Dark Harry Styles Hun (befejezett)

33. Rész

Visszatekintés folyt.

- Ajánlom, hogy ez a szám most már jó legyen, Lou - szóltam rá mogorván.

- Haz, haver, nyugi. Nem is próbáltunk olyan sokat - válaszolt.

- Tizenkettőt - mondtam éllel a hangomban. - Azt hittem, hogy jó vagy ezekben a dolgokban. Összesen két percbe telt megtalálnod Bo címét és telefonszámát.

Nem tudtam mást tenni, csak nevetni. Louis csendben maradt.

- Tudod, az egyetlen, aki súlyos...

- Tudom, tudom - szakított félbe. - És én még azt hittem, hogy sosem fogjuk emlegetni az incidenst újra.

A telefont még mindig a fülemhez tartottam, ahogy egy bögre teát tartva sétáltam be a hálószobába. Kis kortyokat ittam a gőzölgő folyadékból, s tekintetem nem tudtam levenni a gyönyörűről, aki még mindig az ágyamban aludt. Teste összekuszálódott a takaróval.

- Meg van - szólalt Louis.

Sorolta a számokat, amit sietősen lefirkáltam.

- Biztos vagy benne?

Nem igazán akartam még egy sikertelen hívást lebonyolítani.

- Igen, az adatbázisban „Styles" áll. - kisebb szünet után folytatta. - Haz, jössz nekem eggyel. Ha rajtakapnak...

- Nyugi, haver - ismételtem előbb elhangzott szavait. - Tudjuk, hogy eddig is ezt csináltad és még egyszer megtennéd.

- Ez benne a lényeg - válaszolta, de felfedeztem egy kis humort a hangjában.

A bögrémet az éjjeliszekrényre helyeztem, és még egy pillantást vetettem Bo-ra, hogy meggyőződjek, minden rendben, mielőtt átsétáltam a hálóból a konyhába. Idegességem érezhető volt, ahogy nyeltem. Ezt Louis is látta.

- Harry, sok sikert - mondta halkan, szórakozott hangon.

- Kösz, Lou.

Felvettem a telefont és a számokat bámultam, amiket előbb irkáltam le egy kis papír fecnire. Ujjaimmal beletúrtam kócos hajamba, és kezemmel megdörzsöltem az arcom. Minden félelmem a gondolataim felszínére tört. Elutasítás, hogy a családom nem akar látni engem. Ez az, amitől a legjobban féltem. Azt hiszem, ezúttal el kell feledkeznem erről, mert egy részem azt hiszi, hogy szívesen visszafogadnának. De tudtam, hogy ez nem olyan egyszerű.

Beletörődtem, hogy talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy beszélhetek velük. Elhessegettem a gondolatot, mély levegőt vettem és beütöttem a számokat a tárcsázóba.

Jess szemszöge

Anyura vártam, hogy visszatérjen a boltból, ahová azért ment el, hogy még több tea filtert vegyen. Céltalanul bolyongtam a nappaliban. Mindig tisztán tartotta a házat, emlékszem, ahogy állandóan szekálta Harryt, hogy vegye fel a piszkos zokniját a földről és erre ő panaszosan nyögött. Halványan elmosolyodtam, amikor tekintetem megállapodott egy képen, ami mindig ott állt a kis asztal sarkán. Harry és én voltunk rajta, göndör haja kócos volt, ahogy próbált kiszabadulni játékos fejfogásomból. Vigyorogtunk a kamerába, amikor anya készítette a képet.

Gyakran elgondolkoztam, hol lehet most, mit csinálhat, hiányzunk-e neki egyáltalán. Négy év telt el, amióta utoljára láttuk, amikor elment. Kisöcsém, aki mindössze tizenhat éves volt, mikor megverte az akkori barátomat. Megráztam a fejem, kétségbeesetten próbáltam elhessegetni a szörnyű képeket. Le voltunk döbbenve. Gyorsan kellett felnőnie, és felelősséget vállalnia egyedüli férfiként a házban. Szemtanúi voltunk, ahogy félholtra verte, ekkor döbbentem rá, milyen kegyetlen és undorító fiúval jártam. De már késő volt. Még aznap este elment Harry.