Dark Harry Styles Hun (befejezett)

46. Rész

Alig értem haza, már le is kaptam a kapucnimat és letettem a táskámat az ajtóban. Az érzelmeim lecsendesedtek, kissé még remegtem, de ez már nem hasonlítható ahhoz, amikor menekültem. Nem akartam senkivel sem találkozni, inkább a gyaloglást választottam a zsúfolt busz helyett. Úgy tűnt a lágy szellő megnyugtatta kimerült idegeimet, és felszárította az arcomról lefolyó nedvességet. Ahogy csendben őrlődtem afelett, amit mondtam, és amit nem, lehajoltam, s nehézkesen kikötöttem a cipőfűzőim. Minden, amire vágytam az volt, hogy bemásszak az ágyamba, és öntudatlanságba merüljek. Mindent megtettem volna, ami enyhítheti a szívemet mardosó fájdalmat. Ám terveim meghiúsultak. Hangos kopogás zavart meg, mely váratlan volt, meglepetésszerű és összerezdültem rá. Harry.

Reményvesztetten ügyetlenkedtem a kilinccsel míg kinyitottam az ajtót. De ahogy felnéztem nem azzal találtam magam szembe, akit vártam. Tom állt előttem, zilálva, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Kétségbeesettség és félelem sugárzott róla.

- Tom? Mi a gond? - kérdeztem kétségbeesetten.

A kezeim után kapott.

- Velem kell jönnöd! - mondta sietve.

- Miért, mi történik? Hol van Harry?

Hangomból kihallatszott a gyötrelem, ahogy az utolsó kérdés félve tört elő belőlem. Istenem, Harry.

- Gyere velem, az úton elmagyarázom.

Nem törődtem semmit a kapucnis felsőmmel, helyette gyorsan kikaptam a táskámból a kulcsokat, a zárba illesztettem és már rohantam is Tom után, hogy másodperceken belül már a kocsijánál lehessek. Sietve ültem be az anyósülésre, Tom időt sem hagyva nekem arra, hogy bekapcsoljam a biztonsági övemet, már indított is. Kíváncsian néztem rá, valamiféle magyarázatot követelve hirtelen és váratlan érkezésére.

- Bo, Harry elment, hogy megkeresse Scottot.

A gyomrom görcsbe rándult, az ujjaim az ülést markolták a hadarva elmondott szavak hallatán.

- Tom - próbáltam beszédre bírni.

- Megtalálta.

Soha nem tapasztaltam akkora sebességet, mint amivel most mentünk. A szívem a torkomban dobogott, a pulzusom megemelkedett, ahogy Tom szinte száguldott. Amikor elértük a város peremét fékcsikorgások közepette megállt. Nem gondolkodtam, villámgyorsam mozogtam, szinte kizuhantam a kocsiból, ahogy az ismeretlen kocsma felé indultam. Tom azt mondta, hogy mikor követte Harryt ide látta bejönni. A rengeteg küzdelem, melynek kiváltó oka az alkohol volt, egy életre elvette a kedvem az ivástól.

- Bo, várj!

Tenyereim a nehéz ajtónak feszültek, kényszerítettem magam arra, hogy bemenjek az ivoldába. A tekintetem kétségbeesetten siklott végig a termen, ahogy a göndör szerelmem után kutatott. Abban a pillanatban nem törődtem azzal, hogy nem viszonozta szavaim. Az egyetlen, amit szerettem volna, hogy megtaláljam őt és megakadályozzam abban, hogy valami hülyeséget csináljon.

Ebben a pillanatban tekintetem két férfibe botlott. Tudtam, Harry volt az egyik. Annak ellenére, hogy lágyan hullámos haját elrejtette a kapucnija, az alkata bizonyossá tette számomra kilétét. Hatalmas kezei Scott ingét markolták, ahogy megragadta őt és mosdó felé vezető falhoz szorította. Ugyanolyan magasak voltak, hasonló testalkattal. De Scottét nem lehetett azon férfi szépségéhez hasonlítani, aki éppen jeges pillantásokkal illette őt.

Összerázkódtam, amikor Harry a falhoz vágta Scottot. A vállamon nyugvó kéz elfordított a rémítő látványtól. Tom merőn nézett rám, követte pillantásom, tekintete a sötét átjáróban álló barátján pihent meg. Futottam, hogy lépést tartsak velük, ahogy menekültek előlünk. Újra megtörtént. Harry elveszítette a kontrolt, ahogy az édesanyja hátsó kertjében és ahogy a ringben is tette.