The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

62.-Doll

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a hatvankettedik fejezetet! Nagyon-nagyon remélem, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket és, hogyha időtök engedi, akkor valahogy, de visszajeleztek nekem! Rengeteget, sőt, még annál is többet jelentene! ♥♥♥

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi kommenteket, voteokat és megtekintéseket (amik megjegyzem, elérték a több mint 110 ezret!)!! Bízom benne, hogy a jövőben is ilyen aranyosak lesztek hozzám, valóban sokat jelentene! ♥♥

Ez most egy kifejezetten hosszú fejezet lett, és kezd egyre jobban megfelelni a mércémnek (bár még nem tökéletes) de a történésekben, és cselekményekben igazán jól sikerült. Persze, ez csak az én véleményem, kérlek döntsétek el ti! ♥♥

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥ 

  **De soha sem leszel egyedül. Veled leszek alkonyattól pirkadatig. Kicsim, itt vagyok**  

Doll: Bábú (baba)

Rose Davis~

Az éjszaka közepén egy álom hatására riadtam fel és rezzentem meg, de mire kinyitottam a szemeimet, elfelejtettem, hogy mi is volt az az álomkép. Tartottam attól, hogy felébresztettem a mögöttem csendesen szunyókáló férfit, de nem így történt, hiszen meg sem mozdult. Karjait éppen olyan erősen fonta körém, amennyire lehetett, miközben nyakam bőrére szuszogott. Elmosolyodtam erre az apró dologra, közben pedig eszembe jutott a terve, miszerint ezután az egész kavalkád után Londonba utazunk, és magunk mögött hagyjuk a fájdalmat. Bevallom, szerettem volna már ott tartani annak ellenére is, hogy imádtam Kanadában élni.

Leemeltem Harry kezét a derekamról, majd óvatosan kibújtam mellőle és hagytam, hogy nyöszörögve átkarolja a takaróját. Elmosolyodtam, hiszen tette hihetetlen édes volt. Olyan halkan, amennyire csak tudtam, kimentem a szobából, majd a konyhába lépkedtem és csináltam magamnak egy teát. A forró nedűt kortyolgatva kiültem a teraszra, bámulni az éjszakába.

Nekidőltem a fa korlátnak, és figyeltem az erdő rezdüléseit. Akármilyen dolgok is történtek velünk mostanság, nem féltem. Már nem féltem...

Talán azért, mert megtapasztaltam, hogy milyen rettegni, és milyen a saját fájdalmamba roskadva zokogni a padlón. Mikor először megpillantottam az anyámat, éppen egy ágyon feküdtem, testembe pedig itt-ott csöveket vezettek. Furcsa színű folyadék folyt belém illetve távozott belőlem. Úgy éreztem magam, mintha csak egy alany lettem volna... egy bábu, akit úgy irányítottak, ahogy csak akartak. Susan elmondta, hogy nem kellett félnem és azt is elárulta, hogy miért pont engem választottak. Azért, mert a lánya voltam, rajta pedig sikerült mindenféle kísérlet, amit addig elvégeztek rajta. A dolgok bökkenője pedig ott volt, hogy sehogy sem sikerült átváltoztatni Őt. Ebből pedig megeshetett, hogy nem az én vérem volt rossz, hanem az egész családommal bajok voltak.

Az első hónap borzalmas volt. Halványan rémlett még, ahogy úsztam a könnyekben, a megalázottságban és a fájdalomban. Egy darabig megpróbáltam megtudni, hogy mit akartak velem tenni, de senki sem mondott semmit.

A második hónapban, egyre többször hagyták, hogy felkeljek az ágyból, és megmozgassam elgémberedett tagjaim. Persze, csak bizonyos keretek között.