The Difference Between Hell and Home

40.

Finn

Nehezen nyitottam ki a szemeimet. A lakás majdnem sötétbe volt borulva, egyedül az asztali lámpa égett, amit véletlenül úgy hagytam. Rettenetesen fájt a hátam attól a döntéstől, hogy kidőlök a parkettán. Komolyan mondom, félbetegen ne cigizd túl magad, mert túl hamar k.o. leszel. Viszont fejem már valami sokkal puhább tartotta vízszintesben. Óvatosan fordultam felfelé s homályos képe lassan kezdett kiélesedni. Eddie a padlón szuszogott, háton fekve, ölében kitartóan tartva a fejemet. Na jó. Kezdjük ott, hogy ez a felállás vajon hogy történt? Tisztán emlékszem, hogy mellette aludtam el. Nem rajta, mellette. Aztán jön a kérdés, hogy miért nem pakolt arrébb? Ez egészen biztos, hogy elképesztően kényelmetlen lehetett. Mármint neki. Nekem állati jó volt éppen, az egyetlen problémám a helyzettel az volt, hogy irdatlan kiszáradtságom ébresztett fel, amit Eds öle sajnos képtelen volt csillapítani. Két karomra támaszkodva hagytam el - azt hiszem minden hátsószándék nélkül kijelenthetem - a legbiztonságosabb pontot, ahol talán valaha is voltam. Nagyokat pislogtam, így próbálva a még fátyolos képet helyreállítani. De egyből érzékelte testem minden pontja 'mi előtte érintkezett vele, hogy ez így nem jó, így visszahajtottam fejemet ölébe, majd a fejemnek ölét kölcsönzőre vezettem tekintetemet. Még édesen s zavartalanul feküdt, mint aki álmának legmélyebb pontján jár, ahonnan a legnagyobb kegyetlenség volna kirángatni. Így csak néztem egy darabig. Ilyenkor volt a legszebb. Ez lehet rém ijesztő, meg szerintem ha megtudná, kiszaladna a világból, hogy így bámulom alvás közben, de komolyan mondom, hogy olykor ezért szerettem felkelni előbb, mint ő. Ilyenkor nincs az, hogy ráncolja a homlokát, vagy forgatja a szemeit, ha öt másodpercnél tovább legeltetem rajta szemeimet. Annak is megvan a maga bája, de ez valahogy más. Ilyenkor minden külső s belső tényező alszik, csak ő maga van ébren, tiszta lénye. Még inni is elfelejtettem. Félhomályban láttam csak, de ez is elég volt ahhoz, hogy puszta látványától is összeszoruljon mellkasom. Istenem, ha tudnád, milyen gyönyörű teremtés is volt Eddie Dietrich. De hirtelen mocorogni kezdett, ezért reflexből nyomtam fel magamat ülőpozícióba, s kulcsoltam át karomat felhúzott térdeimen. Lusta pillázásokkal nyitogatta szemeit, amikkel egyből engem kezdett keresni.
- Mennyi az idő? - Hagyta el ajkait a kérdés, miközben szemeiből dörzsölte ki édes álmát.
- Nem tudom - kezdtem kutatni telefonomat magam körül, majd mikor megtaláltam, főgombját benyomva olvastam le, semmi mással nem törődve, pedig jött egy pár üzenetem. - Lassan öt lesz.
- Mi? - Ült fel ijedten. - Reggel öt, ugye? Négy óra hány perc van? Bassza meg - pattant fel, de megszédült a hirtelen mozdulattól, ezért megkapaszkodott a kanapéba. - Mennem kell - kapta fel hátizsákját egy pillanat alatt, és sietős mozdulatokkal kezdte felráncigálni magára fekete tornacipőjét.
- Hova ez a nagy sietség? - Érdeklődtem nyugodtan, miközben vizet engedtem egy pohárba, hogy jobban legyen, és nehogy megint elszédüljön, vagy valami.
- Mi az, hogy hova? Nem így terveztem. Haza kell mennem. Apám kinyír, ha meglátja, hogy nem vagyok otthon reggel. Jézusom. Kurvára sietnem kell.
- Jól van, nyugi. Ezt idd meg - nyújtottam felé a poharat, de csak maga elé tartotta kezét.
- Nem. Nincs rá időm.
- Eds, nem ezen a fél percen fog múlni.
- És ha igen? - Fejezte be cipőkötését, majd ki is került.
- Jól van. És hogy jutsz haza? - Támaszkodtam meg az ajtóban, karba tett kézzel, őt méregetve, miközben kabátját vette.
- Hogy jutnék? Finn, ne húzz már fel.
- Ja csak azért, mert nappali járat még nincs. Éjszakai meg már nincs.
- Tök mindegy, fogok egy taxit, vagy hazafutok, mit tudom én - nyitotta ki az ajtót, és ott is hagyott volna, ha nem szólok utána.
- Eds? - Álltam meg a küszöbön, várva valami elköszönés félére, pontosabban arra, hogy karjaiba zárjon, vagy akármi.
- Majd beszélünk - fordult sarkon zavartan, és lesietett a lépcsőn, meg se várva a liftet. Oké, most ez mi a fasz volt? Megint mi a baja? Ezt komolyan nem hiszem el. A gyerek egy kicseszett időzített bomba. Én már tényleg nem értem. Sóhajtva sétáltam vissza a lakásba, gondoltam, még rágyújtok, mielőtt lelépek. Kezembe vettem a telefonom, leültem a földre, és meggyújtottam egy Marlborot. Ránéztem az üzeneteimre. Pár random arc írt, akik ott voltak ma, hogy hol vagyok, meg ilyenek. Meg Jack. Nagyjából húsz perce, hogy mi a helyzet.
Finn: semmi, most ment el, lassan én is lépek
Finn: veletek minden oké?
Válasza másodperceken belül meg is érkezett.
Jack: jaja, király minden, de miért lépett le?
Finn: Eddie.
Jack: ja, vágom, majd elmeséled
Jack: na de az van, hogy mennénk hozzánk afterezni
Jack: maradj már ott
Elmosolyodtam. Most erre van szükségem, igen.
Finn: jó, mivel?
Jack: spurimuri maradt csak
Jack: meggyőztelek?
Persze, hogy meggyőzött. Tök mindegy volt, csak valami kellett már. Kábé fél óra múlva jelent meg Mac, Jack, Patrick és még két arc, akikről fogalmam se volt, pontosabban de, valami rémlett, meg ők tudták, hogy ki vagyok, szóval nem akartam bunkó lenni, és bemutatkozni. Ezért igyekeztem kerülni az olyan mondatformákat, amibe nevüket kellett említenem. Egy üvegtányérra borítottuk ki az állítólagos maradék spét, ami azért valljuk be, inkább volt két pakk, mint maradék. Jack csíkokká rendezte, hat szép kis csíkká, első körben mindenkinek egyet, testvériesen. Majd felém nyújtotta, hogy avassam fel én. Öt eurót tekertem fel, majd orromhoz emelve szívtam fel, és adtam tovább Patricknek. A háttérben halkan szólt valami Kobosil track, ami most nem feltétlenül esett jól, de ők még mindig kattogtak, így nem szóltam érte.
- Na és fasza volt? - Kérdeztem a kanapénak dőlve, és már szinte vártam a következő kört. Pedig még csak Macnél járt. Siessetek már, az isten áldjon meg.
- Szerinted itt lennénk, ha fasza lett volna? - Dobta vissza a kérdést Mac jogosan, és egy erős szívással juttatta nyálkahártyájába a port, s ment tovább.
- Nyili-nyali volt az egész, meg elég retek társaság volt, nem is értem, hogy ki hívja ezeket, szerintem Anséknek újra át kéne nézni a telefonszámokat - rántott vállat Jack.
- Ja, érted, tisztára be voltam feszülve, aztán toltak ilyen ambientet, borzalmas - rázta a fejét Patrick. Ó, te szegény.
- Na de a terv a következő - magyarázott Jack, kezében az összecsavart ötössel. - Ez egy szar volt, de mondta Ans, hogy ma lesz valami elég erős cucc, amire mehetnénk. Szóval kitoljuk a dolgot estig, addig szépen elfogyasztjuk ezt, aztán majd lesz más. Na, benne vagy? - Biccentett felém.
- Persze - vágtam rá gondolkozás nélkül. Két hete nem voltam sehol. Mostmár igazán érett egy ilyen. Meg most olyan kurva nagy szükségét éreztem, hogy azt el sem tudom mondani. - Egyébként Ayla?
- Mi Ayla?
- Ayla hogyhogy nincs itt?
- Hazament. Ő nem jön velünk. Ma Lottáékkal lesz elvileg. De nem gáz, nem így volt tervezve, szóval érthető.
- Lottáékkal? - Vontam fel szemöldökömet.
- Ja. Fixen ott lesz az a picsa is - utalt Mac Patriziára.
- Na - szólt rá Jack.
- Most mi na? Tényleg az. Aylát sem értem, minek lóg velük. Most ő is itt picsáskodik.
- Mert attól még osztálytársak vagytok - válaszoltam, majd újabb csíkot tűntettem el.
- Ja, de Patriziával kurvára nem. Azt' Lotta meg a többiek még mindig összeszűrik vele a levet. Kurvára nem vágom, mire jó ez. Ha szembe jönne velem, egészen biztos, hogy leköpném.
- Kokózott? - Mutattam Malcolmra, mire heves bólogatásba kezdtek. Érthető agresszió. - Nyugi, Mac. Nem fogsz vele találkozni. Meg senki sem. Az se biztos, hogy Ayla fog.
- De. Ő mondta. Majdnem nyakon is vertem - hajolt a tányér felé. Malcolm rettenetesen vicces, amikor be van cuccozva. Tiszta agresszív, de nem szabad komolyan venni. A légynek se tudna ártani.
- Hogy...? Hogy Ayla tudja, hogy Pat ott lesz? - Erősítettem meg a tényállást.
- Mi van velem? - Nyöszögte Patrick, elfolyva a kanapé és a padló között, kezében egy sörrel, mire a mellette ülő két lány vihorászni kezdett.
- Nem te, te kretén, hanem Patrizia.
- Ja, azt nem tom' - jegyezte meg kulturáltan.
- Visszatérve igen, tudja - kezdett bele Jack nyugodt hangon. - De nem hiszem, hogy kifejezetten boldog emiatt. Lottáék miatt megy, nem miatta.
- Jackie, szívem, kurvára nem érdekel - szögezte le Mac idegesen. - Nem kokettálunk olyan picsákkal, akik köpnek. Érted.
- Hagyd már abba ezt a picsázást, mert komolyan megfejellek, aztán lenyugszol - nevetett fel Jack, miközben cigarettát gyújtott.
- Jó, mit mondjak akkor? Püspökfalat?
- Ez bolond, ne foglalkozz vele - takarta el Malcolm arcát Jack kezével.
- Nem vagyok bolond, ami történt, amiatt lett a tíz főbűnből tizenegy, ami úgy szól, hogy nem köpünk!
- Hét - szóltam bele röhögve.
- Mi van? Mi hét?
- Hét főbűn. Tíz parancsolat. Vágod.
- Jó, tök mindegy, de látod, mekkora tehetség, ilyeneket is tud, hogy hány főbűn meg parancsolat, aztán elüldözte a Waldorfból egyetlen csillagunkat - ölelt magához szorosan Mac. Kicsit túl szorosan. Akarom mondani, alig kaptam levegőt.
- Mac, nyugi, nem gáz, engem nem zavar - próbáltam keze szorításán enyhíteni, de képtelen voltam rá, olyan erő szabadult fel testében.
- De! Engem zavar! Kibaszott légy - dühöngött még mindig.
- Mi van? Légy?
- Ja, vágod, köp - magyarázta, de már teljesen elvesztette annak lehetőségét, hogy komolyan vegyük. Meg ilyenkor nem is szabad. Az a jó, ha nevetsz rajta. Akkor le fog állni.
- Na jó. Senki ne foglalkozzon Malcolmmal. Finn - fordult felém Jack. - Na mi volt?
- Ja, ma? Hát - sóhajtottam, mert Malcolm végre hagyott levegőhöz jutni, ugyanis magában morogni kezdett, hogy mi az, hogy ne foglalkozzunk vele, Jacket szidta szeretettel, talán valami átkot is szórt rá. - Igazából semmi. Tudod, berágtak rá otthon, ezért nem engedik sehova. Szóval szöknie kellett. Kicsit becigiztünk, és elaludtunk, aztán totál idegesen felébredt, hogy neki mennie kell, mert megölik otthon. De ilyen tiszta ingerülten ment el, nem tudtam, mi baja van, el se köszönt. Annyit mondott, hogy majd dumálunk.
- Mondom én, hogy kattos - szólalt meg Mac ismét.
- Malcolm, arcon foglak vágni, és komolyan beszélek - fordultam felé szigorú tekintettel.
- Most miért? Nem az? Ne értsd félre, imádom a gyereket, de bolond.
- Most egyedül te vagy bolond. Mint valami bogaras vénember baszdmeg - vágott Malcolmhoz egy öngyújtót Jack.
- Jó, beismerem - bámultam a plafonra. - Tényleg vannak kattjai.
- Vannak? Az egész gyerek egy totális elkattanás - hadonászott Mac.
- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy borzalmasan komplex.
- Komplex, baszdmeg. De szépen mondod azt, hogy totál hibbant.
- Oké, én ma nem megyek vele sehova - mutattam Malcolmra röhögve.
- Jó cicám, én értem, tök szexi, ha valaki kicsit fura, de ő már klinikai eset.
- A barátnődről van szó? - Szólt bele az egyik ismeretlen lány, Patrick karjában fekve, aki szerintem már teljesen ki is volt dőlve. Meglepődve néztem rá az eddig csak Patrickkal meg a másik ismeretlennel beszélgető lányra. Haja zilált volt, amit egy fekete sapkával próbált lefogni, szemfestéke el volt kenődve, arcán a csillámpor maradéka csillogott, amit szintén szemhéjáról maszatolt el. Nem tűnt túl jó állapotúnak, bár ez biztos csak kívülről tűnt így. Belülről nem érzi ezt az ember. Már szólaltam volna meg, mikor Mac károgni kezdett.
- Faszt a barátnője, egy spanunk, akivel már lassan sziámi ikrek lesznek, annyit vannak együtt, meg halálosan egymásba vannak zúgolódva, de ez is itt - mutatott rám - meg drága egyetlen Eddienk is csak molyolgat a dolgon, ahelyett hogy megfogná valamelyik így, - ragadta meg Jack arcát egyik kezével, majd száját az övére nyomta, pár másodpercre, hogy szemléltesse, mit is kéne csinálnom. - Aztán minden szarság megoldódna, bár lehet, csak még kevesebbet látnánk titeket, de legalább nem lenne mindkettőtök kukacos. - A két lány ledöbbenve nézte Malcolmot, nem bírták feldolgozni azt, amit láttak. Pedig ez azért nem volt akkora szám. Négyünk közt ez gyakran előfordult már. - Most mit vagy úgy oda, aranyom? Téged is szívesen lekaplak - vigyorgott a szőke lányra Mac. Igazából nem variáltak túl sokat, és az egészből nem egy csók lett, hanem az, hogy elvonultak a hálóba. Na, erről van szó. Ha az ösztön szól, lépni kell. Eddie most vajon mennyire akadna ki? Bele se merek gondolni.
- Finn, neked sem ártana valami - szólt a szobaajtóhoz érve Mac, és rám kacsintott. - Mondjuk Eddievel.
- Húzz inkább a szobába - hesegettem kezemmel nevetve.
- Komolyan mondom, rád férne.
- Most ne rám gondolj.
- Mindig rád gondolok - dobott egy csókot a levegőbe, majd magukra zárta az ajtót. Ez kész.
Egész nap nem beszéltem Eddievel. Egy kurva szót sem írt. Most zaklatnom kéne? Na ez az. Sose tudod, mi a jó lépés. Kibaszott oroszrulettet játszol állandóan. De cserébe egész nap ezen agyaltam. Persze, ott voltam a Belforteren este hatig, addig Jackék nagyjából lefoglaltak, de amikor egy pillanatig nem beszéltem, vagy szóba jött akármi, ami miatt eszembe jutott, kezdődött az, hogy percenként néztem a telefonomat. De semmi. Aztán hazamentem lezuhanyozni, meg ilyenek, de akkor sem írt semmit. Akkor törtem meg, és írtam neki, hogy este megyünk valamire, amit Ansék szerveznek, van e kedve. De meg se nézte. A metrón is folyamatosan a kezemben volt a telefon, de ha rezzent, akkor sem ő írt, és minden üzenet küldőjét egy kicsit megutáltam abban a pillanatban, amikor elhitette velem, hogy ő írt. Még visszamentem Jackékhez előtte, mert volt még valamennyi időnk folytatni délelőtt/délutáni programunkat, ami kezdett átcsapni alapozásba. Már kezdett igazán fájni az orrom.
- Amúgy bassza meg mind a kettő, de tényleg, miért szakadunk kétfelé? - Rendezgetett csíkokat Mac igazolványával, a pultra könyökölve.
- Mi? Kétfelé?
- Ja.
- Mac. Három felé - javítottam ki.
- Nem, most nem vagyok retardált, tudom. Ők mennek abba a hülye kocsmába, mi meg Ansékhez. Milyen dolog az ilyen?
- Hogy mondod? - Léptem hozzá közelebb. Félve, lassan nézett fel rám. - Ki megy kivel hova?
- Öm. Senki senkivel sehova? - Kérdezett vissza félénken, majd sóhajtva az asztalra tette igazolványát, ami nagyot csattant. - Nem beszéltél ma vele, ugye?
- Nem. Miért?
- Aylaval találkozik - mondta ki végre, szavai szinte ököllel csaptak tüdőmbe.
- Mi van? De Ayla Lottáékkal találkozik.
- Ja. De hívta Eddiet is.
- Mert? - Akadtam ki teljesen.
- Nem tudom.
- De Eddie nem mehet sehova, mi a fasz van most?!
- Honnan tudjam? Ne velem dumáld ezt meg - tartotta fel kezeit védekezésképpen, és egyből telefonomért nyúltam. Iszonyat dühös lettem. Meggondolatlanul írtam neki.
Finn: hallom, Aylaval mész.
Fel alá járkáltam a konyhában, Mac és Jack szemeikkel követtek, míg meg nem rezzent végre a telefonom.
Eddie: ja.
- Hát baszd meg - csúszott ki a számon halkan.
- Mi az?
- Ayla mégis minek hívja el Lottáékhoz? Meg miért vele megy? Most mi a fasz baja van megint?
- Finn - állított meg Jack. - Meg kell hagyni, ez nem volt fair tőle, de attól még Eddie nem a tulajdonod - tette kezét vállamra higgadtan.
- Nem is azt mondom, hanem hogy legalább írjon annyit, hogy nem, vagy hogy basszam meg magam, vagy akármi, ne tőletek tudjam már meg, hogy mi van vele, mert egész nap képtelen válaszolni.
- Kétség kívül jogos - bólintott Jack. - Viszont tudod, hogy milyen. Inkább most hagyd rá. Majd lenyugszik.
- Nem - állt bele Malcolm. - Ez kurvára nem fair. Küldd el az anyjába.
- Te megint agresszív vagy? - Röhögtem fel, picit oldva azt a kurva nagy feszültséget.
- Nem, baszdmeg, nem kokóztam, egyszerűen csak realista vagyok, és ne csinálja már ezt. Ha minden szart elnézel neki, akkor sose fogja észrevenni.
- Szerintem meg hagyjad - nyugtatta le Macet. - Nem éri meg.
- Jó - sóhajtottam, kifújva a feszkós levegőt tüdőmből. - Biztos valami bassza a csőrét. Csak még nem mondja el, ennyi - kezdtem visszapötyögni neki azt, hogy vigyázzon magára, mire Mac teljesen kiakadt, hogy normális vagyok e.
Eddie: miért ne vigyáznék?
Finn: nem tudom, csak gondoltam azért fortunát kívánok az estédhez
Eddie: nem kell
Eddie: én nem te vagyok
Ja, értem. Ő nem én. Igaza van. Na, akkor ennek örömére szívjunk fel egy Adlergestell méretű utcát.
Negyed tizenkettőre estünk be valami régen lakóházként funkcionáló épületbe, ahol már szedte le a vakolatot az ordító zene. Zsebemben már ott pihent az a 4 laszti, amit kivételesen Jack szerzett Waldától, nem akartam bedobni, mert még mindig rajta kattogtam. Reménykedtem, hogy jön valami isteni sugallat, ami hirtelen egy jó tizenkétórára minimum kiszedi elmémből Eddie egész lényét. Ha így csinálod, rossz lesz. Ez fog kapni valami borzalmas érzet, aztán az egész estédet töltheted a földön ülve, magad elé meredve. Az meg kinek kell? Jackék már lassan a másodiknál tartottak, mikor én még sehol.
- Felejtsd már el egy kicsit - hajolt közel hozzám Mac, hogy túl tudja üvölteni a zenét. Lopva Jackre néztem, aki csak a fejét rázta, hogy ha nem akarom, nem kell. De kellett. Akartam. Bassza meg, igaza van Macnek. Nem őrlődhetek folyton rajta. Már nyúltam is a zsebembe, mikor rezzent egyet a telefonom.
- Elmegyek mosdóba - biccentettem balra, és igyekeztem minél inkább látóterükön kívülre esni. Ő írt. Elég kuszán. Ki sem tudtam venni igazán, hogy mit ír. Valami olyasmi volt, hogy ő egyébként utálja a technot, meg sok a drogos, köztük én is, akiket nem bír.
Finn: Eds, jól vagy?
Oké, most egy kiosztás jött, hogy mit képzelem én, hogy ő nincs jól, teljesen jól van, meg hogy hagyjam békén, ez meg szintén egy jó két perc volt, mire kisakkoztam, vajon mire gondolhatott a költő. Sajnos le kellett lomboznom, hogy ő írt rám, szóval nem tudom békén hagyni. Válasza annyi volt, hogy ja tényleg, meg akkor viszlát. Felnevettem. Bár aggódni kezdtem. Ayla biztos, hogy nem fog vigyázni rá. Ő nem olyan. Főleg nem Lottáék. Lotta szerintem az anyja melléből is vodka-szódát szívott anyatej helyett. Szóval érted, mire gondolok. Hát mindegy. Mivel már nem írt, visszatettem a zsebembe a telefonomat, de egyáltalán nem voltam nyugodt. Sőt. Rosszabb lett. Majd egy másodperc múlva újra rezzent.
Eddie: jó am ugy nme vagyok jol
Azt hiszem, itt szakadt el a cérna. Felhívtam.
- Mi van? - Szólt bele nevetve.
- Mi az, hogy mi van? Most írtad, hogy szarul vagy.
- Nem is írtam.
- Eddie. Mi a gáz?
- Semmi. Lotta nagyon, - megszakadt egy csuklás erejéig - bocs, nagyon jó fej. Tényleg. Meg Ayla is. Szeretem Aylat.
- Jól van. Akkor jól vagy?
- Nem tudom - csuklott ismét. Ez kurva rossz jel.
- Oké. Hol vagy?
- Aylaval. Meg Lottával. Meg Miriammal. Meg...hú, tudod ki van itt?
- Eds, nem érdekel. Az érdekel, hogy hol vagy? - Nyomatékosítottam mondandómat, a fal mellett guggolva, a hajamba túrva.
- Mondtam. Aylaval...
- Helyileg. Mi a hely neve?
- Miért érdekel az téged? - Nevetett fel újra. Atom részeg volt.
- Hogy odamenjek és felpofozzalak, mert ennyit ittál baszdmeg.
- Na, hát de akkor nem mondom el. De leteszem. Leteszem. Amúgy sem akartam veled beszélni - jelentette ki egyszerűen, és újra csuklott kettőt.
- Oké. Eds, ne lepődj meg, de hányni fogsz lassan.
- Nem fogok, ura vagyok a helyzetnek...vagy mit is szoktál mondani...uralom a káoszt?
- Mit ittál? - Hagytam figyelmen kívül a hülyeségeit.
- Hát most pont vizet.
- Az jó, igyad. De mást ne.
- Miért?
- Eddie - fújtam ki a levegőt mérgesen. Tudtam, hogy ezek után esélytelen az, hogy el tudjam magamat engedni. A kurva életbe. - Csak kérlek. Ne igyál többet.
- Jaj, Finn, te meg kérlek, ne szívj meg igyál meg spézz meg ekizz, vagy hogy mondjátok, valami sport, izé...mi is az? Tenisz? Várj, megvan, foci! Az! Szóval ne csináld többet, aztán utána kommunk...- Csuklás. - Kommunikálhatunk ilyenekről, na - nyomott ki. Akkor most gondoljuk át józanul. Ha itt maradok, tuti az egész estén végigtördelem a kezemet, hogy megfullad e a saját hányásában. Ha elmegyek, akkor egy: ki tudja, hogy reagál rá, kettő: találkozok Patriziával. Fantasztikus. Tudat alatt már rég döntöttem, mert már Aylaval folytattam a beszélgetést, hogy hol vannak helyileg. Az is szintén egy jó tíz perces vita volt vele, hogy ugyan mondja már el, hol vannak. Végül csak kinyögte, de előtte jött a duma, hogy ő ezt márpedig nem érti, szerinte Eddie tök jól van, nem vagyok az apja, se senkije, de felőle aztán mindegy. Jackéktől gyorsan elköszöntem, Mactől még kaptam annyi kommentet, hogy az én helyemben ő hagyná, hogy szarkész legyen, majd tanul belőle. Hát, én meg nem hagytam.
Egyébként nem volt messze a hely annyira, igazából szokásos Waldorfos hely volt, ide még én is jártam néha, sajnos. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy Patriziával szembe fogok kerülni, de momentán nem is ez volt a legnagyobb problémám. Hanem Ayla és Lotta között, a két kezére támaszkodó Eddie, aki lehunyt szemekkel hallgatta Lottáék iszonyú hangos vihorászását, így igyekezve azon, hogy csökkentse azt a bizonyos forog az egész világ érzetet. Pedig ezzel csak sokkal rosszabbat tett.
- Schreiber, de rég láttalak - fordult meg Antje mosolyogva. Kurvára nem hiányoztak.
- Ja, örültem volna, ha ez így marad - álltam meg Eddie előtt, és leguggoltam elé, majd combjára tettem a kezemet. Kinyitotta szemeit, és próbált velük megtalálni engem.
- Látod? Tök jól van, nem értem, mi nálad ez a túlféltő hülyeség, Finn - karolta át Ayla mosolyogva.
- Tényleg jól vagyok - csuklott ismét, majd vészjósló mosoly húzódott arcán. Az a tipikus mosoly. Hogy lassan összeokádod magadat.
- Szerintem mi haza megyünk - húztam fel Eddiet.
- Jézusom - forgatta a szemeit Ayla.
- Mi történt veled, Schreiber? - Kiáltotta utánam Lotta, felemelve poharát. - Régen ebbe keverted fel a lasztit - lötyögtette meg poharában azt a kibaszott vodka-szódát, amit mindig ivott. Borzalmas. Csak megráztam a fejemet, és Eddiet átkarolva indultam ki a helyről.
- Na, na na na - lökte ki magát karom alól Eddie imbolyogva. - Nem viszel te sehova. Itt maradok.
- Dehogy maradsz itt.
- De! Azért jöttem ide, - vett mély levegőt, amibe ismét belecsuklott - hogy ne veled legyek. Hát most meg mit ad isten, te vagy itt.
- Hogy ne velem legyél, aha, folytasd - pötyögtem a telefonomba a pontos címet, hogy taxit hívhassak.
- Elmondjam...elmondjam miért? - Mutatott rám nehézkesen.
- Őszintén nem érdekel.
- Mert? Pedig szerintem tök fontos.
- Ne kímélj - küldtem el végre a taxinak, de fogalmam se volt, hogyan fog kibírni egy haza utat anélkül, hogy összehányná magát.
- De miért nem... - csuklás - érdekel? Pedig az a magyarázat...hogy nem lehetek veled!
- Azért, mert be vagy baszva, Eddie. Faszságokat dumálsz.
- Te dumálsz faszságokat, Finn - háborodott fel.
- Na miért? - Dugtam zsebre kezeimet, egy korlátnak támaszkodva, nagyot sóhajtva.
- Ide...ide jössz, hogy elrontsd ezt a tök jó estét, végre...- csuklás - végre nélküled.
- Elrontottam? Szerintem az a plusz hat vodka-szóda rontotta el, ami az alap hathoz csapódott.
- Oké - tárta szét karjait. - Bocs. Sajnálom. Nem kértem, hogy gyere értem. Meg különben is...- Újra mély levegő. - Elviszel engem is innen, meg kiderült, hogy jössz, aztán Patrizia is lelépett, áh - legyintett. Totál szét volt esve.
- Szóval Patrizia, aha. Találkoztál vele.
- Igen. Nagyon jó fej, tudod?
- Ja, mint tudod, tapasztaltam - csikorgattam a fogaimat, miközben rávillantottam mosolyomat.
- Beszéltem vele. És tudod...tudod mi volt? - Csuklott újra. Csak némán biccentettem egyet, hogy folytassa. - Megköszöntem neki - hajolt előre mosolyogva. - Megköszöntem, hogy feldobott, hogy köpött arról, mit adtál neki.
- Ez igazán kedves tőled, de szerintem inkább most fogd be - masszíroztam meg orrnyergemet frusztráltan, ugyanis nem esett kifejezetten jól, amit a teljesen részeg Eddie vágott a fejemhez.
- Azért! - Emelte fel mutatóujját bizonytalanul, és már majdnem elcsitítottam, de egyből folytatta. - Azért, mert ha nem rúgnak ki onnan téged, akkor most nem te szednél össze hajnali háromkor az utcán, hanem valaki más. Vagy senki. Érted, Finn, nem ismernélek, az meg tök szar lenn...- Kapta hirtelen szája elé kezét, és öklendezni kezdett. Ijedten nézett rám, de egy hirtelen mozdulattal löktem meg egy kicsit, egy kuka felé, ahol kiadhatott magából mindent. Kicsit sem számított idillinek a környezet, a sarki pizzázó jellegzetes szaga keveredett a dohányfüsttel és a gyomorsav átható szagával, ami az utca minden szegletéből áradt, körülöttünk ordított minden kicsit sem józan egyed, Eddie egy közkuka felé hajolva ürítette ki magát, miközben hátát simogattam bíztatásként. S ezalatt annyiszor újrazajlott a fejemben a hányás előtti utolsó mondata, ahányszor csak lehetett. Jó, elsőre elég hülyén jött ki, de...
- Finn Schreiber? - Parkolt le mellettünk a taxi, elég szkeptikusan méregette mindkettőnket.
- Igen - bólogattam gyorsan, majd Eddie karjáért nyúltam, jelezve, hogy szedje össze magát. Hátra ültem be vele, ő pedig egyből az üveghez hajtotta a fejét, és lehunyta szemeit.
- Jól lesz a fiú? - Kérdezte a visszapillantóból ránk nézve.
- Persze. Minden oké lesz.
- Mi lesz a cím? - Fordult hátra.
- Ha kitesz a Savignyplatznál, az jó lesz.
- Mi? - Szólalt fel Eddie hirtelen. - Nem. Nem Finn. Az nem jó - nyöszögte.
- Mi? Miért nem jó?
- Mert szökésben lévő rab vagyok - magyarázta nekem, mintha ez olyan egyértelmű lenne. A sofőr egyre csúnyábban vizsgált minket. - Menjünk hozzád.
- Azt ne felejtsd el, hogy reggel otthon kell lenned, szóval jobb, ha oda viszlek.
- Jó jó, tök mindegy - legyintett, és újra lehunyta a szemeit.
- Akkor? Savignyplatz?
- Igen - dőltem hátra sóhajtva, és szerintem elmorzsoltam pár rózsafűzért az úton, hogy nehogy hánynia kelljen.
Nagyon halknak kellett lennünk. Tudom, szoktam említeni, hogy abban a házban minden túl halk. De nem a teljesen romokban lévő Eddievel szoktam számolni. Nekem kellett kinyitni az ajtót is, mert folyton elejtette a kulcsot. Némán mutogattam neki, hogy nem, most ne üljön le levenni a cipőjét, mert az elég feltűnő, csak menjen be a szobába. Iszonyat lassúsággal húztam ki a konyhapolcról egy fémtálat, töltöttem egy pohár vizet és vittem be Eddienek, vészesetre. Leszedtem róla cipőjét, és betakartam.
- Figyelj, itt van víz, itt van egy tál, ha bármi jön, engedd ki, oké? Majd azt mondod holnap, hogy elrontottad a gyomrodat - suttogtam, miközben óvatosan megsimítottam homlokát.
- Jó.
- Aludj jól - léptem hátra egyet, de egy könnyed mozdulattal húzta vissza a karomat.
- Ne menj el, kérlek - motyogta már félálomban, bennem meg megállt az ütő.