The Difference Between Hell and Home

62.

Finn

A feszültség olyan csomókban burjánzott a szobában s mindegyikőnk mellkasában, mint kelet-Berlin szívében egy paneldzsungel közepén meghúzódó, olcsó cigarettaszagú játszótéren a húszéves édesanyák lelkében, mikor egy kétesarcú férfi megjelenik az utca végén. S zsebében talán ott hintázik a mélyen megbújó katasztrófa. Most mindhármunk rémült tekintete Rá összpontosult. Ujjait a kanapé anyagába méllyesztette, arca pillanatok alatt alakult homogénné a fallal, majd vékony vonalú ádámcsutkája vészjóslóan járt egyet, követve ezzel mély nyelését.
- Azt hiszem...ki...kimegyek a mosdóba...- Nyomta fel magát gyenge karjaival, lábai megremegtek, ahogy függőlegesbe értek, és határozott, mégis kellően egyensúlytalan lépésekkel, kezével olykor megkapaszkodva szilárd támpontokban lépdelt el a fürdőszobáig.
- Eddie - pattantam fel azonnal, és megindultam felé, de intett egyet, mint aki alkohollal kiüti magát és jelez, hogy hagyjuk inkább hányni, majd rámcsapta az ajtót. Ajkaimat összeszorítva dőltem az ajtónak fél karral előre, és lehunytam a szemeimet. Kezeimben az összes ideg egyetemesen összerándult s céljuk egyszerre volt az, hogy öklömmel kettétörjem Niko orrcsontját s az, hogy ez valahogy mégsem történjen meg.
- Oké, akkor most én szakítom meg az egyébként elég kínos helyzetet, de ez mi a fasz volt? - Nevetett kellemetlenül Niko, s ez volt az a hang, ami jelezte testemnek, mint valami parancs, hogy innentől kezdve nem él az utóbbi diktátum. Ott talán már el is döntöttem, hogy életemben először felrúgom az általam létrehozott erkölcsi kódexemet, és most fogok remélhetőleg nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozni. Fogaimat összeszorítottam, lendületből indultam meg Niko felé, és kezem, mint egy reflex-szerű motívum suhant irányába, ha Malcolm nem ránt vissza a valóságomba.
- Finn, jézusom, nyugi - nyugtatott Mac a földön kuporogva, hangja egy kicsit sem volt erős, inkább motyogásnak tudtam volna nevezni. Ami tőle furcsa volt, hisz mindig markáns tettek s szavak jellemezték. Szemeim vérben úsztak a dühtől, s azt hittem, ezt képtelenség tovább fokozni.
- Úristen - forgatta a szemeit Niko, majd hátra dőlt, és rágyújtott egy cigarettára. - Kérsz? Elég idegesnek tűnsz - vonta fel szemöldökét, mire kínomban felröhögtem, s hajamba túrva fel-alá kezdtem sétálgatni, majd egy ideges mozdulattal kivertem a kezéből a cigarettás dobozt, ami a szoba másik sarkáig repült, és egy tompa csattanással nyugtázta a becsapódást.
- Nem, nem kell, tudod mi kell baszdmeg?! Az, hogy kiszedd onnan Eddiet most azonnal, és azután őszintén nem tudom, hogy melyikünk fog jobban reménykedni, hogy többet kurvára ne lássuk egymást - ráztam meg a fejemet ingerülten, ujjperceimet tördelve, s azok hangos reccsenései egyesével törték a lakásban uralkodó csendet. - Bocs, Malcolm, igazán sajnálom.
- Finn, semmi gáz, tökre megértem ha...
- Nem baszdmeg! - Csattantam fel a szavába vágva. - Azt sajnálom, hogy ezzel a hulladékkal kell együtt lenned, tényleg. Részvétem! - Fintorogtam először rá, majd Nikora, visszasétáltam a fürdőszoba ajtóig, s már majdnem kopogtam kettőt, de Niko rendkívül irritáló hangja ismételten megszakított.
- Hogy mi? - Nevetett ismét. - Milyen együtt? Oké, álljunk meg. Mi a faszról beszél? - Mutatott rám.
- Mi van? - Húztam össze a szemeimet, s mindketten Malcolmot kezdtük méregetni, aki egy szót sem szólt, csak maga elé meredt. - Ti nem vagytok együtt?
- Ezt majdnem én is kérdezhetném. Csak mondjuk úgy - dőlt neki a kanapénak Niko -, hogy Malcolm mégis minek játszik kerítőt két olyan embernek, akiből az egyik mellett ott ül az állítólagos „barátja" - formált idézőjelet ujjaiból gúnyosan, majd állát kezére támasztva Macet kezdte vizslatni. - Persze ezzel nincs gond, Eddie végülis elég szép példány, egy hármas gondolata azért beindítja a fantáziámat...- Gondolkozott el a mennyezetre vezetve szemeit. Biztos voltam abban, hogy azt bámulja ennyire, ahogy a vérnyomásom éppen áttörte a plafont, s talán azzal együtt a sztratoszférát is átszakította.
- Oké, te rohadt gyorsan fogd be, Malcolm te meg azzal a lendülettel kezdj el pofázni, mert...- Kezdtem bele fogaimat csikorgatva, de nem hagyta, hogy befejezzem, mert felpattant a földről, és elnémított.
- Jó, baszdmeg, tessék! Kurvára nem passzoltok Eddievel, jó?! - Tárta szét karjait, szinte ordított. - Gondoltam...gondoltam itt van Niko, megismered, aztán...lesz ami lesz - halkult el. - Sajnálom, oké?! Nem bírom ezt nézni. Nem bírlak titeket nézni, hánynom kell! Olyan lettél, mint valami kezesbárány bassza meg! Vissza akarom kapni a kibaszott barátomat, ennyit akartam, bocs, igazán. De tudod mit? Faszság. Te már ilyen vagy - mért végig undorodva.
- Milyen? Milyen baszdmeg? - Ordítottam rá én is.
- Eddie kicseszett játéka, a rohadt életbe.
- Malcolm - fújtam ki a levegőt nyugodtan, kezemet összekulcsoltam magam előtt, és kedvesen rámosolyogtam. - Kezeltetned kéne az elmebajodat. Ezt mint barátod mondom. Akarom mondani, egykori barátod - dramatizáltam el. - Nem vagy normális. Mégis hogy gondoltad?! Hogy csinálhattad ezt meg Eddievel?! Jézusom...- Kezdtem el fel-alá járkálni, mire megragadta a pólóm végét és behúzott a konyhába.
- Jól van, a kurva életbe már. Leszarom. Csak tudod...tudod milyen jó volt így látni végre? Nikoval. Annyira egy hullámhosszon voltatok. De nem! Nem. Persze, hogy nem!
- Mac, ne haragudj, de én még mindig leragadtam ott, hogy bekamuztad, hogy együtt vagy Nikoval.
- Igen.
- És hogy duplarandi.
- Igen.
- Nikonak meg hogy nyugodtan mozduljon rám.
- Igen.
- De nem lepődött meg, amikor felvilágosítottad, hogy van barátom - vártam a válaszokat.
- Jó, talán azt mondtam neki, hogy elhalófélben lévő kapcsolatban gyötrődsz.
- Jaj de kibaszott költői vagy - ráztam a fejemet szúrós tekintettel.
- Oké, elbasztam, én sem bírtam már tovább Niko határfeszegetését, de tudod Finn, attól még, hogy belőlem bukott ki előbb, hogy barátod van, még mindig ugyanazt gondolom. Főleg így. Hogy én mondtam ki először, hogy Ti együtt vagytok - húzta fel szájának felső részét kifejezve ezzel enyhe undorát, s monológjának utolsó felében mutatóujjával erősen belenyomott mellkasomba, mintha ezzel próbálta volna nyomatékosítani azt, ami amúgy is szorítani kezdte tüdőmet.
- Értelek - bólintottam lassan, ajkaimat összeszorítva, egy hosszabb hallgatás után. Malcolm várt egy ideig, hátha folytatom, de nem történt semmi, ezért megtörten maga mellé hullottak kezei, és fejét rázta.
- Túl egyszerű lenne, mi? - Húzta össze szemeit.
- Mi van?
- Niko. Túl könnyű lenne. Baromi egyszerű, hisz másodpercek alatt lenyűgözöd. De Eddiet! Olyan kurva romantikus, nem? Egy kőheteró, totál selejt srác fejét csavartad el. Te vagy olyan, mintha egy szar tinifilmben lennénk baszdmeg! Csak tudod, a filmekben kurvára nincs szó arról, hogy mi van a csók után. Na szerinted mi van utána?! Ez! - Mutatott ki karral a fürdőszoba felé.
- Túl egyszerű lenne - ismételtem meg elgondolkozva. Mármint nem a szavain. Hanem hogy el fog e engedni másodperceken belül, vagy az este során másodjára kell elgondolkoznom az erőszak használatán.
- Tudod mit, Finn? Igazad van. Nem csalódtam. Tényleg nem. Ennél randomabb dolgot el sem tudtam volna képzelni, ami ennyire tökéletesen illeszkedik a kibaszott egzisztenciádba.
- Most komolyan kérdezem. Mit vársz?
- Mondom, semmit. Csináld csak. Maximum annyi a problémám, hogy kissé elkeserítő, hogy Jackékkel már „nem férünk bele a kis világodba" - formált ujjaiból idézőjelet.
- Mac - tettem a kezemet a vállára -, szerintem itt egyedül a te paramétereiddel vannak problémák - veregettem meg óvatosan, majd sarkon fordulva kilibbentem a konyhaajtón, céltudatosan végre a mosdó felé sétáltam. Gondolkoztam, hogy kopogjak e, de valamiért mégis úgy döntöttem, hogy csak lenyomom a kilincset. S majd beszakadt a mellkasom. Ott ült a félhomályban, halántékát a hideg csempéhez nyomta a vécé mellett, kezeit lába előtt kulcsolta össze de olyan erőtlenül, hogy egy könnyed szellő is megbontotta volna a rendet. Arcának színén hófehér csillogással folyt végig a könny, amiről biztos megfeledkezett, hisz gyűlölte, ha sírt. Meg se rezzent jöttömre. Óvatosan guggoltam le mellé, arcát fürkésztem egy darabig, szemkontaktus létesítésre várva. Kezemet finoman helyeztem karjára, mint mikor ijedt állatot próbálsz magadhoz dédelgetni, ilyen volt ez is. Mikor épphogy bőröm érintkezett pulóverének anyagával, egyből elrántotta kezét.
- Nincs értelme - szólalt meg rekedt hangon, elhúzódva tőlem.
- Minek nincs értelme?
- Ennek.
- Itt maradni ezekkel a faszfejekkel? Igen, igazad lehet - tűrtem ki haját szeméből mosolyogva, de egyre jobban húzódott tőlem el. Mintha taszítottam volna.
- Nem. Nekünk, Finn. Jézusom, különben is, mi az, hogy nekünk? - Túrt a hajába, s térdeit még jobban felhúzta. - Nem, nem, nem. Nem jó ez így. Nincs értelme. Igaza van. Igaza van.
- Kinek, Eds? Kiről beszélsz?
- Nikoról! Szerinted kiről? A kurva isten bassza meg - szalad ki belőle dühösen. - Mit...mit akarok én tőled? Meg te mit akarsz tőlem?! Mit akarunk?! Semmit. Tönkreteszlek. Meg te is engem.
- Eddie...
- Nem! Nem Eddie! Kurvára nem. Nézz magadra, aztán rám. Teljesen más. Értem én, annyira szép meg jó, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de istenem! Ez már olyan, hogy kicsapja az áramot, ha egyszer egymáshoz érünk bassza meg! - Nem nézett a szemembe, csak darált, miközben némán folytak a könnyei, sarkával folyamatosan súrolta a csempét, ujjaival pedig nadrágjának szárával szórakozott. - Nem, elég. Most hagyjuk abba. Kevésbé lesz szar. Igen. Most ennyi volt - bólogatott magával egyetértve.
- Aha. Az tök jó, hogy te ezt így eldöntötted, de ketten vagyunk a kapcsolatban - hangsúlyoztam ki -, szóval sajnálom, de vétó - vontam vállat nyugodtan. Malcolm annyira kikészítette az idegrendszeremet, hogy már nem voltam képes kiborulni.
- Mi? Mi az, hogy vétó? - Nézett végre rám, bár elég értetlenül.
- Tudod, egy olyan ellenszavazat, ami...
- Baszdmeg, tudom, mi az a vétó. De nem vétózhatod meg, mert...
- Mert? Mert ketten vagyunk ebbe benne és egyedül nem dönthetek? Wow - döntöttem oldalra a fejemet.
- Oké - nyögte ki rövid gondolkozás után. - Mit akarsz?
- Kihúzni belőled azt, hogy miért gondolod ezt.
- Elmondtam.
- Ja, hogy mások vagyunk. És? Ez engem mióta zavar?
- Persze, hogy téged nem zavar, mert te vagy Finn ebben az egészben. Én meg...ja.
- Te meg? - Próbáltam a szemeibe nézni ismét, ami sikerült is, így bedühödött, mint bika a mozgó anyag láttán.
- Én meg kibaszott középszerű tájképeket festegetek miközben középszerűen iszogatom a középszerű boromat a kicsit sem középszerű „barátommal"! - Fejezte be szinte ordtítva. - Kevés vagyok. Kurvára kevés - csendesedett el újra, és alulról combjaiba markolt, fogait összeszorította, és végül homlokát térdeinek döntötte. - De ne. Nem kell most az, hogy amúgy tök nem vagy az, meg ilyenek, mert így van, kész. Tudom, Finn.
- Jól van - sóhajtottam, és vele szemben helyezkedtem el, a csempének döntve hátamat. - És ha ilyen elképesztően különleges vagyok a szemedben - forgattam a szemeimet - akkor mégis hogy tudod elképzelni azt, hogy egy totálisan nulla emberhez kötődjek ennyire?
- Kiről beszélsz?
- Rólad baszdmeg.
- Épp ez az. Nem értem. Hülyeség.
- Mert?
- Gátollak. Gátolom az elmédet. Visszahúzlak. Nem tudsz kiteljesedni.
- És ezt te most honnan szülöd?
- Niko mellett kurvára más voltál.
- Mi az, hogy más? Nem szerelmes? Ja, tudod, ez megeshet.
- Rohadtul ugyan olyanok vagytok. Ugyanaz a határfeszegető stílus és határnélküli felfogás. Fantasztikusak - morogta, ujjait a csempék közti fugákon végigvezetve. Fejemet hátradöntöttem, mély levegőt vettem és lehunytam a szemeimet.
- Miért hiszed állandóan azt, hogy magamba fogok szeretni?
- Mert más alternatívát nem látok - motyogta alig érthetően. S ennél szebben talán sosem mondhatta azt, hogy szeret. Végzetesen. Csak néztük egymást, másfél méterről, csendben.
- Néha tényleg jó lenne, ha te én lennél.
- Tudom. Ezt mondtam.
- Mármint igazából csak azért, hogy lásd magadat a szememmel. Pusztán ennyiért - vontam vállat lazán.
- És az...milyen lenne? - Sütötte le szemeit, ajkai finom mosolyra húzódtak.
- Hú - dőltem hátra. - Hát. Szerelmesebb lennél, mint most belém. Az egyszer biztos.
- Kétlem.
- Eds. Ez a versen most fantasztikusan értelmetlen, bár...attól még király.
- Ez úgy hangzik, mint a kapcsolatunk - nevetett fel, az utolsó könnycseppet letörölve az arcáról. És kimondta.
- A kapcsolatunk.
- Aha. Mert nem az? Akárhonnan nézzük bassza meg, az. Kapcsolat. A kurva eget. Kapcsolat.
- Inkább nevezném párkapcsolatnak - húztam az agyát.
- Tök mindegy, nevezd, ahogy akarod. Hozzá kell szoknom. Gondolom.
- Nem kell. Jó? - Sóhajtottam nagyot. - Nem kell, hogy anyádéknak elmondd. Vagy az enyémnek. Ha nem állsz erre készen, akkor ez van. Csak...mondjuk biztonságos közegekben hadd érjek már hozzád. Aylaék nem fognak máglyán elégetni eretnekségért, nyugi. Aztán majd szépen lassan rájössz, hogy amúgy kurvára nem fog érdekelni senkit, hogy kivel vagy együtt. Akit meg mégis, az meg téged nem fog érdekelni.
- Neked ez hogy ennyire természetes?
- Nem tudom - húztam fel a vállamat. - Nekem az fura, hogy neked ez ekkora gondot jelent. De megértem. Valamennyire - tettem hozzá.
- Én komolyan nem értelek.
- Mert?
- Minek éri ez meg neked? Faszság.
- Neked minek éri meg? - Dobtam vissza a kérdést. - Őszintén gondolom én sem vagyok egy leányálom. Na?
- Pont...pont ezért. Mert nem vagy az.
- Látod, Eds? - Kúsztam vissza mellé. - Te is egy született, elburjánzó katasztrófa vagy. De te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél - fordultam felé, majd ő is rám vezette tekintetét, és mindketten elmosolyodtunk azokkal az ajkakkal, amik másodpercek alatt fonódtak össze újra és újra. - Szerintem húzzunk innen - biccentettem az ajtó felé, megragadtam Eds kezét, ujjaimat övére kulcsoltam, és kihúztam a fürdőből. Igazat megvallva nem tartott túl sokáig a búcsúzkodás, Mac és Niko a kanapén ültek, s ahogy nyílt az ajtó, ránk néztek. De egy szó nélkül, kezemmel intve egyet nyitottam ki az ajtót, megvártam, amíg Eddie intett nekik, kilépett, és középső ujjamat a magasba emelve csuktam be magunk mögött az ajtót.
- Malcolmtól nem köszöntünk el - ráncolta homlokát, miközben kezemet kezével együtt bedugta kabátzsebébe, hisz ujjai jéghidegre fagytak percek alatt.
- Öm. Nem - jelentettem ki, hisz idáig fogalmam sem volt arról, ahogy Eddie hallott e akármit a beszélgetésünkből. De akkor úgy tűnik, hogy nem. És tudtam, kurvára tudtam, hogy egyetlen szót sem szólhatok erről.
- Miért? Nem az ő hibája volt Niko. Azért a végén nála is elpattant valami.
- Hát az biztos - sziszegtem halkan.
- Mi?
- Semmi semmi. Nem hiszem, hogy gáz, hogy nem köszöntünk el fél órán keresztül. Szerintem tudta, hogy nem szívesen maradunk ott tovább.
- Azért sajnálom Macet.
- Mert?
- Nem tudom. Nem ezt érdemli - csoszogott mellettem, kezemet még mindig szorítva. Istenem. De, pont ezt érdemelte volna.
- Hé, épp most mondtad, hogy Niko tök olyan, mint én. Most akkor mi van? - Igyekeztem elviccelni a dolgot.
- Hát ez a kettő nem üti ki egymást - röhögött fel.
- Ja jól van, értem én. Mindjárt elkezdelek sajnálni is.
- Minimum - mosolygott rám olyan édesen, hogy csókját azonnal kívánni kezdtem. Nem is nagyon tudtam visszafogni magamat, így csuklóját megragadva magamhoz húztam, de mögöttünk megcsapta a fülemet két személy hangja, ezért automatikusan engedtem el karját s ezzel egy időben elhúzta a fejét.
- Bocs - fordítottam el a tekintetemet, majd cigarettát gyújtottam meg.
- Nem. Én bocs. Ez kurva nehéz lesz - túrt a hajába. - Olyan egyszerű lenne, ha egyszerre tudnám mindenkivel tudatni, és nem egyesével végignézni mindenki rohadt reakcióját - nevetett fájdalmasan.
- Megoldjuk.
- Mit?
- A kérésedet - kezdtem el gyorsabban sétálni, amiért azonnal le is hagytam, ezért folyamatosan kérdezgetve próbálta tartani a tempót, majd mikor ismerős utcába értünk, lelassított, és értetlenül jött utánam továbbra is.

A tető göcsörtös betonlapját megérezve talpam alatt éreztem, hogy haza értem. Lehunytam szemeimet, Berlin fényei szemhéjamon is átütöttek, a januári csípős levegő kabátom ujján át mardosta bőrömet, s járta át tüdőmet az utolsó slukk cigaretta füstjével együtt.
- Na - nyitottam ki a szememet, miközben elpöcköltem a cigit, s a tető széléhez sétáltam.
- Jézusom! Finn! Mi a faszt csinálsz?! Gyere már le onnan!
- Innen a legjobb a kilátás.
- Az lehet, de a kibaszott koporsóból annyira már nem lehet esztétikus.
- Úgy értem, innen vagyunk a legjobb kilátás, Eds - nyújtottam felé a kezemet, és magam elé rántottam. Reszketett. Karjaival erősen kapaszkodott belém, bár én sem voltam túl biztos pont, de mégis. - Nézz fel - szegeztem fel állát egyik kezemmel. - Egész kibaszott Berlin minket néz. Hát nem kurva jó?
- Nem. De. Biztos. Nem tudom, szerintem mindjárt meghalok, szóval jelenleg mindegy, ki néz - dadogta dideregve. Magam felé húztam arcát, s hosszú csókba bonyolódtam kissé áthidegült ajkaival, amik percek alatt hevültek fel.
- Hallod ezt? - Tártam szét karjaimat lehunyt szemekkel, vigyorogva.
- Mit?
- Ezt.
- Finn, nem hallok semmit.
- Épp ez az - néztem a szemeibe mélyen. - Semmi nem történt. Senki se gyújtotta ránk a házat. Senki se hívta ki ránk a Vatikánt. Mert senkit sem érdekel. Nézz körbe - mutattam végig a házerdőkön, amikben az ablakok szentjánosbogárként világítottak. - Az ég világon semmi sem változott meg. Minden kurvára ugyan olyan.
- Minden kurvára ugyan olyan - ismételt meg halkan, majd mellkasomra hajtotta fejét.