Dark Harry Styles Hun (befejezett)

45. Rész

Harry szemszöge

Éreztem a hideget a bőrömön, a másik test melege hiányzott mellőlem. Álmosan tapogatózni kezdtem a takarón, hogy megtaláljam Bo-t. Amikor felfedeztem, hogy nincs ott, eszembe jutottak az este korábbi eseményei. A pia, a kiabálás, a félelem és a zúzódások az arcán. De az ellenállásom nyomban eltűnt, mikor Bo álmában belém kapaszkodott, és ujjaimat összefűztem az övéivel, hogy megállítsam a rémálmait.

Hunyorogva ültem fel a függöny között beszűrődő fény miatt. A szívem hevesen vert, ahogy végignéztem a szobán, hátha megtalálom őt. Ledobtam magamról a takarót, kiszálltam az ágyból és a fürdőszobaajtó felé indultam.

Megbántam, hogy kiabáltam vele, hogy megijesztettem.

Bekopogtam, de csak néhány reménytelen másodpercig vártam, mielőtt benyitottam. Hol a pokolban lehetetett? Nem léphetett csak úgy le.

Dühös voltam és részeg, és nem tudtam megérteni, Bo miért nem szólt nekem a látogatójáról a munkahelyén. Hogyan vigyázzak rá, hogy ha nem mond nekem semmit? Amikor megláttam az arcát előző este, tudtam, hogy Dan igazat mondott. Az a beképzelt kis rohadék szinte élvezte, hogy elmondhassa, ő mentette meg Bo-t. Nem akartam arra gondolni, mi történhetett volna, ha nem megy oda.

Kisöpörtem a hajamat a homlokomból, és folytattam az utamat a konyhába, hogy megtaláljam Bo-t. Üres. A nappali nyitott ajtajához mentem. Megfogtam az ajtókeretet, és bepillantottam. Már majdnem ki is fordultam, amikor észrevettem a sötét, hullámos haját. Ott ült mozdulatlanul, felhúzott térdekkel az ablaknál, és kifelé nézett az ablakon. Apró kezeivel egy bögrét fogott, ajkához emelte, és belekortyolt.

Biztosan észrevett a szeme sarkából, mert ijedten kapta fel a fejét. Kék tekintete kissé megnyugodott, ahogy találkozott az enyémmel. Az arca még mindig sebes, ajka megrepedve, az állkapcsa zúzódásos. Az én gyönyörű, megtört barátnőm.

- Csináltam neked egy... teát. - dadogta a fejét rázva.

Szemeimmel végignéztem rajta, és felismertem a kockás inget, amit viselt. Az enyém volt.

- Bár már biztosan kihűlt. - folytatta. - Nem akartalak felébreszteni.

Amikor csendben maradtam, lenézett az ing egyik gombjára, és azt babrálta idegesen. Minden vágyam az volt, hogy hozzábújjak, de nem tudtam magam rávenni, hogy megmozduljak. Elviselhetetlenül sokat hallottam sírni tegnap este, a könnyei a mellkasomat áztatták, ahogy zokogott. De én nem tudtam semmit tenni. Bo mindig tesz váratlan dolgokat, de ez az utóbbi meglehetősen váratlan volt. Miért nem mondta el nekem?

- Kösz. - mondtam halkan.

***

Bo szemszöge

Ez kezdett nevetséges lenni. Két napja már, hogy összevesztünk. Azt hittem, hogy Harry szünetelni akar egy kicsit, mivel alig szólt hozzám. Szóval enyhe kifejezés, hogy meglepődtem, amikor a kocsijában várt rám másnap a munkahelyem előtt. Csendben mentünk a lakásához; tudtam, hogy rajtam akarja tartani a szemét.

Dan nem jött be dolgozni, én pedig egyre biztosabb voltam benne, hogy azért, mert túl gyáva volt, hogy találkozzon velem. A hátam mögött szólt Harrynek és elmondta neki, mi történt, akaratom ellenére is. De nem foglalkoztam vele, elég gondom volt Harryvel, aki még mindig alig tudott a szemembe nézni.

Kicsit belefáradtam a gyerekes viselkedésébe. Igen, eltitkoltam előle, mi történt, de ez már hülyeség. Biztonságban, a lakásába zárva tartott engem, és mégsem tudott velem rendesen beszélni. Tehát úgy döntöttem, magam veszem kezelésbe a helyzetet, nem hagyom, hogy ne vegyen rólam tudomást. És ha ez egy elkerülhetetlen veszekedést is jelentett, bevállalom, csak ne kell egy újabb napig kerülgetni a forró kását.