Dark Harry Styles Hun (befejezett)

52. Rész

A parti és annak gondolata, hogy este látom Harryt segített átvészelni a napot. Legnagyobb részt azzal voltam elfoglalva, hogy elkerüljem Dant, és egész jól teljesítettem, egészen addig, míg be nem lépett a raktárba, ahol egész délután bujkáltam. A hely, ahol voltam a hátsó részben volt, a világítást pedig hónapokkal ezelőtt meg kellett volna csinálni, így félhomályban voltam kénytelen dolgozni.

- Bo? - kiáltotta

Lépései visszhangoztak a csempézett falakon és a padlón.

- Ne már! - morogtam, miközben az egyik polc mögé hátráltam.

Törekvésemet azonban megakadályozta egy földön heverő doboz, amit korábban tettem oda. CD-k, feljegyzések szálldostak szerte körülöttem. Dan magasodott fölém, haja a homlokába hullott, mikor a kezét felém nyújtotta, hogy felhúzzon. Elfogadtam, s közben lelkesen leporoltam a ruhámat.

A halk köszönömömre bólintott egyet, én pedig néhány másodperc múlva elfordultam. Tudom, hogy illetlenség, de nem tudtam, mi mást mondhatnék, mostanában nem vagyunk beszélő viszonyban, főleg, mióta a hátam mögött cselekedett. Nem kellett volna elmondania Harrynek a történteket.

Ismét lehajoltam és elkezdtem pakolászni a feldőlt tárgyakat, amik immáron egy kupacban hevertek. Meglepődtem, mikor még egy pár kezdett el segédkezni. Szája szegletének apró rángása arra engedett következtetni, hogy valamit mondani szeretne.

- Sajnálom Bo - kezdte Dan. - Tudom, hogy nem az én feladatom lett volna elmondani neki, és nagyon rosszul érzem magam miatta. De csak aggódtam érted. Harrynek tudnia kellett.

A hirtelen vallomása egy kissé megzavart. Dan kissé pánikolt mikor nem szóltam semmit sem, majd letette a lemezeket és leült mellém. Mind a kettőnk háta a polcnak volt támasztva. Nem számítottam bocsánatkérésre, inkább azért aggódtam, hogy majd kiabálni fogunk egymással, ám ez nem történt meg. Nem voltam felkészülve.

- Ha tudok valamit tenni, hogy kibékítselek, meg fogom tenni.

Kezemet óvatosan az övére tettem, ami a térdén nyugodott. Remélem, hogy Dan nem értette félre, hogy összefűztük az ujjainkat. Ez a gesztus maximálisan baráti volt.

- Először eléggé haragudtam rád - vallottam be. - De megértettem, hogy miért tetted, csak rám figyeltél, és ezt igazán értékelem, Dan.

Szeme kékjében fény csillant, ahogy már nem aggódott annyira azért, hogy a tette rányomta a bélyeget a kapcsolatunkra. Visszahúztam a kezem és az ölembe ejtettem.

- Vissza tudunk térni oda, ahol voltunk mindezek előtt? Szeretek veled lógni munka közben - rám mosolygott.

- Természetesen, amint segítesz ezt rendbe rakni - mutattam a minket körülvevő rendetlenséget.

- Persze - nevetett.

Az eljárás sokkal könnyebb lett egy plusz pár kézzel, ami segített dobozolni és kivinni a polcokhoz, majd vissza az árút. Észrevettem, hogy Dan tartózkodóbban viselkedik velem, mint korábban. Annak ellenére, hogy megegyeztünk, elfelejtjük a múltat, volt valami, ami meggátolta abban, hogy teljesen természetesen és normálisan viselkedjen velem. Talán most értette meg igazán, hogy milyen komoly a kapcsolatom Harryvel.

- Mit csinálsz munka után? - kérdezte Dan, miközben egy vásárlóra mosolyogva átadta neki a cuccait és a nyugtát.

- Egy partira megyünk.

A pót-zacskókat a pult alá löktem, miközben egy rakoncátlan tincset eltűrtem a homlokomból.

- Mi?