemlélni! Látom rajtad, hogy teljesen össze vagy zuhanva. Mire számítottál?! Finn kipukkasztotta a kis buborékodat, amiben eddig léteztél, és te azt várod el tőle, hogy formáljatok egy sajátot, de ugyanazokkal a paraméterekkel, amibe te beleszülettél. Mi a fasz? - Mért végig őszinte megdöbbenéssel. - Te azt hitted, hogy majd Finn pillanatok alatt tud teljes perspektívát váltani? Oké, ezt most szarul fogalmaztam meg, mert neki ehhez tehetsége van. De úgy értsd ezt, hogy te komolyan azt képzelted el, hogy majd simán letesz minden narkotikumot, elmegy egyetemre, boldogan kávézgattok majd minden reggel, aztán ezt a totálisan közhelyes életstílust folytatjátok, mondjuk lesz egy jó kis bedarálós irodai munkája heti negyven órában, kiköltöztök a kertvárosba, lesz egy labradorotok meg örökbe fogadtok egy kibaszott gyereket és kézen fogva váltok eggyé a semmivel nyolcvan évesen?! Ébredj már fel baszdmeg - rázta meg erősen a vállaimat, s én az arcomba fröcsögött valóságtól teljesen megnémultam. - Atya isten...- Gyújtott rá egy cigarettára. - Elég groteszk lenne nemdebár? Happy endre számítottál egy egyszemélyes tragédia mellett? Nem. Dehogy számítottál te arra. Csak hát az a kibaszott remény. Ugye? Az nem hagy nyugodni. Hogy te majd megváltoztatod. Majd kezet fog veled a világ, hogy te mekkora király vagy, sikerült egy teljesen értelmetlen entitást kinevelned egy senkiből. Felejtsd el ezeket a túlromanticizált szarságokat. Finn egy abszolúte reménytelen eset. Én a helyedben baromira örülnék már csak annak, hogy téged választott ki. Hidd el, sokat gondolkoztam már a miértjén, nem tudom megválaszolni, de maradjunk a ténynél, hogy te lettél a „kiválasztott." - Formált idézőjelet ujjaiból, másik keze segítségével mélyet szívott cigarettájából, s nem hagyta abba a sétálgatást. - Nem tudom, tényleg nem értem, de ez van. Na most. Ezt viseld emelt fővel, és józanul. Vagy állj bele fasszal, nekem aztán mindegy.
- Ezt...hogy...hogy józanul...vagy...- Dadogtam megsemmisülve.
- Hogy értem? Na ide figyelj, vázolom. Három lehetőséged van. Az egyik, hogy eltűröd. Eltürőd, nem szólsz bele az alkotásba. Hagyod működni melletted. Kihasználod, visszaélsz vele, ameddig tudsz. Használd ki, hogy megkaptad. Mássz be vele ismeretlenek kertjébe és fürödjetek éjszaka meztelenül a medencében. Csapjátok szét magatokat annyira, hogy együtt legyen halálközeli élményetek. Ordíts vele, utáld, gyűlöld, imádd, csókold, ameddig tudod, szeretkezz vele, néha dühből, hallgasd meg, hagyd, hogy meghallgasson, élj mellette, halj bele hatvanhatszor, szülessen kettőtökből valami új, hagyd, hogy alkothasson belőled, hagyd, hogy megihlessen, hogy széttörjön, építsetek valami újat, azt érzed, hogy nem létezel nélküle, nincs Finn nélkül oxigén, aztán érezd,milyen fulladni nélküle, érzed őt, tapasztalj meg mellette mindent, de amikor eljön az a pont, engedd el - nyomta el csikkjét a hamutálban, s a parázs sistergése zárta le monológjának karcos jellegét. - Engedd el, mert ha számodra ez nem élhető, csak szenvedés lesz a vége. Nem kényszerítheted bele. De magadat se abba, amit ő kitervelt.
- Mit tervelt ki?
- Mit tudom én. Honnan tudjam? De nagyon nem azt, amit te a fejedbe vettél.
- Szerinted...
- Szerintem mi lesz a vége? Nagyjából huszonhét évesen túllövi magát heroinnal - vont vállat rezzenéstelen arccal.
- Mac...- Buktak elő újra könnyeim. Nem tudam feldolgozni egyszerűen sehogy a rám zúdított borzalmat.
- Most mit szépítsek, Eds? El tudod képzelni, hogy a gyerek negyven évesen egy irodába pötyögi Berlin lakosságának mosószer statisztikáját? Hagyjuk már ezt. Finn egy kurva hiteles ember, ezt be kell látni. Most nyilván nem az, mert azt hiszi, hogy miattad meg fog tudni változni, de megsúgom, nem. Egyébként valójában most is hiteles. Ezzel a teljes elmevesztéssel. Fantasztikus.
- Szerinted ez fantasztikus? - Rökönyödtem meg.
- Aha. Nem kell mindig a szent szart játszani és nyomni a dumát, hogy előtte állt még az élet. Ő nagyon hamar meg fogja unni. Már most unja. Szerinted miért drogozik? Unja és nem tudja elviselni. Túl sok szar van a fejében. A szerekkel egyszerre elnyom és megnyit. Elég nagy paradoxon, de mégis így van.
- Mi van még?
- Tessék?
- Azt kérdeztem, hogy mi van még?!
- Miből?
- Mi a másik kettő lehetőség?! - Álltam fel dühből.
- Az egyik ugyan ez. Csak más a vége.
- Mi a vége?
- Hogy bele állsz fasszal. Együtt döglötök bele. Mondjuk milyen szép sztori lenne. Együtt adagoltok túl. Ez jobb, mint az Alkonyat - bólintott elismerően. - De ez sajnos nem fog bekövetkezni.
- Nem?
- Nem.
- Ezt hogy érted?
- Eddie, te ehhez gyenge vagy, vagy hogy is fogalmazzak. Ez tőled nem várható el.
- Gyenge vagyok.
- Bocs, túloztam. Ne vedd magadra.
- És akkor? Akkor mi a harmadik?
- A harmadik? Hogy hagyd a picsába az egészet - legyintett, mintha tényleg csak ennyi lenne megtenni.
- Nem akarom tudni, hogy ezt pontosan hogy értetted - haraptam be alsó ajkamat.
- Úgy, hogy szakíts vele és hagyd élni.
- Kösz, Malcolm, igazán sokat segítettél - húztam fel a térdeimet és arcomat tenyereim közé temettem.
- Eds, én komolyan sajnállak - ült le velem szemben, kezével óvatosan megsimította karomat. Lassan néztem fel rá, elég zavarodott tekintetem lehetett, ugyanis kijelentése teljesen eltért eddigi hektikus monológjától. - Sajnálom. Belegondolva nagyon szar lehet. De nem kérek bocsánatot érte, mert nem tehetek erről. Ez az igazság, és szerintem legbelül te is jól tudod. Nem nagyon tudom, hogy Lotta mit magyarázott neked azon az estén, csak valami Finn-efektusról hallottam, na ez volt a bővített kiadása. Kérlek, ne őrülj bele. Nem old meg semmit. Ne hagyd, hogy kikészítsen. Ezt ő sem akarná. Hidd el, most neki is kibaszott szar. Hagyj neki időt, majd helyre fog rázódni. De ami még fontosabb, hogy ne zárd kalitkába. Ezért van ez az egész. Itt nem arról van szó, hogy nem szeret, vagy nem vagy elég jó, ezt sose kérdőjelezd meg, mert Ő kiválasztott téged. És szerintem nem lepődsz meg azon, ha azt mondom, hogy ezen mindenki, aki ismeri Finnt, iszonyatosan megdöbbent. Mármint nem kifejezetten rajtad, hanem a jelenségen. Fura. Tök mindegy. Az a lényeg, hogy most hagyd rá. Itt van neked Ayla, Jack, meg...meg ha nagyon nagy a gáz, akkor asszem' én is - húzta el a száját. - Keresni fog. És ha keres, próbáld elengedni a kezét.
- Hogyan?
- Csak engedd, hogy önmaga lehessen. Amibe te is beleszerettél. Meg még sokan mások - nevetett fel. - Csak te megkaptad egyszerre azt az áldást és átkot, hogy még többet kaphatsz belőle. Élj vele. Mondom, használd ki. Finn tipikus múzsa alkat. Nagyon sokat segíthetne neked.
- Miért buzdítasz arra, hogy használjam ki a barátodat?
- Eddie - dőlt hátra. - Most mondjam azt, hogy vigyázz a szívére, mint egy kincsre? És akkor veled mi lesz? Meg minek vigyázni ennyire a másikra? Nem élhetünk egy kurva burokban. Nem kímélheted meg magadat mindentől, ez nem élet. A te dolgod meg főleg az, hogy nyolcanszor is beledögölj mindenbe, vászonra vidd, aztán újraéledj nyolcanegyedjére is.
- Ez igaz. De ez a kihasználás dolog valahogy mégis elég...elég...- Kerestem rá a megfelelő szót, mert a „durva" nem lett volna elég.
- Elég valódi?
- Belegondolva ja. De szerintem nem használom ki Finnt.
- Faszt! Hogyne használnád ki? Megnyugtatlak, ő is kihasznál téged. Sőt. Mindenkit. Mindenki mindenkit. „Szép az, ami érdek nélkül tetszik." Ez gondolom megvan.
- Ja, Kant.
- Akkor szerintem nem kell tovább magyaráznom - sóhajtotta. - Finn erről biztos szívesen dumálna neked órákat. Bár lehet nem. Mert most túl nagy a rózsaszín köd.
- Szerintem azért Kantot nem tagadná meg emiatt.
- Nem megtagadja, csak megmagyarázza, hogy ezt most ő éppen hogy értelmezi. Fogadni mernék, hogy Schopenhauer szerelem elméletét most teljesen tagadja - nevette el magát. - Vicces.
- Neked nem hiányzik? - Döntöttem oldalra a fejemet, bár feleslegesnek éreztem a kérdést, hiszen éreztem, most kapok a nyakamba egy jó adagnyi tagadást.
- Hogy a tetves kurva életbe ne hiányozna az elmém szerves része, Eddie? - Lógatta le kezét ágyáról, amiben meggyújtott cigarettáját tartotta. - De nem fogok nyavalyogni. Tiszteletben tartom a döntését.
- Milyen döntését?
- Hogy most te vagy neki a világ. Ez van baszdmeg, ez van. Pedig mindig mondtam neki, hogy faszságot csináltok, de ti tudjátok.
- Mivan?
- Tök lényegtelen. Elfogadtam. Ha ennyire kelletek egymásnak, gyerünk. Csak én nem fogok alatta asszisztálni. Nekem ehhez nincs kedvem.
- Pedig most is azt csinálod - mosolyodtam el óvatosan és azt hiszem, ezután jöttem rá teljesen arra, hogy a Malcolmmal való kapcsolatuk milyen eszméletlenül kifejlett, megfoghatatlan fantasztikum.
- Fogd be - mutatott rám fenyegetően, de igazából mindketten tudtuk, hogy jelenleg Malcolmnál ez jelentette azt, hogy „itt vagyok."