Dark Harry Styles Hun (befejezett)

56. Rész

Átbeszéltük azt, amit még Liam hozott fel a buliban. Nehéz volt Harry előtt felhozni a témát. Még mindig nem mondta el, hogy ki is az az illető. De ez nem számított, legalább beszélt, amit egyfajta pozitívumnak tekintettem. Néhány hete eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a régi szomszédságát, ahol a táj magában rejtegeti az emlékeket. Nem irányítottam, nem kényszerítettem őt, ez nem az én környezetem volt. Olyan volt az egész, mintha egy, a nővérénél tett látogatásról hazafelé jövet elterelték volna a forgalmat, mely egy parkon vezetett keresztül.

- Jess és én szombatonként mindig eljöttünk ide hintázni. Anya adott nekünk pénzt, hogy vegyünk fagyit, de én nem szerettem volna, így a pénzemet mindig Jessnek adtam, aki kettő gombócot vett egy helyett.

Minden szokatlanul csendes volt, a nyár színes őszbe fordult át. Harry megfogta a kezemet és egy barátságos környék felé vezetett. Szép volt: egy tipikus park padokkal és óriási fákkal, mely visszaidézte a gyermekkoromat.

A rozsdás fémkaput Harry kinyitotta előttem, majd követett, ahogy bementünk a majdnem teljesen elhagyatott játszótérre. Elmosolyodtam, ahogy egy visítozó kisfiú hangját meghallottam, aki éppen az apukája elől bújt el.

A kavicsok meg-megszólaltak a csizmám alatt, ahogy a hinta felé lépkedtünk. Harry nyakig felhúzta a dzsekijét, hogy óvja magát a széltől. Én a zsebembe süllyesztettem a kezeimet. Melegen magához húzott.

- Megvettük a fagyikat és eljöttünk ide. Ragaszkodott a díszítéshez, az enyém a csokoládépehely volt. - Arckifejezése ellágyult az emlékek felidézésére. - Volt egy csapat srác; néhányat felismertem arról a környékről, ahol éltünk. Megütötték, majd kinevették.

Megálltam a hintával, annyira elmerültem az általa elmondott képek elképzelésével. A fiatal Jess és az öccse. Látam már képet mind a kettőjükről tinédzser korukból. Harry haja teljesen göndör volt.

Ahogy lábra álltam a ülésem vígan lengedezni kezdett a láncokon oda és vissza.

- Megütöttem, mondtam neki, hogy húzzon el. Egy haverja a híd felé lökdösött. - Harry tekintete a fa tákolmány felé fordult. - Behúztam neki egyet - a hangja lágy volt. - Aznap nagyon csúnyán elvertek, de az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az Jess volt. Gyakorlatilag ő vitt haza, és megszidott, amiért olyan hülye voltam, hogy belementem a verekedésbe. Emlékszem, Anya kiabált velünk, majd ágyba küldött, mielőtt még az apám haza ért volna.

Harry nem nézett rám miközben mindezt elmesélte, talán még mindig az emlékképekben volt elmerülve. Kinyújtóztatta a földön lévő lábát és ellökte magát.

- Azt hiszem, azon a napon jöhetett rá Anya, hogy milyen is leszek majd valójában... És ez megijesztette őt.

***

- Ez a házad?

Földszintes volt, piros bejárati ajtóval és egy takaros kerttel, egy ház, amit valaki más otthonnak hív. A környék csendes volt, egy hölgy a kutyájával elment mellettünk és kellemes délutánt kívánt.

- Volt.

- Jól néz ki.

- A benne élt pocsék élet nem passzolt a külsejéhez.

Harry elmosolyodott, de el tudtam képzelni, milyen nehéz lehet neki ott állni, az előtt a ház előtt, melyben a gyerekkorát élte.

- Elmehetünk, ha szeretnéd! - mondtam, miután láttam, hogy rossz hatással van rá a látogatásunk.

Együtt ácsorogtunk, Harry a kezemet szorongatta, mintha szüksége lenne bizonyítékra, hogy a jelenben van és el tudjon szakadni a múlttól. A testtartása merev volt, a figyelme kiélesedett, amint zajt hallott a szomszéd ház garázsából. Én nem igazán törődtem vele, egészen addig, amíg követni nem kényszerültem a kíváncsi fiúmat.