The Difference Between Hell and Home

11.

Eddie

Folyamatos csörgés ébresztett fel, ami szinte egy ritmusban lüktetett az éppen szét robbanni akaró agyammal. Hirtelen azt se tudtam, hol vagyok, csak azt, hogy az a kurva ébresztő mindjárt kinyír, majd mikor résnyire kinyitottam a szememet, erős hányinger fogott el.
- Finn...Finn...hallgattasd már el...- Nyöszörögtem a hálózsákomba. De semmi. - Finn! - szóltam erősebben. Biztos nem kelt még fel. A rohadt élebe. Fel kéne ülnöm. De ha felülök, szinte biztosan kiküldök magamból egy formás rókát. Erős egzisztenciális krízisbe kerültem, ugyanis döntenem kellett, hogy jobb és bal agyféltekémtől búcsúzok el örökre, vagy meglepem Finnt egy reggeli hányás takarítással. Döntöttem. A talán kisebb rossz mellett. - Finn! - Ültem fel lendületből, és az ágyára csaptam. Elég drámaian festett, de igazából csak meg kellett valamiben kapaszkodnom, hogy ne szédüljek olyan kegyetlenül. Hiába. Finn nem volt sehol. Nyeltem egy nagyot. Szám teljesen ki volt száradva, ölni tudtam volna egy pohár vízért. Hunyorogva méregettem az üres, bevetetlen ágyát, s közben szemeimmel vízforrást kutattam. De semmi. Mondjuk, abban a szobában simán lehet, hogy valahol a kupleráj alatt, jó mélyen, megbújik egy teljes vízesés. Majd nagy lendülettel kinyílt az ajtó, és Finn trappolt be rajta, derekán egy törölközővel, és enyhén nedves felsőtesttel. Friss barackillatot húzott maga után, ami felüdülés volt az orromnak, mert a szobában állt a tömény alkohol szag. Meztelen felsőtestét megpillantva reflexből fordultam el.
- Jó reggelt, napsugár - nyomta ki az ébresztőjét, majd rám mosolygott.
- Baszd meg - dőltem vissza a földre morogva.
- Nem vagy túl kedves napsugár - vonta fel a szemöldökét, majd hallottam, hogy valamit ledob az ágyra. Gondolom a törölközőjét. Szóval maradtam a földön. - Hogy aludtál az extra kényelmes parkettámon? - Érdeklődött gúnyosan.
- Prímán...kérek vizet - nyögtem a totálisan kiszáradt számmal.
- Nagyon foson vagy? - Vágódott le az ágyára hason fekve, fejét felém fordítva.
- Nem, teljesen kipihent vagyok négy óra alvással, és tele vagyok energiával. Főleg az a két üveg bor, az igazán sokat segített az egészhez - daráltam le szenvedve, és közben fel sem tűnt, hogy Finn ismét eltűnt. Fasza.
- Látod, ezért nem iszok - nyújtott felém egy pohár vizet, ahogy visszatért a konyhából, amit egybe lehúztam. De ettől még jobban felkavaródott a gyomrom. - Hányni tervezel?
- Fogd be - feküdtem vissza és a homlokomra tettem a kezemet. - Te sokkal szarabb állapotban voltál tegnap, mint én. Miért vagy ilyen kibaszott fitt?
- Megszoktam. Meg mokk után nincs másnap. Azt a fél üveget meg kihevertem.
- Mokk?
- Aha.
- Mi a faszom az a mokk? - Kérdeztem ugyanebben a pózban fekve, miközben Finn ide-oda mászkált a szobában. Gondolom készülődött.
- Eds, te olyan... tiszta vagy - állt meg felettem mosolyogva. - Na de én lépek.
- Mi? - Ültem fel hirtelen. - Most itt hagysz?
- Tudom, hogy nehezen bírsz ki nélkülem fél percet is, de hív a kötelesség - vigyorgott, miközben fejét áthúzta fekete kötött pulóverén.
- Nélküled fél perc is egy kibaszott ajándék - dörzsöltem meg a szemeimet álmosan. Finn mosolyogva megrázta a fejét, és indult volna kifelé, ha nem állítom meg.
- Ne már, most így komolyan itt hagysz? Be fogsz ide zárni? Mi van, ha rám gyullad a ház? Hogy megyek ki? A másodikon van a lakás, ha ott mászok ki és zuhanok le, még meg se halok rendesen, hanem örök életemre lebénulok és...
- Jó - guggolt le elém. - Lehelünk beléd egy kis életet. Hogy kezeled a másnapod?
- Nem szoktam másnapos lenni... - Húztam el a számat, mire Finn bólintott.
- Rendben. Akkor sajátos módszereket vetek be.
- Kezdjek félni?
Finn tanácsára a zuhany alatt folyattam magamra a langyos vizet, hogy kissé felébredjek. Szinte ájuldoztam a víz alatt, olyan fáradt voltam, a meleg víz hatására meg majdnem ténylegesen el is aludtam.
- Dietrich, hideg vízzel - dörömbölt be az ajtón nevetve.
- Fix nem! - Kiáltottam vissza.
- Ne akard, hogy bemenjek - fenyegetőzött, mire felnevettem. Majd hirtelen elkomolyodtam. Ugyanis eszembe jutott, hogy nem Tylerrel vagy Tommal van dolgom, hanem Finnel. Aki tényleg be is fog jönni. Az ajtó nyílt, három lépést hallottam, majd benyúlt a függöny mögé, és egy könnyed mozdulattal elhúzta a másik irányba a csapot. Jég hideg víz zúdult a nyakamba. - Ébresztő. - Egy szuszra küldtem el Finnt a világ összes pontjára, de egyből kipattant a szemem, és mintha agyam újra az élet jeleit mutatta volna. Ismét csak egy édes kacagás ütötte meg a fülemet, mire automatikusan elmosolyodtam. Annak ellenére is, hogy még mindig gyilkolászta a sejtjeimet a maximum 2 fokos víz.
Vizes hajjal, felöltözve battyogtam ki a konyhába, kissé dühös tekintettel. Finn csak a kezembe nyomott egy tablettát és egy fél pohár vizet.
- Mi ez? - Kérdeztem, miközben a hajamat törölgettem.
- Cián.
- Oké. Most úgyis jobb lenne halni - szenvedtem nyilvánosan, mert fejem lüktetése fokozatosan tért vissza és erősödött meg, a fáradtságtól meg az egész testem remegett belülről, szerintem összes szervemmel összhangban.
- Borzalmas vagy. Soha többet nem adok neked alkoholt - nevetett.
- Mert?
- Mert utána nekem kell, hogy elviseljelek.
- Nem kötelező - háborodtam fel, majd bevettem a gyógyszert a vízzel. Ahogy megéreztem a folyadék erősen gyógyszerízű beütését, elfintorodtam. - Fúj baszdmeg, ez mi?
- C vitaminos víz - vette ki a kezemből a poharat, letette az asztalra, és felém nyújtotta a kabátomat. - Indulás.
Nagy szenvedve sikerült elindulnunk, de az utcára érve szemembe égtek a nap sugarai, ezért újra a fejembe nyílalt a fájdalom. Finn egy laza mozdulattal előhúzta fekete, ezüst keretes napszemüvegét, és a kezembe adta.
- Vedd fel - utasított.
- Ne már - méregettem a kerekített szélű szemüveget. - Ebben még szarabbul érezném magamat, tudva, hogy állati hülyén néznék ki benne - rinyáltam, mire Finn értetlenül széttárta a karjait.
- Az én napszemüvegemben genetikai főnyereménnyé válhatsz csak.
- Jó - sóhajtottam, és feltoltam orrnyergemen. - Na? Mennyire lettem adonisz?
- Dietrich - mosolygott rám elismerően - gyönyörű vagy.
- Kösz - nevettem fel én is.
Pár metrómegálló és néhány perc séta után egy Labor nevű kocsma és/vagy kávézó-szerű valamibe értünk, ahol én leültem a pulthoz, Finn pedig beállt a pult mögé.
- Szóval itt dolgozol - néztem körbe. A hely igazából teljesen átlagosnak tűnt. Fehér falak, fekete asztalokkal, falakon absztrakt festményekkel, az egyik talán Picasso volt. Bár biztos nem eredeti.
- Aha - tolt elém egy gőzölgő teát.
- Mi ez? Kamilla? - Csapta meg az orromat a gyógytea szaga.
- Igen. Idd meg, jót fog tenni - biccentett a bögre felé, majd ajtónyitódás csapta meg a fülemet. És egy szörnyen irritáló hang. Ami most kifejezetten nem tett jót a már éppen múló fejfájásomnak.
- Finnie! - Kissé összerezzentem.
- Szervusz Wald - köszöntötte Finn erőltetett mosollyal, mire a lány a nyakába borult. Szőke haja vállára omlott, kék szemei idegesítően világították meg az amúgy hófehér bőrét, amit még inkább kiemelt vörös rúzsa, felkenve vastag ajkaira. Finn fél karral, elég lomhán ölelte át, és nem is tartott az egész tovább, mint pár másodperc.
- Eds, ő itt a főnöknőm, Walda - mutatott be a lánynak, aki nem szívesen bújt ki Finn öleléséből. Kicsit ellenszenvesen mért végig. - Walda, ő pedig Eddie.
- Szia - nyújtottam felé a kezemet. Lassú mozdulattal rázott velem kezet, kézfogása borzalmasan gyenge volt, éreztetve velem, hogy nem kifejezetten örül a társaságomnak.
- Helló - köszönt furán. - Na Finnie - váltott hangsúlyt. - Milyen volt a pénteki? - Kacsintott rá kacéran. Mi a fasz?
- Jó.
- Én másnap elég keményen remegtem. Te nem tudom, hogy élted meg...
- Walda, király volt, oké? Ezt most ne itt beszéljük meg - vette halkabbra Finn, kikerülte a lányt és kivitt egy limonádét a sarokban ülő hölgynek. Walda felvont szemöldökkel nézte végig, majd fogta magát, és besétált egy hátsó ajtón. Aha. Azt hiszem, értem. Vagy nem. Nem is tudom. Ő lenne Finn barátnője? Csak nem....akkor nem így mutatta volna be. Meg nem az jött le a testbeszédből. Vagy csak ilyen alkalmi? Remegett másnap. Mi a szarra érthette? Jó, persze közöm nincs hozzá. Csak érdekel.
- Nagyon szar? - Szakított ki Finn a gondolatmenetemből.
- Mi?
- A tea. Két perce tiszta frusztráltan kevergeted szerencsétlent - mosolygott rám, miközben poharakat törölgetett.
- Ja nem - ittam bele, de majdnem vissza is köptem. Szörnyű volt. Gyűlölöm a gyógyteákat. - Elmegy.
- Tegyek bele rumot? - Mutatott maga mögé, egy Portoricora. Kicsit felfordult tőle a gyomrom.
- Nem azt mondtad, hogy nem adsz több alkoholt?
- Ja, de ha a másnapot alkohollal folytatod, akkor lényegében szinten tartasz.
- Ja, de holnap ugyanúgy másnapos leszek.
- Majd akkor is kapsz rumos teát. Meg a hét minden napján. Aztán hétfőtől remélem, már nem nekem kell kezelgetnelek - rázta meg a fejét röhögve.
- Kapd be, Schreiber.
Egyre inkább kezdett telni a hely. Jó, persze nem tele volt, de óránként bejött nagyjából tíz ember kávézni. Én csak beültem hátra folytatni Az Antikrisztust egy bögre kávéval. De nem igazán tudtam figyelni. Valahogy tekintetemmel mindig Finnt kerestem, aki ide oda rohangált, jópofizott a vendégekkel, letörölte az asztalokat. Néha hozzám is oda jött, megnézte, éppen hol tartok, hozzáfűzögetett pár dolgot Nietzsche filozófiájához, megkérdezte, jobban vagyok e, kell e valami, majd ment is tovább. Végre sikerült nagyjából belemerülnöm, amikor ismét megállt felettem.
- Kijössz? - Biccentett az ajtó felé, szájában már lógott a cigaretta.
- Csak úgy itt hagyod a vendégeidet? - Néztem rá arra a két emberre, aki éppen kávéját szürcsölgette nyugalomban.
- Walda kijön addig. Na, gyere, mert már a tüdőm ordít - indult el, én pedig követtem.
- Amúgy...te miért dolgozol? - Kérdeztem rá, ahogy kiértünk, és meggyújtotta cigarettáját.
- Mi az, hogy miért dolgozom? - Fújta ki a füstöt.
- Hát...meglep. Vagyis nem tudom, 18 évesen miért...
- Eds - nézett rám. - Anyám az Edekaban dolgozik, mint eladó. Berlin közepén bérlünk lakást, ami azért nem olcsó buli. És a fizetése sem a legjobb. Éjjel nappal melózik szegény nő, muszáj vagyok valahogy besegíteni. Meg hát...az igényeim - vont vállat.
- Baszki, ne haragudj.
- Ja, nem gáz. Én bírom amúgy. - Nem mertem rákérdezni, hogy az apja hol van, meg miért nem segít nekik, meg ilyenek. Nem akartam a negyed órás szünetében ezzel felzaklatni. Már épp szóra nyílt volna a szám, amikor éreztem, hogy rezeg a telefonom. Nagy nehezen kibányásztam a zsebemből, és ránéztem a kijelzőre. Szívem dobogása hihetetlen módon meggyorsult, kezeim remegni kezdtek, szám kissé nyitva maradt. Levert a víz.
- Tudja... - Ennyit tudtam kinyögni.
- Eds - kereste a tekintetemet Finn. - Eds, hahó...
Mintha a tüdőmből kiszorították volna az összes levegőt, hiába kapkodtam a lélegzeteket, nem jutott levegő mellkasomba. És a kurva gyógyszeremet se vettem be reggel. A rohadt életbe!
- Egy, kettő, három - kezdtem el a jól bevált számolást, bár halottnak a csók... - Négy, öt, hat...
- Eddie!
- Hét, nyolc, kilenc... - Motyogtam még mindig magam elé.
- Eddie mi a fasz van?! - Próbált kirángatni Finn a kántálásomból sikertelenül. Mintha minden elhomályosult volna körülöttem. A hangok, a színek, a formák.
- Tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy...- Folytattam egyre gyorsabban, mire éreztem, hogy valaki elkap, magához ránt és a fejemet a mellkasára húzza. Szorosan ölelt magához, szinte minden porcikámat összetartotta. A biztos pont érzetére mellkasom zilálása kezdett abbamaradni. Mintha újra kezdtem volna levegőhöz jutni.
- Semmi baj, Eddie. Semmi baj - kezeivel hajamat simogatta, és csitítgatott. - Mindjárt jó lesz - folytatta tovább. Szívverésem kezdett visszaállni eredeti állapotába, kezdtek körülöttem kitisztulni a dolgok. Testem a rohamtól teljesen elgyengült, így lábaim elengedték magukat, de az engem tartó erő nem hagyta, hogy összeessek, ezért óvatosan tett le a földre, még mindig engem ölelve. Ajkaim még mindig remegtek, és kiszáradtak. Lassan felnéztem a mellkasát nyugtatásomnak kölcsönzőre. Göndör fürtök rajzolódtak ki, eperillat csapta meg az orromat, ami azt hiszem, visszarántott a valóságba.
- Jobb? - Kérdezte szelíd hangon, ami még jobban esett az éppen szétszakadni akaró valamimnek, ami okozta ezt az egész szart.
- Igen... - válaszoltam rekedten.
- Eds...ki hívott? - Érdeklődött félve, még mindig fürtjeimmel játszva.
- A...a...anyám...
- Rendben. Figyelj - fogta kezei köze az arcomat, s ujjainak jéghideg érintésére tűz forró arcom is csillapodni kezdett. - Most vissza megyünk, leülsz, kapsz egy pohár vizet, és visszahívod, hogy sajnálod, hogy nem vetted fel, de éppen...mit tudom én...kidobósoztatok.
- Kidobósoztunk? - Nevettem fel még mindig erőtlenül.
- Honnan tudjam, mit csináltok egy táborban? Na, fel tudsz állni?
- Persze - akartam volna feltápászkodni, de Finn egyből elkapta a karomat, és segített felállni. Lassan visszasétáltunk a Laborba, leültem egy szabad asztalhoz, Finn hozott egy pohár vizet, és rám szólt, hogy igyak.
- Na - biccentett a telefonom felé.
- Nem kell vissza menned a pultba? - Fordultam Walda felé, aki egyszerre szolgált ki öt vendéget.
- Leszarom. Hívd - dobolt az ujjaival idegesen az asztalon. Félve tárcsáztam anyámat, és a fülemhez emeltem a telefont. Kétszer csörgött ki.
- Szia Eddie! - Szólt bele vidáman. Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Szia anya...
- Ne haragudj, hogy zavarlak, biztos nagyon szoros a programotok, csak érdeklődök, hogy hogy vagy?
- J..jól vagyok, köszönöm. Bocs, hogy nem vettem fel, csak a szálláson maradt a telefonom - kamuztam hatalmasat.
- Ilyen korán már programotok van? - Kérdezte, mire lefagytam. Finnt figyeltem kétségbeesetten, aki odatátogta, hogy reggeliztünk.
- Ööö, izé, reggelizni voltunk, ja.
- Ó, értem! És milyen a tábor? Mit csináltok?
- Mit...? - Néztem rá újra Finnre, aki mutogatni kezdett. - Hát dumálgatunk...tábor tüzezünk...voltunk bringázni és....- Egyszerűen nem tudtam kivenni, mit mutogat. Keze ide-oda mozgott maga előtt, és talán kört formált. - Kosarat kötünk? - Fejeztem be furán, mire Finn értetlenül nézett rám.
- Kosarat? Jajj, de szuper! Majd hozz haza egyet a művedből. De szívem, mennem kell, a gyerekek várnak. Puszillak, és vigyázz magadra.
- Rendben.
- Érezd jól magad, szia - köszönt el, mire gondterhelten kifújtam a levegőt.
- Kosarat kötünk? - Mutogatott idegesen Finn.
- Miért, akkor mi a szart mutogattál?!
- Úszunk a tóban, te szerencsétlen!
- Jézus, elég szar lehetsz Activityben - nevettem fel. - Bassza meg. Rohadt hálás vagyok...
- Szívrohamot hoztál rám, Eds - sóhajtotta az egyik székre támaszkodva. - De mennem kell vissza. Szólj, ha bármi van - hajolt közelebb, mire aprót bólintottam.
Négykor léptünk le a helyről. Finn át akart menni Jackékhez, de mondtam, hogy előtte haza kéne mennünk hozzá. Nem nagyon akartam magyarázkodni, de belement. Muszáj voltam bevenni a gyógyszeremet. Emiatt volt ez is. Persze, Murphy törvény, ha beveszem, sosincs ilyen. De ha nem, egyértelműen szívinfarktust kapok valamitől, és jön a pánikroham. A lakásba érve láttam, hogy Finn anyukája még nincs otthon. És mikor elmentünk se volt. Szegény. Tényleg rengeteget dolgozik. Komolyan sajnálom. A szobájába érve megkértem, hogy hozzon nekem egy pohár vizet. Nem igazán akartam, hogy lássa, gyógyszert szedek magam ellen. Erről anyámékon kívül senki se tud. Idegesen kutattam a táskámban a dobozt, nem volt sok időm, ugyanis már hallottam, hogy csörömpöl a konyhában. Majd végre ujjam hegyével megéreztem a műanyag doboz kupakjának recézett oldalát.
- Eds - szólalt meg mögöttem, mire annyira megijedtem, hogy kivertem a saját kezemből a dobozt, ami egyenesen Finn lábához gurult.
- Baszdmeg, Finn! - Kiáltottam fel.
- Jézusom, bocs, csak azt akartam kérdezni nem lenne e jobb egy tea...- Hajolt le, és felemelte a gyógyszeremet. Szörnyen ideges voltam. Szemei egyből nagyra nyíltak. - Mi? Rivotril? Úristen! Honnan szerezted? - Jött teljes extázisba. Csak kitártam a karjaimat. Nem is értettem a kérdését. Majd neki is leesett. - Oh.
- Ja. Visszaadnád? - Nyúltam érte, de elhúzta előlem.
- Várj. Ez azért volt, mert...
- Igen, azért volt, mert nem vettem be ezt a szart és a testem és a lelkem gyűlöli egymást és engem is meg én is őket, na, add vissza - hadartam zaklatottan, és még inkább nyújtóztam érte, de ő egyre távolabb tartotta.
- Kipróbálhatom?
- Mi? - Torpantam meg ledöbbenve.
- Mindig is kiakartam próbálni.
- Miért?
- Csak. Érdekel.
- Aha. Nem.
- Légyszi - kérlelt tovább.
- Finn, ha nem vagy hozzászokva ebből egy is úgy kiüt...
- Tudom. Na. Kérlek.
- Oké oké - adtam meg magamat. - Most már visszaadod? - Kérdeztem ingerülten.
- Aha. Várj - rántotta el újra.
- Mi van?
- Neked ebből mennyi kell, hogy kiüssön?
- Nem tudom. Sok.
- Mennyi az a sok?
- Kettő, három, mit tudom én, add már oda!
- Na, de akkor hadd ne csináljam már egyedül - harapott ajkaiba vigyorogva.
Szóval bevettem egyszerre kettőt. Igazából nem érdekelt, akartam, hogy bele jusson végre a szervezetembe. Finn kezébe is nyomtam egyet.
- Nem vagy normális, komolyan - forgattam a szemeimet. - És én se, hogy adok neked - dőltem az ágyára. Finn lehuppant a földre, kezébe vette Heideggertől a Lét és időt, ami azért valljuk be, egy elég vaskos könyv, majd két lap közé tette a tablettát, és egy egyszerű mozdulattal rácsapott egyet. - Mit csinálsz? - Érdeklődtem.
- Így gyorsabban üt - rántott vállat, az ágyra tette a könyvet, kinyitotta, a fehér porrá őrölt nyugtatót az egyik behajtott lappal csíkká rendezte, majd zsebéből elővett egy ötöst, hengerré formálta, és orrába szívta.
- Most boldog vagy? - Kérdeztem a plafont bámulva.
- Még nem. Majd pár perc múlva - vágta le mellém magát nevetve, és csuklójával megtörölte orrát.