Dark Harry Styles Hun (befejezett)

37. Rész

Harry becsukta a hálószobám ajtaját, amint én gyorsan átmentem a sötét helyiség másik végébe. Ujjaimmal a kis égősorom kapcsolóját kerestem. Mikor megtaláltam, a szobát lágy rózsaszínű fény árasztotta el. Harry felé fordultam, aki kipakolta a hátsózsebéből a kulcsait, a telefonját és a pénztárcáját. Káprázatos szemeivel rám bámult miközben én a kezeimmel babráltam és a lábamat huzigáltam ide-oda.

Tudtam, hogy az idegességem tisztán látszik, és ez Harryt is megmosolyogtatta.

- Gyere ide!

Hosszú ujjaival felém nyúlt, és a lábaim felé mozdultak, hogy elfogadjam a gesztust. Az ajkamba harapva legyűrtem a szorongásom. Harry bal karja végigcsúszott a hátamon, és finoman közelebb csábított magához.

- Biztonságban vagy. Mellettem biztonságban leszel - suttogta.

És én hittem neki. Tudtam, hogy nincs az, ami Harryt meggátolhatná, hogy megvédjem engem. Nehéz volt bárkinek is leírni, hogyan kezdődött a kapcsolatunk. De azt még inkább, hogy hogyan alakult tovább. Megbízhattam Harryben gyakorlatilag bármivel kapcsolatban. Szóval ilyen érzés lenne az, amikor szerelmes vagy? Hogy valaki annyira magával ragad, hogy mindent odaadnál neki?

Harry már nekem adta a szívét.

Egy ártatlan csók csattant el kettőnk között. Elhúzódtunk egymástól, de az ajkaink még súrolták egymást. Homlokunk összeért, amikor óvatosan végigsimítottam a hasán. Remegett a kezem mikor megfogtam a felsője alját. Lehámoztam a pólót a felsőtestétől, és kissé rosszállóan néztem az előbukkanó sérüléseire. De a tökéletlensége ellenére is még mindig lélegzetelállítóan gyönyörűen nézett ki. Napbarnított bőrét éreztem a kezem alatt, ahogy végigsimítottam a vonalakon a hasán.

- Te biztosan egy angyal vagy - suttogtam és felnéztem Harry arcára.

Gyönyörű arcvonásait megvilágították a szobám fényei. Sötét, göndör tincsek, gödröcskék, csodás mosoly, elképesztő zöld szemek és telt ajkak. Nem hasonlított egy srácra sem, akit azelőtt láttam.

- Nem vagyok angyal, kicsim - mondta hangjában egy leheletnyi fájdalommal miközben szemeivel lenézett a kezeinkre.

Tudtam, hogy részt vett pár megkérdőjelezhető dologban, és még mindig nem voltam biztos abban, hogy valaha is megszabadul az őt körülvevő sötétségtől. De nem akartam, hogy megváltozzon miattam.

- Hát, szerintem az vagy.

A számhoz emeltem a kezét, és a finom csókokat hagytam az ujjpercein.

- Miért? - kérdezte zavartan.

- Hogy nézhetne ki valaki olyan lélegzetelállítóan, mint te, ha nem egy angyal! - mondtam halkan - Ez az egyetlen magyarázat szerintem - mosolyogtam.

Halkan felnevetett mielőtt megpuszilta az orrom hegyét. Ujjaimmal végigsimítottam az erős vállain és az izmos karjain, majd gyengéden megszorítottam őket. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy megnyerte a meccset. Lenyűgözött ügyességével, amit a ringben mutatott. De a hangulatom gyorsan megváltozott, ahogy elkezdtem gondolkozni az erőszakos reagálásának okán.

- Mit mondott? - a hangom lágyan szólt, ahogy felnéztem Harryre.

Nem volt szükségem nevekre. Harry tudta kire gondolok. A testtartása megmerevedett, és leszögezett a szemeivel. A kezemmel megkerestem az övét, próbáltam megnyugtatni. Látszólag kissé ellazult az érintésemre.

- Tényleg tudni akarod? - a hangja kicsit durva volt.

Akarom-e tudni? Az ismeretlen információ ott bujkált a fejemben, mióta láttam, ahogy Harry nekiesik Scottnak a ringben. Az érzékeny oldalamat, amelyik azt mondta, hogy ejtsük inkább a témát, felülmúlta a vágy, hogy megtudjam, mi Harry dühéhez a ravasz.