Dark Harry Styles Hun (befejezett)

41. Rész

-Bo!

Megfordultam, és Dannel találtam szemben magam. Rámosolyogtam, mielőtt visszafordultam az öltözőszekrényemhez. A mellettem lévő szekrény ajtajának dőlt, miközben én kotorásztam, és pakoltam a táskába a cuccokat, amiket haza kellett vinnem.

- Minden rendben? - kérdeztem.

- Igen, csak beszélni akartam veled.

Néztem, ahogy elsimít a homlokáról pár tincset. Az én magasságom eltörpült az övé mellett. Úgy tűnik, mindenki magasabb nálam. Dan megköszörülte a torkát, míg én türelmesen vártam, és lenéztem a telefonomra. Harry már a bejáratnál lesz, hogy felvegyen.

- Nézd, ismerem a barátodat és nem egészen értek egyet vele... De te és én még mindig lehetünk barátok, nem? Tudom, hogy ő nem hagyna téged a munkán kívül találkozni velem, de...

Homlokráncolva ráztam meg a fejem. Dan aggodalommal az arcán állt meg a beszéddel.

- Én...

- Harry erőszakos tud lenni néha, de nem irányít engem. A magam ura vagyok. Senki nem mondja meg nekem, hogy mit tegyek. Csak nem akarom felidegesíteni őt. Az még több gondot okozna, és én pedig nem akarok több vitát kettőtök között.

Dan, úgy tűnt, átgondolja a hallottakat, mielőtt egy apró mosolyt küldött felém, és bólintott. Kicsit csalódottnak látszott.

- Nekem megfelel, amíg tudunk munka közben együtt lógni.

- Hát persze - mondtam vigyorogva.

Néhány másodpercig habozott mielőtt széttárta a karját.

- Kapok egy ölelést?

Megálltam, bezártam a szekrényem, majd szégyenlősen bólintottam és közelebb mentem Danhez, hogy körém fonja a karjait. Nevetni kezdtem, mikor játékosan megszorított.

- Mennem kell, Harry már vár.

Dan mély lélegzetet vett, szinte mintha csak a samponom illatát lélegezte volna be. Vonakodva engedett el, és én pedig hátrébb léptem tőle. Sötétkék szemei az enyémet figyelték, majd az ajkaimra nézett és elmosolyodott.

- Hamarosan találkozunk, Bo.

- Legyen szép estéd!

„Elegánsan" megfordultam, és nekimentem az ajtókeretnek. Mögöttem hallottam Dan kuncogását mielőtt elindultam a folyosón. Csoszogtam a szürke csempén miközben a mobilomat kerestem, amit bedobtam a táskába. Tekintetemmel Poppyt kerestem, de biztos el volt foglalva egy vásárlóval, mert szőke tincseit sehol nem láttam. Folytattam a sétámat a bejárat felé, de összevont szemöldökkel néztem a bolt távolabbi sarkába. Egy férfi állt ott háttal nekem, fejét lehajtva. Fogalmam sincs, miért ragadta meg a figyelmem, hiszen egész nap ki-be járkáltak a vásárlók az üzletben. Talán a sötét tintával teletetovált karja fogta meg a tekintetem. De nem volt időm, hogy helyre rakjam a fejemben az ismerősnek tűnő mintákat, mert valami keménybe ütköztem.

- Elnézést! - mondtam azonnal.

Az ügyetlen akciómat nem lett megbocsájtva, helyette egy rekedtes nevetés vonta el a figyelmemet miközben felfelé néztem, és találkoztam egy pár fényes, smaragdzöld szempárral.

- Helló, gyönyörűm.

Előbújt a bal oldali gödröcskéje, ahogy vigyorgott rám, láthatóan jól szórakozott. Harry felismerte meglepettségemet, nem vártam, hogy a bolton belül látom. Általában a Range Roverében ülve szokott várni rám. Steve még mindig tartott egy kicsit attól a magas férfitől, aki egyszer majdnem betörte az orrát.