The Difference Between Hell and Home

25.

Eddie

Azt hiszem, az összes lehetséges negatív érzelem, ami létezik, kavargott bennem éppen. Kurva ideges voltam Finnre. Egyszerűen nem bírtam felfogni azt, hogy ez mire volt jó? Nem vagyok meleg. Nem tudom, mit gondolt rólam. Olyan tipikus ratyi alkat vagyok, vagy mi a szent szar? Rohadtul nem vagyok meleg. Minek kellett beléjük állni? Persze, azt sem értettem igazán, mi volt az a kijelentés, hogy „romantikázunk". Nem romantikáztunk. Nem vagyunk együtt. Nem vagyok meleg. Nem értem, bassza meg. És most ezzel rátett még egy lapáttal. Most már teljesen azt gondolja rólam mindenki, hogy a fiúkhoz vonzódom. Fantasztikus. A legkirályabb ebben, hogy Tylerék is ezt gondolják. És most biztos azon pörögnek, hogy azért hagytam őket ott, hogy „romantikázhassak Finnel". Pedig kurvára nem. Perpillanat abban is kételkedek, hogy jó ötlet volt e ez az egész. Normális e, hogy ennyit vagyunk együtt? Látszólag nem. De tényleg nem vagyok meleg. Legszívesebben most agressziómat kiélve püfölném meg egy kicsit Finnt. Oké, tisztában vagyok azzal, hogy nem tudnám bántani. Hogy tudná bárki is bántani azt a gyereket? Olyan érinthetetlennek tűnik a hófehér bőre. Nem lehet rá kezet emelni. Jó, várjunk, de most Finn ezzel azt akarta mondani, hogy ő az? Nem értem ezt az egészet. Persze, nem zavar, tőlem legyen meleg, vagy mi. Csak engem ne vonjon ebbe bele, és ne rajtam keresztül védje meg az összes meleget a világon. Kösz. Annyira nem hiányzott ez a totál felesleges plusz feszültség Tylerék és közöttem. Most hogy magyarázzam ki magamat? Nekem tényleg nincs gondom a melegekkel. Csak lehetőleg ne legyek belekeverve ezekbe. Komolyan a nőkhöz vonzódom. Tényleg.
Semmi kedvem nem volt vele beszélni. Ha ránéztem, csak csillapíthatatlan dühöt éreztem. De a továbbiakban ő sem igazán próbálkozott azzal, hogy szóra bírjon. Én meg nem tudtam eldönteni, hogy az bosszantott e jobban, hogy lemelegezett, vagy az, hogy ezek után nem is próbál kontaktusba lépni. Oké, egyértelműen az első. Kérdés nélkül. Az összes óránkon nagyon igyekeztem a lehető leglenézőbb pillantásokat intézni felé, ha esetleg összeakadt a tekintetünk. De utána valahogy mindig csak szarabbul éreztem magamat. Visszagondolva legbelül valószínűleg már sejtettem, hogy kurvára nem ő tehetett erről. Vagyis lényegében egy kicsit igen.
Az utolsó óránk természetesen megkoronázta a napomat. Az izzadtságszagban úszó öltözőből kilépve agyamba hasított, hogy már nem úszhatom meg az órákat. Legutóbb Steiner rajta kapott, azóta mindig abba a rohadt kidobósba kell agyonvernie a többieknek. Pontosabban mostantól fognak agyon csapni azzal a szerveket szétverő labdával, hiszen tegnap szépen elküldtem Tyleréket a picsába, így az alfahímek közül kibuckázva védhetem a seggemet a kemény hatvan kilómmal. És most ráadásul egyedül is vagyok. Mondjuk, Finnel se mennék sokra, a gyerek jó indulattal kábé ötven kiló vasággyal. Mindegy is.
- Sorba állj! - Fújt bele sípjába fülsiketítően Herr Steiner, én meg a sornak csúfolt akárminek a végén próbáltam meghúzni magamat. A szemeimmel őt kerestem, pedig nem akartam. Automatikus berögződés volt. De nem volt sehol. - Schreiber! - Csattant fel mély hangján a tanár, ahogy megpillantotta Finnt, miközben az udvarra nyíló ajtó felé sétált, szájában egy szál cigarettával.
- Igen? - Kérdezett vissza, miközben a falnak támaszkodott.
- Hova megy?
- Ki. Futni.
- Szakad az eső - kapta ki a szájából egy laza mozdulattal a cigarettát, majd eltaposta a földön. - Irány kidobósozni - mutatott a tornaterem felé, mire Finn szemforgatva kikerülte, és zsebre dugott kézzel, engem is figyelmen kívül hagyva indult meg a terem felé.
Az egész tornateremben keveredett az olcsó cipőtalp, a mosószer és a testnedv szaga, rettenetesen undorító volt. Pluszba Tylerékből szinte ömlött a tesztoszteron. Két kezében szorította az egyik gyilkolóeszközt, ezzel fitogtatva azt, hogy mennyire szét fog minket picsázni. A térfél az alapján alakult, hogy a vonal melyik végén álltál, s mivel próbáltam a legtávolabb állni Finntől és egyszerre Tylertől, így ők kerültek egybe, én meg külön. Fasza. Steiner a sípjába fújva jelezte, hogy a vérengzés megkezdődött. A kidobósos technikám a következő: ess ki minél hamarabb, minél kevesebb fájdalommal. Így próbáltam kerülgetni azokat a labdákat, amiket Tom, Kline vagy Tyler célzott felém, a többi nem igazán érdekelt, örültem volna, ha valamelyik nem éppen erőtől duzzadó osztálytársam talál el véletlenül. Hogy Finn mit csinált? Semmit. A bordásfalnak támaszkodva döntötte hátra a fejét, szemeit lehunyva. Bőrét egy vékony csíkban a nap meleg sugara világította meg, ami az ablakon keresztül szivárgott a terembe. Pillanatig bambultam csak el ezen a...ezen a festői pillanaton. De ezt megszakította a nadrágomban fellépő feszítő és szúró fájdalom, ami annyira lüktetően kegyetlen volt, hogy kezemet az ágyékomra szorítva estem össze a tornaterem közepén, miközben ajkaimat néma ordítások hagyták el.
- Bocs, Schreiber, azt hiszem, Eddie valami olyasmit akar mondani, hogy lefújva az este - nevetett fel Tyler, majd ezt egy óriási csattanás szüntette meg, és egy borulás hangja. - A kurva életbe te faszfej! - Horkant fel Tyler a fejét fogva, ahol a labda érte. - Egy csapatban vagyunk, idióta!
- Ja, tényleg - válaszolta Finn, majd megindult felém, s leguggolt mellém. - Na? Megvan még? - Biccentett mosolyogva a nadrágom felé.
- Mondanám, hogy ellenőrizd, de a mai után inkább ne - nyöszörögtem az oldalamra fordulva. A fájdalom nem akart múlni, de Finn felnevetett. És ez valahogy megnyugtatott. Engem átkarolva vitt fel az iskolaorvosig Steiner utasítására, ahol igazából többet nem tudtak értem tenni, mint hogy adtak egy zacskó fagyasztott borsót, amit ágyékomhoz szorítottam. Ketten maradtunk a szobában. Szarul éreztem magamat. Persze, nem csak attól, hogy lehet, már nem vagyok képes a szaporodásra, hanem a kellemetlen feszültségtől, ami közöttünk keringett. Nem ilyen feszültség szokott lenni. Ez más volt. És ennek az oka én voltam.
- Figyelj Finn...- Törtem meg a csendet.
- Nem muszáj beszélgetünk - vágott közbe, miközben a falra akasztott képeket vizsgálta, összekulcsolt ujjakkal, amiket a combján pihentetett.
- Tessék?
- Mondom, nem kötelező dumálnod velem. Csak nincs kedvem visszamenni.
- Aha. Értem. Szóval akkor nem beszéljük meg.
- Mit?
- Hát...ezt - túrtam bele a hajamba a szabad kezemmel.
- Szerintem te ezt megbeszélted magaddal - tette keresztbe lábait sóhajtva.
- Nem erről van szó.
- Hanem?
- Mondjuk várok valami bocsánat-félét.
- Hogy mondod? - Hajolt előre meglepődve, majd kibukott belőle a nevetés. - Kérjek bocsánatot? Pontosan miért is?
- Baszdmeg Finn, mert lebuziztál az osztályunk előtt - förmedtem rá halkan.
- Hanyagold már ezt a szót, kérlek. Meleg, homoszexuális, akármi. De ettől a buzizástól teljesen kivagyok.
- Jó, most ezt őszintén leszarom, hogy mit visel el a kis lelked. De ez akkor sem volt fair.
- Mert nem vagy meleg? - Kérdezett rá felvont szemöldökkel.
- Nem baszdmeg, nem vagyok! - Kiabáltam rá, de csak ismét felröhögött.
- Oké. Tehát most azért kérjek bocsánatot, mert azt mondtam, hogy meleg vagy, ami csak úgy halkan megjegyzem, nem igaz. Félreértettél, de ez más téma.
- Igen.
- Ergo az, hogy meleg vagy, az egy sértő jelző.
- Finn - fújtam ki a levegőt idegesen. - Ne forgasd ki a szavaimat. Kösz.
- Eds, nem forgatom. Ezeket te kommunikálod le velem.
- A kurva életbe, nem vagyok homofób, ne állíts be annak, annyit mondtam, hogy ne állíts rólam valótlant - csaptam le a már kiolvadt borsót az ágyra, és az ajtót bevágva magam után hagytam ott. Hát ez hihetetlen. Egyre jobban felhúzza az agyamat. Kiidegel azzal, hogy folyamatosan más jelentést tulajdonít annak, amit mondani akarok. Ő nem a kibaszott pszichológusom. Abból már van egy, köszönöm. Az sem tud semmit kezdeni ezzel. És lehetőleg ne ő próbáljon engem megfejteni. Szín tiszta ideg uralta minden porcikámat hazafele menet. Kellett már a gyógyszerem. Semmire nem bírtam koncentrálni, csak arra, hogy hány lépést kell még megtennem a fürdőszoba szekrényemig, hogy felpattinthassam a doboz kupakját, és számban érezhessem a Rivotril kellemetlen s egyszerre mégis megnyugtató ízét. Egy mázlim volt, hogy csak anyám volt otthon, aki már a vacsorát készítette elő.
- Szia Eddie, milyen napod volt? - Szólított meg kedvesen a tűzhely előtt kevergetve valami levest, de én szó nélkül beviharzottam a szobámba és magamra vágtam az ajtót. Remegő kezekkel, szinte mindent leverve magam körül kutattam ki a kis fehér dobozt. Egy darabig szemlélgettem a kezemben tartott fehér pirulát, és átfutott az agyamon, hogy most hogyan kéne magamba juttatnom. Finn állítása szerint nyálkahártyán keresztül gyorsabban üt. De olyan szánalmasnak tűnt az egész. Nem akartam olyan lenni, mint ő. Azt viszont akartam, hogy minél hamarabb üssön ki. Erősen vaciláltam, míg végül számba helyezve rágtam össze, s a gusztustalan íz hatására a gyomrom kavarogni kezdett. Az ágyamon elvágtam magamat, és egy pár percen belül teljesen k.o. lettem, köszönhetően a nulla alvásom és a Rivotril közös csodájának.

- Eddie, Eddie ébresztő - keltegetett anyám nyájas hangján. - Vacsora.
- Mi? - Nyögtem halkan, és próbáltam összeszedni azt, hogy hol is vagyok, meg mennyit aludhattam. De ha vacsora van, akkor minden bizonnyal maximum két órát. Úgy éreztem magamat, mint akit kihánytak. Azért a kurva vacsoráért meg kötelező volt felkelteni. Fantasztikus a családom. Ásítozva, kissé dülöngélve másztam ki az asztalhoz, ahol már apám lapozgatta azt a tetves újságát. Anyám pedig elém tolta a vacsorát, de semmi étvágyam nem volt. Csak kevergettem magam előtt a gőzölgő levest, fejemet kezemnek támasztva, és zsibbadt gondolataim törtek elő újra róla.
- Ne könyökölj az asztalon - törte meg a köztünk uralkodó néma csendet apám érces hangja.
- Mi? - Kaptam fel a fejemet.
- Nem mi, hanem tessék. És azt mondtam, hogy ne könyökölj az asztalon.
- Bocs - motyogtam halkan, mindkét kezemet az ölembe ejtve.
- Mi az, hogy bocs? - Tolta le maga előtt az újságot, és rám nézett. - Talán inkább bocsánat, vagy elnézést. Edward, mi ez a stílus? Eltanultad a felettébb értelmesnek tűnő barátocskádtól ezt a szlenges förtelmet?
- Te most Finnről beszélsz? - Kérdeztem rá egy picit ingerültebben, amit egyszerre váltott ki a gyógyszerem és az, hogy komolyan hulla voltam.
- Fogd már magad vissza, Edward - csapta le az újságot, s engem szemlélt. - Rémlik, hogy kivel beszélsz?
- Bocsánat. Én csak azt kérdeztem - kezdtem már a fogaimat csikorgatni, hogy visszafogjam magamat - hogy ezzel Finnre utaltál e.
- Ki másra - lapozott az újságban. Nagyon nem volt kedvem tovább folytatni ezt a beszélgetést. A mellkasom meg szorítani kezdett, borzalmasan rosszul voltam. Minden szívverésem állatira fájdalmasakat vágott bele a mellkasomba. Nem akartam ott maradni. De nem volt hova menekülnöm.
A fenomenálisan üres vacsora után a szobámban kiültem az ablakba, s lábaimat a párkányra felhúzva néztem a hirdetőtáblák fényét. Igen. Ez még mindig meg tudott nyugtatni. Az álmosság már teljesen kiment belőlem. Reszketve gubbasztottam a nyitott ablakomban, a késő őszi idő fagyos kezeivel simogatta meztelen karomat. Orromat a szmogos és cigarettafüstös levegő csapdosta, s ez valamiféle nyugtató burkot képzett hirtelen rajtam. Ismét rajta rágódtam. Orbitális hülyeségnek éreztem abban a percben az egész vitát. Felesleges feszültségnek. Persze, még mindig kicsit baszott az ideg amiatt, amit mondott, de eltörpülni látszott amellett, hogy most komolyan ezért nem beszélünk. A telefonom felé nyúltam. Gondolkoztam, hogy felhívjam e, vagy írjak e neki. Biztos voltam abban, hogy már rég alszik. Pontosabban egyik felem őszintén remélte, hogy alszik, mert már szinte élőhalottként létezik a srác. De a másik, önzőbb részem fohászkodott, hogy ne aludjon még. Beszélni akartam vele, azonnal.
„Fent vagy még?"

Sziasztok kedvesek!💕
Na itt vagyok again, tudom, valaki(k)nek ma reggelre ígértem az új részt, de sajnos elaludtam írás közben, aztán ma megnéztem a Control című filmet, ami annyira a hatása alá vont, hogy 2 óráig csak Joy Divisiont hallgattam, és bámultam magam elé. Szóval szerintem nézzétek meg, mert eszméletlen jó és sokkoló egyben. (Még most is kicsit szét vagyok tőle...)
Na legyetek jók, még nem kívánok boldog újévtizedet, mert szeretnék még addig egy új részt! :) 💕