50. Rész

6.1K 193 9
                                    

- Anya

A nő még mindig szeretetteljesen rajtam csimpaszkodott mikor Harry közelebb lépett.

- Anya - szinte némán beszélt, láthatóan zavarba hozta anyja felém tett gesztusa.

Ölelése már nem tartott sokáig, ahogy lefejtette karjait rólam. Ajka széle felfelé görbült, ahogy egy zsebkendőt emelt a szeméhez. Kuncogtam, miután a fiatalabb nőből nevetés tört ki. Rövid szőke haja lengedezett körülötte, ahogy próbált rájönni jókedvem okára. A szeme ugyanolyan elbűvölő zöld volt, mint Harryé. Jess. Annak kell lennie. Ám fel nem tett kérdésemre hamar megkaptam a választ.

- Bo, ő az édesanyám, Kathy és a nővérem Jess - mutatott be minket tiszteletteljesen egymásnak. - Nem tudtam, hogy beugrotok.

A hangjában hallatszódó élből arra következtettem, kissé bosszús volt. Harry valószínűleg szeretett volna egy találkozót szervezni és jobban örült volna, ha nem így ismerjük meg egymást, de én nem bántam a dolgot. Örültem, hogy végre megismerhetem őket.

- Erre jártunk.

- Örülök, hogy megismerhetlek benneteket - mosolyogtam.

- Szintén, kedves.

Csendben voltunk néhány pillanatig, Harry a hátamra vezette kezét, ujjaival lágyan simogatott, hogy ellazuljak. Két szempár kémlelt minket, az apró gesztusra elmosolyodtak. A kutató pillantások ráébresztettek, hogy ők még nem látták Harrynek ezt az oldalát. Azon töprengtem, látták-e valaha egy lány oldalán őt.

- Még mindig pizsamában vagytok - mondta az anyukája, szeme körül apró ráncok jelentek meg mikor elmosolyodott.

Éreztem a csípőmön lágy szorítását, ahogy közelebb húzott magához.

- Még csak nemrég keltünk fel.

- De hiszen már mindjárt dél, édesem.

Egy aggódó anyát láttam, magam előtt, aki törődik a fiával, még ha az elmúlt négy évben nem is tette. Nehéz lehet elfogadni a kialakult szituációt: az elmulasztott időt, nézni, ahogy Harry fiatal felnőtté érik. Ez nem hanyagság volt, sokkal inkább távollét Harry részéről. De még mielőtt bárki tudott volna mondani valamit, egy humoros hang szólt közbe.

- Nos, valószínűleg valami sokkal viccesebbet csináltak múlt éjjel az alvásnál - Jess a kézfeje menedékében próbálta elfojtani nevetését.

Az arcom lángba borult, ahogy Harry mellkasáé lett a fő érdeklődés. A harapás, mellyel a szenvedély hevében illettem egyre inkább láthatóvá vált a fényben. Ez a zavar beárnyékolta annak gondolatát, hogy az én anyám észre fogja venni a Harry testén hagyott foltokat. Ez volt az első alkalom, hogy valamiféle benyomást tegyek Harry családjára, és mi éppen, hogy csak kiszálltunk az ágyból egy mozgalmas éjszakát követően. Megkönnyebbülésért, zavarért imádkoztam, bármiért.

Sietve Harry elé léptem abban a reményben, hogy valamelyest sikerül eltakarnom meztelen felsőtestét. Az arcomat ingének mandzsettájával dörzsöltem, ami éppen rajtam volt és próbáltam szabadulni a kellemetlen érzésektől. Egy kar játékosan a derekam köré fonódott, ahogy a fejemet egy kissé oldalra billentettem, hogy valamit odasúgjak neki.

- Menj és vegyél fel egy pólót - mormoltam.

Harry láthatóan jól szórakozott zavaromon, tekintetében mosoly bujkált.

- Gyere velem.

Elindultam az ajtó felé, Harry pedig jött utánam.

- Bocsássatok meg, elmegyünk átöltözni. Érezzétek magatok otthon - szólt feléjük és mutatta, hogy üljenek le.

Dark Harry Styles Hun (befejezett)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang