11.-Round Cube

8.5K 511 27
                                    

Round Cube: Fordulókocka

Rose Davis~

Az ágyamon tanultam, a lámpafényben, mikor egy tompa puffanást hallottam, nem is olyan messziről. Összevontam a szemöldököm, de nem is igen foglalkoztam vele egészen addig, míg valaki be nem kopogott az ablakomon. Ijedségemben elejtettem a tollamat, viszont az ablakra néztem, ahol egy magas alak állt. Felkeltem az ágyból, majd megfogtam baseball ütőmet, és úgy közelítettem az alak felé. Ahogy megláttam ki az, az ütőt leengedtem, és dühösen nyitottam ki a nyílászárót. Harry beugrott rajta, majd mosolyogva felém pillantott.

-Mi a fészkes fenét keresel itt? És miért ijesztettél meg?-kezdtem el mutogatni, mint valami őrült. Nem tetszett, hogy bunkó volt mikor elváltunk, akkor pedig boldognak tűnt. Sőt, a reakciója sem volt a legjobb, de az aggasztott legjobban, hogy hogyan tudott meg dolgokat, amiket senkinek sem mondtam el Louis-n és Dawn-on kívül. Furcsa fiú volt, az már biztos.

Az ágyam felé sétált, és leült rá, majd megfogta a matematika könyvem, és elfintorodott.

-Komolyan? Matek?-nézett fel rám. Megforgattam szemeim.

-Nem válaszoltál a kérdésemre.-fontam össze karjaimat magam előtt. Rajtam tartotta szemeit.

-Nem váltunk el valami jól, ezért gondoltam boldogítalak így estefelé.-rántott vállat. Felvontam a szemöldököm.

-Ezt még te sem hitted el.-ingattam meg a fejem.

-Miért?

-Mert a régi Harry nem csinált volna ilyet. Maximum azért jött volna, hogy tovább veszekedjünk. De most, pár napja, mintha kicseréltek volna. Normális vagy, sőt... néha törődő. Lázas vagy?-tettem kezemet homlokára, ami valósággal tüzelt. Elrántottam onnan tenyerem, majd ijedten néztem rá-Tényleg beteg vagy?-döbbentem le. Megforgatta íriszeit.

-Adottság.-rántott vállat, de nem hittem el. Mérget vettem volna rá, hogy a testhőmérséklete magasabb volt negyven foknál.

-Biztos ne hozzak egy pohár vizet?-intettem a fürdő felé. Megrázta fejét.

-Jól vagyok.-szólt majd felemelte a matek könyvem. Vizsgálgatta a számokat, és számolgatni kezdett-A 23. feladatban nem jó az eredményed.-pillantott fel rám-A helyes megoldás a 12043.-tette le, majd bökött rá az ujjával. Emlékeztem, hogy ez volt az a keze, amelyiken a hegek voltak. Tényleg ugyan olyanok lennénk? Tényleg hasonló gondokkal küzdenénk? Akkor miért éreztem azt, hogy ezek a sebek, teljesen máshogy keletkeztek, mint ahogy elmesélte?

-Sosem értettem ezeket a számolásokat. Biztos ezért van.-húztam el a szám. Halványan elmosolyodott.

-Gyere, megmutatom.-intett fejével maga mellé. Úgy helyezkedtem, ahogy mondta, majd figyeltem hogy miket mond. Szépen ívelt ajkai lassan, kifejezően mozogtak, mély, rekedtes hangjától végigfutott rajtam a bizsergés. Ahogy beszélt, szinte minden mondatot előre átgondolt, hogy biztos ne mondjon nekem sületlenségeket-Érted már?-pillantott rám mosolyogva. Ismét a lapokra nézem.

-Azaz úgy kell megoldani, hogy összeszorzom ezt, és ezt...-mutogattam-...és elosztom tízzel?-pillantottam ismét rá. Bólintott.

-Igen.-szólt, én pedig kezembe vettem a tollam, és oldani kezdtem a feladatokat. Éreztem, ahogy felkel mellőlem, és körülnéz a szobában. Belefeledkeztem a házi feladatba, és csak akkor észleltem Harryt, mikor megszólalt-Ő Scott igaz?-kérdezte. Felemeltem fejem, és észrevettem, hogy egy képet tartott a kezében, amin a bátyám és én voltunk.

-Igen.-szóltam halkan-Azelőtt készült, hogy elment volna.-mosolyodtam el halványan, visszaemlékezve arra az időre.

-Hiányzik igaz?-kérdezte törődőn. Most miért ilyen kedves?

The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾Where stories live. Discover now