Dark Harry Styles Hun (befejezett)

43. Rész

Dan és én voltunk megbízva, hogy bezárjuk a boltot, hisz Steven a családját látogatta meg. Az ujjaim rutinosan szaladtak végig az albumokon, abc sorrendbe rakva őket. Ez a feladat általános volt, miután a vásárlók nem hoznak döntést, visszateszik a rossz helyekre. A bolt padlója tiszta volt, Dan a hátsó szobában nézte át a megrendeléseket és szortírozta azokat.

Amikor meghallottam az ajtó nyílását jelző csengettyűt nem törődtem vele túlságosan, egy újabb albumot tettem a helyére. A hajamat kitűrtem a szememből, hogy lássak.

- Sajnálom, nem vagyunk nyitva. - szóltam a hátam mögé.

Egy kicsit arrébb csoszogtam a T szekcióhoz. Ám a füleimet nehéz léptek zaja ütötte meg az éppen szóló dal hátterében. Különös érzés árasztotta el testemet. Egy furcsa érzés, mely azt sugallta nekem, az a valaki nem szándékozik elmenni.

- Hello gyönyörű.

Megfeszültem. Az üdvözlés általában bizsergést hoz teljes valómba, amint egy göndör hajú srác mondja rekedtes hangján. Az ajkam megremegett, a hasam görcsbe rándult. A „mű" hang megugrasztott, a kezemben tartott album a földre esett, a lábam elé. Kezemet a szám elé kaptam, megpróbáltam elrejteni szaggatott, zaklatott lélegzetem zaját, mely lassan majdnem zokogásba fordult át. Éreztem a mögöttem álló alakból áradó forróságot.

Nem Harry volt az.

Mozdulatlanul álltam, mikor fájdalmasan kapott a csuklóm után, mielőtt élesen maga felé nem fordított. Félelmem beigazolódott, ahogy felnéztem a férfire, akit Harry legyőzött a ringben. Nem volt választásom. Fenyegető alkatát előnyére fordította, a megfélemlítés volt fegyvere ellenem, ahogy kellemetlenül, túlságosan is közel állt hozzám. A sötét, tekergőző tetoválás volt az, ami egy hete megragadta a figyelmemet.  Egyáltalán nem volt kedvem ezzel a férfivel egyedül lenni. Az egyetlen, amit akartam, az Harry volt.

- Nem örülsz, hogy látsz, Bo? - vigyorgott rám Scott.

Ajkai vészjóslóan görbültek felfelé, amitől libabőrös lettem.

- Basszd meg! - csattantam fel, ahogy visszarántottam a kezem.

Scott mélyen felnevetett erőtlen fenyegetőzésemen.

- Ó, milyen ingerlékeny! - gúnyolódott.

Barna szemeit lejjebb vezette a mellkasomra. Undor fogott el, ahogy azt gondoltam, a felsőm által fedetlenül hagyott bőröm pásztázza. Ám meglepetésemre az ujjait a nyakamban hordott láncra fűze. Félelemmel telt pillantásomat az ajtóra vetettem, amelynek elérése apránként lehetetlenné vált.

Harry kevesebb, mint tíz percre volt. Ha futottam volna, akár öt perc alatt is elérhettem volna.

- Az övé? - kérdezte Scott, kissé megbillentve a fejét.

A kérdése visszarángatott a jelenbe, figyelmem rá összpontosítottam. Apró kezeimmel kitéptem a medált az övéből és védelmezőn tettem vissza a felsőmbe.

- Talán visszaadhatnám Harrynek... valami, ami rád emlékeztetné, hm? - hangja mélyebb lett, ahogy az utolsó szavakat is kimondta.

Ijedten hőköltem hátra, egy kijelzőbe ütköztem. A szívem vadul kalapált, a pulzusom az egekben volt, miközben gondolkoztam. Scott meg fog ölni. Hamar rájöttem, hogy előre megtervezte a helyszínt, tudván, hogy ezzel összetöri Harryt, aki olyan közel volt hozzám, de semmit sem tudott az engem fenyegető veszélyről. Biztos voltam benne, hogy Scott tudja a szokásainkat: talán elhúzná a kínzásom addig, amíg Harry értem nem jön munka után. Azt akarta, hogy a halálom az előtt a srác előtt jöjjön el, akit szeretek.