The Difference Between Hell and Home

22.

Finn

A maguk módján komolyan szórakoztatóak Tylerék. Oké, sajnálni valóan ostobák sokszor, meg az érzelmi intelligenciájuk sem éppen plafontörő, de most mit lehetne velük tenni? Persze, Edsnek ez sokkal nehezebb, mint nekem. Neki nem csak velük kell elszámolnia, hanem saját magával is. Megbarátkoznia ezzel az új helyzettel. Mert most ez nagyon új neki. De igyekszem nem erőltetni semmit. Majd a saját tempójában fejlődik, én csak láthatatlanul néha lökök rajta egyet. Vagy kettőt. Nem tudom.
Utolsó óránk végeztével Eddienek haza kellett mennie, ugyanis elméletileg szülei nem szokták meg, hogy tanítás után nem egyből megy haza. Pedig nem szívesen hagytam egyedül így. Látszott rajta, hogy az ideg épp hogy nem feszíti szét az összes sejtét, teljes letargiába volt a gyerek. Na mindegy. Jackék természetesen hívogattak, hogy ugorjak át munka előtt Eddievel. Lehet, hogy vele mentem volna, de magamtól irdatlan fáradt voltam hozzá, és le akartam zavarni egy villámgyors power-napet. A spuri majd ráér este.
Este nyolc körül kezdtem nyitogatni a szemeimet a kintről beszűrődő zaj hatására. A pilláim csukták volna le magukat önuralmam nélkül, alig bírtam megmozdítani végtagjaimat. De ha visszaaludtam volna, egészen biztos voltam abban, hogy holnap délután ébredtem volna fel. Képtelen voltam kialudni magamat. Majd egy pillanat alatt szántam el magamat, és nyomtam ki testemet az ágyból alkarommal. Még ültem egy jó két percig az ágyban, és próbálta agyam felismerni azt, hogy hol is vagyok. De tudtam, hogy az ágyamban. A szobámban. Csak szét volt folyva mindkét féltekém, így nehezen jutott el az elmémig jelenlegi helyem. Pislogtam párat, majd telefonom után kutattam a sötétben, amit sikeresen le is vertem az éjjeliszekrényem széléről, így az ágyon elfekve nyúltam le érte. S így meg volt annak a veszélye, hogy szépen visszaránt magával az álom. A telefon főgombját megnyomva hunyorogva védte ki szemem a fényerő támadását retinám ellen, s üzeneteimet kezdtem olvasgatni. Mactől érkezett két kép, Aylatól négy szív. Anyám hívott egyszer, meg egy üzenet jött tőle, hogy kell e valami a boltból. És egy Eddietől. Homályosan láttam még, nehezen vettem ki a betűket. Majd mikor végre kezdett összeállni a kép, mintha egyből felébredtem volna. „Aylaéknál vagy?" Elmosolyodtam. Gondolom, őt is hívták. Egyből írtam neki, hogy sajnos nem, ma dolgozom. Meg hogy miért kérdezi. De nem írt vissza. Gondoltam tanul, vagy valami ilyesmi. Vagy éppen igyekszik apja faszságait elviselni. Fáradtan lépkedtem ki a konyhába, hogy valami folyadékot juttassak magamba, de szembe találtam magamat anyával, aki éppen a csomagok tartalmát pakolta a hűtőbe illetve a szekrénybe.
- Szia kincsem - köszönt vidáman, s arcán megviselt mosoly húzódott végig. Atom fáradt volt, mint mindig. Mellé sétálva egy csókot nyomtam az arcára, és segítettem a pakolásban. - Dolgozol ma, igaz?
- Igen.
- Finn, szívem, tényleg nem kell ezt csinálnod.
- Neked se kéne napi tíz órát melóznod konkrét éhbérért - csuktam be a szekrényajtót. Nem szólt erre semmit, csak hideg kezével végig simította az arcomat.
- Nem vagy éhes? Gyorsan összedobok valamit - sétált a tűzhely felé, én meg miután lehúztam egy pohár vizet, leültem a pulthoz.
- Nem kell. Tényleg. Inkább pihenj.
- Nem tart semeddig. Alig eszel valamit. Borzalmasan be van esve az arcod - fogta két ujja közé az arcomat, de csak elhúztam.
- Komolyan nem kell. Ettem alvás előtt. - És ismét hazudtam. Persze, hogy nem ettem. Nem tehettem róla. Egyáltalán nem volt semmi étvágyam. Sajnos ez annak a rohadéknak a velejárója. Mármint az MDMA hatása. Teljesen összeszűkíti a gyomrodat, pont akkorára, hogy semmi ne férjen beléd, csak a következő adag.
- Mit? Nem volt itthon semmi - nézett rám kérdően.
- Eddievel ebédeltem - kezdtem el ujjaimmal dobolni az asztalon idegesen. Utáltam, amikor ezt csinálta. Számon kér. Tök feleslegesen aggódik. A szervezetem amúgy is érzi, ha kell ennem. Meg van azért még eszem, és magamba szoktam tömni valamit, ha nagyon muszáj. De most nem volt az. Majd munka előtt eszek valamit. Vagy nem. Fogalmam sincs. Nincs hozzá most kedvem.
- Tényleg, Eddie jól van?
- Aha, nagyjából megvan a srác. Képzeld, állati tehetségesen rajzol. Ma kaptam rajta. Sose mondta. Nem is értem. Mindegy. Szóval kurva jó stílusa van.
- Azta. Ez szuper. Jár is valami képzésre? - Érdeklődött, miközben vizet kezdett forralni. És tésztát főzni. Nem hagy békén. Tök jó.
- Nem tudom. Gondolom nem. Az apja jogászt akar belőle csinálni.
- Jogászt? - Fordult meg értetlenkedve.
- Ja, én is ezt mondtam.
- Talán az utolsó dolog, amit mondtam volna róla.
- Hát ja.
- Mondjuk szociológusként el tudtam volna képzelni. De hogy jogász? Előbb egy sebésznek. Jó, persze nem beszéltünk sokat. De tetszik a kisugárzása - mosolygott rám, miközben az edényben kavargatta a tésztát.
- Ja, Eds ilyen. Valahogy vonzza azokat, akiket kell. Meg sajnos néha azokat is, akiket nem kéne - vontam vállat, miközben a vizespalack kupakjával szórakoztam.
- Ezt hogy érted?
- Mindegy, hosszú - masszíroztam meg az orrnyergemet álmosan.
- Kérsz egy kávét?
- Isten ments - csúszott ki a számon. A picsába. Ez túl erős volt.
- Mert? Finn. Ugye nem azt akarod mondani, hogy megint sp...- Kezdett bele, de egyből közbevágtam.
- Nem, csak ma túl sok kávét toltam. Tudod, nem tesz jót - mosolyogtam rá zavartan. Még nézett egy darabig, elég kételkedően, majd megrázta a fejét és leszűrte a tésztát. S a gőzölgő adagra öntött valami üveges szószt, és elém tolta. - Ne haragudj, hogy csak ilyen béna üvegeset teszek rá, de lassan fél kilenc, nem lenne időd megvárni.
- Ja - nyögtem ki, fintorogva méregetve azt a brutális adag tésztát, amit elém rakott. Majd elég nyögve-nyelősen elkezdtem magamba tuszakolni, de kurva nehéz volt, mert végig ott állt felettem, teát csinálva magának, ezért esélyem se volt arra, hogy a kukába landoljon. Borzalmas volt. Csak csúszott le a torkomon a nyálkás tészta, és gyomrom a legkevésbé sem akarta befogadni. Mintha a gyomromon kívülre helyezte volna el a szervezetem, mondjuk a bordáim közé vagy a vesém mögé. S mikor az utolsó falatot szúrtam a villámra, apró böfögés jelezte, hogyha ezt most megrágom és lenyelem, az egész vissza fog köszönni de nem éppen eredeti formájában. A kiüresedett tányért visszatoltam elé, biccentettem egyet, hogy köszönöm, és cipőmet villám gyorsan rángattam fel magamra, hogy ne ott helyben küldjem ki magamból. Szó nélkül intettem egyet, és csaptam be a bejárati ajtót, majd lesietve a lépcsőn, a kaput kivágva álltam meg az első kukánál és hánytam ki az egészet. Baszottul tudtam, hogy ez lesz a vége. Olyan, mintha végig ettél volna egy négy fogásos vacsorát, és még beléd tuszkolták volna az ötödiket és talán a hatodikat is. Mocsok szarul voltam. Kabátom ujjában töröltem meg a számat, és próbáltam magamat összeszedni. Álltam még ott egy darabig, hátha valami még ki akarna jönni, és mikor éreztem, hogy talán jó lesz, végre elindultam. Ajkaim közé kaptam egy cigarettát, meggyújtottam, és zsebemből kihalásztam a telefonomat, hátha írt Eddie. De semmi. Az üzenet csak kézbesítve lett. Hát rendben. Szájízem enyhén savas volt, ezért elég gusztustalanul köptem ki a tartalmát, s vettem be egy rágót, hátha segít.
Kilencre értem a Laborba, ahol egy hétfő estéhez képest szokásosan nagy volt a forgalom. A zene ordított, Patrick és Walda már a pultban tevékenykedett, Phoebevel együtt. Kurvára nem volt kedvem az egészhez. Lustán szenvedtem be magamat a pult mögé Patrick mellé, aki csak rám villantott egy vészjósló vigyort, majd mutatóujját végig húzta orra alatt, nagyot szippantva. Egy pillanatra elgondolkoztam, de tök feleslegesen. Úgyis tudtam, és ő is tudta, mi lesz a válaszom. Szóval hátul, a raktárban rendezgettük csíkokká a fehér port, amikor nyílt az ajtó.
- Srácok, az spé? - Lépett be Walda zsebébe dugott kézzel, rágózva.
- Nem, mészpor - vágta rá Patrick a szemeit forgatva, tovább tökéletesítve a csíkokat.
- Jaj menjetek már a faszomba - rántott ki a zsebéből egy ziplock zacskót, ami kábé negyedig volt fehér porral.
- Az mi? - Biccentettem felé érdeklődve.
- Mészpor - idézte Patricket ironikusan. - Szerinted?
- Kóla? - Csillant fel Pat szeme, mire Walda ajkába harapva hevesen bólogatni kezdett.
- Bocs, nincs rá pénzem - dőltem hátra.
- Ja, nem is kérek érte. Majd jön érte este fele egy faszi. Csíp engem, meg olyan segghülye, hogy fel se fog neki tűnni, hogy egy-két csíkkal kevesebb - huppant le elénk. - Na, tüntessétek el innen azt a szart - hesegette kezével Patricket, aki megpróbálta a port visszaszerkeszteni a tasakba úgy, hogy a lehető legkevesebb kárunk legyen belőle. Wald egy kés hegyét mártotta a fehér gyönyörbe, majd egyensúlyozva orrához emelte, és felszívta. Orra szélén maradt még egy kevés, amit hüvelykujjával törölt le, és lenyalta róla. Majd felém nyújtotta. Én meg kurvára nem hezitáltam. Ingyen kóla, az ingyen kóla. Mikor nyálkahártyámmal egyesült az anyag, kicsit hátra dőlve hunytam le a szemeimet, és haraptam bele alsó ajkamba. Kicseszett jó volt.
Hát és pörögtem, mint atom. De egyáltalán nem olyan ez, mint a spuri. Más. Mintha hirtelen a te kezedbe szakadna valamiféle megmagyarázhatatlan hatalom magad felett. Mintha az égvilágon mindent megtehetnél. De később rájössz, hogy ez a hatalom nem a te kezedben van. Hanem a kokainéban. De pillanatnyilag vitt, és élveztem. Ez volt az, amit sose toltam túl gyakran, mert az ára kibaszottul megfizethetetlen. Csak néha Jackkel. Ő csípi ezt. Persze, ki nem csípné? Max nincs pénzed, azért nem csíped.
Éppen fröccsöt alkottam az egyik vendég poharában, amikor telefonom rezgésére lettem figyelmes. Gyorsan levágtam elé, kezéből szinte kitéptem a pénzt, és hátra lépve egyet, vettem elő a telefonomat. „Ja semmi. Csak leléptem volna itthonról." Ezt küldte Eddie, fél perce. Hogy mi? Értetlenül álltam az üzenet felett. Gyorsan visszaírtam, hogy ezt hogy érti, és hála égnek, jött is egyből a válasz. „Semmi. Balhé."
- Finn, szerelmem, szolgáld már ki a vendégeket légyszíves - kiabálta Walda túl a zenét, de nem válaszoltam. Csak pörgött az agyam, hogy mit írjak vissza. - Hallod?
- Fogd már be - szóltam rá erősen, és kikerülve őt szedtem a lábaimat fel a lépcsőn, ki az utcára, s egyből hívtam is. Miközben kicsöngött, rá is gyújtottam. A szer hatása kezdett enyhülni, én meg az üzenet láttára indokolatlanul ideges lettem. Tudtam, hogy ez is az ő játéka. A rohadt kóláé.
- Igen? - Vette fel Eddie halkan.
- Mi történt? - Szóltam bele ingerülten.
- Á...semmi csak...figyelj, komolyan, semmi olyan.
- Eddie, azt kérdeztem, mi történt?
- Csak apámmal megint balhéztunk. Vagyis ő balhézott. Én meg hallgattam. És kicsit felbasztam magamat rajta. Aztán nem volt kedvem otthon maradni. De rájöttem, hogy faszság.
- Mert? Mi a balhé tárgya?
- Szokásos. Csak ma sokkal...sokkal nehezebben veszem le ezeket, érted? Ennyi. Aztán reménykedtem, hogy valahol ott vagy, meg ilyenek...mert...na mindegy. De már lenyugodtam. Azt hiszem.
- Itt vagyok. Vagyis dolgozom. De ide jöhetsz. Sőt. Gyere ide. Jó?
- Finn - nevetett fel. - Komolyan jobban vagyok már. Valamivel.
- Nem nem nem. Gyere. Oké? Adok majd egy pohár bort, dumálunk kicsit. Elmeséled mi volt.
- Tényleg nem kell. Nem akarlak zavarni, dolgozol.
- És?
- Meg késő van. Fél tizenkettő. Ha apám meghallja, hogy kimegyek, akkor kinyír. Még jobban. Meg holnap suli.
- Ja, nekem is, emlékeztetlek, hogy egy osztályba járunk.
- Vágom - röhögött. Elmosolyodtam. Szerettem hallani, amikor a komor hangja átfordul nevetésbe. De azt még jobban, mikor ennek kiváltó oka én voltam. Oké, ez kicsit önző meg gáz, de király érzés az ilyen. Komolyan.
- Na. Várlak.
- Nem fogok tudni kijutni.
- Bassza meg, abban a lakásban semmi nem kelt zajt, feltűnésmentesen kínozhatnál meg ott akárkit, anyádéknak fel sem tűnne.
- Jól van, megpróbálom.
- Jó - fújtam ki az utolsó slukk füstjét, majd elpöcköltem a csikket. - Írj.
- Írok - nyomott ki. Volt egy olyan enyhe érzésem, hogy meg se fogja próbálni. Próbáltam ezt elnyomni magamban, és reménykedni az ellenkezőjében. Még egy kicsit ücsörögtem kint a hidegben, a lábam járt folyton a betonon, mikor rezzent a telefonom. „Labor?" És igen. Kijutott. Hatalmas vigyorral sétáltam vissza a pultba, de közben agyam azon járt, hogy mi történhetett.
- Mi a fasz van? - Tárta szét karját Walda.
- Semmi - zártam rövidre, és az egyik vendéghez hajoltam, hogy felvegyem a rendelését. Kurva nehezen bírtam elterelni a gondolataimat erről. Folyton a falon lógó órára tereltem a tekintetemet egy pillanatra. 23:43. 23:47. 23:52. 23:53. 23:58. 0:02. Csigalassan vánszorgott az idő.
- ...egészség - toltam ki egy csoport húszéves elé négy vodka-szódát, amikor ismerős arcot pillantottam meg. - Eds! - Tártam ki karjaimat, és szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, hogy remeg. Remegett az egész gyerek. - Jól vagy?
- Persze.
- Remegsz, mint állat.
- Mert kurva hideg van kint? - Nézett rám kérdően.
- Ó, tényleg? - Csodálkoztam rá. Mert egy fél órája egy szál pólóban ücsörögtem kint. Az a szar jól felbaszta a testhőmet. Fasza. - Mindjárt kimegyünk. Kérsz valamit? - Kérdeztem rá, de már nyúltam is egy üveg fehérért.
- Nem, köszi - rázta meg a fejét. Már késő volt. Teletöltöttem egy vizespoharat.
- Bocs - nevettem el magamat, és gyorsan kiszolgáltam még a pultnál állókat. Egy negyed óra múlva szabadultunk ki, és ültünk le a padkára. - Na, mi volt? - Gyújtottam rá ismét.
- Mondom, szokásos. Hazaért, leült az asztalhoz, aztán magyarázni kezdett arról, hogy milyen kurva nehéz a munkája, és előre „sajnál" - formált idézőjelet ujjaiból - mert én biztos nem fogom bírni. Meg újra kezdődött az, hogy gyenge vagyok meg szar, a saját életemet sem vagyok képes rendben tartani, ilyenek. Gondolom szar napja volt. Aztán ráébredt, hogy talán nem a fiának való ez. De a fiának az élet sem való persze, ezt is ki kellett emelni - rántott vállat, és beleivott a pohár borba. - Na de lényegtelen.
- Hallod, én rühellem apádat. Amiatt bírom egyedül, mert most legalább itt vagy - karoltam át mosolyogva.
- Ja. Az már másik kérdés, hogy hogy fogok visszamászni.
- Aludj nálam.
- Finn. Nem az a bajom. Hanem ha nem találnak otthon, akkor legyilkolnak.
- Ja. Tényleg. Bocs - túrtam bele a hajamba, majd Eddie elkapta a tekintetemet.
- Finn. Mi a fasz? Tiszta tág a pupillád. Megint.
- Ja, semmi - dörzsöltem meg a szememet. Mintha ez segítene bármit is. Haha.
- Mit toltál már megint?
- Semmit. Mondom. Csak fáradt vagyok.
- Aha. Most megkérdezem még egyszer. Mit toltál?
- Jó. Csak egy kevés spét. Nem sokat - vágtam rá. A kokszot nem volt merszem bevallani. Túl durvának élte volna meg. Kiakadt volna.
- Spé? Az mi? Speed?
- Aha.
- Hát ez kurva jó. Nem inkább aludnod kéne?
- Itt? - Mutattam a hátam mögé, a Laborra.
- Mondjuk nem kéne ennyit dolgoznod.
- Ezt már megbeszéltük egyszer.
- Ja. De akkor ezt az információt kurvára kifelejtetted.
- Hogy?
- Hogy ezzel a szarral tartod magadat ébren - mutogatott mérgesen. - Miért nem kávézol?
- Na - nevettem fel. - Ilyet is csak olyan mond, aki még nem próbálta.
- Ja, ezer bocs - forgatta meg szemeit.
- Jó, nem úgy értettem. Nagyjából egy csík olyan, mint három espresso. Vagy négy. Attól függ. Tudod, spórolok.
- Ja, gondolom - sóhajtotta.
Nagyjából egy óra telt el, a hely kezdett csillapodni, amikor Edshez léptem, aki egy hátsó asztalnál ült.
- Utána tető? - Tettem le elé még egy pohár bort.
- Mindjárt két óra. Lassan lépnem kéne.
- Minek?
- Mert holnap...vagyis ma fél nyolcra be kéne érnem?
- És?
- Fú. Aludnom kéne. Neked meg főleg.
- Aludni tök felesleges időhúzás.
- Aha.
- Na. Másfél óra és léphetünk. Várj meg - hagytam ott, hogy ne is tudjon belekötni. Láttam, hogy szóra nyitotta volna a száját, de nem hagytam. Őszintén bennem volt az is, hogy reflexből menekíteni akartam az otthonából.
Szépen lassan kiürült a hely. Negyed négy volt már, csak öten voltunk bent, illetve hatan. Valami holtrészeg pali feküdt a pultnál, akit éppen Patrick szedett össze és tett ki a helyről.
- Na srácok, egy cigi? - Hajolt a pultra Walda, így előre- és összenyomva melleit, szinte az arcunkba. Amire egyedül Patrick nyála csorgott ki. Én csak kicsit undorodtam.
- Jöhet - válaszolta Patrick vidáman, Phoebe meg elég gondterhelt hangsúllyal.
- Mi lépünk - vettem fel a kabátomat.
- Mi? Hova? - Kérdezte kissé kiakadva Walda, mire Eds felé biccentettem. Wald erre csak szemeit forgatta. De nem érdekelt. Most nem volt hangulatom velük maradni.

Sziasztok kedvesek!💕
Na, szerintem ilyen hosszú rész még nem volt, komolyan.😅😅 De hála égnek elkapott az ihlet és rángatott magával. Örülgetünk!
Bocsika, hogy relative későn teszem ki, csak most végeztem vele, mindig ilyenkor jön az a sok minden ki a fejemből.😄
Amúgy úristen, durva volt leírni azt, hogy „22." Jézuska. Huszonkettő! Ez még gombócból is sok! Durva, hogy itt tartok/tartunk.(:
Köszönöm, hogy vagytok. Komolyan. És hogy támogattok.
Pusz.💕