40. Rész

6.4K 210 2
                                    

*Harry szemszöge*

Bo az elmúlt napokban furcsán viselkedett. Úgy tűnt mintha más dolgokon járna az esze. Imádkoztam hogy nem azért mert megbánta hogy lefeküdt velem. Gesztusaim kissé fenntartottak, óvatosak voltak, nem akartam még jobban megbántani őt. Még mindig kicsit nyugtalanított a gondolat hogy mi történt a hálószobájában, mérges voltam amiért elvesztettem az irányítást. Bo-t soha nem kellett volna ennek kitennem.

Amikor beléptem a nappaliba, Bo felém fordult, matatott a táskájában. Felsőtestét sötét ingem díszítette, ami már meglehetősen hozzá nőtt. A mandzsettákat fel kellett hajtania, az ing ujjai hosszúak voltak neki. Bo famerje tökéletesen tapadt alakjához, ezt mindig is imádtam benne. Mosolyogtam, mögé sétáltam. Teste megrázkódott karjaimban, mikor becsomagoltam az ölelésembe. Gyengéden megszorítottam őt, állam Bo vállán pihentettem. A helyzetünk megengedte azt, hogy belélegezhessem édes illatát.

- Csak én vagyok az. - Könnyedén mosolyogtam.

Egyik kezem felvándorolt mellkasán, tenyerem a melle feletti részre nyomtam. Szíve gyorsan vert, szinte dörömbölt az érintésem alatt.

- Jól vagy? - Kérdeztem nyugtalanul.

- J-Jól vagyok, csak megijesztettél. - Dadogta.

Finom csókokat nyomtam a nyakára, azon fáradozva hogy lenyugodjon. De összezavarodtam amikor elhúzódott onnan. Hátrébb állt tőlem, közénk nyomta laptopját mielőtt sikerült volna közelednem felé. Homlok ráncolásomból vette az adást, arckifejezésem arra sarkallta hogy beszéljen.

- Bajban vagyok az iTunes-ommal, azon gondolkodtam hogy tudnál segíteni nekem?

Óvatosan felnézett rám, szájába beleharapott kérdése végén. Félénken elmosolyodott mikor szorításából kivettem az eszközt. Ujjaink egy pillanatra egymáshoz súrlódtak.

- Persze. - Válaszoltam.

Kezét vállamra helyezte, felpipiskedett, majd adott egy puszit az arcomra. Ajkai melege elidőzött a bőrömön.

- Köszi. Most megyek a fürdőszobába.

Leültem a kanapéra, Bo gyorsan eltűnt a szobából. Leráztam az aggodalmam, fürtjeim az arcomba omlottak, majd kifésültem onnan őket. Laptopja a combjaimon pihentek, felnyitottam a fedelét és bekapcsoltam.

*Bo szemszöge*

Olyan halkan zártam be az ajtót amennyire csak tudtam. Nem akartam tudatni vele, hogy hálószobájában vagyok. Gyorsan bezárult, megfordultam, körülnéztem az engem körülvevő térben. Egyből keresgélni kezdtem, kihúztam a fiókjait és turkáltam a ruhái között. Valahol ott kellett lennie. Feladtam annál a fióknál ahol a pólói vannak, kétségbeesetten megpördültem, hogy a gardróbbal szembe legyek. Az ajtókat hamarabb kirántottam mielőtt letérdeltem volna, keresgéltem az aljában. Nem jártam szerencsével, tekintetem fejem felé szegeztem. Felálltam, felpipiskedtem, kinyújtóztam hogy elérjem a gardrób tetejét. Nem sikerült, ezért kifújtam a levegőt, az ujjaim messze voltak a kitűzött célomtól. Odarángattam egy széket, felálltam rá, másodjára elértem. Újdonsült magasságommal vakon tapogattam a fát, káromkodtam hogy csak ürességet találtam. Lemásztam, odamentem az ágya melletti kis asztalhoz. Elpirultam, keresgéltem a különböző óvszerek között. Többféle színűek, síkosítók, anyagúak. Megráztam a fejem, visszadobtam egy lilát a fiókba mielőtt a végében matattam volna. Megszüntettem mozdulatomat egy pillanatra, hallottam hogy mezítláb közeledik a folyosón. Káromkodás csúszott ki a számon ahogy gyorsan becsaptam a fiókot, majd a gardróbhoz siettem, de már nem volt időm elvinni onnan a széket az előző helyzetébe.

Dark Harry Styles Hun (befejezett)Όπου ζουν οι ιστορίες. Ανακάλυψε τώρα