Dark Harry Styles Hun (befejezett)

47. Rész

Mindketten kimondtuk. Mind a ketten kimondtuk azt, amihez nekem nem volt bátorságom 5 nappal ezelőttig. Ekkor találkoztam utoljára Harryvel. Az a néhány pillanat örökké megmarad, ahogy visszaemlékeztem, miként formálta hangtalanul a szavakat: szeretlek.
Ez egy általánosan használt, szinte már közhelyként jelen lévő mondat napjainkban. De az, hogy ezt Harry mondta, új jelentést kölcsönzött neki. Kételkedtem benne, hogy valaha is mondta volna bárkinek ezt, a családját leszámítva. Talán soha nem vágyakozott olyan kapcsolatra senkivel sem, ami túl sok érzelmet és bizalmat hordoz magában. Egy másik embert szeretni.
Harry szavai olyan erőt adtak nekem, melyről nem képzeltem, hogy lehetséges. Valamit, ami lehetővé tette a mellkasomra nehezedő, elnyomó félelem elűzését, ahogy léptek zaját hallom a hátam mögül. Visszasétáltam Zoe házához, miközben az ég sötétségbe borult. Az ujjaim a táska mélyébe csúsztak, hogy megtaláljam az alján heverő sprayt. Nem akartam tovább meg-félemlítve élni.
- Hátra! - kiáltottam, miközben megfordultam, hogy a támadómra nézhessek.
A jobb kezem erősen szorított a sprayt míg kinyújtott karral célba vettem az előttem magasodó alakot.
- Basszus.
Az egyetlen dolog, amit észrevettem, a pánikkal teli vonásai voltak. Harry hátrébb lépett, hogy megvárja, amíg lentebb engedem a fegyverem. A szívem vadul vert, ahogy rájöttem, nem egy idegennel állok szemben.
- Az paprikaspray? - kérdezte hitetlenül. Elvette tőlem, elolvasta a feliratot, amíg én azon fáradoztam, hogy lenyugtassam megugrott légzésem. - Honnan a francból szerezted? - a keze után nyúltam, kikaptam belőle, és biztonságba helyeztem a táskámba.
- Lucy apukája rendőr - magyaráztam. - Nem kellene követned.
- Még egyszer nem követem el ezt a hibát - ígérte.
Játékos hangja ellenére egyértelmű volt, hogy a tettem meglepte Harryt. De ahogy a másod-percek múltak, észrevehető csend ereszkedett ránk. Az a néhány szó, amit váltottunk könnyebbnek tűnt, mint telefonon beszélni. Ahogy elé álltam nem tudtam, mit kellene mondanom. A legutóbbi alkalommal, mikor beszéltünk, bevallottuk egymásnak az érzéseinket. Innen merre tovább?
Harryre néztem, aki az ajkát harapdálta idegességében. Kissé megnyugtatott az a tudat, hogy egy cipőben járunk.
- Nem kellene... ? - az út felé bökött, hogy folytassuk az útunkat.
- De.
Ahogy sétáltunk észrevettem habozó kezét, amint nem tud dönteni, hogy enyém után nyúljon-e. Nem nyújtottam Harry felé a kezem, ez az ő gondja volt.
- Észrevették, Harry - mondtam hirtelen.
- Mi? - hangja magasan csengett értetlenkedésében. - Ki vett észre mit?
- A harcot, a kocsmai verekedést - kissé megráztam a fejem, miközben folytattam az utamat mellette. - Susmorogtak a dologról és a rendőrség megtudta. Nézd Harry, csak azt szeretném, ha óvatosabb lennél. Mondtam már neked, hogy nem foglak a börtönben látogatni és még mindig tartom magam ehhez.
- Rendben - válaszolt egyszerűen.
- Csak ennyi?
Többre számítottam, tiltakozásra. Harry csendes egyetértése elgondolkodtatott, megálltam a járda kellős közepén. Felém nézett, miközben még mindig óvatos volt. Meleg kezei elindultak, hogy kapcsolatba lépjenek enyéimmel, ám szinte azonnal vissza is zuhantak.
- Nem veszítelek el. - Harry csendben maradt pár pillanatig. - Ha ehhez az kell, hogy jobban féken tartsam az indulataim, meg fogom próbálni.
Ezen érvelése teljesen ledöbbentett. Harry makacs természete volt az egyike azon tulajdonságának, ami megakadályozta, hogy egy legyen a sok, egyet értő emberből.
- Köszönöm.
Egy félénk mosolyt villantott rám, mielőtt eltűnt ajkairól és a szórakozottság vette át a helyét. A játékos oldala volt az, amibe elég hamar beleszerettem. Volt egy olyan érzésem, hogy azon kiváltságosok közé tartozok, akik láthatták azt, amit a legtöbben nem.
- Gyere, Sean negyven perc múlva kezd és még át kell öltöznöd is. Tudom, hogy a nőknek mennyi időbe telik kész lenni.
- Meghiszem azt - bosszankodtam.
Nevetése mosolyt csalt az arcomra.
- Persze, persze, na gyere!
Miután megtört köztünk a jég a minimum az volt hogy megérintjük egymást. Ahogy sétáltunk tekintetem Harryre vándorolt. Eddig nem szenteltem időt annak, hogy megnézzem, hogy is néz ki; felsőtestét egy fehér póló takarta, amely a zakója alól kandikált ki. Fekete farmert és egy, számomra még nem látott cipőt viselt.
- Imádom a hajadat.
A szokatlan mondatom hatására homlokát összeráncolta, ujjai néhányszor végigszántottak a haján.
- Kösz - nevetett.
***
Anya üdvözölt minket, ahogy beengedett az ajtón. Felajánlotta, hogy csinál nekünk valami harapnivalót, mielőtt munkába megy.
- Megyek, elkezdek készülődni - mondtam neki.
Harry bólintott, ahogy utamat a lépcsőhöz irányítottam. Bizonytalanságot éreztem, nem tudtam, hogy felhívjam-e magammal. Neki azonban nem volt választása. Kívácsiság gyúlt bennem, ahogy Anya megpróbálta megragadni Harry figyelmét. Követte Anyát, miközben én csendesen leültem a lépcsőre.
- Valószínűleg észre vetted, nem nehéz, hogy Bo arcát ütések tarkítják. - visszatartottam a lélegzetemet, ahogy arra vártam, hogy ezt a bizzar beszélgetést folytassa. Nem számítottam arra, hogy felhozza ezt a témát Harrynek.
- Azt mondta, hogy felbukott a küszöbben, de én nem vagyok benne biztos, hogy ez történt. Nem kételkedem abban, hogy törődsz vele, Harry. Csak aggódom. Te többször találkozol vele mostanában, mint én. Megtennéd, hogy rajta tartod a szemed?
Átsiklottam Anya aggodalma fölött, azt hiszem rájött a hazugságomra.
- Természetesen. Nem kell aggódnia. Bo biztonságban van velem - felelte Harry.
- Köszönöm.
Elmentem a korábbi helyemről és lekiálltottam a lépcsőn.
- Harry, tudsz jönni és segíteni kiválasztani a ruhát?
***
- Tetszik?
Figyelme ismét felém irányult, miközben a telefonját maga mellé tette a paplanra. Szinte kényszerítettem, hogy megnézzen néhány kiegészítő-változatot.
- Az szép - bökött a zöld anyag felé.
- Ezt mondtad mind a négynél - dünnyögtem.
- Azért, mert mindben káprázatosan nézel ki.
Válasza arra késztetett, hogy megkérdezzem, az édesanyja valamint a nővére milyen gyakran hozták hasonló szituációba, ahol a néhány szimpla szó élet-halál kérdés az embernek. Vagy csak egyszerűen elaludt a fotelben. Kételkedő tekintetem azonban arra késztette, hogy ismét szembe állítsa magát a feladattal.
- A lilát.
A szekrényben lógó ruhára bökött. A srácok feledékenyek. Azt akartam, hogy válasszon egyet, de ne ezt. Kétkedő pillantása láttán egyértelművé vált, hogy segítségre szorul. A vállfát megemeltem, miközben az alatta lévő anyagot egy kissé megráncigáltam.
- A tengerészkéket.
Hála az égnek.
- Igen! Ez az, ami nekem is tetszik.
Rám vigyorgott, büszke volt a döntésére.
- Jó választás, Styles.
Harry kiment a fürdőszobába amíg én befejeztem a sminkelést s megigazítottam a hajam még egyszer. A szempillaspirált akkor tettem le, mikor Anya hangját hallottam meg, amint engem hív.
- Bo!
Meztelen lábbal szeltem át a szobám ajtajához vezető szőnyeget, s majd miután feltártam, Anya aggodalommal telt pillantásába ütköztem.
- Anya, mi a gond?
- Hol van Harry? - kérdezte, miközben körülkémlelt.
- A fürdőszobában. Miért? - aggodalmaskodtam. - Anya! - megfogtam a kezét.
- Azt hittem, hogy odakint vagy.
A kijelentése összezavart.
- Nem, sötét van és éppen hogy kész lettünk, hogy elinduljunk a showra.
- Ezt gondoltam én is - megerősítette önmagát. - Bo, azt hiszem van odakint valaki. A konyhában voltam... egy férfi áll a sötét kertben.
Scott szavai szivárogtam elmémbe, dühös hangja, mikor abba kellett hagynia azt, amit elkezdett. Mi van, ha kiderítette, hogy hol lakunk? Apa tudná, hogy mi a helyes, ő mindig is tudta kezelni a szorult helyzeteket. Anyával mi használhatatlanok voltunk ilyen téren. Képtelen volt azokat a helyzeteket kezelni, amelyekben az egyszem lánya veszélyben volt. Nem akartam, hogy aggódjon. De ha Scott itt volt, akkor mind a kettőnknek árthat.
A legrosszabbra gondoltam, ami elterelte a fürdőszobából kilépő Harryről a figyelmemet. A helyzet rabjává váltam.
- Minden oké?
A hangja rántott vissza mind a kettőnket a jelenbe. Felé fordultam.
- Van valaki az udvaron - nyögtem.
A beszélgetésben beállt csend egyértelművé tette számomra, hogy az ötlete megegyezett az enyémmel. Scott. Elsötétedő tekintete köztem és anyám között cikázott.
Nem volt időm, hogy bármit is mondjak neki, máris elindult. Lépései alatt alig hallhatóan megnyikordultak a lépcsőfokok. Tudtam, hogy mire készül.
- Harry - szóltam utána.
Megfordult, s miközben én az alsó fokokon álltam, szemmagasságba kerültünk. Tudta, hogy nem szeretném elengedni, hogy kilépjen a hátsó ajtón az éjsötét kertbe.
- Maradj az anyukáddal.
Az aggodalmam tisztán érzékelhető volt, nem szerettem volna engedni. De az elhatározásom romba dőlt, ahogy óvatosan kitúrt egy tincset a szememből és a fülem mögé tuszkolta. Észrevettem a szemében megcsillanó fényt, ahogy megtörte a minket összekötő kis kapcsot.
- Igazán gyönyörű vagy ebben a ruhában.
Halkan beszélt, hangja nyugtatólag hatott rám.
- Azt szeretném, ha idebent maradnál az anyukáddal.
Tekintetemet levettem róla, ahogy Anya feltűnt a lépcső tetején. Harry egy bizalomébresztő mosolyt küldött felé ahogy a vállam fölött ránézett.
- Légy óvatos! - a hangom megtört volt.
- Az leszek.
A lépcső alján ülve türelmetlenül vártunk. Csak pillanatoknak tűnt az idő, míg folyamatosan kutató pillantásokat vetettünk a konyhai ablakra. Néhányszor megvillant az elemlámpa fénye, amit Harry vitt magával. Nyugodtság szállt rám, ahogy Anya a kissé nyirkos kezét az enyéim közé vonta. Amikor becsapódott az ajtó mind a ketten a közeledő Harryre emeltük a tekintetünket.- Nincs odakint senki - bólintott
- Köszi Harry, hogy megnézted.
Anya felé biccentett, halványan elmosolyodott. Sietve elé léptem, karjaimat a csípője köré vontam, remegtem. Nem rögtön ölelt meg, bizonyítva, hogy nem számított a hirtelen gesztusomra.
- Nyugi Bo, minden oké.
Szorításom nem múlt, ahogy égő arcomat a mellkasába temettem. Jobb keze a hátamat simogatta miközben a fejemre egy puszit adott. Az arcom kissé kipirult, mikor ráeszméltem, hogy Anya valószínűleg minket kémlel.
- Ó, hát nem ti vagytok a legaranyosabb... Basszus, el fogok késni a munkából.
Nem tudtam mást tenni, mint felnevetni, amiért akaratlanul is változást hozott a feszült légkörbe. Fürgén felkapta a táskáját, s közben mind a kettőnknek lediktálta a kórház címét.
- Örülök, hogy minden rendben van és érezzétek magatokat jól. - sietve végigvezette tekintetét a konyhán, miközben azt nézte, hogy nehogy valamit otthon felejtsen. - És... amiről beszéltünk - szavait Harry felé intézte.
- Megjegyeztem - biztosította Anyát.
- Ó, és ha gondoljátok, együtt maradhattok este, szívesen látunk éjszakára. Igen, nagyszerű. Elmentem.
Soha nem láttam még korábban anyát ilyen gyorsan az éjszakai műszakra sietni.
- Jó fej az anyukád - mondta Harry.
A hangjában csengő jókedv egy pillanatig volt érzékelhető, aztán alkaromnál fogva maga felé fordított és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Nem kell többet aggódnod, vigyázni fogok rátok. Megtalálom a módját, Bo!
Sziklaszilárd kijelentésének köszönhetően minden egyes kimondott szavát elhittem. Felmelegítette szívemet a tudat, hogy van, ki a gondunkat viseli. Túl rég óta éltünk Apa nélkül, s most úgy tűnik, Harry valamelyest enyhíteni tudja a hiányát.
- Megígérted - figyelmeztettem a korábbi beszélgetésünkre, mikoris azt mondta, megpróbálja minimalizálni a benne tomboló agresszivitást.
- Nem felejtettem el - Harry hangja halkan csengett. - De most már mennünk kell - mondta, miközben a kezén lévő óra mutatójára pillantott.
***
A művészstúdióhoz érve számos embert láttunk kint lézengeni, többségük a bejárat mellett szívta cigijét. A világítás le volt kapcsolva, a koromsötét éjszakban próbáltunk Harryvel kiszabadulni a biztonsági öv óvó fogságából. Figyeltem, ahogy kiszállt a kocsiból, tesztelésképp azonban az én ajtómat is megpróbáltam kinyitni. Legnagyobb meglepetésemre minden gond nélkül kitárult. Egy kissé össze voltam zavarodva, miközben Harry megjelent nálam, hogy kisegítsen. Nem szólt semmit arra, hogy a biztonsági zár rendszerint be volt kapcsolva; a kulcsain megnyomott egy gombot, ezzel bezárva a járgányt és a zsebeibe süllyesztette őket.
- Kész vagy? - kérdezte kedvesen.
Bólintottam és belé karoltam, ahogy egy kisebb tömegen próbáltuk átfurakodni magunkat az épület üvegajtajának irányában. Számos embert felismertem, de örültem, amiért Harry ismét bemutatta ők, így már biztos lehettem abban, hogy nevük bekúszott memóriám legrejtettebb rétegeibe is. Elcsodálkoztam, Harry mekkora hatással van az őket körülvevő emberekre, én néha arrogánsnak nevezném azt, amit ők mindennapinak. A bemutatásokat Sean érkezése zavarta meg, aki nagyon izgatott volt.
- Tetszik?
- Mi? - mosolyogtam rá
- Nézzetek le!
Követtük az utasítását, a színes térre vezettük a tekintetünket. A vásznunkat egy hatalmas üvegtábla alá helyezték, lehetővé téve a vendégeknek, hogy rajta sétáljanak.
- Wow.
- Igen, ez az általános reakció - vigyorgott. - Nagyon örülök, amiért ekkora sikert arat, köszönöm mindkettőtöknek, hogy megcsináltátok.
- Nem ügy - Harry megtapogatta barátja hátát.
Ahogy az emberek mocorogtak egyre kevesebb szabad hely maradt, az egyik kép népszerűbb, mint a másik. A felhozatal változatos, különböző méretben és színben találhatók képek. Közelebb léptem a Harryvel közösen festett lepedőhöz. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól néz ki majd, Sean segítségével valami igazán mesés jött létre.
Harry oldalra fordult, amit észrevettem és így gátlástalanul figyelhettem vonásait. Hirtelen forrónak éreztem a levegőt, biztos voltam benne, hogy az arcom halvány rózsaszínben pompázik. Kétség sem fért hozzá, a képen Harry látszik elterülve. Azon rimánkodtam, hogy senki más ne vegye észre, akkor ugyanis le sem tagadhatnánk, hogy mi készítettük egy elhagyatott stúdióban.
Harry megköszörülte a torkát, emlékeztetve arra, hogy ne nézzek olyan gonoszan, mint amilyennek éreztem magam.
- Én... van itt pár ember, akivel szeretnék beszélni.
- Rendben.
Néztem, ahogy Harry eltávolodik, magas alakja lehetetlenné tette, hogy szem elől veszítsem.
- Bo, nem volt már több helyem ezekre - Sean ott termett mellettem. - Azt hiszem, ezek tetszenének neked.
Hálásan pillantottam a képekre.
- Köszi.
- Sean!
A hang irányába fordította a fejét.
- Sajnálom Bo, majd később még találkozunk.
Ahogy ő is elment mellőlem mosolyogva magam elé vettem a képeket. Vicces pillanatok, amikor Harry nyuszifület mutat nekem, stb. Egy képen a festékes énünk köszönt vissza. Én a kamerába vigyorogtam, mikozben Harry csukott szemmel puszit nyomott az arcomra. Mosolyogva emlékeztem vissza az arcára festett fekete csíkokra és a kócos hajára.
A következő kép láttán bennem rekedt a lélegzet. Természetesen Harry csodásan nézett ki, rózsaszín ajkai széles mosolyra húzódtak, arccal a gépezet felé fordult. Ha nem tudnám, hogy ki van a képen, azt mondanám, hogy a lány teljesen szét van esve. Nem voltam kész a villanásra. Egy olyan képet tartottam a kezemben, amin a megjelenített pillanatról azt gondoltam, csak az ősrégi fekete-fehér képeken vannak; ahogy egy pár sok távol töltött idő után ismét egyásra talál.
- Aranyos, nem? - hallottam a kérdő női hangot.
Sietve a táskámba süllyesztettem a képeket, majd megforultam. Egy magas, őszes hajú nő állt mellettem. A ruha, amit viselt majdnem a földig ért. A kerek fülbevalója lassan ringott a fülében miközben a válaszomra várt.
- Igen, szerintem is nagyszerű.
- Sean egyszerűen tehetséges.
Egyetértésemben bólintottam, majd tovább tanumányoztunk a falon lógó alkotást. Ám a beszélgetésben beállt csend nem tartott sokáig, a nő undorodva felmordult. Tekintetemmel követtem az övét, ami Harryn állapodott meg. Egy távolabbi fal felé ment a gelérián keresztül.
- Először is, az ilyen srácok soha nem jók - kezdte. - Hallottam, hogy kismillió balhéba belekeveredett. Le kellene csukni, hogy ne okozzon több problémát.
Beszédstílusa és maga a téma is idegesített. Ő semmit sem tud!
- Nem helyes, ha úgy ítélkezik valaki felett, ha nem ismeri őt - mondtam halkan.
Arcvonásainak köszönhetően egyrtelművé vált, bármire számíthatok tőle, csak egy bólintásra nem.
- Mindenesetre nem szeretném, hogy a lányom egy ilyen férfival randizzon - büszkének tűnt.
Elegem volt ebből a beszélgetésből és a ruhájának bámulásából is.
- Az jó, ugyanis ő az én barátom.
Vörös ajkai szétváltak kijelentésem nyomán, a fülbevaló még mindig hülyén ringatózott a fülében. Már indultam volna el tőle, mikor még gyorsan összeszedtem a gondolataimat.
- Ó és meglehetősen jó numera.
- Hogy merészeled? - felemelte a hangját.
- Húzzon el.
Boldogan mentem el a nőtől, tekintetemmel Harryt kerestem akit az előbb elveszítettem. Észrevettem egy göndör tincsét, amint egy képet csendesen nézegetett. Az öltöny a széles vállain nyugodott. Egyetlen dologra vágytam csak: játszani a fürtjeivel a nyakánál.
Mellé álltam és összefontam az ujjainkat.
- Merre jártál? - érdeklődött.
- Megvédtem a becsületedet.
- Igazán?
- Igen.
- Csúcs, köszi - reagált nevetve.
Az emberek fecsegése tökéletes kontrasztot nyújtott a mi csendességünk ellen amint a vásznat nézegettük. Sötét árnyak "fröcskölték" a képet, ezzel létrehozva valami nagyon művészi rendetlenséget. Valamit, amihez nekem nem volt érzékem.
- Fogalmam sincs, hogy mit nézünk - nyögtem.
- Nekem sincs - súgta Harry. - Szerintem a lelket ábrázolja, vagy valami ilyesmi. Lövésem sincs, hogy az itt kiállított dolgok miről szólnak.
- Ez közös bennünk.
Úgy gondoltam, ez a megfelelő időpont, így rákérdeztem a dolgokra.
- Megengedted, hogy magamtól kiszálljak az autóból.
- Próbálok változni - lepillantott rám.
Szemeiben sebezhetőség tükröződött, majd gyorsan a következő képre emelte tekintetét.
- Észre vettem.
- Nem akarlak birtokolni, úgy értem... nem szeretnélek elijeszteni - vallotta be. - Rengeteget gondolkoztam rajtunk az elmúlt pár napban. Van valamink, és nem szeretném, ha ennek vége lenne.
- Én sem - ismertem be halkan. - De ne változz túl sokat. Szeretem a rosszfiús oldaladat is - poénkodtam csendesen.
Nevetése mosolyt csalt az arcomra. Ez volt az egyik kedvenc hangom.
- Szeretlek - halkan mondta Harry, miközben a csípőmnél fogva magához húzott.
A pír az arcán ritka látványt nyújtott. De még mielőtt én is kimondhattam volna az érzéseimet egy éles női hang szelte át a levegőt.
- Ő az - mutatott rám, miközben értesítette a biztonságiakat.
Megfogtam Harry kezét és magam után húztam a tömegben egy védett hely meglelésének érdekében. Felzárkózott mellém miközben a ruhám megemelve haladtunk tovább.
- Miért menekülünk? - kérdezte nevetve.
Vállaira tettem a kezem és közel hajoltam a füléhez, hogy hallja a csak s kizárólag neki szánt szavaimat.
- Én is szeretlek - súgtam.
Az arcomról levakarhatatlan mosolyom csókba fordult át, kezeimet a hajába vezettem, míg ő a derekamba mélyesztette ujjait. A körülöttünk lézengő emberek sokasága nem vett tudomást fűtőtt érzelemkinyilvánításunkról. Egyet kivéve.
- Ő az, aki tisztelenlen és goromba volt velem.
Harry elhúzódott, játékosság csillant a szemében ahogy tekintetét rólam a kissé pufók nőre emelte.
- Mit mondtál? Ekkor védted meg a becsületemet? - kérdezte.
Nevetve bólintottam.
- Mind a kettőt ki kellene dobatni - a nő tovább zaklatta az unottan nézelődő biztonságiakat.
Figyelmen kívül hagytam őt, kezemet Harry combjára tettem miközben kifelé furakodtunk. Tudtam, hogy ő is érzi a szikrákat, melyek mind a kettőnk testét felpezsdítik.
- Vigyél vissza a lakásodba - kértem szinte levegővétel nélkül.
- Örömmel.
A nő megbotlott, egy zömök kar nyúlt utána és segített neki visszanyerni az egyensúlyát. Félelmetesnek tűnt, ahogy felém tornyosult.
- Elnézést - mondta Harry durván.
A nő egy bizonytalan lépést tett oldalra, ezzel felfedve az utat Harry előtt.
- Később találkozunk Ian - kiáltott még egyszer utoljára hátra.
- Rendben Haz - szólt vissza a biztonsági őr.
Ő mindenkit ismer? Ezen töprengtem, miközben sietősen elköszöntem Seantól, aki egy csomó művészlélek gyűrűjében ácsorgott. Hamarosan kint voltunk az éjszakai levegőn, megkönnyebbülve dőltem Harrynek, míg ő felém fordult, hogy a szemembe nézzen.
- Alig várom, hogy lehámozhassam rólad ezt a ruhát - búgta.
Felsikoltottam, mikor alám nyúlt és meleg kezeivel ölelve a kocsihoz sétált velem.